Előre bocsátom, az alábbi egy meglehetősen rendhagyó teszt-poszt. Nem esik szó benne sem processzorokról, sem duálkorékról, essesdékről meg még annyi sem. Hiába keres majd az olvasó e rövid áttekintésben szívszaggatóan romantikus szavakat órajelekről, ramokról vagy romokról, rapid izlandi nyelvleckét azonban nyomokban tartalmazni fog. Továbbá néhány megkapó fotót, valamint a laikusok pimaszságával odavetett rövidre fogott magánvéleményt egy ultrabook-ról, amit legfrissebb beszerzésű viaszkos-vászon abroszunkon próbálgattam, ami különben önmagában is megér egy misét.

Grace Ciao grafikus, illusztrátor úgy döntött, hogy nem fog bajlódni a hagyományos divatvázlatokkal, azok tökéletes megrajzolásával és kiszínezésével, hanem inkább egy ennél bonyolultabb folyamatot választ.

A képeken látható papírmasé pandákat már alapjáraton imádni lehet, és ha azt is hozzáteszem, hogy komoly mondanivalója van, könnyen elképzelhető, hogy egy fokkal jobban bevésődik az majd az emlékezetünkbe. Pontosan 1600 darab panda készült el újrahasznosított papírból, éppen annyi, ahány panda állítólag még a vadonban él.

A Budapest Essentials minden egyben, amit ez a város kínál: zene, buli, kultúra, gasztronómia, turisztika és még ennél is több! 12 hónapnyi Budapest, 4 napba csomagolva...egy mindent elsöprő eseménysorozat, egyetlen karszalagba tömörítve! Egyetlen jeggyel Tiéd a város! Egy kult+zene+gasztrókombó, ami minden porcikájában neked szól! Helyszínünk a város, színpadjaink a klubok, díszletünk Budapest!

Brian Gartside amerikai designer találta ki és valósította meg a képeken látható úgynevezett „iható könyvet”, együttműködve a Carnegie Mellon University és a University of Virginia tudósaival és mérnökeivel. A The Drinkable Book a fejlődő országokat segítő Water is Life nevű nonprofit szervezet számára készült, és nem csak azt tudhatjuk meg belőle, hogy hogyan teremthetőek meg a megfelelő egészségügyi és higiénés feltételek, hanem lapjai víztisztításra is alkalmasak.

Nem gondoltam volna, hogy idén újra elsüthetem a tavalyi évet végigkísérő poént, miszerint, ha az IKEA sajtótájékoztatóra hív minket, hidegfront árasztja el az országot. Az idei első, kültéri kollekciót bemutató eseményen az Yvette ciklon is tiszteletét tette a szűnni nem akaró esővel és széllel együtt, de ezen már csak röhögni tudtunk két vacogás között. Mint megtudtuk, ilyen egy tipikus svéd nyár, úgyhogy akár úgy is gondolhatunk erre a jelenségre, mint valami finomhangolásra. Az időjárás is szereti az Ikeát.

Bár nem vagyok csokirajongó, ami miatt kapok is elég értetlenkedést a barátoktól, az Unelefante művészi csokoládéi megragadták a fantáziámat (igen, a képeken látható alkotások bizony csokoládék), sőt, legalább egy kóstolás erejéig végigpróbálnám a teljes kollekciót.

Amikor a tavalyi interjú készítése közben kiderült számunkra, hogy az általunk is körberajongott Rozi Sunglasses két tervezője, Kis Arnold és Németh Paula a napszemüvegek mellett optikai keretek készítését is tervezi a jövőben, egyből felcsillant a szemünk. Nagyjából egy év után, pár hete landolt a levelük a mailboxban, amelyben arról tájékoztattak, hogy a tervből valóság lett és megszületett a Ludvig Frames.

Katharine Morling nemzetközileg is elismert, díjnyertes brit művésznő illúziói (is) tipikus példái annak a mára már sajnos közhellyé silányított gondolatnak, hogy érdemes a felszín alá is benézni. Ha papírból készültek volna a képeken látható alkotások (volt már hasonlóra példa a történelemben), akkor is elismerően bólintottam volna, de nem erről van szó. Jelen esetben kerámiaszobrokat tisztelhetünk az életnagyságú használati tárgyak, élőlények képében.

