Anyagfelhasználásban mindenképpen hasonlít Vik Muniz munkáira, stílusában azonban inkább a Golpeavisa grafikai stúdió nem olyan régen bemutatott és általatok is nagyon szeretett terített asztalára az, ami Bernard Pras munkásságát jellemzi. A francia művész újrahasznosított anyagokból készíti térbeli „festményeit”.

Ha eddig ez kimaradt, elkezdeni most sem késő! Soha nem késő! Fékezz! Ne törődj a fásultan maguk elé bambuló, ki tudja hova rohanó bolondokkal! Állj meg egy pillanatra, akár az út közepén, ülj le egy park közepén, semmi egyéb ne kösse le a figyelmedet, csak koncentrálj a körülötted lüktető városra, a részletekre, és figyeld, ahogy a mindenhol ott levő, ám eddig láthatatlan dimenzió kapui megnyílnak körülötted...!

Hogy mitől szebb vagy jobb, döntse el mindenki maga. Nem vagyok szakértője a témának, laikusként csupán annyit tudnék hozzátenni: ha nem idegen tőlünk karakteresen különböző stílusok random csereberélgetése -mermérisne? - akár havonta, meg amúgy is halálosan unalmas már, ami most van, …akkor dobjuk fel a falakat valami izgalmasan mással, valami olyannal, amivel esélyünk lehet arra, hogy minimális anyagi ráfordítás mellett drámaian más hangulatot kölcsönözzünk négy fal közötti tereinknek…

Az Alien filmekbe is simán beillő mélytengeri lámpáshal amúgy sem tartozik a legszebb, legbizalomgerjesztőbb élőlények közé, de Justin La Doux-nak sikerült még egy lapáttal rátenni a parafaktorra, mikor az újrahasznosított anyagokból készített halacskájának hatalmas késeket, ollókat és fűrészfogakat épített a szájába.

Zólyomi Gábor jóformán előbb kezdett rajzolni, mint járni. Na jó nem, de állítása szerint körülbelül két-három éves kora óta foglalkozik rajzolással. Mindig! Bármilyen feladata vagy kötelezettsége volt, ő inkább rajzolt. Így teltek el az iskolai évei is, de ahogy ő mondja, egyáltalán nem bánja, hogy így alakult.

Még a Föld énekének hatása alatt, mutatni szeretnénk valami kézzelfoghatóbb, ám mégis hasonlóan felfoghatatlant, ami annyiban tér el bolygónk éteri zümmögésétől, hogy ehhez kevesebb köze van az ősrobbanásnak, még kevesebb a szuperhúr-elméletnek. Ezúttal ugyanis egy közel száz évvel ezelőtt megalkotott hangszerről van szó, a fizikát viszont most sem ússzuk meg…

Van valami posztapokaliptikus abban, amit Vince Hannemann művel. Az texasi Austin-ban élő, talán kissé bogaras férfi mindenféle limlomot összegyűjt, és ezekből az eldobált emlékekből toldozgatja-foldozgatja az egyértelműen magával ragadó hangulatot árasztó szentélyét. Kissé szomorú, enyhén félelmetes, mégis intenzív és vibráló az, ahogy a kvázi ajtón belépve rátelepszik az emberre a tárgyak saját története.

A mandala (jelentése: kör, ív, körszelet, korong) készítés évezredek óta használt meditatív szertartás, eredetét tekintve leginkább a buddhista tibeti és indiai kultúrához köthető. Manapság is sokan (egyre többen) használják a szabályos, ritmikusan ismétlődő minták készítését az elmélyüléshez, ki-ki a maga módján. Leonardo Ulian például számítógépekből, rádiókból kiszedett apró alkatrészekből.

Kora délután ígértünk valami evilági, mégis földöntúli szépséget! Nos, a NASA mérnökeinek, valamint az általuk összerakott Radiation Belt Storm Probes-nak köszönhetően, dekódolták bolygónk épp számunkra - földlakók - számára eddig hallhatatlan énekét! 

Mi a vodka kvintesszenciája? Ezzel a kérdéssel fordult hozzám nemrégiben egyik barátom. Elég balga arcot vághattam, majd miután ellentmondást nem tűrően feltette passzívan agresszív kérdését is: „Te mézzel vagy mustárral”, már szimplán ostobának éreztem magam, hiszen mikor tehetem, elsősorban hozzám hasonló borivó cimbikkel szoktam bandázni. Aztán kíváncsiságból utánanéztem és kiderült: a gabonapárlatok bizonyítottan a „gyógyítóka” kategóriába tartoznak! Legalább annyira, mint e minősítést már prehisztorikus idők óta kiérdemlő bor…

Nincs kétségem, ahhoz, amit Nikki Douthwaite csinál, elengedhetetlen kellék a megszállottság! Mert hiszen ki más lyukasztgatna akár több napig papírlapokat, hogy a megfelelő mennyiségű alapanyag összegyűljön a több hét alatt elkészülő portrékhoz? Csak is a megszállottak! Nem? De!

A Philips idei, IFA-n újjászületett rádiókészülékei mellett nem lehet szó nélkül elmenni! Az „Original Radio” fantázianévvel futó újdonságok kísértetiesen emlékeztetnek az 1927-ben gyártott Philetta 254 rádiókészülékekre, persze szolgáltatásokban megfelelnek a ma igényeinek. A tüneményes dobozkák 10 wattos teljesítményük mellett szálcsiszolt elő- és hátlappal büszkélkedhetnek, miheztartás végett iPod dokkoló valamint DAB+ helyet kapott bennük. És még vadító piros színben is kaphatóak...!

Deszka ilyen esztétikai élményt utoljára egyik menő lakberendező barátosnőm, Petra [innen is boldog névnapot neked!] lakásában okozott, ahol az általa berendezett tetőtéri lakás hatalmas, egyterű központi egységében, a nappali közepén megpillantottam az Ikeából - nem érdekes hogyan - beszerzett, újrahasznosított raklapot, amit négy kerékkel, meg némi fehér festékkel alakított át az alábbi fotón látható fain dohányzóasztalkává…

A Claude Cormier + Associés névre hallgató tájépitész stúdió tagjai nagyon szeretik a színes műanyag labdákat, úgyhogy minden évben alkotnak valami vibráló kültéri installációt, ahol ezek a játékok a főszereplők. Idén például már második alkalommal díszítették fel a Montreali St. Catherine, St. Hubert és Papineau utcákat a rózsaszínű változatukkal.

Bár filozófiáról, politikáról és gazdaságról tanult olyan rangos iskolákban, mint például az Oxford Egyetem és a Londoni Gazdasági Iskola, Anna Gillespie karrierje nem egy íróasztal mögött folytatódott. Tanulmányai befejeztével beutazta a világot, öt évig pedig non-profit cégeknek dolgozott, ami végül meggyőzte őt arról, hogy lehet máshogyan is élni az életet.

Beteljesületlen gyermekkori álmai szinte mindenkinek vannak. Vasutas, tűzoltó, varázsló! Ezek a leggyakrabban megvalósításra várók közülük. Egészen sokáig meghagyják nekünk ezeket. Az oviban még hisszük, ...aztán átlépünk egy alattomosan láthatatlan küszöböt, és az első kiábrándító becsengetéssel..., csengettek mindnek!

Banksy mindig hálás téma, Banksy-t sokan szeretik (mi is), Banksy-t, de legalábbis az alkotásait pedig haza is lehet vinni a rajongóknak. Böngészés közben akadtam rá egy helyre (nyilván van több is, úgyhogy ha valakinek van még tuti tippje, legyen szíves kommentben megosztani velünk a lelőhelyet), ahol, bár nem túl olcsón, de be lehet szerezni néhány művének falimatrica változatát.

A lengyelországi Wrocław városban található Piłsudskiego és Świdnicka utcák kereszteződésében Jerzy Kalina művész 14 emberszobrot állított ki. A hétköznapi alakok különlegessége (a történelmi mondanivaló mellett), hogy az egyik sarkon heten közülük a föld alól, a járólapokon keresztül törnek felszínre, míg a másikon heten bújnak vissza a föld alá.

POSITION-os barátunktól, Kálóczi Zolitól a napokban kaptuk a hírt, melyet nagy örömmel szeretnénk megosztani most veletek.

Egy belga tájépítész-stúdió ötlete nyomán valósult meg a képeken látható remekmű a belgiumi Scherpenheuvel-Zichem régióban található Averbode-i apátság udvarán. Az Omgeving által nemrégiben optimalizált 5000 négyzetméteres területen a gyönyörűen vágott bokrok, sudár fák, színpompás virágok és a precízen nyírt gyep helyett a totális egyszerűségre törekedtek.

Prakfalvi Anna tényleg nem a szavak embere, rendkívül zárkózott művészlélekről van szó, aki csak pár mondatban ecsetelte, hogy ki is ő valójában. A 17 éves lány inkább a rajzaival és fotóival fejezi ki az érzéseit, önmagát.

Az önismeretre, személyiségfejlesztésre buzdító mémekkel rogyásig tele a web. Panelekben gondolkodni ma divat, sőt, bizonyos körökben menő is! Mert betunyít. Befogadása ugyanakkor fokozottan lojálissá is tesz, ezáltal akár pozícióba is hozhat. Az meg szintén nagy érték. Manapság ezzel a módszerrel tartva víz felett légzőszerveiket, sokan és prímán lubickolnak el akár évekig, majd az előbb-utóbb, de rendre alattomosan bekacsintó „blackout” csilliárd darabra töri a gondosan - ám felettébb oktondi módon - felépített életpályát…!

Jian Wang, a Csiangszu tartományban élő 28 éves kínai farmer, szerelő legalábbis ezt a megoldást választotta. Ahelyett, hogy serényen gyűjtögette volna a pénzt kedvenc autójára, egy Lamborghini Reventonra, viszonylag (az autó eredeti árához képest mindenképpen) minimális összegért sikerült összekovácsolnia a saját változatát, újrahasznosított fémhulladékokból.

Kora tavasszal az Université du Québec à Montréal Természettudományi Karának épülete előtt egy interaktív és közösségteremtő létesítménnyel lepték meg az embereket. A felújított területre tulajdonképpen egy hatalmas hangszert készítettek, amit hinták segítségével lehet megszólaltatni.

A japán Nendo design stúdió idén (sok más figyelemreméltó alkotás mellett) egy olyan különlegességgel is jelentkezett, amely az elkötelezett madárfanok szívét igencsak forróra melegítheti. A hatalmas madárapartman már a kinézete miatt megérdemelne néhány szót, de ha azt is megemlítem, hogy az építményben a madarak megfigyelésére is lehetőség nyílik, talán még jobban felkelti az érdeklődéseteket.