Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Lemezjátszót szeretnél? Szerintünk ezt válaszd!

Lemezjátszót szeretnél? Szerintünk ezt válaszd!

2018. január 15. - Darqo

at-lp3bk_l2.jpg

A hétfői adásszünet (ami teljesen csak 1989-ben szűnt meg) a fiatalabb generációknak nem túl sokat mond, de én abba a kategóriába tartozom, akik gyerekként mindenféle tévéműsor nélkül, egyéb alternatív szórakozási lehetőséget kerestek és találtak maguknak a hétfői napokon, amikor nem volt adás a tévében. Ez a fiatalabb generációknak valószínűleg nem mond túl sokat, de nem volt olyan borzalmas, mint ahogy hangzik.

Ahogy írtam, muszáj volt máshogy szórakoztatni magunkat, egészen kis gyerekként mindenféle társasjátékkal próbáltuk elütni az időt a korai szunyáig, iskolásként a lecke után ugyanez, persze ha a többiek ráértek bokros teendőik mellett, ha nem, akkor a Videoton elektronikus tv játék volt bekapcsolva vagy rajzoltunk vagy meselemezeket hallgattunk. Én mér egyébként akkor is a lemezjátszón lógtam, amikor beteg voltam, ami sajnos gyakran előfordult.

Nekem egyébként az "Oz, a nagy varázsló" volt a kedvencem, amelyet kismillió alkalommal lejátszottam, és amelyet először meg is könnyeztem, amikor újra meghallgathattam a YouTube-on a közelmúltban.

Sok hasonló, számomra/számunkra kultikus mesejáték is megtalálható egyébként a YouTube-on, ami hasonló reakciót válthat ki azokból, akik hozzám hasonlóan hosszú évek óta nem kerültek kapcsolatba a gyerekkori kedvenceikkel. Pinokkió, Bambi, Lúdas Matyi, Vuk és ez még csak néhány a 80-as évek nagy favoritjai közül.

Aztán jöttek a diszkólemezek, szüleim jóvoltából bolgár barátoktól, Szófiából származó Modern Talking - The 1st Album, amit karcosra hallgattam. Aztán a folytatásai, majd C.C.Catch, és rendkívül menőnek éreztem magamat, amit persze egy idő után sokan vitattak, no persze nem a lemezjátszó, hanem a zenei stílus miatt, amivel kapcsolatban később magam is többször megkérdőjeleztem magamat. A lemezjátszó most is menő, sőt ahogy nézem, egyre menőbb és nem csak az idősebb generációk, hanem a fiatalabbak között is egyaránt.

at-lp3bk_l3.jpg

Édesapám ősrégi Tesla lemezjátszóján pörögtek az említett lemezek, és a nyugdíjas korú kütyü még mindig jó szolgálatot tesz, igaz, már csak karácsony este hallgatjuk meg a segítségével a Csendes éj című dalt. Többször nem nyüstöljük, pedig igény volna rá, csak nem akarjuk elkoptatni. Ezért örültem nagyon, amikor összebarátkozva az Audio-Technica nevű japán céggel, lehetőségem nyílt kipróbálni a belépő szintű Audio Technica AT-LP3 lemezjátszót.

Történt ugyanis, hogy stúdió fejhallgatót keresgélve egyre-másra az ATH-M50x stúdió fejhallgatójuk jött velem szembe. Egymástól függetlenül több ember, még több fórum és teszt ajánlotta, hogy a lehető legjobb választás a majdnem 60 éves múltra visszatekintő japán anyavállalatból felépült világméretű vállalatcsoport termékei, mert egyik fő vezérelvük a minőségi hangélmény megteremtése és a technikai részletek minél finomabb kidolgozása, a lehető legprofesszionálisabb eszközök létrehozása érdekében tett kísérletezés, és a tartós, hosszú élettartamú termékek megteremtése.

at_lp3_bk_3.jpg

Írtam nekik, hogy szívesen tesztelném a fejhallgatójukat, a megkeresésem pedig nyitott fülekre talált, olyannyira, hogy lehetőségem nyílt/nyílik több termékük kipróbálására is, amelyek között első körben az említett lemezjátszót ajánlották figyelmembe, a téma reneszánsza okán.