Azzal nyilván nem mondunk újat, hogy a konyha központi szerepet tölt be mindennapi életünkben. Megfigyelhető jelenség például, hogy a házibulik alkalmával egy idő után gyakran mindenki a konyhában köt ki. De vajon mi az, ami ide vonzza a jó népet? Nos, természetesen a kaják és a piák. Ezért talán elmondható az is, hogy a konyhák – manapság azért már döntő többségében – csendes, halkan duruzsoló főszereplője az gigantikus ember mágnesként funkcionáló hűtő...

Nagyjából két év után újra eljött az ideje, hogy belenézzünk Hideyuki Nagai mágikus vázlatfüzeteibe. Az 1991-ben született japán tehetség háromdimenziós illúziókat rajzol, hajtogatós, nyitogatós, térbeli, pop-up (ki hogy nevezi) mesekönyvek hangulatát idéző megoldással. Az elmúlt időszakban készített alkotásokból hoztam egy adaggal, illetve két videót is találtok a poszt végén, amelyben megnézhetitek a művészt munka közben és el is leshettek tőle néhány trükköt.

1990. május 17-én mondta ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy „a homoszexualitás nem betegség, zavar vagy perverzió. Azóta minden évben ezen a napon tartják a homofóbia elleni világnapot. 1948 és 1990 között betegségként tartották számon a homoszexualitást. Bár az elmúlt évtizedekben több országban is jelentős eredményeket sikerült elérni a meleg egyenjogúság terén, sok helyen még ma is komoly diszkriminációval kell számolniuk a leszbikusoknak, melegeknek, biszexuálisoknak és transzneműeknek.

Elég nagy port kavart, úgyhogy biztos emlékeztek még a Manzárdon bemutatott, azóta egyébként kereskedelmi forgalomban is kapható 3Doodler elnevezésű 3D-nyomtatótollra, amellyel játszi könnyedséggel lehet a levegőbe firkálni különböző szobrocskákat. Megérkezett a kategória legújabb versenyzője, amely a LIX fantázianevet kapta.

Maud Vantours francia művésznő, designer mestere a háromdimenziós papírszobroknak. A luxus-és tömegmárkák számára egyaránt dolgozó, Párizsban élő és alkotó papírvarázsló hipnotikus, egymásra rétegelt geometrikus és organikus mintái, textúrái a pillanat tört része alatt szippantottak magukba, csak úgy, mint a rajongva várt és gyorsan közelgő hétvége tudata, úgyhogy most az ő gyönyörűséges szobrait hoztam nektek.

A közelmúltban mutatták be a Lugano-i Museo d’Arte falai közt a képeken és a videóban látható hatalmas installációt, amelyhez az elismert svájci művésznek, „Zimoun”-nak, csupán csomagoláshoz használt térkitöltő chipsre (üres helyek feltöltésére és ütődés elnyelésére használt csomagolóanyagra) és jó néhány ventilátorra volt csak szüksége.

A Jana & JS névre hallgató művészházaspár munkái városi környezetben és zárt térben egyaránt megtalálhatóak. Az osztrák–francia duó alkotásai könnyen felismerhetőek, hiszen, bár széles körben válogatnak a témákból, a leggyakrabban mégis saját szerelmüket jelenítik meg a házfalakon, farönkökön és más különleges vásznakon.

Rabóczky Judit Rita szobrászművész élete az újrahasznosított vasdarabok, acéllemezek, vezetékek, huzalok, kábelek körül mozog, fantáziavilágát ezek segítségével jeleníti meg, szerencsére egyre nagyobb sikerrel. Az 1979-ben Egerben született, számtalan egyéni és csoportos kiállítással, jó néhány díjjal és elismeréssel rendelkező művész sokszínű portfóliójából én most a kábel-és drótfigurákról hoztam néhány képet, de hát tudjátok, rajongom az ilyen alkotásokért.

