Tavaly év végén jelent meg a Magvető kiadó gondozásában Karl Ove Knausgård norvég író Harcom című hatkötetes regényfolyamának második, Szerelem alcímű kötete, amely az első, Halálhoz hasonlóan teljesen mást tartogat az olvasó számára, mint amire a címe alapján következtetni lehet. Bár az előző rész az elmúlásra és a szomorúságra utal, mégis életigenlő és pozitív, míg a második, bár könnyedebb, romantikus alapfelállást sejtet, ezt a fogalmat teljesen kiforgatva és atomjaira szedve mutatja meg, így juttatva el minket a katarzisig.

Tavaly nyáron örvendeztem amiatt, hogy az IKEA sorban mutatja be a jobbnál jobb designer együttműködésekben létrehozott limitált kollekciókat. Ráadásul pont annak kapcsán fejeztem ki a lelkesedésem, hogy napvilágot látott a hír, a svéd áruházlánc Madonna, Beyoncé, Rihanna, Britney Spears, Katy Perry, Fergie és Lady Gaga stylistjával közösködik.

Pierre Charrié francia designer és a Maison Fey együttműködésében létrehozott lakberendezési kiegészítő olyan, mint egy hatalmasra nőtt bőrtáska, pedig "csak" egy gyönyörűséges, bőrbe burkolt szekrényről van szó.

A hajókonténerekből összeállított szokatlan, furcsa és mindeközben nagyon izgalmas épület eredetileg egy németországi irodaház lett volna, de végül soha nem valósult meg. Egy Los Angeles-i filmproducer viszont beleszeretett a brit Whitaker Studio koncepciójába és azonnal meg is vásárolta a terveket.

Férfi szeret férfit a Szólíts a neveden című könyvben és filmben. Ha valaki ettől a mondattól és ténytől kibukik, az ne olvasson tovább, bár mindenképpen hozzátenném, hogy ha így van, elhalasztja a lehetőséget, hogy a világ (szerintem) legszebben, legérzékenyebben, legkifinomultabban, legelegánsabban elmesélt szerelmes történetével szembesüljön. Nyitottság kell hozzá, de ha ez megvan, az Édenkert kapuja tárul fel előttünk. A történetmesélők, az író, forgatókönyvíró, rendező, színészek, zeneszerzők tökéletes "munkát" végeztek, segítségükkel megérthetjük, nem számít, ki szeret kit, ez az univerzális érzés határtalan, és a jelenléte önmagában gyönyörű.

Toril Bonsaksen norvég művész elsősorban ékszerek készítésével, szobrászattal és public art projektek létrehozásával foglalkozik, valamint elhivatottan próbálja előcsalogatni az emberekből a kreativitásukat különböző workshopjain.

2015-ben robbant be a köztudatba Alexey Kondakov ukrán művész és egyből kikövetelte magának, hogy a kedvencek közé sorolódhasson. Nálam legalábbis megkapta a felvételt a tagok közé. Az „Art History in Contemporary Life” című folyamatban lévő sorozatában klasszikus festmények szereplőit helyezi modern, hétköznapi környezetbe.

Mindent, amit tudni érdemes, egy új könyvsorozatban kínálja számunkra a HVG Könyvek kiadó. Az izgalmas kiadványok mindig egy adott témát járnak körül tüzetesen, így van elég tér az egyes építőelemek kisebb-nagyobb kitárgyalására. Eddig a pszichológiával, filozófiával és az üzleti világot magába foglaló "business" témakörökkel foglalkozó könyvek jelentek meg.

Két évvel ezelőtt Mo Ganji berlini székhelyű tetoválóművész egyetlen, mintává bonyolított vonallal készített alkotásai egyből levettek a lábaimról, mert az egyediséget, egyszerűséget és letisztultságot nem csak a design vagy a művészet egyéb területein szeretem, hanem a bőrömön is.

A tavalyi évben találkoztam azzal a számomra fontos információval, hogy egyik kedvenc tervezőnk, Tom Dixon brit designer és az IKEA közös projekt előkészítésébe kezdett. Pár héttel ezelőtt aztán villámcsapásként ért a hír, hogy ennek az együttműködésnek gyümölcsekén megszületett a DELAKTIG kollekció, amelynek minden egyes darabját imádom, és amely limitált ideig már elérhető a hazai IKEA áruházakban.

Az ámulattól nehezen tudok többet mondani annál, hogy Chris Dorosz háromdimenziós festményeket készít, mármint ténylegesen, hiszen a megszáradt festéket lógatja bele a térbe, az így elkészített portrék, emberi alakok, tájképek és más hasonló témák pedig annyira zseniálisak a maguk egyszerűségében, letisztultságában és az aprólékos kidolgozásukban, hogy elakadnak a szavaim.

Ross King olyan közel hozza hozzánk a művészettörténet különböző időszakait, kiemelkedő alkotásait, amennyire csak lehet. Képzeletbeli időgépével a pillanat tört része alatt repít el minket különböző századokba, és bárhová visz is éppen minket, a lehető legaprólékosabban avatja be az olvasóját a legkiemelkedőbb művészeti alkotások készítési folyamataiba.

Okuda San Miguel spanyol művészt a vibrálóan színes geometriai struktúrák és minták mestereként tartják számon. Pop-szürrealista műveivel az élet értelmét kutatja; a végtelen világegyetemben elfoglalt helyünk, az egzisztencializmus, a kapitalizmus hamis szabadsága, a modernitás és gyökereink között kialakuló konfliktusok élénken foglalkoztatják.

Sokáig kizárólag úgy gondoltam a saját hipochondriámra, mint valami átokra, ami csak hátráltat az életben, de mint gyakorlatilag minden más negatívummal kapcsolatban, így ennek is felfedeztem/megtaláltam az elmúlt években a pozitív vetületeit. Merthogy van!

Még Lacival közösen gondolkodtunk arról, hogy jó lenne valami videós tartalmat készíteni a Manzárd Caféra. Természetesen csak és kizárólag olyat, ami a művészettel, designnal foglalkozik, de valahogy mindig elnapoltuk a téma kidolgozását, mert igazából egyikünk sem az a karakter, aki könnyedén, lazán, viccesen beszél a kamera vagy éppen közönség előtt, én ráadásul kifejezetten kerülöm is az ilyen helyzeteket introvertáltságom okán.

Eric Standley amerikai művész lélegzetelállítóan gyönyörű, papírból készített, gótikus katedrálisok ablakaira hasonlító szobraival korábban már találkozhattatok nálunk, az előző megjelenés óta pedig annyi új csoda született a papírszobrász műhelyében, amelyek mellett vétek lenne csak úgy szó nélkül elmenni.

Ha teljesen ki akarok szakadni a hétköznapokból, a science fiction és a fantasy birodalmát szoktam választani a kikapcsolódásra. Az itt töltött idő mindig felér számomra egy wellness kezeléssel, még akkor is, ha gyakran disztópikus, kihívásokkal és kalandokkal teli, félelmetes világokba léptem át önszántamból.

Nincs mit tenni, ezek szerint ebben az évben egyre több hasonló témával fogunk majd találkozni. Olyan, mintha a keramikus, porcelántervező művészek nagyon rákapcsoltak volna, már ami a kreatív munkán belül a különleges minták és formák megvalósítását illeti.

Nem nézek vagy hallgatok autós műsorokat, nem olvasok autós magazinokat vagy könyveket, egyáltalán nem tartozom azok közé, akiket behatóbban is érdekel ez a téma. Kavics egyszerűségű végfelhasználóként maximum a design foglalkoztat, a forma és a szín az, amire az utcán vagy a velem óhatatlanul szembejövő hírek láttán felkapom a fejem.

Denis Cherim fotóművész tavaly tavasszal kápráztatott el hihetetlen véletleneket bemutató képsorozatával, és úgy éreztem, hogy itt az ideje újra egy nagyobb adag remekművel elvarázsolni titeket. Ez utóbbi kifejezéssel nem toltam túl a lényeget, valóban varázslatos az, hogy micsoda érzéke van a művésznek ahhoz, hogy észrevegye a lenyűgöző apró részleteket.

Ha csak annyit mondanék, hogy szupercukik Hanna Dovhan ukrán művész puha játékai, nem fejezné ki igazán azt az érzést, amelyt keltettek bennem. Kilóra megvettek, felolvasztottak, megfőztek és elpárologtattak. Kész vagyok tőlük! Mert hát azok az újhagymácskák, croissant papa és mama és a többiek...

Több könyvet szoktam olvasni egy időben, mindig a hangulatomhoz illőt választom, de az elmúlt egy hétben teljesen felborult a rend, minden a háttérbe szorult és leredukálódott egyetlen, hatalmas kiadványra az igényem. Ráadásul ezalatt az egyébként egy könyv elolvasására elegendő időszak alatt csak végiglapozni tudtam A tudás enciklopédiáját, és rácsodálkozni a benne található óriási ismeretanyagra.

Próbálom a lehető legváltozatosabb témákat bemutatni a blogon, de érdeklődésem miatt és a temérdek remek alkotás láttán néha felülreprezentálttá válik egy-egy topik. Ilyen például a kerámia és a porcelán, amelyből két napja mutattam nektek egy remek példát, most pedig muszáj újra érintenem ezt a területet, hiszen Heesoo Lee gyönyörűséges, érzékenyen, légiesen könnyeden texturált, végtelenül aprólékosan kidolgozott kerámiatáljait, tányérjait és vázáit kár lenne csak úgy talonba tenni.

Siddhartha Mukherjee könyvének címe és termetessége azt az érzetet kelti az emberben, hogy egy meglehetősen száraz kiadványról van szó, olyan mintha valami egyetemi kurzusra iratkoznánk be, ahol terjengősen elemzi a tanár a témát, de nagyon nem erről van szó. A gén inkább olyan, mint egy végtelenül érdekfeszítő TED előadás, amelynek minden percét élvezzük és értjük is!

Nagyon izgalmas figyelni azt a folyamatot, ahogy a művészek megpróbálják feszegetni és kitolni a határokat, hogy az új és megnövekedett térben könnyebben lehessen mozogni a meglepő, viszont kevésbé merész alkotásokkal is. Számomra az egyik kedvenc területté nőtte ki magát a kerámia és a porcelántervezés, amely mindig meg tud lepni, és amely igazi mélységeiben a Manzárd Café társszerzőjén, Antal "Baantal" Balázs designeren keresztül érkezett a blog hétköznapjaiba.