Beck Marianna eddigi élete során sokféle munkát végzett, különböző területeken próbálta ki magát, de valahogy mindig visszatért az origóhoz, amit az első szakmája jelent. Hiába tanult tovább, valamilyen úton-módon állandóan úgy alakult, hogy ez a kétkezi foglalatosság lett újra és újra a megélhetési forrása, mind fizikailag, mind lelkileg. Könyvkötőként végzett, állítása szerint akkor, amikor ez errefelé még egy nagyiparilag űzött mesterség volt, és senki nem merészkedett lelépni a kitaposott útról, hogy felfedezze az ebben a műfajban is gyakorolható önkifejezést. A mai magyART róla és szeretetből készült műveiről szól.

Az év első, krónikusan nehezem múló hetének feloldásaként Zach Johnsen amerikai festő, designer Acid Over Easy című sorozatából hoztam néhány darabot inspirációnak. No, nem azért, mert azt kívánnám, hogy úgy, ahogy a képeken is, a szivárvány minden színében robbanjon le a fejetek a helyéről, hanem, mert szombat lévén éppen itt az ideje, hogy teljesen kiengedjétek a fáradt gőzt. A lényeg itt a bombarobbanás gyorsaságához hasonló azonnali, hatékony megoldások megtalálása. Irány a természet, még havazást is hazudnak, vagy csak főzőcskézés, filmnézés kiccsaláddal, barátokkal, bármi...Hajrá!

Múltkor nagyon szerettétek Amanda McCavour térbe lógatott cérnarajzait, úgyhogy gyanítom, hogy Augusto Esquivel alkotásai is tetszenek majd, aki McCavour-höz hasonlóan szintén szeret lógatni, igaz, ő gombokat. Az Argentínában született művész legutóbbi installációjában többek között egy életnagyságú zongorával lepte meg a népet.

A modern kütyüket nem lehet könnyű átsteampunkosítani, különösen akkor, ha az alkotó szeretné, hogy a funkcionalitás is megmaradjon. Számtalan példa bizonyítja, hogy több-kevesebb sikerrel azért működni szokott a dolog, és az akadályokat ügyesen veszik a készítők, ami engem mindig lenyűgöz. Az év első steampunkos posztjának szereplője, Ivan Mavrovic horvát művész is ügyesen oldja meg ezt a feladatot.

Egy újszülöttnek minden vicc új, így van ez velem is. Rafael Gómez Barros óriáshangyái már nem új keletű alkotások, de végül hozzám is eljutott a hír. A művész 2007 óta rakosgatja különböző épületekre a szóban forgó teremtményeit, gyakran több mint 1 000 darabot.

Talán Christian Marclay multifunkciós művész munkáinak is köze lehet ahhoz, hogy három évvel ezelőtt mém született. Ekkor ötletes alkotásaihoz hasonló képek kezdték ellepni a netet, egy kicsit más, a közösségi igényeknek megfelelően enyhén átalakított, de azért könnyen beazonosítható formában.

A szem a lélek tükre. A szem, a tekintet hordozza az egyéniség, a jellem legmarkánsabb jegyeit. Ha nincs szem, nincs egyéniség. Ha elfogadjuk az ősrégi bölcseletet, márpedig mi okunk lenne kételkedni benne, nem konfúz talán úgy folytatni a gondolatot:

Belegondoltatok már abba, hogy körülbelül mennyi dalszövegben, refrénben énekelnek utcákról, terekről, házakról? Talán nem is kell, mert belefájdulna a fejetek. Helyette itt van a Dorothy nevű kreatív kollektíva, akik megtették ezt helyettünk. A csapat tagjai megpróbálták összegyűjteni azokat a dalszövegeket, amelyekben a leginkább elhíresült, sokaknak ismerősen csengő helyszínek szerepelnek.

Előre megjósolható volt, hogy előbb-utóbb valakinek eszébe fog ez is jutni. Egyelőre ugyan mi is csak emésztjük a látványt, és bár még csak koncepció szintjén létezik, egy tesztre, azért mi is bevállalnánk. Tervezője a horvát dizájner Tomislav Zvonarić aka DevianTom szerint a FBed multipraktikus „több az egyben” funkcióival az eddigieknél is gördülékenyebbé, hovatovább eszményien komfortossá teszi a kapcsolattartást a "frendekkel" a legnagyobb social media közösségbe oly előszeretettel beragadó „mégannáliselvetemültebb” felhasználók legnagyobb örömére...

