Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Monokróm portrék szalmabálákon

Monokróm portrék szalmabálákon

2013. szeptember 17. - Darqo

Borondo01_resize.jpg

Borondo, az egyedi és könnyen felismerhető alkotásairól híres spanyol street art művész idén nyáron többek között az olaszországi Cotignolába is ellátogatott egy különleges alkotás elkészítésének erejéig. A madridi születésű jelenleg Rómában művészeti tanulmányokat folytató 23 éves tehetség ráadásul kiélhette az új, szokatlan és egyben környezetkímélő felületek iránt érzett olthatatlan vágyát, mivel a helyszínen szalmabálákra készíthette el monokróm csoportos portréit.

Monokróm portrék szalmabálákon

megosztás komment tovább
Újrahasznosított cukiságok

Újrahasznosított cukiságok

2013. szeptember 16. - Darqo

natsumi tomita01.jpg

Tomita Natsumi japán művésznőnek minden eldobált nem szerves hulladék a legnagyobb kincset jelenti, hiszen az egyes daraboknak mindig talál helyet éppen készülőben lévő szobrán. Állatokat formáz a törött esernyőkből, cégtáblákból, kerékpár alkatrészekből, eldobott palackokból, konyhai eszközökből és más újrahasznosítható hulladékokból. Sokszor mutattunk már ilyet nektek, mégis igen figyelemreméltó alkotásokról van szó, valamint a környezetvédelem fontosságát sem lehet elégszer hangsúlyozni!

Újrahasznosított cukiságok

megosztás komment tovább
Tojáshéjlámpák Vietnamból

Tojáshéjlámpák Vietnamból

2013. szeptember 16. - Darqo

eggshelllamps01_resize.jpg

Tudom, sokszor használom azt a szót, hogy „lenyűgöző”, de csak azért, mert nálam minden híreszteléssel ellentétben könnyű elérni, hogy köpni-nyelni se tudjak. Főleg akkor, ha olyan alkotásokat látok, mint például Bến Tre vagy ahogy a deviantART-on ismerik, „Vnarts” tojáshéjlámpái, amelyekről szintén ez a szó ugrott be elsőre.

Tojáshéjlámpák Vietnamból

megosztás komment tovább
Valóságbirizgáló tájtükröződések

Valóságbirizgáló tájtükröződések

2013. szeptember 13. - Darqo

Arana01.jpg

Francisco Infante-Arana, 1943-ban született orosz multidiszciplináris művész és felesége Nonna Gorunova egyszerű, ám nagyszerű ötlettől vezérelve különböző méretű és alakú tükröket, tükörcsoportokat helyeznek ki a természetbe. A képek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a Moszkvában élő és alkotó művészházaspár immár hosszú-hosszú évtizedek óta a valóságról alkotott berögzült elképzeléseinket szeretné egy kicsit megbirizgálni.

Valóságbirizgáló tájtükröződések

megosztás komment tovább
Annaságok újratöltve – Horváth Anna

Annaságok újratöltve – Horváth Anna

2013. szeptember 13. - Darqo

Anna00 - LittleRedRidingHood_resize.jpg

Rácsodálkozva kreativitására, Horváth Anna formatervező iparművészről és az ő Annaságairól tavaly tavasszal már egyszer beszámoltunk a magyART keretein belül. Amiért újra írnunk kell róla a nyári szünet után újrainduló magyART-ban, mert Mica Angela Hendricks és 4 éves lánya közös művészeti projektjéről bemutatott nagy sikerű hétfői posztunkhoz kaptunk tőle egy kommentet, miszerint ő is együttműködik ám a gyerekeivel, sőt, jóformán teljesen ugyanazt művelik, mint Hendricksék, csak saját stílusban.

Annaságok újratöltve – Horváth Anna

megosztás komment tovább
Szappan, amivel vétek kezet mosni...

Szappan, amivel vétek kezet mosni...

2013. szeptember 12. - Darqo

toiletproject01_resize.jpg

...persze nem azért, mert valami gond van vele, hanem pont ellenkezőleg! A képek nézegetése közben több dolog is eszetekbe juthat, de két alapvető kérdés mindenképpen: mi lehet akkor a probléma, és egyébként meg hol is van az a bizonyos szappan? Már rögtön a legelején lelövöm a poént, illetve egyszerre meg is válaszolok mindkét kérdésre. Bizony minden fotón a szobor a szappan!

Szappan, amivel vétek kezet mosni...

megosztás komment tovább
Hegyezz szivárványt!

Hegyezz szivárványt!

2013. szeptember 11. - Darqo

pencil.gif

Így a tanév elején még nem késtünk le a szivárványceruza bemutatásának aktualitásáról, főleg, mert nem csak diákok, hanem mindenki más is használ ceruzát (még egyelőre!), és mert előreláthatólag karácsony környékén vehetik kézbe az első darabokat a vásárlók.

Hegyezz szivárványt!

megosztás komment tovább
Manolo bohém madridi loftja

Manolo bohém madridi loftja

2013. szeptember 10. - Mocca

1.jpg

Naponta skubizom ezeket az oldalakat. Órákra beszippantanak. Ezer teljesen átlagos, ingerszegény pecó, berendezésük alapján unalmas tulajokkal. Többségében olyanok, melyeket eszembe nem jutna itt megosztani. Nem úgy, mint a most következőt. Mert vannak szerencsére ilyenek is. Egyediek, szabálytalanok, megismételhetetlenek…

Manolo bohém madridi loftja

megosztás komment tovább
Akváriumtévét a nappaliba?

Akváriumtévét a nappaliba?

2013. szeptember 10. - Darqo

akváriumtévé01.jpg

Korábbi személyes tapasztalataim alapján azt állíthatom, hogy hajnalok hajnalán és illuminált állapotban végtelenül szórakoztató és nyugtató volt az egyik tévécsatorna végtelenített akváriumfilmjét nézegetni! Nem tudom, hogy mostanában is létezik-e még ez a „műsor”, de egy dolog biztos: soha nem jutott eszembe, hogy egy ilyet a valóságban is el lehetne készíteni igazi akváriummal, növényekkel, valódi halakkal...pedig de, és meg is csinálták!

Akváriumtévét a nappaliba?

megosztás komment tovább
Közös művészeti projekt egy 4 évessel

Közös művészeti projekt egy 4 évessel

2013. szeptember 09. - Darqo

collab01_resize.jpg

Hosszú idő óta az egyik legjobb és legtüneményesebb művészeti projekttel kerültem kapcsolatba, amikor szembejött velem a bejegyzés az egyik külföldi oldalon Mica Angela Hendricks és 4 éves lánya együttműködéséről! A különleges duó érdekes, szürreális grafikákat készít, amelynek lényegéről nyilván a kislány még nem sejt túl sokat, viszont annál jobban élvezi a dolgot, mi pedig gyönyörködhetünk a jobbnál jobb és minden alkalommal meglepő alkotásokban.

Közös művészeti projekt egy 4 évessel

megosztás komment tovább
Jégcsodák ebédhez

Jégcsodák ebédhez

2013. szeptember 06. - Darqo

ice art championship01_resize.jpg

A reggeli komolykodás után most valami könnyed következik, persze csak témájában, nem a felhasznált anyagban, mert ezúttal néhány hihetetlenül szép jégszoborról lesz szó. A World Ice Art bajnokságnak Fairbanks ad otthont 1990 óta. Az idei eseményen szerte a világból több mint 70 jégszobrász csapat mérettette meg magát a különböző „összecsapásokon”, amelyeken belül is talán az úgynevezett „Single Block” versenyből kerültek ki a legszebb, legimpozánsabb szobrok.

Jégcsodák ebédhez

megosztás komment tovább
Tanulás testfestéssel

Tanulás testfestéssel

2013. szeptember 06. - Darqo

anatomical man01_resize.jpeg

Néha muszáj az egyetemi tanároknak valami kreatív dolog után nyúlniuk, ha szeretnék, hogy a leadott tananyag a lehető leghatékonyabb módon rögzüljön a diákokban, ráadásul mindezt úgy, hogy az érdeklődésük is a legfelfokozottabb állapotban legyen folyamatosan. Az elmúlt három évben Dr. Claudia Diaz, a Royal Melbourne Institute of Technology (RMIT) egyetemi tanára rendhagyó módszert használ az előzőekben írtak kivitelezésére.

