Ahogy magamat ismerem, biztos megint valami olyanba nyúlok bele, ami már előfordult a történelemben, sőt, azt is el tudom képzelni, hogy a felvetésre kerülő gondolat sem feltétlenül tartalmaz újdonságot, de bevállalom. Szóval, Tyree Callahan legutóbbi munkája láttán elképzeltem, hogy vajon milyen festmény lenne mondjuk a Gyűrűk urából?!

Szeretem a karácsonyt, meg az újrahasznosítást is. Ha ezt a két dolgot ötvözik, abból számomra rossz dolog biztos, hogy nem sülhet ki. Most is így van. Az egymást követő harmadik évben kéri fel a litvániai Kaunas város önkormányzata Jolanta Šmidtienė művésznőt arra, hogy készítse el a karácsonyi dekorációt számukra.

Na, mielőtt így karácsony közeledtével végleg – de tök jó is az, mi is várjuk ám nagyon - átzuhannánk a rénszarvas másik oldalára, pattanjunk ki egy trip erejéig Párizs Bagnolet nevű elővárosába, ahol egy egészen jó paraméterekkel rendelkező loftot fogunk körberohanni...

Táskákkal álmodó magyar tehetségről korábban már írtunk, most pedig újra előkapjuk a témát, mert Varga Zsófia művei szerintünk mindenképpen megérdemlik a figyelmet. Zsófi, aki korábban grafikát tanult az Eszterházy Károly Főiskolán, eredetei végzettségét nem tudja és nem is akarja meghazudtolni, és milyen jól teszi! Így az édesanyjától tanult fortélyokat sokkal hatékonyabban tudja a téma szolgálatába állítani, a mintavilágot pedig egyedivé formálni.

A steampunk stílus előrenyomulása elég domináns mostanában, így nem meglepő az a lépés, amint a manhattani Macy's nagyáruház tett meg idén karácsonyra. Hat kirakatát rendeztette be steampunk hangulatú ünnepi dekorációval, amely a díjnyertes designernek és a Macy's kirakatmesterének, Paul Olszewski-nek köszönhető. A kirakatok a karácsonyi kívánságok és álmok díszekké való mágikus átalakulását hivatottak bemutatni.

Sokat gondolkoztam, vajon milyen frappáns felvezetőt lehetne írni a mai témához. Hogyan tudnék egy olyan művészről, illetve nem mindennapi mesterségéről okosságokat mondani, akit személyesen még nem volt szerencsém megismerni, ráadásul, amivel foglalkozik, az számomra mindig is a misztikus tartomány része volt. Többek közt azért, mert egy párját ritkító biológiai folyamat nélkül e szakma valójában nem is létezhetne. Aztán néhány ide kapcsolódó cikk elolvasása után bevillant a mindenki által ismert klasszikus mese a rút kiskacsáról, és a párhuzam azonnal összeállt...

Ahelyett, hogy mondjuk darálná a reggeli kávéhoz, Saimir Strati úgy döntött, hogy egy hatalmas mozaikhoz fogja felhasználni az őrölni való kávészemeket. A 45 éves művész úgy becsli, hogy körülbelül egymillió kávészemet ragasztgat majd rá a „vászonra”.

Patrick Jacobs aprólékosan elkészített minivilágai teljes ellentétben állnak az egyre nyugtalanabb és paranoid valósággal. A brooklyni művész fal mögé bújtatott fantáziájába úgy tekinthetünk be a kialakított résen keresztül, mint valami kulcslyukon át a titkokat rejtő szobába.

A nagy érdeklődésre való tekintettel immár harmadik alkalommal jelentkezünk mozis játékkal. Timur Bekmambetov új produkciója, A legsötétebb óra 3D címmel december 22-től nézhető meg a mozikban, mi pedig a forgalmazótól kaptunk repiajándékot. 3 db férfi póló és 3 db (párban vannak) világítós vodkás pohár került a karácsonyi puttonyunkba, így ezeket szeretnénk jól kisorsolni az olvasóink között. Ha szeretnéd megnyerni valamelyiket, akkor nem kell mást tenned, mint válaszolni az alábbi faék egyszerűségű kérdésre. A helyes válasz betűjelét mától egészen december 21-én 18 óráig lehet elküldeni a manzard.cafe@gmail.com emailre, a tárgymezőben „A legsötétebb óra” címmel. A kérdés, a képek a nyereményről és filmelőzetes a folytatásban.

A finn író, Timo Parvela egy dedikálással egybekötött olvasótalálkozó alatt az egyik rajongótól elhangzott kérésre, miszerint: „mondjon néhány szót a mosolyról”, ezt válaszolta: „egy másodperc alatt fel lehet villantani egy barátságos mosolyt.  Egy perc alatt a mosoly másokra is átragad. Egy óra alatt belefárad a képed. Ha egy napig mosolyogsz, a többiek irigyek lesznek. Egy hét alatt a mosoly hétköznapivá válik. Egy hónapnyi mosolyt nem hisz el senki sem. Egy egész évig pedig csak az amerikaiak mosolyognak.”

Múltkor bölény, most pedig többek között mesebeli lények, szuperhősök és állatok. Mármint autó-és motoralkatrészekből. Ezúttal Svájcban járunk, Tom Samui birodalmában, mert a fehérorosz (és még persze sok más kocsi-és újrahasznosítás rajongó) művészhez hasonlóan ő és lelkes csapata is ilyen alapanyagokból építgeti a szobrait. Talán jobban, aprólékosabban kidolgozottak, mint a bölény, de hát nem is várhatunk mást, ha több mint tíz éve foglalkoznak a témával.

Amanda McCavour munkáit elnézve sokan akár unalmasnak is tekinthetik mostantól az egyszerű papírra rajzolt alkotásokat. Na jó nem, viszont mindenképpen figyelemreméltó az, amit a kanadai művésznő művel. Cérnával, illetve egy különleges eljárással különböző csendéleteket, életképeket, nonfiguratív mintákat rajzol a levegőbe.

Kelet-londoni bóklászásunk alkalmával két fish & chips – a reggeli és az ebéd - elköltése között bukkantunk rá arra az elsőre, meg még másodikra is komolyan lepukkant benyomást keltő épületre, mely egykor, egészen pontosan a 19-20. század fordulóján palackozó üzemként funkcionált. Rövid bénázást követően, a csábításnak engedve, aztán titokban becserkésztük magunkat az elhagyatottnak tűnő falak mögé, odabent pedig csak ámultunk...

Nem tudom, hogy mi lehet a titkos ösztönző erő, ami rendszeres időközönként arra készteti a művészeket, hogy csokiszobát készítsenek. Sokszor találkoztam ilyennel, most először teszek említést róla. Nem azért, mert ez a legszebb mind közül, ennél sokkal egyszerűbb okról van szó. Valahogy a karácsony közeledtével bennem is felbuggyan a csoki iránti vágy, ami amúgy egész évben jó mélyen rejtőzködik, Elena Kliment alkotása pedig pont ebben a felfokozott vágyállapotban jött szembe velem.

Timm Schneider szereti a pohárba dobott jégkockák hangját, a Rock 'n' Roll-t, a Swinget, a reggeli fényeket, a homokfúvott üveget, az úszás, a tiramisut, az improvizációt, a jó barátokat, és szeret embereket nézegetni, beszélgetni, nevetni és szeretni. Nem mellesleg designer is, aki szeret állat jó és őrült dolgokat is fabrikálni. A 28 éves német srác They Live című projektjében például szemgolyókat készít pingpong labdákból vagy hungarocellből, amelyeket aztán szépen kihelyez az egyébként unalmas és figyelmen kívül hagyott utcai tárgyakra, például oszlopokra, kukákra vagy éppen a nyilvános budik vécécsészéire.

Amennyiben a cél az volt, hogy a látogatóba érkező mama csak annyi időre maradjon, amíg ledobja a karácsonyi bejgliket, aztán hanyatt-homlok tépjen haza, akkor az olasz Studio Badini Createam dizájnos Pantone gömbjeivel feltétlenül érdemes teleaggatni az idei karácsonyfát! De ha - induljunk ki ebből - mégsem, mindössze egy csöppet dizájnosabbra szeretnénk varázsolni az ünnepet, abban az esetben is megfontolandó legalább egy doboz beszerzése...

Eugenio Merino 1975-ben született Madridban. Műveihez a közélet kifogyhatatlannak tűnő bugyraiból meríti az ihletet. Alakjait ironikusan, karikatúraszerűen ábrázolja, kicsit odaszólva mindenkinek. Nem bántóan, de elgondolkodtatóan, indulatokat kiváltva, ahogy azt kell. Gyakran ismert embereket, szórakoztatóipari-és rajzfilm karaktereket, szuperhősöket, politikusokat, művészeket ábrázoló szobrai, rajzai a mai társadalmi problémákat jelenítik meg és sokszor az égető kérdésekkel kapcsolatos válaszok hiányára próbálnak reagálni. Háborúk, környezetszennyezés, a Föld-és az emberek kizsákmányolása, vallási konfliktusok jelennek meg. Egy dolog biztos, érzelemmentesen nem lehet elmenni egyik alkotás mellett sem.

Jim egy autodidakta művész, aki Dél-Kaliforniában nőtt fel. Tinédzserként leküzdhetetlen izgalom kerítette hatalmába a régi órák, vintage játékok és a tudományos műszerek láttán, később pedig szét-és összeszerelésükkel, illetve összekombinálásukkal kapcsolatban. A természet és a történelem iránt is rajongó fiatal tehetség először 1980-ban állította ki műveit Floridában – leginkább egyedi ékszereket –, majd nem sokkal később saját üzletet nyitott a Pompano Beach-en.

Manuel Rodríguez Sánchez jelenleg grafikai tervezést tanul, szabadidejében pedig gyakran játszadozik fényképekkel a Photoshopban. A fiatal spanyol művészpalánta ilyenkor saját szürreális világot teremt, mint ahogy sok tehetséges alkotó szokta manapság. Az elvágyódó művészek közül ő ahhoz a csoporthoz tartozik, akik nem csak félelmetes környezet teremtenek a figuráiknak, az ő világában elférnek a könnyedebb és mágikus álmok is, Dalí-szerű elefántok, csónakból kinövő fák, szárnyas házak és más furcsaságok.

Roman Beybutyan, fiatal autórajongó lenyűgöző bölényszobrot épített kizárólag autóalkatrészek felhasználásával. A fehéroroszországi Hrodna város mellett egy vidéki tanyán élő srác édesapja segítségével hozta össze az életnagyságú állatszobrot.

Az elmúlt napokban többen kérdezték fb falunkon, tervezünk-e valami nagy karácsonyi meglepit? Nos, ahogy a hét elején már ígértük, a válaszunk igen! Egyik legjobb barátunk, Benedek blogján alig két napja ért véget egy játék. Ott ez már befejeződött, de csak azért, hogy itt és most a Manzárdon folytatódjon a bubibuli! Szolgálati közleményben csak annyit: saját jól felfogott érdek miatt, figyelmesen olvasd végig a posztot, mert a játékban részt venni azok tudnak, akik az egy szem kérdésre a sorok között jól elrejtett helyes választ visszaküldik! Van még egy apró feltétel, erről picivel majd lejjebb!

A kitömött állatoktól általában sikítófrászt kapok, azonban Julian Salaud francia művésznek sikerült elérnie, hogy ne görgessem azonnal tovább a forrásoldalt, sőt, lelassítva, meg-meg állva egy hangyányival többet foglalkozzak a témával. Persze így sem kötöttem életre szóló barátságot velük, pláne, hogy az elkészített alkotások úgy néznek ki, mintha valami óriáspók szőtte volna be őket jó vastagon. Mégis van valami megkapó a tökéletes pontossággal elhelyezett geometrikus formák és bonyolult minták mögött rejlő egykor volt állatokban. Hogy mi, azt még nem tudom. Egyszerre szép és zavaróan taszító, harmonikus és felkavaróan kusza az „Animaux Stellaires” című sorozat.

Az „fbFaces” Joern Roeder és Jonathan Pirnay projektje. A Kasseli Főiskola Művészeti és Design karán tanuló fiatalok ezzel szerették volna megfoghatóvá tenni, hogy naponta mennyi adat, mennyi kép áraszt el minket, különös tekintettel a közösségi hálókra. Egyértelműen leteszik a voksukat amellett, hogy manapság az adataink és ezen belül a fényképeink védelme is kiemelt fontosságú kell legyen, ha nem szeretnénk, hogy szó szerint kitapétázzák velünk a falat. Ők megtették a szemléltetés kedvéért, és ahogy a projekt nevében kendőzetlenül benne is van, itt bizony facebookos profilképeket használtak fel tapéta-alapanyagnak. Pontosabban 100.000 darabot. Nem hiszem, hogy külön magyarázatot igényelne ez a vibráló információáradat...

Bruce Munro brit fényművész legújabb installációját a bath-i Holburne Művészeti Múzeumban mutatta be. A november 26. és január 8. között megtekinthető ingyenes kiállításon – a jövőre elkészülő projekt előfutáraként szintén – egy fénykertben sétálhatunk, átadva magunkat a karácsonyi hangulatnak. A Field of Light címre keresztelt labirintussorozat jelenlegi változata a Múzeum területén, a Garden Cafe-ig vezető részen kihelyezett 5000 darab fénybuborékból áll. Ha valaki éppen Angliában jár ebben az időszakban, mindenképpen érdemes bepróbálnia az egyedülálló és magával ragadó élményt!

Senki se tagadhatja le a gyermeki énjét. Ajándékot kapni igenis mindannyian szeretünk, külön imádjuk, ha meglepnek minket, és legyünk őszinték, számoljuk a napokat karácsonyig. Az adventi naptár amellett, hogy szép hagyomány, még hasznos is, hiszen sohasem zavarodunk bele a számolásba.