Abraham Maslow A lét pszichológiája felé című könyvében írja: „Az alapszükségletek (a létfenntartás, a biztonság és veszélymentesség, a valahová tartozás és a szeretet, a tisztelet és az önbecsülés, valamint az önmegvalósítás szükségletei), az alapvető emberi érzések és az alapvető emberi képességek…
A ma bemutatásra kerülő Szekeres Imre 1969. november 23-án született Győrben. Gyermekkorát Szolnokon töltötte. A Művésztelep gyakori látogatójaként, leginkább Baranyó Sándor festőművész képei ihlették meg. Későbbiekben Szigeti Imre festőművész mellett kezdte plain-air tanulmányait, amit Korga György…
Szerencsére ott azért nem tartunk, hogy mindenkire egyaránt kötelező dresszkódok szabályozzák életünket! A stílusos öltözködés egyelőre még a szabad akarat és jó adag bátorság, de semmiképp sem a pénz függvénye! Jó néhány év megfigyelései alapján kockázat nélkül – privibe – ki merem jelenteni: minél…
Egy jó ötlettel, plusz nagy lelkesedéssel, de annál kevesebb indulótőkével rendelkező világmegváltók kincsesbányája is lehet az egyik legfiatalabb internetes jelenség, a közösségi finanszírozás [crowdfunding]. Az államokban három éve e célra elindított Kickstarter volt az első, és létjogosultságára…
Több évtizednyi munkássága alapján talán kijelenthető, az 1962-ben született Bill Barmanski valódi polihisztor. Egy olyan multiplayer, aki amibe belenyúlt - legyen az interaktív média, installációk, festészet, grafika, egy Death Cab for Cutie vagy Kid Cudi videoklip -, abban ért el komoly nemzetközi…