Tanulás testfestéssel

megosztás komment tovább
Ambivalens virágcsokor a szélvédőn

Ambivalens virágcsokor a szélvédőn

2013. szeptember 05. - Darqo

Mathieu Tremblin01_resize.jpg

Mathieu Tremblin francia művész utcán talált közönséges alapanyagokból készít különböző játékos alkotásokat, amelyekkel egyébként Európa-szerte szereti megörvendeztetni a járókelőket. Szépsége ellenére a képeken látható origami virágcsokor mondjuk pont nem az, amely minden emberből pozitív reakciót vált ki...

Ambivalens virágcsokor a szélvédőn

megosztás komment tovább
Portrék papírlapokba vágva

Portrék papírlapokba vágva

2013. szeptember 05. - Darqo

Risa Fukui01_resize.jpg

Távolról úgy néz ki, mintha a képeken látható alkotások hatalmas firkaportrék lennének grimaszoló emberekről, amelyek komplexitásukat elnézve már önmagukban is dicséretes teljesítménynek minősülnének, de közelről egyből kiderül a turpisság.

Portrék papírlapokba vágva

megosztás komment tovább
A szemétkupacok végül életre kelnek

A szemétkupacok végül életre kelnek

2013. szeptember 04. - Darqo

Art is trash01_resize.JPG

Valóban életre kelnek, legalábbis Francisco de Pájaro aka Art is Trash, vagy ahogy Spanyolországban, tevékenységének központjában ismerik, El Arte es Basura fantáziavilágában és kezei nyomán. Bizarr, azonban vicces figurák lesznek belőlük, hogy felhívják magukra a figyelmet, ha már alapjáraton nulla, azaz nulla, vagyis nulla érzelmi reakciót váltanak ki az emberekből.

A szemétkupacok végül életre kelnek

megosztás komment tovább
Egy vonal, egy levegővétel

Egy vonal, egy levegővétel

2013. szeptember 04. - Darqo

John Franzen01.jpg

Soha nem gondoltam volna, hogy a szépségén kívül más érdekessége is lehet az egymás mellé húzott egyszerű vonalaknak. Persze ehhez az is kellett, hogy rálássak arra, hogy a kézzel készített változataikhoz, amiből azért lássuk be, valószínűleg túl sok nem létezik, micsoda türelemre van szüksége a művésznek.

Egy vonal, egy levegővétel

megosztás komment tovább
Spidertag, a street art szuperhős

Spidertag, a street art szuperhős

2013. szeptember 03. - Darqo

Spidertag01_resize.jpg

Az önmagát simán csak street art szuperhősnek nevező Spidertag művésznevű úriember 2008 óta foglalkozik az utcák feldíszítésével, méghozzá nem is akárhogyan. Társaitól eltérően ő egy nagyobb vintage bőrönddel járja az utcákat, amelyben festékek helyett tengernyi szög, kalapács és különböző színű fonalak találhatóak.

Spidertag, a street art szuperhős

megosztás komment tovább
Egy csipetnyi természet az étkezőasztalon

Egy csipetnyi természet az étkezőasztalon

2013. szeptember 02. - Darqo

Eric Serritella01_resize.jpg

Azt hiszitek, hogy egyszerű fadarabokat láttok a képeken? Tévedtek! Tulajdonképpen egy szerethető átverés részei vagyunk, merthogy nem ezek szerepelnek rajtuk, csak annak álcázzák magukat. Ők bizony agyagból készült teáskannák, kancsók, cukortartók és társaik, amelyeket Eric Serritella amerikai keramikus készített.

Egy csipetnyi természet az étkezőasztalon

megosztás komment tovább
Elképesztő kézzel vágott papírszobrok

Elképesztő kézzel vágott papírszobrok

2013. augusztus 29. - Darqo

Rogan Brown01_resize.jpg

Rogan Brown szobrászművész munkáit elnézve egyetlen kifejező rövidítés jutott eszembe: OMFG! Többek között organikus formák, geometrikus minták jellemzik munkásságát, mikroszkopikus sejtektől kezdve a nagyméretű geológiai formációkig sok minden szerepel a portfóliójában. Mindez akkor válik igazán lenyűgözővé, ha kiderül, hogy mindent papírlapokból készít, ráadásul kézzel vágva.

