Első alkalommal még négy évvel ezelőtt írtunk a Let's Colour világméretű kampányáról, melyben az Dulux festékgyártó cég szponzorálásával ütött-kopott szürke tűzfalak, negyedek nyertek új értelmezést mindössze azáltal, hogy lelkes önkéntesek színesre festették őket. Abban a posztban jól ki is ventiláltuk magunkból a vágyat, mennyire kúúl lenne, ha idehaza is pingálhatnánk, hiszen „alapanyag”, valljuk be, az lenne bőven. Aztán egy évre rá, egy 2011-es posztunkban már seggünket örömünkben a földhöz verve adtuk hírét, hogy a Let's Colour megérkezett hozzánk is, azóta pedig évről évre - bízunk benne 2014-ben is - egyre többen ragadnak pemzlit, hengert, ecsetet...
Let's Colour Magyarország 2014
Zavar a szürkeség? Unod a betonfalat, ami mellett nap, mint nap kénytelen vagy elmenni? Lehangol az óvoda látványa? Fogjatok össze a helyi közösséggel és pályázzatok! A nyertes pályázatok még idén nyáron megvalósulnak: a szürkeséget felváltják a színek, a lehangoló környezet helyett ispiráló tereket varázsolunk, együtt. A Let’s Colour Településszépítő Egyesület, a 2011. óta minden évben megszervezett magyarországi Let’s Colour Projekt folytatásaként a Dulux-szal karöltve 2014-ben ismét kiírja közösségi pályázatát célul tűzve ki továbbra is:
színt vinni az emberek életébe.
800 négyzetméternyi fal kifestéshez elegendő festéket, valamint a felületre tervezett egyedi design-t és az önkéntesekkel történő közös festés élményét nyerhetik meg a pályázók idén is a településszépítő pályázaton. A civil szervezetek, óvodák, iskolák és önkormányzatok közösségi tereinek megújítása érdekében meghirdetett felhívás nyílt, melynek nyertesét a zsűri – ennek munkájában idén mi is kotnyeleskedni fogunk, amely megtisztelő felkérés miatt itt is nagyköszi - a kategóriánként a legtöbb szavazatot elnyerő pályázók közül választja ki. A Let’s Colour Településszépítő Egyesület az elmúlt években tapasztalt kiemelt érdeklődésre tekintettel döntött úgy, hogy idén is meghirdeti pályázatát két kategóriában.
2013-ban összesen 38 pályázat érkezett az ország minden megyéjéből, a résztvevők pedig ötvenezernél több szavazatot gyűjtöttek. Tavaly az internetes szavazás alapján három győztest hirdetettek ki, egy pályázó pedig különdíjat is kapott a Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara jóvoltából. A nyertes pályázatok megvalósítása mellett tavaly a budapesti Kerepesi úti betonkerítés kifestése volt a projekt legnagyobb vállalkozása, melynek kivitelezésében közel 100 önkéntes is részt vett. Az 500 méter hosszú betonkerítés szürkesége immár a múlté, a környék a festésnek köszönhetően egészen új arcát mutatja.
Pályázati kiírás - Let's Colour Magyarország 2014 [majd a végén katt erre a linkre!!!]
A korábbi évek gyakorlatával megegyezően az idei pályázatra is bármely hazánk területén élő közösség jelentkezhet, melynek célja, hogy a környezetében lévő elszürkült, leromlott állapotú falfelületet színekkel varázsolja újra. A Let’s Colour Településszépítő Egyesület felhívására bármilyen társadalmi szervezet, önkormányzat, valamint több emberből álló ad hoc csoportosulás - például társasházak, lakóközösségek, polgár jogi társaságok, baráti közösségek - is jelentkezhet.
A kritériumok egyszerűek: a jelentkezőknek biztosítani kell a helyszínként szolgáló falfelületet, amely egy közösség életében központi szerepet tölt be, valamint a csapatot, melynek tagjai önkéntesként elvégzik a festést. A felület nem lehet négy méternél magasabb, hogy különösebb speciális felszerelés nélkül, a hétköznapi emberek is le tudják festeni. A győztesek ötletük megvalósításához 800 négyzetméternyi falra elegendő festéket, professzionális designterveket, műszaki szakértőt és a festés teljes levezénylését kapják, valamint az élményt, amely a közös, önkéntes színesítéssel jár.
Kategóriák
A pályázók két, egymástól teljesen független kategóriában küzdenek meg a szavazatokért. A kategóriákat az egyes települések lélekszáma alapján határozza meg az Egyesület, az alábbiak szerint:
• I. kategória: legfeljebb 10.000 lakosú települések
• II. kategória: 10.000 lakos feletti települések
Határidők
A pályázatok feltöltési ideje: 2014. május 5. 0:00-tól – június 1. 24:00-ig. (a megadott határidőn belül bármikor feltölthetőek a pályázatok, a beérkezés sorrendje nem számít).
Szavazási időszak: 2014. június 2. 0:00-tól – június 22. 24:00-ig.
Eredményhirdetés: 2014. június 23. 16:00