Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Art Market 2014

Art Market 2014

2014. október 03. - Darqo

Art Market01.jpg

A korábbi években leírhatatlanul sokszínű, vibráló és impulzív élményben részesített minket az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár-és kiállítás, úgyhogy felcsillant a szemünk, amikor megérkezett a hír az idei eseményről.

A nagyjából 6.000 négyzetméteren, több épületben és szinten, illetve az ezt kiegészítő nagyszabású köztéri szoborkiállításon több mint 20 ország, 170 kiállító és 500 művész részvételével október 9–12. között a Millenárison megrendezésre kerülő esemény nálunk szépen lassan feltornázta magát a kihagyhatatlan programok kategóriájába. Idén az esemény új elemekkel bővül: az ART PHOTO BUDAPEST elnevezésű kiállítási szekció, mint Kelet- és Közép-Európa egyetlen nemzetközi fotóvására, a fotóművészet egyik új európai fővárosaként igyekszik pozicionálni Budapestet; kiemelt programja keretében pedig az Art Market Budapest 2014-ben vendégvárosként Berlint látja vendégül.

Art Market02_resize.JPG

ART PHOTO BUDAPEST és BERLIN VENDÉGVÁROS

Az elmúlt évek sikeres gyakorlatát követve az Art Market Budapest 2014-ben is új elemeket épít be a vásár kiállítási anyagába, ezzel is bővítve és megújítva a művészeti választékot.

A világ fotóművészetét jelentősen befolyásoló huszadik századi mesterek, Brassai, André Kertész, Robert Capa, Moholy-Nagy László és mások nyomdokain, a regionális összehasonlításban jelentősnek tekinthető múzeumi intézményrendszer által biztosított háttérrel, a vezető hazai galériák szinte mindegyikének portfoliójában megtalálható fotóművészek szakmai bázisán Magyarország számára kitörési lehetőséget jelenthet a kortárs fotóművészet nemzetközi kontextusba illesztése, és a máshol nem látható nemzetközi fotóművészeti választék Budapestre koncentrálása. A vásár keretében 2014-ben útjára induló ART PHOTO BUDAPEST szekció, egyben Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására létrehozásával Budapestet a fotóművészet egyik új európai fővárosaként igyekeznek bemutatni és népszerűsíteni a szervezők.

Art Market03_resize.JPG

Az Art Market Budapest minden évben kiemelt témát választ, amelyet a vásár keretein belül, valamint külső eseményeken mutat be a közönségnek. 2014-ben Berlin, a kulturálisan ma talán legizgalmasabb európai főváros „vendégszereplése” jelent majd különleges csemegét. Az Art Market Budapest 2014 keretében jelentős arányban képviseltetik magukat majd berlini kiállítók, ezen belül a vásár legnagyobb kiállítási standján Berlin egyik vezető kortárs galériájának választéka mutatkozik be; a vásár idejére tervezett Berlin Nap szakmai beszélgetéseken keresztül mutatja be, minek köszönhető Berlin meghatározó kulturális szerepe. Külső helyszíneken egyebek mellett az ismert berlini gyűjtő, Stefan Haupt kollekciója mutatkozik be, továbbá társművészeti produkciók, performanszok (köztük a Berlini Fal „újrafestése”) és Berlin-Budapest Disco néven szórakoztató programok színesítik majd a választékot.

Art Market04_resize.JPG

Az elmúlt évek tapasztalata alapján pár óra, sőt még fél nap sem elég az egyébként díjmentesen látogatható vásár-és kiállítás körbejárására, úgyhogy ha mindent meg szeretnétek nézni (és persze nem kutyafuttában), érdemes egy egész napot rááldozni a dologra.

A programokról részletesebben itt olvashattok.

 

Időpont

2014. október 9-12. MILLENÁRIS (1024 Budapest, Kis Rókus utca 16–20.)

Nyitva:

Csütörtök (október 9.): 11:00-20:00

Péntek (október 10.): 11:00-22:00

Szombat (október 11.): 11:00-20:00

Vasárnap (október 12.): 11:00-20:00

 

-Az Art Market weboldala.

-Az Art Market Facebookos oldala.

-Tavalyi fotós beszámolónkat az eseményről itt találjátok.

Art Market05_resize.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr966755321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása