„A graffiti (görög eredetű, de Amerikából származó fogalom, melynek eredeti jelentése: feliratok) legjellemzőbb előfordulási helye a köztereken lévő falfelület. Szöveges formái a halandzsaszerű, de sok esetben aforisztikus feliratok, amik lehetnek versszerűek is. A graffiti (az amerikai angolba olasz közvetítéssel érkezett jövevényszó, egyes száma: graffito) bármilyen köz-, vagy magántulajdonba/-ra karcolt, vésett, festett vagy más módon készített rajz vagy írás. A graffitit sok ember elítéli és vandalizmusnak tekinti, mivel csekély mértékben hordoz művészi értéket (esetleg a leendő művész vázlatfüzetének tekinthető), másrészt a magántulajdon durva megsértését jelenti. Egyesek szemében a graffiti kiállításra méltó művészeti stílus, de sok ember csak az úgynevezett „tag”-eket ismeri, amiket úton-útfélen (lakóházak falán, buszmegállókban, vonatok oldalán is) látni lehet. Kétféle graffiti „művész” készíti őket: a díszítő festők, akik kedvtelésből készítik hatalmas freskóikat; a bomberek, akik bármerre járnak otthagyják graffitis névjelüket vagy throw-upjukat. Ezzel jelzik a világnak, hogy itt jártam.” Wiki

Párizs után transzportáljuk most magunkat Hollandiába. Tervezők, ha szívnak sorozatunk következő helyszíne ugyanis Amszterdam egyik külvárosa Zaandam, ahol a Wam építészei által, minden bizonnyal egy „káfésopossütis” éjszaka utáni vicces hangulatú reggelen megálmodott tervek alapján húzták fel ezt a mesébe illő „hanzakastélykombó” hotelt.  

A gyerekszobák berendezése sokkal inkább előhozza belőlünk a naivitást, mint gondolnánk. Nekik, a gyerekeknek akarunk kuckót, barátságos, szerethető enteriőrt berendezni, mégis saját fantáziánkra kell hagyatkozni. Nagy gyerekek vagyunk és hajlamosak vagyunk mindezt elfeledni, nekik tulajdonítani a képességet, hiszen ők gyerekek, mi meg felnőttek vagyunk. Hogy örüljenek, kis színes apróságokkal, bútorokkal, falakkal zsúfoljuk tele a szobát, miközben magunk választunk a lehetőségek közül. Mi éljük ki gyermeki vágyainkat, kicsit magunknak is csináljuk; úgy, ahogy mi jól éreznénk magunkat benne. A lakás többi része persze már konzervatívabb értékekkel bír, bizonyítva a külvilág felé, hogy érett felnőttek vagyunk…pedig nem.

Kis francia frázisológia: Asterix, bagett, kroászon, szasszon, Fernandel, hagymaleves, Gaultier, Yamakasi, mignon, Piaf, frufru, Eifel, Maigret, konyak, Vuitton, Monet, Jeanne D'Arc, gall kakas és hetekig lehetne sorolni a francia „hungarikumokat”, a Szajnától a Montparnasse-ig, a Citroentől, Belmondón át Zidane-ig trillió dolgot említhetnék, de nagyjából, szerintem mindenki képben van azzal, hogy mit is adtak a franciák a világnak...

Régi bútorok bezsúfolásának témaköre a lakásba engem mindig riasztott egy kicsit, mert nem tudok elvonatkoztatni elképzelt múltjától, történelméről, korábbi használóinak energiáitól, amit minden bútor átvesz. Mások éltek, haltak, örültek, szenvedtek, nevettek, sírtak rajtuk és egy ilyen szék vagy szekrény elhelyezése a lakásban nagyban befolyásolhatja a mi hangulatunkat is. Mondom, én ódzkodom tőle, vannak, akik viszont rajonganak értük. Nekik készült ínyencségek következnek.

Bárcsak volna egy kertes házam, ahol a teraszra kiülve az éjszakai borozgatásokkal zárhatnánk a napot. A zöldellő pázsitba rejtett ösvények mentén hangulatos kerti fények derengése nyugtatná a hangulatot, a belőlük áradó fény a sziklakertek sziluettjét rajzolná a különböző díszcserjékre, a gömbölyded kanadai és a gyönyörűen pirosló Japán juhar fákra, a méltóságteljes platánokra, az én kertemre…hmmm

Az amerikai irodalom egyik hálás és rendszeresen visszatérő témája, a vidéki, belassult, jellegzetesen amerikai életforma klasszikus helyszíne, valahol Minnesotában, Vermontban vagy egyszerűen csak az isten háta mögött, egy farm.

…akkor egészen extrém és különleges agymenésekkel ajándékozzák meg a világot. Most a konyhai kiegészítők területéről szemezgetünk a teljesség igénye nélkül, ez is éppen elegendő impulzus a mai estére.

Most induló új rovatunkkal semmiképpen sem akarunk a blogszférában jelenlévő és nagy hagyományokkal rendelkező fashion blogok babérjaira törni, sőt még a kenyerüket sem szeretnénk elvenni. Mindössze annyiról van szó, hogy mi sem vagyunk immúnisak a divatot illetően. Van véleményünk, vannak „like it” és természetesen „hate it” trendek, stílusok, irányzatok. Lesznek divatmogulok akiknek a kollekcióit esetenként akár majd le is „fikázzuk”, de nóném ifjú titánok is, akiket meg akár piedesztálra fogunk emelni. Lehet majd egyetérteni velünk, de mint dilettáns szakbarbárokat, akár el is hajthatnak minket. Hangsúlyozom, szigorúan szubjektív lesz minden vélemény!

Pygmalion ciprus királya volt, aki elefántcsontból egy varázslatos szépségű nőalakot faragott. Beleszeretett teremtményébe, Aphrodité pedig életre keltette a szobrot, melynek alkotója a Galatea nevet adta. A görög mitológiai eredetű női név, egy tengeri nimfa neve. Valószínűleg a görög gala szó származéka, aminek a jelentése tej...

Még kósza gondolat sem voltam, amikor az első Star Wars filmet bemutatták, de világra rácsodálkozó gyermeki szemeimmel már a 80-as évek elején, 4-5 évesen megigézve néztem a kalózvideót és hallgattam a sokak számára ismerős érzelemmentes hangalámondást. Azóta is rajongója vagyok az egész filmsorozatnak, bármikor kerül elő, bármikor mutatja be újra valamelyik tévécsatorna, azonnal beszippant magába. Így volt ez most is, amikor a Film+ műsorára tűzte (A Sith-ek Bosszúja nélkül) a sorozatot. Ilyenkor ismét rácsúszok a témára, és ha csak pillanatokra is, de előkerülnek régi újságok, könyvek, figurák és pár hétig uralják a hangulatot, hogy aztán visszakerüljenek eredeti helyükre. Valószínűleg ez vonzotta magával, hogy rátaláltam a mostani témára…

Két kedves olvasónk is megajándékozott minket a napokban élménybeszámolójával és egyikük képekkel is zöldellő erkélyükről.

Itthon egyelőre a politika sokkal fontosabb bármilyen témánál, a sok fanyalgó ellenvélemény, miszerint nálunk nem olyan a klíma, atkacsalogató, gusztustalan, pollenfészek és még gondozni is kell a virágokat enyhén szólva is tipikus magyar hozzáállás…Ez megy, ez működik és csak elvétve lehet találni virágzó balkonokat. Lehet vita arról, hogy tényleg annyira nehéz feladatról van-e szó, amiben télikertet kell építeni a növényeknek vagy egyszerűen be lehet vinni a szobába a polcokra az évelő fajtákat, de tartom magam ahhoz, hogy elsősorban hozzáállás kérdése az egész. Inkább nézzük a szürke vagy koszos házfalakat és ahogy „number 13” nevű kommentelőnk tökéletesen megragadta:

Na!!! A tegnapi országos politikai tornádó és a blog körüli kisebb viharok által gerjesztett hullámok csendesedni látszanak, reményeim szerint többet nem kell ilyen...hmm...marhaságokkal fárasztani se az olvasót se magunkat, és visszazökkenve a rendes kerékvágásba, olyan témákkal tudunk foglalkozni, amiért az oldal anno, valójában elindult.

Rögtön azokról a zabálnivaló, beszélőszemű, hazaérkezésünkkor lelkes bőnyálasnyelvespuszit a szánkra majszoló ebekről szólunk, akiket abszolút megillet az „ember legjobb barátja” jelző. Sajnos elém jó ideje nem lohol senki...az én gombszemű barátom immáron két éve az örök kutyamezők paradicsomi sztyeppéin nyargalászik...

Az előző, játékra való felhívás pontosítása:

2010.04.11.

Elnézést mindenkitől a durva hangnemért, de annyira dühítő a jó mélyen berögzült tipikus magyar rosszindulat, az hogy csípőből a legrosszabbat feltételezik mindenről... Sajnálom, de hányni tudnék a hátulról jövő támadástól, ami a Manzárd Café-t érte a mai este folyamán, amikor is a számomra idáig ismeretlen ITcafe feltett oldalára egy hírt, miszerint az IKEA játékot játszó oldalak mind csak az adathalászatról szólnak. Oldalukon minket, mint egy rossz példát említenek, játékunk képét is kitéve, amitől óva intik az embereket. FELHÁBORÍTÓ, hogy előzetes informálódás nélkül ilyen formában rontják oldalunk jó hírét. El sem tudom képzelni, hogy hogyan születik meg valakinek a fejében egy olyan oldal láttán, ahol a szerkesztők érezhetően jó szívvel és örömből blogolnak csaknem 300 posztot megírva, hogy bármilyen hátsó szándék vezérli őket, amikor egy játékot meghirdetnek...

A családomban több a cukorbeteg az átlagnál. Mindig érdeklődve néztem, ahogy ez a betegség meghatározza az édességekhez való hozzáállásukat; ahogy vágyakoznak a valódi cukor, a habosbabos sütemények, nyalánkságok után; ahogy mennyei gyönyört éreznek, amikor valódi cukorral készült finomságot ízlelhetnek. Élesen meg tudják különböztetni az édesítőszerrel és a valódi cukorral készült sütemények rendjét. Nekem nem ennyire kifinomultak az ízlelőbimbóim, így ha nem mondják a hozzávalókat, nem tudom megállapítani a különbséget. Nyilván minden tiltott dologgal kapcsolatban így érez az az ember, akitől megvonják vágya tárgyát.

A „da-bu-di-bu-da” cukiságok után remélem, még nem késő a figyelmeztetés, hogy ez a hétvége sem lesz nálunk itt a Manzárd Café-n átlagos. Mivel a politika ezekben a napokban várhatóan dölyfösen magához fogja kaparintani az emberek mindennapjainak drága perceit, óráit, mi megpróbálunk a magunk eszközeivel ezen enyhíteni egy kicsit. Ez tulajdonképpen nem jelent mást, mint azt, hogy az eddigieknél is könnyedebb és remélhetőleg ütősebb témákkal próbáljuk meg az ádáz politikai csatározásoktól megcsömörlött, vagy éppen a választási izgalmak közepette körmükön izgatottan csámcsogó emberek feszültségét oldani.

Mindenhol ott vannak, köztünk élnek; apró lábaikkal, karjaikkal, már-már szóra nyíló szájukkal, pislogni készülő szemeikkel, szívet melengető kicsinységükkel. Majd mindenkihez beköltözött már legalább egy közülük, életünk részévé váltak, saját személyiségük van. A kiccsalád, nyunyók, nyunyeszek, a „gyermekek” rendjébe tartozó plüssállatokról van szó. No, nem az tömegtermelt kaszt ugyancsak kedves tagjairól van szó, hanem egyedi darabokról, olyanokról, akiket készítőjük valóban úgy alkotott meg, hogy szinte csak egy hajszál választja el őket attól, hogy valódi életet kezdjenek el élni. Ilyen nyunyókákat (és itt most a pejoratív értelmétől függetlenítsünk el teljesen) tervez a jó értelembe véve totálisan infantilis orosz tervezőnő, aki nemes egyszerűséggel csak „da-bu-di-bu-da”-nak nevezi magát.

A néha rettenetesen unalmas személyiségfejlesztő tréningeken volt szerencsém egynéhányszor hallani a prezentáció tartójától a következő felszólítást: akkor most hunyjuk be a szemünket...

Hogy minden kételyt eloszlassak még itt az elején, én most nem akarok agyturkászkodni senkinek a szürkeállományában, inkább csak lazításképpen, egy röpke pillanat erejéig, zárjuk ki a külvilág neszeit...

Talán nem csak kockafejű informatikusok érdeklődését keltheti fel az alábbi, kifejezetten geekeknek szánt lakáskiegészítő összeállítás. Van itt minden, környezetbarát párna, sima párna, lábtörlő, függöny, csésze és mi szem szájnak ingere...

Tisztában vagyok vele, hogy így 20 fok fölött fura a forró teáról írni, de mivel súlyos teafüggő vagyok, nem tudok szó nélkül elmenni az alábbi téma láttán. Készül a tea, bögrébe önt, vár, vár, vár, vár és vár, míg iható melegségűvé nem hűl.  Mivel sokszor türelmetlen vagyok, így pontosan ismerem a leforrázott kezek kínzó érzését; viszont ha túl sokáig várakozunk, pont a forró tea jótékony testmelegítő élményéből veszti el egy jó nagy adagot az ember. Endrit Hajno Amerikában élő albán designer erre talált ki egyfajta megoldást, a dupla falú teásbögre koncepcióját, mellyel soha többé nem égetjük meg vacsa-vacsa kezecskéinket. Az ötletes találmány még egy plusz filterrögzítő réssel is rendelkezik, így kiküszöbölhetjük annak rendszeres belecsúszását a teába. Külsőre talán nem a legszebb és még csak különlegesnek sem mondanám, de mire megvalósul, talán változik a formavilág is.

via: Yanko Design

Van olyan pillanat, amikor rácsodálkozom arra, hogy az egyszerű beton is szép lehet. Mikor megláttam Robert Cannon designer szobrait -melyek alapanyaga egyszerű beton-, egy ilyen pillanat volt. No, persze ehhez kellett az is, hogy kombinálja ezt a látványra hidegrideg anyagot élő növényzettel. Még csak különlegesnek sem nevezhető az ötlet, hogy mohával borítja be szobrait, mégis attól válik igazán nagy csettintéssé minden alkotása, ahogyan megformázza azok „tárolóját” az emberi testeken, torzókon és egyéb fura formával megáldott kreálmányokon. A lehetőségek tárháza végtelen, hiszen a 26.000 mohafajtán kívül még jó néhány másik növénytípussal díszíthető…nem sírnék, ha ezekkel vagy ezekhez hasonló időjárásálló, ökotudatos köztéri szoborinstallációkkal csinosítanák ki köztereinket, a remélhetőleg fejlődőben lévő, kulturált, önmagára és környezetére igényes hazai lakosság nagy örömére…

via: Yanko Design

Fél napja azon töprengek, vajon melyik filmből ismerős ez az óriás, spóra szerű idegen...a barátságos életforma bolygónkra került példánya, a Dar'c Studio új lámpa koncepciója.

A két fiatal olasz, a ma már - hál'istennek - zsigeri szinten is berögződött ökotudatos alapelv mentén haladt a tervezés első fázisaitól kezdve. A természetben mindenhol jelenlévő fotoszintézis /chlorophyllous photosynthesis/ csodálatos mechanizmusa szolgáltatta az alapötletet, és innen kapta a Sinthesya fantázianevet is.

A támadó kobrára hasonlító lámpa lapos fejének külső felülete a fotovoltaikus elemek segítségével áramot generál, amit a fej belső felületén elhelyezkedő LED lámpák meglepően nagy intenzitású fénnyé alakítanak át. Amikor nincs használatban, a Sinthesya szinte szégyenlősen hajtja le fejét, amint azonban bekapcsoljuk, egy apró motor segítségével nyomban „szemkontaktba” lép velünk és várja utasításainkat.

A lámpát belső és külső használatra tervezték, természetesen vízálló, így akár egy „számmörnájtparti” abszolút szpész díszletekeként is funkcionálhat.

Ha valakinek van egy épkézláb tippje, hogy mire emlékeztet, kérem ossza meg velem egy kommentben. Előre is köszönve mindenkinek, hogy nem fog több álmatlan éjszakát okozni ez a dilemma...

via: behance

"Számomra az is egyértelműen kiderül, ha a Szép Lakot lapozgatom, hogy a törekvésük minél többféle stílust, minél színesebb, személyesebb lakásokat bemutatni. Én pont ezért szeretem. Azt is észre vettem, hogy mindig van egy lakásbemutató riport, amely olyan lakást mutat be, amely sokkal merészebb, újítóbb, szokatlanabb, mint az eddigiek, főleg a színek és stílusok keverését illetően. Ez sokszor nem konkrét megrendelőnek készül – úgy vettem észre –, hanem úgynevezett bemutató lakás, amit ezután fognak eladni. Tehát megint nem a megrendelő volt a bátor, hanem a szakember. Az, hogy a nagy átlag ízlése kissé egyforma és sablonos, szerintem mindig így volt. Ez nem a belsőépítészek és lakberendezők hibája, mert nekik azt kell formába önteni, amit a megrendelő elképzel, vagy legalábbis, amit megpróbál elképzelni. Nem is biztos, hogy hiba, mert ugye nem kell mindenkinek Philippe Stark székekből vacsoráznia, azért én mégis azt gondolom a magyar ízlés egy kissé befülledt, legalábbis az átlag, ha meg tudjuk jeleníteni magunkban, hogy mi is az."

 "Még mindig sokan képzelik, hogy nagyon-nagyon-nagyon sok pénz kellene ahhoz, hogy valakinek – egyszerűen szólva – szép, korszerű és személyre szabott legyen a lakhelye. Vagy egyszerűen lusták ahhoz, hogy energiát fektessenek az ügybe és emiatt csak félmegoldások jönnek létre. Itt jövünk mi a képbe, mi, lakberendezők, belsőépítészek, designerek. Meg kell mutatnunk, akinek lehet, hogy mennyi minden van a világon, ami egy lakást kuckóvá, palotává, bemutatóteremmé, vagy egyszerű otthonná tehet."

További gondolatok Klein Kinga lakberendező oldalán.

Kifejezetten mozgássérültek számára találta ki koncepcióját Liu Yi. Formavilágában a vietnámi papucs, a gyilkos bálna és a jet-ski szerelemgyerekének tekinthető Toe Mouse ugyanúgy működik, mint hagyományos változatai, csak a bal klikk a nagylábujj, míg a jobb klikk a mellette lévő ujj feladata. Az ergonomikus kialakításnak köszönhetően pedig ugyanannyira könnyen használható, mint a flip-flop papucsok. Van annyira vicces és ötletes, hogy ne csak mozgássérült társaink között legyen sztár, a multifunkciós feladatokat is ellátni képes emberek kezei felszabadulhatnak, úgyhogy netezés közben még egy három fogásos ebédet is el lehet készíteni…amennyiben megvalósul.

via: Yanko Design