Régebben inkább szégyenlősen takargattuk. Lett légyen az csipkés, pöttyös, kockás, gombás vagy épp szarvasos matéria, a lényeg az volt, hogy a hozzánk érkező előtt nehogymábeégjünk e csúfságok miatt. Ma meg – jobb később, mint soha - kezdünk észhez térni, és lerántani róluk az évek alatt időközben besárgásodott lepleket. És mennyire jól is tesszük!

Szarvák Antal amatőr, autodidakta festő, grafikus, karikaturista, mozaikkép-készítő 1976-ban született Szolnokon. 1998 óta foglalkozik az alkotással, szinte minden ága-boga érdekli a linótól az olajon át az egyszerű grafikáig (és még állati jó pólókat is tervez). Mindenben a képet a művészetet, a maradandóságot keresi. Szereti önmaga bejárni a felfedezés, és megismerés ösvényét pontosan azért, hogy az alkotásai mentesüljenek a bevált kliséktől. Szerinte ez nem mindig sikerül…Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem, ezt mindenki döntse el maga. Én akkor is vele indítom a 2012-es évet, mert képei különös hatással vannak rám!

Ha egy szóval kellene megfogalmazom a mostani poszt témájához fűződő érzéseimet, csupán csak annyit mondanék: tetszik. Nem csak azért, mert lassan két éves manzárdozásom óta ilyennel még nem találkoztam (nyilván ez nem jelenti azt, hogy ilyet nem csinált már más is), hanem mert ötletes megoldásról van szó, ami egyben szép is.

Továbbra is gazhenye üzemmódban, azért két dologra amúgy kíváncsi lennék! Az első - csupán a lelki megnyugvás érdekében: úszógumik rendben vannak? Ünnepek alatt kerület eddig mennyivel szaporodott? A második: látott-e valaki már kubista filmet, rajzfilmet, színházi közvetítést [hi...hi...] vagy egyáltalán? Ez utóbbi amiatt érdekel, mert véletlenül belefutottam az angol illetőségű grafikus, Liam Brazier geometrikus alakzatokból kibontakozó szuperhős illusztrációiba, amiről némi gondolkodás után jól eldöntöttem, én nem emlékszem arra, hogy valaha láttam volna hasonlót mozgókép formában, pedig amúgy: az is érdekelne...

Még mindig túl gyakran kell szembesülnöm a múlni nem akaró igénytelenségünkkel. Hogy mire fel ez a kirohanás? Mert míg idehaza fehér holló módjára, addig külföldről rendszeresen érkeznek a hírek az alulról jövő, városszépítő kezdeményezésekről, és más, tudatos környezetbarát lépésekről. A minap éppen Tina Morrill-ról olvastam, aki lakhelyén, San Jose-ban szeretett volna változtatni a belváros kinézetén.

Ha nem lett volna a rendszerváltás, no nem a hivatalosan is igazinak minősített - fülkésforradalmas - mostani, hanem a "távárisikonyeces", akkor minden bizonnyal a hímzetttulipános hungarikumról, a még vasalást sem igénylő Fékon press ingekről szólna most is a fáma. Verhetik a fejüket a falba a zurak, de tagadhatatlan, sokkal inkább, annak az elsőnek köszönhető, hogy most már ilyenekről is szólhat...

Kisteleki Dóra grafikus, illusztrátor a Kisképzőben végezett könyvműves szakon, aztán próbálkozott a képzővel párszor sikertelenül, majd végül Kaposvár következett, ahol idén diplomázott a Kaposvári Egyetem grafika szakán. Jelenleg magánúton, könyvekből, művészektől (ha közvetve is) igyekszik fejleszteni saját magát, és úgy gondolja, még bőven van mit tanulnia. Nos, biztos így van, de én erre nem tudok határozott választ adni, mert elnézve Dóra elképesztően varázslatos, részletes és hangulatos képeit, azt látom, hogy tökéletes helyen van. Karácsony utáni, sem felébredni, sem dolgozni nem akaró hangulathoz hoztam most az ő műveit.

Mit is mondhatnánk azon kívül, hogy mindenkinek boldog karácsonyt kívánunk?! Talán még annyit, hogy legyen mindenkinek a lehetőségekhez mérten a legjobb ez a pár nap! Mi is ünneplünk, csak néha mozdulunk ki az ágyból, akkor, amikor mindenképpen muszáj. Eszünk, iszunk és lazulunk, ti is tegyétek ezt.