Természetesen nem kellett sokat unszolni, hogy beadjam a derekamat, mert csábító volt a gondolat, hogy a laptoppal összekötve újra meghallgathatom és akár digitalizálhatom is a polcon azóta nagy becsben tartott lemezeket.

at-lp3bk_tag_2.jpg

A tesztkészülék kicsomagolása a minimalista és letisztult csomagolásból azzal az örömteli felfedezéssel járt, hogy az olyan hozzá nem értő emberek, mint én is, játszi könnyedséggel össze tudják szerelni a lemezjátszót az egyes alkotóelemekből, amelyek tapintása, formája és kifinomultsága már önmagában megéri a külön figyelmünket. Ezzel persze megnövekszik a lemezhallgatásig eltelő idő hossza, de ez az inspiráló készülék abszolút megérdemli a figyelmünket! Bármiről legyen is szó az életünkben, azt a precíz hozzáállást érdemes követni, ahogy a tervezői elkészítették az a legapróbb alkotóelemeket is, és akkor soha nem fogunk mellélőni.

at_lp3_bk_1_primary.jpg

A készítők annyira megkönnyítik a felhasználók dolgát, hogy a beüzemeléshez sem kell diploma, egyszerű és egyértelmű utasítások vezetik a kezünket. Ha laptoppal szeretnénk összekapcsolni a lemezjátszót, egy külső hangkártyára lesz szükségünk, ha nem, egyszerűen csak a hálózathoz csatlakoztatjuk, no meg persze a hangfalakhoz sem árt. Egyéb technikai részleteket, elemzéseket ne tőlem várjátok, erre megvannak a tökéletes oldalak és szakemberek, én inkább csak érzeteket tudok nektek adni, amelyek közül a legjellemzőbb az, hogy olyan egyszerű összeszerelni, üzembe helyezni és használni az AT-LP3 lemezjátszót, mint megvajazni egy szelet kenyeret.

at-lp3bk_l4_2.jpg

Bármilyen lemez esetén a hangminőség a bakelit állapotán, a tű/hangszedő minőségén, lemezjátszó, a hangkártya és a hangfal erősségén, valamint a szoba akusztikáján múlik, az AT-LP3 lemezjátszó pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy jól szórakozzunk.

Engem mindig elvarázsol, ha látom, hogy az adott dolog mennyire hihetetlenül akkurátusan kidolgozott, mennyire elképesztően sok időt, energiát és építőelemet használtak fel a végeredmény érdekében, és ha belegondolok abba az információba, hogy az Audio-Technica több ezer alkatrészből építi fel a lemezjátszóit, abszolút megértem, hogy mitől annyira egyedülálló, mélyreható és gazdag az az élmény, amit kapok tőle.

at_lp3_bk_2_red_cart.jpg

Ráadásul arra is odafigyeltek a designerek a látkép megtervezésekor, hogy az egyszerű és letisztult design segítségével bármilyen környezetben jól mutasson a fekete és fehér színben is beszerezhető szépség. A lemezjátszó önmagában retro hangulatot kölcsönöz a környezetének, de modern lakberendezési kiegészítőkkel könnyed, játékos és laza eklektikus enteriőr-részletet rittyenthetünk a lakásunkban.

Gondoljatok csak bele, milyen cool az a látkép, ahogy az esti baráti vacsorára nem az mp3-at toljátok be valamelyik iKütyüről, hanem feldobtok egy Miles Davis lemezt erre a lemezjátszóra...persze lehet, hogy ez csak nekem ennyire varázslatos, de bevállalom, hogy szerintem az! Mint ahogy azt is, hogy bárkinek jó szívvel ajánlom figyelmébe, akit az iménti érzelmi túlcsordulások megérintettek és emlékeket idéztek.

at-lp3wh_tag_1.jpg

A felhasználói élmény csillagos ötöst érdemel, és rengeteg helyen látom az elégedett véleményeket a céggel és termékeivel kapcsolatban, úgyhogy biztos vagyok abban, hogy ez a lemezjátszó a Teslához hasonlóan akár hosszú évtizedekre a társunk lehet, innen nézve pedig abszolút megéri az átlagosan 80 ezer forintos befektetés.

Lehet olcsóbban is színes, szagos, jól pr-olt, hatalmas marketing költséggel tolt lemezjátszókat venni, de szerintem nem érdemes, hiszen ezek megkérdőjelezhető hang-, alkatrész-és építési minősége az élmény, sőt a lemezeink károsodásához vezethet. Összességében az a minőség és élmény, amit a AT-LP3 ad az olyan átlag felhasználók számára, mint én, klasszisokkal többet ér annál, mint amennyiért megvásárlásra kínálják. Ide kattintva megtaláltok minden technikai információt és a beszerzésével kapcsolatos további részleteket is.

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr3313568387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása