A képeken látható „The Manhattan Project” című sorozat egy ritka és egyedülálló gyűjteménye azon tudósok portréinak, akik valamilyen formában szorosan kötődnek a világ első nukleáris fegyverének létrehozásában. Noah Scalin amerikai művész minden egyes portrét ezer darab gyufából, mérhetetlen aprólékossággal formázott meg, majd felgyújtotta őket.

Amatőr fotósként sokszor kerülök olyan helyzetbe, amikor úgy érzem, hogy a megörökítésre váró pillanatból hiányzik valami csettintés, egy szereplő, tárgy, egy szín, valami apró alkotóelem, amivel újszerű, különleges, meglepő hangulattal dobhatnám fel az alapkoncepciót.

Biztos sokan emlékeztek még a tavalyi év egyik legviccesebb és ráadásul jótékony célból készített naptárára, amelyben vállalkozókedvű New York-i taxisok mutatják meg bájaikat. Örömmel jelentjük, hogy a sorozat folytatódik, elkészült és már megvásárolható a 2015-ös naptár.

Lorraine Loots művésznő nem kevesebbre vállalkozott 2013. január 1-jén, minthogy minden nap készít egy festményt, ami alig nagyobb, mint egy pénzérme. Manapság mindez persze nem lenne annyira figyelemfelkeltő, ha az elhatározás mellett nem lenne elképesztően tehetséges és kitartó is egyben a Fokvárosban élő és alkotó festő.

A korábbi években leírhatatlanul sokszínű, vibráló és impulzív élményben részesített minket az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár-és kiállítás, úgyhogy felcsillant a szemünk, amikor megérkezett a hír az idei eseményről.

Az elmúlt évek alatt meglehetősen gigantikusra terebélyesedő karácsonyi listámra idén tavasszal került fel először a Hari & Deepti művészduó által készített fénydoboz, most pedig, mintegy megerősítésként, újra kapcsolatba kerültem a legújabb munkáikkal.

Az első alkalommal 2004-ben megrendezett Design Hét Budapest rendezvénysorozatot a Magyar Formatervezési Tanács azzal a céllal indította útjára, hogy közreműködjön a design gazdasági és társadalmi szerepének tudatosításában, a design iránti bizalom növelésében és a terület szereplői közötti kommunikációban. A fesztivál a nagyközönség számára változatos programokon keresztül biztosítja azt, hogy a design témaköréből minél szélesebb körű ismereteket szerezzenek, a szakma számára pedig bemutatkozási, kapcsolatteremtési, továbbképzési és tapasztalatcsere-lehetőséget biztosít.

Igaz, nem a most bemutatásra kerülő sorozattal kezdtem Bordalo II portugál művész megismertetését veletek, de már akkor tudtam, hogy egyszer külön poszt lesz belőle, amikor először néztem át portfólióját.

A tekintetben mindenképp, hogy szuperizgalmas technikai paraméterekkel most sem fárasztanék senkit. Órajel, gigahertz és processzor-érzékenyek itt kielégíthetik a kíváncsiságukat. Amit fontosnak tartok fotóbuzi lévén megemlíteni az az 5MP-re kalibrált kamera, amin akár még fanyalogni is lehetne, de miután egy 8.1-es belépő kategóriáról beszélünk, úgy gondolom a ligát méltón képviselő NOKIA Lumia 630-nak semmi szégyenkezni valója nincs.

Paul Roden és Valerie Lueth amerikai művészek készítették a most következő képeken látható csodát. Az elképesztően bonyolult fametszet elkészítésére közel 2 évük ment el, de a fotók alapján azt érzem, hogy a munkafolyamat egyetlen pillanata sem veszett kárba, hiszen ritkán látni ennyire aprólékosan és gyönyörűen, ráadásul kézzel kidolgozott alkotást.

A Manzárd Café rendszeres olvasói pontosan tudják, hogy mennyire rajongok a különböző újrahasznosított tárgyakból összeszerelt, felépített szobroknak, úgyhogy azon sem lepődnek majd meg, hogy ma ismét egy ebben a szellemben elkészített hatalmas teknősbékáról lesz szó néhány gondolat és pár fotó erejéig.

Hétfő ellenpontozásaként valami könnyed téma után kutattam, mikor szembe jött velem az egyik oldalon egy brit művészről, bizonyos JPS-ről szóló bejegyzés, aki jópofa street art munkáival generál egyre nagyobb figyelmet maga körül, úgyhogy úgy döntöttem, ma ő lesz a tökéletes választás.

Maude White vizuális mesemondónak tartja magát, aki azokat az érzelmeket és gondolatokat próbálja kifejezésre juttatni lélegzetelállítóan gyönyörű alkotásaival, amelyeket szavakkal nehéz lenne megfogalmaznia, mivel a nyelv túlságosan is szűkös kereteket szab ezek kifejezésére.