Reggel van, korán van, karácsony előtt egy nappal. Valószínűleg sokan kivették már a mai napot, vagy nem. Ha igen azért, hogy könnyebb legyen a készülődés, ha pedig nem, akkor azért kaptok ma tőlünk boldogkarácsonyozó celebeket, hogy sikerüljön kitartani a munka végéig. Ma igazi jelenségek fokozzák a hangulatot a hosszú és ünnepi hétvégére. Nem mai sztárokról van szó, korábbiakról, ikonokról, szexi sztárokról, csillagocskákról, akik a képek tanúsága szerint hozzánk hasonlóan szintén nagyon örülnek az ünnepeknek. A Life magazin portfóliójából válogattunk.

...ami azt jelenti, hogy csak egy csöppet, de behúzzuk mi is a kéziféket. Messzire ne menjetek, mert nem némulunk el, hiszen naponta azért jelentkezni fogunk majd az ünnepek alatt is!

A két kicsi robot: Darqo és Mocca ;)

Persze nem igazi autóról szól a dolog, csak egyszerű távirányításos kocsikról. Merthogy Ian Cook ezt a játékot találta a legmegfelelőbb eszköznek arra, hogy festményeket készítsen. A félreértések elkerülése végett – és ahogy a képekből is kiderül majd – azért itt nem csak egyszerű szenzációhajhászásról van szó, a 28 éves művész a figyelem erőszakos bezsebeléséért cserébe értékelhető alkotásokat fest, stílusosan természetesen autókról! A „Pic-cars-so” becenevű autómániás festő a saját maga által csak „autodrawings”-nak nevezett speciális festési stílussal készíti a Popbang Colour projektnév alatt megszülető hihetetlenül részletes remekműveit, különböző távirányítású játékautók és akril festék segítségével.

Hallottál már valaha a „The World Tree of Hope” névre keresztelt karácsonyfáról? Nem? Én sem, egészen idáig. Minden decemberben nekiállnak feldíszíteni egy 6-7 méter magas fenyőfát több ezer daruval, mármint a madár origami változatával. A december végéig megtekinthető fára felkerülő díszek mindegyikére (kivéve az ezüst/arany csillagok) egy-egy kívánságot írtak a készítők, idén pontosan 7 000 darab készült el belőle.

Tulajdonképpen szárazra jártathatnám a számat a fogyasztói társadalmat befolyásoló tényezőkről, azoknak pszichológiájáról, de oszthatnám az észt a külső vagy belső hatások halálosan unalmas marketinges hülyeségivel is. A poszt célja viszont nem az, hogy négy nappal legszebb ünnepünk előtt, lezsibbasszunk bárkit is, ezekkel az amúgy biztosan rettentő fontos és megalapozott elméletekkel, sokkal inkább az, hogy a lázas karácsonyi készülődés közepette a kávészünet alatt, vigyorogjunk egy jót dilis, jópofa ötleteken... 

Ellenmondásos, mert egyszerre szép és ronda, különleges és mégis szenzációhajhász. Egyedi és mégsem, mert a keresztre feszített Jézus témáját oly sokan és sok formában újragondolták már. A cipőjézust egy cseh művész, bizonyos Petr Motycka készítette 1444 darab használt és félpár cipőből. A hatalmas, falra függesztett alkotás közel 6 méter magas és majdnem 500 kilós, és a neves prágai DOX Kortárs Művészeti Központban lehet megtekinteni 2011 januárja óta. A művész elmondása szerint a leginkább az tetszik neki a szoborban, hogy a cipők által tulajdonképpen 1444 ember vált részévé az alkotásnak.

Zlatko Salaj (67) úgy tűnik, hogy karácsonymániás, de legalábbis a karácsonyi fényeket biztos szereti. A korábban távközlési mérnökként dolgozó horvát fényfetisiszta Grabovinca faluban található birtokán még 2002-ben kezdett neki a tradíció megteremtésének, ekkor 70 000 izzóval szerelte fel a házát és a kertjét. Természetesen hatalmas volt a sikere a környéken a különleges fénykertnek, és amikor megkérdezték tőle, hogy jövőre mennyivel próbálja majd felülmúlni saját teljesítményét, a válasza az volt, hogy 100 000 izzóval szeretné kivilágítani a falu legkarácsonyosabb kertjét. Aztán persze ez a szám évről évre növekedett, míg idén 1,2 millió égő szolgáltatja a 17 hektáros terület különleges hangulatát.