Próbálom a lehető legváltozatosabb témákat bemutatni a blogon, de érdeklődésem miatt és a temérdek remek alkotás láttán néha felülreprezentálttá válik egy-egy topik. Ilyen például a kerámia és a porcelán, amelyből két napja mutattam nektek egy remek példát, most pedig muszáj újra érintenem ezt a területet, hiszen Heesoo Lee gyönyörűséges, érzékenyen, légiesen könnyeden texturált, végtelenül aprólékosan kidolgozott kerámiatáljait, tányérjait és vázáit kár lenne csak úgy talonba tenni.

Siddhartha Mukherjee könyvének címe és termetessége azt az érzetet kelti az emberben, hogy egy meglehetősen száraz kiadványról van szó, olyan mintha valami egyetemi kurzusra iratkoznánk be, ahol terjengősen elemzi a tanár a témát, de nagyon nem erről van szó. A gén inkább olyan, mint egy végtelenül érdekfeszítő TED előadás, amelynek minden percét élvezzük és értjük is!

Nagyon izgalmas figyelni azt a folyamatot, ahogy a művészek megpróbálják feszegetni és kitolni a határokat, hogy az új és megnövekedett térben könnyebben lehessen mozogni a meglepő, viszont kevésbé merész alkotásokkal is. Számomra az egyik kedvenc területté nőtte ki magát a kerámia és a porcelántervezés, amely mindig meg tud lepni, és amely igazi mélységeiben a Manzárd Café társszerzőjén, Antal "Baantal" Balázs designeren keresztül érkezett a blog hétköznapjaiba.

A róla készült fotósorozat és a szalagcímek is azt az érzést keltik, hogy Konstantin Kofta / RHX11 fantázianevű 2017 őszi-téli táskakollekciója a robotok, kiborgok kedvenc divatkiegészítője, ami abban az esetben állja meg csak igazán a helyét, amennyiben valamelyiknek érezzük magunkat a kettő közül.

Minden egy kiadós antibiotikumos kúra után kezdődött, gyakorlatilag teljesen újra kellett alkotnom minden elképzelésemet az emésztésről. Akkoriban még nem tették hozzá az orvosok a kezelés megkezdésekor, hogy valami kiegészítő, emésztést segítő terméket is kell szedni, ha nem akarok rosszul járni...vagy csak az én orvosom nem tette hozzá, erről sajnos nincsenek behatóbb ismereteim...a lényeg úgyis az, hogy velem megtörtént és egy életre megtanultam, hogy hogyan kell cselekedni hasonló kezelés közben/után.

Izland egyik legkülönlegesebb gyalogos átkelőhelye Ísafjörðurben látta meg a napvilágot. A város lakói személyesen, a világhálón keresztül pedig mindenki más is a csodájára járt az elmúlt hónapokban az optikai illúzió-zebrának, ami a hagyományos háromdimenziós festésnek köszönhetően úgy néz ki, mintha lebegne.

Csak egy-két éve tudom, hogy az introvertáltak közé tartozom, előtte ez nem volt megfogalmazva sosem, egyszerűen csak kínlódtam azzal, hogy nem vagyok olyan nyitott (vagy nevezhetjük extrovertáltnak is), mint a környezetemben lévő emberek túlnyomó többsége.

A hétfői adásszünet (ami teljesen csak 1989-ben szűnt meg) a fiatalabb generációknak nem túl sokat mond, de én abba a kategóriába tartozom, akik gyerekként mindenféle tévéműsor nélkül, egyéb alternatív szórakozási lehetőséget kerestek és találtak maguknak a hétfői napokon, amikor nem volt adás a tévében. Ez a fiatalabb generációknak valószínűleg nem mond túl sokat, de nem volt olyan borzalmas, mint ahogy hangzik.

A francia Harow design stúdió csapata a NASA archívumából gyűjtött képek felhasználásával valósághű Hold-asztalt tervezett. Az egyszerűen csak "Apollo 11"-nek nevezett asztal lapjának alsó részét, tehát magát a Hold felszínét üvegszálas lemezbe formázták bele, amelyet nyakon öntöttek epoxi gyantával...

A Los Angeles-i Architects for Animals és a FixNation nonprofit jótékonysági szervezet együttműködésében helyi építészek készítettek az utcán élő macskák számára funkcionális "lakásokat", "játszóházakat". Minimalista ház, cica diszkó és hullámvasútra hasonlító építmény is készült a szervezet fennállásának 10 évfordulója alkalmából létrehozott kooperációban.

Hipochonder vagyok, de az önmagamra való állandó odafigyelés és elemzés sok negatívum, képzelt betegség és fölösleges szenvedés mellett mindig tartogat számomra apró, pozitív részleteket. Segítségével jutottam el arra a pontra is, hogy mélyrehatóbban érdekelni kezdett a testem működése, és az, hogy mi minden betegítheti meg.

A Sárik Péter Trió 2010-ben indította nagy sikerű koncertsorozatát, a Jazzkívánságműsort, amelyben közönségük kedvenc dalait, műveit dolgozzák át a saját stílusukra. Így születtek sorra a Trió klasszikus zenei átiratai és két Jazzkívánságműsor CD is, melyekből az első 2014-ban Fonogram-díjat kapott, mint “Az év jazz albuma”, a második pedig 2016-ban volt jelölt ugyanerre az elismerésre.

A megmagyarázhatatlan idő előrehaladtával annak a gondolatnak a lényegére is egyre jobban rálátok, hogy vannak olyan dolgok, témák az ember életében, amelynek megértéséhez vagy éppen értékeléséhez idő és/vagy kellő mennyiségű tapasztalat megszerzése szükségeltetik. Ilyen például a jazz is, amely bár azóta jelen van az életemben az édesapámon keresztül, amióta az eszemet tudom, mégis lassan, apró adagokban tudtam csak befogadni és értelmezni.

Előttünk az év, a felfoghatatlan mennyiségű előre nem látható történés és lehetőség, és hogy mit hozunk ki belőlük, csak rajtunk múlik. Mindenki számára megadatott a lehetőség, hogy a képességeihez és esélyeihez mérten olyan aprólékossággal dolgozza ki a jövőjét, amely a legjobb és legszebb végeredménnyel kecsegtet, és amelybe a legkevesebb hiba csúszhat a megvalósulás során.

December elején indítottuk el a Facebook oldalunkon a Best of 2017 sorozatot, amelyben minden nap bemutattunk egyet az idei év legemlékezetesebb, legkülönlegesebb, legmeglepőbb, legérdekesebb művészeti és design témái közül. A mai blogposztban összegyűjtöttük ezt a 30 posztot, hogy azok is megtalálják őket egy helyen, akik nem követik az oldalunkat vagy csak lemaradtak róluk. Megköszönve az egész éves figyelmeteket, 2017 (szerintünk) legjobbjait találjátok a folytatásban...

Azok táborába tartozom, akik már látták a Star Wars - Az utolsó Jedik című filmet, és akiknek tetszett is, sőt! A meglepően megosztó epizód részleteiről semmilyen infót nem találtok a posztban, úgyhogy nyugodtan tovább olvashatjátok!

A környezetemben is ezt látom és magamon is tapasztalom, hogy manapság a mindent vagy semmit elve érvényesül a leginkább. Mindent akarunk, amire vágyunk, a leglazább munkahelyre, a legtöbb fizetésre, a legjobb párkapcsolatra, a legboldogabb családra, a legjobb kocsira, a legjobb autóra, a felsorolást pedig a végtelenségig lehetne folytatni.

Most már a sokadik alkalommal tapasztalom, hogy egy délután alatt kiolvasom a BOOOK Kiadó gondozásában megjelent könyveket, és nem tudom csak arra fogni, hogy a DIY, kreativitás és a gasztronómia témáit, receptjeit könnyű átnyálazni, sőt arra sem, hogy a blogoszférából kiemelt szerzők érintettségem okán nyilván közel állnak a szívemhez.

A hiedelmek egész életünket behálózzák: hiszünk ideológiákban, politikai pártokban, hiszünk Istenben, szellemekben, angyalokban és ördögökben is. Vannak egyszerű hiedelmek, mint például hogy hány percig kell a lágy tojást főzni, vagy mely gyógymódok hatásosak.

Ha jobban belegondolok, a félelem és a szorongás túlságosan is gyakori vendég nálam, mindig görcsölök valamin, mert valamit biztos nem úgy csinálok, ahogy azt kellene vagy elvárják tőlem. Félni gyakorlatilag bármitől tudok, attól is, hogy mi van, ha valami nem sikerül, attól is, hogy mi van, ha sikerül. Mi van, ha nem vagyok elég egy feladatra, mi van akkor, ha elég vagyok arra a bizonyos feladatra, és a felsorolást hosszasan tudnám folytatni...

Néha úgy érzem, hogy én vagyok az egyetlen, aki még nem látott egyetlen részt sem és nem olvasott egyetlen könyvet sem a Trónok harca sorozatból, pedig ha nem is vagyunk sokan, de azért biztos található még rajtam kívül is néhány ember, aki hasonló cipőben jár.

Nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyire fontosnak tartom, hogy foglalkozunk a félelmeinkkel, szorongásainkkal, traumáinkkal, mert ez vezet a gyógyulás irányába. Az elfojtás előbb vagy utóbb mentális vagy testi betegségek formájában manifesztálódik, amitől senki nem menekülhet, amit senki nem kerülhet el, és aminek bekövetkezése után még rosszabbul érezhetjük magunkat.

Pár héttel ezelőtt úgy kezdtem a Star Wars képregényeket bemutató sorozatomat, hogy nem kellenek a filmek ahhoz, hogy lázba hozzam magamat, ha a Star Wars-ról van szó. Az elmúlt időszakban számos olyan kiadvánnyal enyhítettem a várakozást, ami remek alternatíva bármilyen rajongó számára, de persze az a tény, hogy pár napon belül bemutatják Az utolsó Jediket, már nem különösebben csillapítható semmivel, mert most már a filmet akarom látni.

Ha valaha is gondolkoztál azon, hogyan terjed a siker, hogy bizonyos elképzelések vajon miért terjednek el jobban másoknál, vajon mitől válik elsöprően népszerűvé néhány téma, mások pedig miért nem érdekelnek gyakorlatilag senkit, pedig rengeteg munka van mögöttük, akkor Jonah Berger könyvét mindenképpen el kell olvasnod!

Ha megvan a számodra legjobb szoftver és a hozzá szükséges tudás, megvannak az elinduláshoz elengedhetetlen kütyük, elkészültek a jobbnál jobb dalok, amelyek persze profi minőségben szólnak, a feladatok nagy részével készen vagy, épp' csak még nem jutott el senkihez a zenéd...