Bár nem vagyok csokirajongó, ami miatt kapok is elég értetlenkedést a barátoktól, az Unelefante művészi csokoládéi megragadták a fantáziámat (igen, a képeken látható alkotások bizony csokoládék), sőt, legalább egy kóstolás erejéig végigpróbálnám a teljes kollekciót.
Az Unelefante alapítója, Tatiana Sánchez mexikói designer, ékszertervezőként kezdte a pályafutását több mint kilenc évvel ezelőtt, de sajnos idővel változtatni kényszerült az eredeti elképzelésen, mivel az egyedi, kézi készítésű ékszereknek visszaszorult a piaca, amikor elárasztották az országot az Ázsiából érkező olcsón készített és árusított bizsuk, utánzatok. Így utólag visszagondolva talán ez sem történt cél nélkül, hiszen elképzelhető, ha ez a fordulat nem következik be, nem kap világszintű figyelmet sem a tervező.
A kézműves szakmák megőrzése és az irántuk való érdeklődés fellendítése érdekében designer-aktivisták által létrehozott La Lonja Mercantil segítette a tervezőt abban, hogy létrehozza a vállalkozását. Az Unelefante eredetileg party kellékek készítésével és forgalmazásával indult hódító útjára 2012-ben, a csokoládé nem olyan régen került fel a repertoárba. Sánchez Mexikó legjobb és legismertebb csokoládékészítőjét, Jorge Llanderal-t hívta segítségül a tökéletes végeredmény megteremtése érdekében. Együttműködésük meglehetősen borsos árú, ám lenyűgözően szép eredménye a képeken látható, folyamatosan bővülő csokikollekció.
via: knstrct