A kiindulási pontok világos voltak. Egy: kiszakadni a több évtizednyi vérkeringéséből, magára hagyni a nagyváros minden moraját. Lüktetésből padlófékkel teljes visszavonulás egy természetközeli élettérbe, ahol a túl kíváncsi bekacsintások organikus spanyolfalakról pattannak vissza. Kettő: a hosszú évek alatt szorgalmasan összegyűjtött könyveknek kell egy amolyan szentély, melyben, ha jó mesteremberekre van bízva a tervezés, bőven jut hely mindennek és mindenkinek. A nagy becsben tartott könyveknek mondjuk 17 méter...

Mat Brown szoftvermérnök, ékszertervező, ipari formatervező augusztus 10-én robbantott a Redditen jópofa világító polcával, amelynek sikerével kapcsolatban egyrészt egyáltalán nem csodálkozom, másrészt már az első pillanatban az jutott eszembe róla, hogy kérdések (tartósság, tisztíthatóság és hasonló földhözragadt dolgok) nélkül azonnal kellene.

Maskull Lasserre alkotásai, miután az elmúlás és az újjászületés közös csomópontján mocorognak, számomra sosem tartoztak a könnyen emészthető kategóriába, mégis, valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag mindig megkaparintja a figyelmem és azt is eléri, hogy elismerően bólintsak egy-egy újabb hátborzongató szobra láttán.

Első blikkre az jutott eszembe, hogy ez micsoda baromság, aztán tovább nézegetve a képeket és lépésről lépésre felfedezve az apró részleteket rájöttem, hogy igazából mégiscsak tetszik az, amit Lucy Sparrow brit művész kitalált, és sajnálom, hogy lemaradtam róla.

Ha jól sejtem, kevés olyan ember van a világban, aki még soha nem fetrengett a földön a felhőket bámulva, megszemélyesítve, különböző formákba öntve őket a fantáziájával, úgyhogy az, amit Martin Feijoó (aka Tincho) művel, ismerős ötletként köszön vissza ránk.

Ilyen meg még ilyen szavakkal: „tehát kedves pajtikák, aki cangás és a spanom, annak holnap este a portánkon a helye” invitálja a bringás népeket Füsün Ipek a Balkantango szuperanyuja péntek kora estére a VELOFETISH A.D. második kiállítás-bulijára amit...

Mint tudjátok, élénk figyelemmel kísérjük a kreatív szülőkről szóló híreket, mert odáig és vissza vagyunk attól, ha a gyerekek fantáziáját különböző játékos és ötletes dolgokkal próbálják megmozgatni az anyukák és apukák, illetve hogy ezzel a többi gyerekes szülőnek is inspirációt nyújtanak.

Nem fogjátok kitalálni, hogy milyen volt ismét az időjárás, amikor az IKEA 2015-ös katalógusának bemutatójára tartottunk augusztus közepén. Egy hidegfront érkezésének első pillanataiban, hűvös fuvallatoktól épphogy átfázva, de még az esőtől éppen megmenekülve léptünk be az IKEA budaörsi áruházának forgóajtaján, hogy végre belenézhessünk a jövő évre tartogatott újdonságokkal felturbózott katalógusba.

Baltimore egyik legszembetűnőbb és leglátogatottabb helyszíne manapság az a buszmegálló, ahol egy óriási „busz” felirat teszi egyértelművé a hely funkcióját. Az mmmm... nevű spanyol kreatív csapat tagjai által megálmodott és kivitelezett, egyenként több mint 4 méter magas és 2 méter széles betűszobrokat a TRANSIT című művészeti kezdeményezés keretén belül készítették el, és a helyiek, valamint a turisták legnagyobb örömére nem csak ideiglenesen helyezték ki őket.

Akihiro Mizuuchi japán illusztrátor, designer eljátszadozott a gondolattal, hogy vajon milyen hatást váltana ki az emberekből, hogy a világ legjobb dolgai közül kettőt, pontosabban a csokoládét és a Legót ötvözné valamilyen formában. Arra egyáltalán nem számított, hogy a kész termékről készített képek futótűzként terjednek majd a neten.

Tavaly az év egyik kedvenc művészeti projektjének választottuk Keng Lye szingapúri festő különleges illúziósorozatát (amivel nem voltunk egyedül a világban), és ti is elképesztő érdeklődéssel ajándékoztátok meg a róla szóló bejegyzést.

Johnson Tsang hongkongi keramikus, szobrász végtelenül részletesen kidolgozott, ötletes alkotásaival egyszer már felhívta magára a figyelmemet. Különböző alapanyagokból formázott fröccsenő folyadékok és a belőlük előbújó csókolózó emberi alakok egy szempillantás alatt levettek a lábaimról.