Elképesztő kézzel vágott papírszobrok

megosztás komment tovább
Egy sminkes, aki celebnek festi magát

Egy sminkes, aki celebnek festi magát

2013. augusztus 29. - Darqo

carlypaige01_resize.jpg

Carly Paige autodidakta sminkes elég furcsa, azonban látványos módját választotta annak, hogy felhívja az emberek figyelmét saját magára és legfőképpen a filmkészítők figyelmét a munkásságára. Többek között különböző celebek, filmes karakterek, művészek, történelmi alakok arcát sminkeli az arcára, méghozzá profikat meghazudtoló módon. A neves blogok, oldalak között futótűzként terjednek a képei, úgyhogy akár vehetjük úgy is, hogy bejött neki a dolog!

Egy sminkes, aki celebnek festi magát

megosztás komment tovább
Újradizájnolt táblák a hajléktalanokért

Újradizájnolt táblák a hajléktalanokért

2013. augusztus 28. - Darqo

signs for the homeless01_resize.jpg

A Signs for the Homeless című projektet két művész, Kenji Nakayama és Christopher Hope találta ki, hogy felhívja a figyelmet a szegénységre és a hajléktalanokra Boston területén. A folyamatban lévő projekt alapvető koncepciója az, hogy a hajléktalanok kéregetéshez használt tábláit, a rajtuk szereplő szövegeket (beleértve a helyesírási-és nyelvtani hibákat is) a manapság divatos betűtípusokkal és designnal jelenítik meg, kézzel festve.

Újradizájnolt táblák a hajléktalanokért

megosztás komment tovább
Pillanatnyi gyönyör a homokban

Pillanatnyi gyönyör a homokban

2013. augusztus 27. - Darqo

beach calligraphy01_resize.jpg

„A világ első tengerparti kalligráfusa” megtisztelő címet a Cape Townban élő Andrew van der Merwe, egyébként profi kalligráfus (díszes, művészies betűket írni tudó személy) birtokolhatja. A dolog nem olyan bonyolult, hiszen ahogy már az első kép alapján is kiderülhetett a számotokra, a művész az elképesztően gyönyörű betűit/alkotásait tengerparti homokba rajzolja bele.

Pillanatnyi gyönyör a homokban

megosztás komment tovább
Újragondolt betonkeverő autókat mindenhová!

Újragondolt betonkeverő autókat mindenhová!

2013. augusztus 23. - Darqo

Revolver01_resize.jpg

Szeretem, ha az emberek szokatlan dolgokkal próbálkoznak, ráadásul, ha az a valami még jókedvre is derít, a legjobb hatást érik el nálam. Így történt például akkor is, amikor egy diszkógömbre hasonlító betonkeverő autó tűnt fel a Budafoki úton, az első meglepetés után a mosolygás lett úrrá rajtam. Ha Mimmo Rubino, más néven Rub Kandy olasz művész vibrálóan színes alkotása gurulna el előttem, ugyanez történne, úgyhogy azonnal kiérdemelte a csillagos ötöst!

Újragondolt betonkeverő autókat mindenhová!

megosztás komment tovább
Innen oda, avagy így néz ki New York a lakosok szerint

Innen oda, avagy így néz ki New York a lakosok szerint

2013. augusztus 23. - Darqo

naozaki01_resize.jpg

Van valami megmagyarázhatatlan bája annak, ha az emberek összeszedve minden tudásukat, felelevenítve az összes emlékképüket, saját térképet rajzolnak az adott városban ismeretlenként közlekedő társuknak! Bár egy ilyen helyzetben a segítségnyújtásra való hajlandóságot nyilván nem befolyásolja a gyorsabb és egyszerűbb okostelefonok, tabletek és a térképes applikációk használata, de valahogy sokkal személyesebb, odaadóbb hozzáállást tükröz és közvetlenebb kapcsolatot teremt a két fél között, ha mindezek hiányában mondjuk valamelyiknek a saját képzelőerejére és kézügyességére kell hagyatkoznia.

Innen oda, avagy így néz ki New York a lakosok szerint

megosztás komment tovább
süti beállítások módosítása