Fiona Tang mesterien elkészített, gyakran életnagyságú állatrajzokkal lepi meg az egyre gyarapodó rajongótáborát. A vancouveri Emily Carr Egyetem művészeti és formatervezési tanszékén tanuló fiatal tehetség általában szénnel, akrilfestékkel vagy pasztellkrétával vászonra vitt háromdimenziós illúziói olyan hatást keltenek...

Steve Kardynal és Alex Negrete úgy gondolták, hogy az éhezésre valami igazán ütős dologgal lehet csak felhívni a figyelmet. Nem éhező embereket választottak a probléma szemléltetéséhez, hanem a pazarlást akarták megjeleníteni, amit két slow motion videóban mesélnek el nekünk.

Bármennyire is úgy tűnik, hogy háromdimenziós formákkal van dolgunk, a Tel Aviv-i Studio Cheha LED lámpái csak az érzékeinkkel játszanak. Közelről nézve egyértelműen kiderül a trükk, tulajdonképpen kétdimenziós lakberendezési kiegészítőről van szó, és a leírás szerint lézeres technikával varázsolták rá a mintákat az akril üvegtáblákra.

Shurong Diao kínai származású New Yorkban élő multidiszciplináris designer egyik legutóbbi projektjében a tipográfia bugyraiba merült alá. Amitől az elegancián, finomságon és kecsességen kívül igazán különlegessé és említésre méltóvá vált az elkészített sorozat, hogy a kínai kalligráfia által ihletett betűk megformázásához a saját haját használta.

Utoljára tavaly novemberben írtunk a tetőtéri ablakok, árnyékolók piacát kompromisszumokat nem ismerő, kiváló minőségével Európában 70 éve uraló dán VELUX cégcsoport leendő formatervezők számára innovatív, a fény szabályozását újraértelmező árnyékoló koncepcióinak tervezésére kiírt versenyéről. Amint azt már akkori posztunkban is jeleztük, a nemzetközi megmérettetés eredményhirdetésére idén májusban kerül sor, amiről természetesen itt a Manzárdon mi is beszámolunk majd. A mai és a sorban következő további cikkek apropója most az, hogy a VELUX pimaszul jó érzékkel rátapintva közös pszichénkre – kár lenne tagadnunk, hogy vizuális típusok vagyunk mindannyian – szemet gyönyörködtető slow-motion videókon keresztül mutatja be új tetőtéri ablak kínálatát.

Nem igazán érzékeltem, hogy hazai művészek, designerek meglovagolták volna Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című filmjének hype-ját, pedig, ha egyéb nem is, de a magyar vonatkozású cím erőteljesen kínálgatja magát a játszadozásra (ha mégis készültek idehaza a film okán különböző alkotások, ebben az esetben elnézést kérek, valamint azt is, hogy kommenteljétek a poszt alá az alkotót és az alkotást).

Dušan Krtolica szerb csodagyerek 2 évesen kezdett rajzolni, saját elmondása szerint akkor egy bálnát vázolt fel a papírlapra, a rajz iránti szenvedélye azonban egészen addig nem keltette fel a szülei figyelmét, ameddig a felhasznált papírmennyiség el nem érte a heti 500 darab papírlapot. A mai napig három egyéni kiállítással rendelkező srác félelmetesen részletes rajokat készít, leginkább vadon élő állatokról. Én is csak pillázni tudok a tehetségétől.

Első alkalommal még négy évvel ezelőtt írtunk a Let's Colour világméretű kampányáról, melyben az Dulux festékgyártó cég szponzorálásával ütött-kopott szürke tűzfalak, negyedek nyertek új értelmezést mindössze azáltal, hogy lelkes önkéntesek színesre festették őket. Abban a posztban jól ki is ventiláltuk magunkból a vágyat, mennyire kúúl lenne, ha idehaza is pingálhatnánk, hiszen „alapanyag”, valljuk be, az lenne bőven. Aztán egy évre rá, egy 2011-es posztunkban már seggünket örömünkben a földhöz verve adtuk hírét, hogy a Let's Colour megérkezett hozzánk is, azóta pedig évről évre - bízunk benne 2014-ben is - egyre többen ragadnak pemzlit, hengert, ecsetet...