Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Gyönyörű gyémántkocsironcs

Gyönyörű gyémántkocsironcs

2018. március 05. - Darqo

jordan_griska01.jpg

Jordan Griska amerikai szobrász Wreck című alkotása egy összetört Mercedes Benz S550-es luxusautót ábrázol, amelyet 12 ezer darab, tükörfóliával bevont rozsdamentes acéllap összeillesztésével készített el körülbelül két év alatt. Ahogy ő fogalmaz: "A szépség, a technológia és mérnöki munka ütközik a halállal és a valósággal."

Nekem egyébként az jut róla eszembe, hogy ha összetörjük az szemünk fényeként becsben tartott autónkat – én már átéltem ilyet –, a legutolsó gondolatunk, hogy az így kialakuló szituáció és a kocsi formája a szépség megtestesülése, sokkal inkább azt érezzük a keserű düh mellett, hogy a gatyánk is rá fog menni arra, amire már korábban ráment a gatyánk. A 2016-ban bemutatott, hatalmas gyémántra hasonlító geometrikus szobor azonban érdekes, elgondolkodtató és ellentmondásos szimbóluma egy-egy ilyen helyzetnek.

Miközben felidéződik a velünk vagy ismerőseinkkel megtörtént borzalmas esemény, elgondolkodhatunk azon az örök érvényű kérdésen, hogy vajon mi a valódi érték? A gyémántkocsironcs látványa egyébként azt sugallja, hogy az élet/művész által létrehozott formák a szokványos/elvárt megnyilvánulási formától függetlenül, mindentől megszabadítva, önmagukban gyönyörűek és tökéletesek.

jordan_griska02.jpg

jordan_griska03.jpg

jordan_griska04.jpg

via: colossal

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr9512638297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása