Tavaly nem voltunk, idén mindenképpen ellátogatunk. Ha nem is vásárolunk, mert meg kell gondolni, hogy mire költünk, úgy gondoljuk, hogy nézelődni azért nem fáj, sőt, jó! Az Art Market Budapest nevű rendezvényről van szó, amely 2011-ben első alkalommal jött létre Közép- és Kelet-Európa nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáraként. A rendezők állítása szerint, már az első évben is sikeresnek nevezhető eseményt hoztak össze, amely tízezer fő feletti látogatottságot és teltházas kiállításokat eredményezett, ráadásul rengeteg szakmai elismerésben is részesültek.
Nicola Trezzi, az egyik legjelentősebb nemzetközi kortárs képzőművészeti magazin, a Flash Art szerkesztője, a Prágai Biennálé kurátora megfogalmazása szerint „az Art Market Budapest nem csupán művészeti vásár, hanem olyan találkozóhely is egyben, ahol a szakma és a látogatók megtekinthetik és megvitathatják Közép- és Kelet-Európa fejlett és szofisztikált művészetét, amely sokak számára még felfedezésre vár....”.
Az Art Market Budapest egyszerre művészeti, társadalmi és társasági esemény, amely látványos és élvezetes formában teszi a képzőművészetet könnyen hozzáférhetővé a széles közönség, illetve a hazai és külföldi műértők számára egyaránt. Ez a különleges művészeti találkozó Magyarország legnépszerűbb, Közép-Kelet-Európa kiemelt és a globális nemzetközi művészeti szcéna ismert és vonzó kortárs képzőművészeti eseményeként kívánja vendégül látni a helyi és nemzetközi résztvevőket és látogatókat.
Az Art Market Budapest alkotóelemei:
- A VÁSÁR: A programsorozat fő eleme az a művészeti vásár, amelynek keretében látványosan berendezett kiállítási standokon galériák és művészeti projektek (non-profit szervezetek, alkotóházak, művészcsoportok, stb.) mutatják be elsősorban közép- és kelet-európai kortárs képzőművészek alkotásait. A vásár látványos kiegészítő eleme a Millenáris épületei között a vásár idejére kialakított szoborpark. Az Art Market Budapest köré épülő budapesti programsorozat keretében a vásár hetében különböző művészeti műhelyek, csoportok, alkotóházak, kulturális intézmények és helyszínek bevonásával olyan események sokasága jön létre, amelyek így koncentráltan az Art Market Budapest szervezőivel egyeztetve egyfajta fesztivál formájában szerveződnek meg.
- KÜLÖNLEGES MŰVÉSZETI PROGRAMOK / KIEMELT TÉMÁK: Az Art Market Budapest vonzerejének és különlegességének növelése céljából a szervezők minden évben kiemelt témákat választanak, és ezeket komplex módon mutatják be a közönségnek. A 2012. évi vásár egyik ilyen témája a kortárs képzőművészet és a zsidó identitás és hagyományok kapcsolata. A Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulójára szervezett emlékévhez kapcsolódva az Art Market Budapest különleges kortárs művészeti kiállítást hoz létre a vásár helyszínén, és a témának valamennyi kiegészítő program keretében kiemelt figyelmet szentel. Az idei vásáron szintén kiemelt szerepet kap Kelet-Európa jelenlegi leglátványosabb művészeti sikertörténete, a jelentős nemzetközi figyelemmel kísért Kolozsvári Iskola, illetve tágabban a kolozsvári kortárs művészeti szcéna, amelynek bemutatására az Art Market Budapest helyszínén szintén önálló kiállítás szerveződik. A témával foglalkozó szakmai fórumok és a kapcsolódó programok létrehozására nemzetközi szakértők részvételével kerül sor.
- „INSIDE ART” SZAKMAI PROGRAM: Az International Business School Arts Management programja szakmai közreműködésével elsősorban a művészeti és műértő közönség számára vonzó az a kerekasztal-beszélgetésekből, művészinterjúkból, könyvbemutatókból álló program, amely a vásár helyszínén külföldi résztvevők bevonásával biztosítja az Art Market Budapest magas szakmai színvonalát, a nemzetközi és hazai szakemberek és jelentős külföldi vendégek bevonását a vásár programjába.
- MÚZEUMPEDAGÓGIA / ISKOLAI CSOPORTOK / GYERMEKFOGLALKOZTATÓ: A jövő művészetszerető és műkedvelő közönségének nevelése, a fiatalabb generációk és a kortárs képzőművészet közötti kapcsolat létrehozása és ápolása az Art Market Budapest egyik kiemelt törekvése. A kiállítás és vásár kapcsán a B.Braun támogatásának köszönhetően múzeumpedagógusok bevonásával a szervezők különleges találkozási lehetőségeket alakítanak ki művészet és fiatal közönsége között. A legfiatalabbak számára – a szülők kényelmes szórakozásának biztosítása érdekében is – művészeti gyermekfoglalkoztató jön létre a vásár helyszínén.
- SZÓRAKOZÁS ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK A VÁSÁR HELYSZÍNÉN. A vásár helyszínén büfé és étterem üzemel, a kiállítási csarnok szomszédságában található Fogadó épületében bár várja a vendégeket, és a vásár napi zárása után ugyanitt mindennap zenés szórakozóhelyet alakítanak ki a szervezők a kiállítók, gyűjtők, művészek és érdeklődők személyes találkozásának elősegítésére.
- VÉDNÖKÖK, SZAKMAI TESTÜLET: A vásárhoz támogatóként számos jelentős hazai és nemzetközi személyiség csatlakozott. Az Art Market Budapest védnöke Nancy G. Brinker, műgyűjtő, az USA kormányának korábbi protokollfőnöke, korábbi budapesti nagykövet, a Susan G. Komen alapítvány vezetője, az Egészségügyi Világszervezet jószolgálati nagykövete, valamint Martonyi János külügyminiszter. A vásár kuratóriumaként működő Szakmai Testület tagja Deák Erika galériatulajdonos, a Kortárs Galériák Egyesületének alelnöke, Einspach Gábor, igazságügyi festményszakértő, a Magyar Műkereskedők és Galériák Országos Szövetségének elnöke, az Artmagazin alapító-kiadója, Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója, Gaudens Pedit galériatulajdonos, a kortárs közép-európai képzőművészet ismert szakértője és gyűjtője, valamint Nicola Trezzi, a Flash Art Magazin szerkesztője és a Prágai Biennálé vezető kurátora.
ART MARKET BUDAPEST 2012
NEMZETKÖZI KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZETI VÁSÁR
2012. NOVEMBER 8–11.
BUDAPEST, MILLENÁRIS
Az Art Market Budapest weboldala.
Az Art Market Budapest Facebookos oldala.