Az egyik legkülönösebb és legízléstelenebb látnivaló az Egyesült Államokban, a Seattle-i Park Place Market alatt a Post Alley-n található, itt ugyanis az egyik ház homlokzatát temérdek rágógumi borítja. Már az 1990-es évek elején megkezdődött a fal elgumisodása, amikor az embereknek elegük lett, hogy hosszú ideig kell várakozni a színház jegyátvételénél, és nemtetszésük kifejezéseként kezdték el piszkítani. Eleinte kis érméket is hozzáragasztottak, majd azok eltűntek, a rágógumi pedig maradt. A színház dolgozói kétszer is megpróbálták lekaparni az újratermelődő gusztustalanságot, de végül 1999-ben lemondtak erről a tevékenységükről, mikor pont a gumifal miatt növekedett meg a látogatók száma a környéken. A hely turisztikai vonzereje azóta sem csökkent és egyre egyedibb, már-már művészeti kifinomultsággal elhelyezett alakzatok kezdenek kibontakozni a világ egyik legbacilusosabb alkotásán. Meglátogatnád-é?!

Az MCK építészei nem aprózták el! A címben már hivatkozásként megjelölt bőkezű és valóban élhető élettérözönnel ruházták fel a Queens Park House-t, amit teljes joggal nevezhetünk nyitott háznak, hiszen a két szint kb. nagy-alföldnyi területen terpeszkedik el. A tervezés folyamatába a kezdetektől fogva tájépítészeket is bevontak, ennek köszönhető, hogy az épület és a telek vegetációja úgy csúszik egymásba, elmosva a külső és a belső terek közötti határokat, mintha azonos vérkeringés táplálná mindkettőt.

Sajnálom, de Thomas Allen michigani designer és alkotóművész munkáiról, melyben régi könyvek fedlapján a festett/rajzolt alakok körbevágásával 3D-s történeteket mesél el, nekem kicsit a L'art Pour L'art Társulat Winnetou videója jut eszembe, melyet a folytatásban található képek kiegészítéseként, röhögés gyanánt linkeltem, de ez persze nem csorbítja a művész munkáinak értékét. Szegény Allen, ha tudná...

Berlintől alig 22 kilométerre keletre, egy Altlandsberg nevű kisváros idegenforgalmi látványosságát a település egyik kereskedője szolgáltatja. A derék kerékpár üzlettulajdonosok nem sz@rakodotak sokat a cég reklámozásán. Fogták magukat és mindenfajta előzetes koncepció nélkül egyszerűen felhajigáltak az üzlet feletti három emelet magas utcafronti homlokzatra kereken 120 darab (!) bringát.

Bebóduláshoz, egyszerű élethelyzetekben készült, bullet-time hatást keltő mozgóképek következnek a hajtás után, amit állítólag egy Nimslo 3D kamerával követtek el. Órákig el lehetne nézegetni...

Na, kérem szépen, megvolt az össznépi Szigetes Havervagytánc flashmob, és kedves ismerősöm szólt, hogy egy videó már kering róla a neten. Az oldalon olvasható kommentek alapján állítólag ez a változat közel sem adja vissza a valódi élményt (tény), de a Rastinfilm készülő hivatalos videójában majd az "igazi nagy durranások" is láthatóak lesznek. Addig is fogyasszátok egészséggel az alábbi verziót, napi energetizáláshoz éppen megfelel!

Egyik nagyon kedves Facebook tagunk inspirált arra, hogy a trópusokról ugorjunk fel a Tennessee és Észak-Karolina határvidékén magasodó Smokey Mountain hegységbe, a Cherokee indiánok egykori földjére, ahol Tyra és Jeff Armrein jócskán ezer méter fölött épített magának, a hegyi emberek életstílusát és filozófiáját abszolút mértékben tükröző rönkházat pazar kilátással a környező hegyek 1500–2000 méter magas panorámájára.

Zakkant az időjárás? Nem baj, Tomas De Santis aka Montro megtervezte számunkra a tökéletes ruhaneműt, amivel megfelelően alkalmazkodhatunk az éppen aktuális hőfokhoz és közben mi magunk válunk a hőmérővé, ráadásul univerzális a maga Celsius és Fahrenheit mintázatával. A 37 Celsius – 98.6 Fahrenheitből póló változat is készült, melynek darabja 10 dollár, bár értelme szerintem csak a cipzáras változatnak van, ami most „csak” 30 dollárba kerül akciósan. Többet nem is fűznék hozzá, hacsak azt nem, hogy: KELL!

Jay Shafer designer elismert szakértője a miniéletnek, akinek lakása kisebb, mint néhány ember vécéje. A fenntartható építészet és várostervezés mellett elkötelezett Shafer egy 8 négyzetméternél (89 négyzetláb) nem sokkal nagyobb miniházában tengeti mindennapjait a kaliforniai Sebastopolban, és aki saját, Tumbleweed fantázianevű cégén belül 1997 óta gyárt hasonló miniházakat az érdeklődők számára. A kerti épületeknek, tákolmányoknak, szerszámraktárnak, bodegáknak számtalan fajtája közül választhatunk, de az ellenállhatatlan külső, amivel a tervező megáldotta saját találmányát, azt hiszem übereli mindegyiket! Az ára elég borsos, hisz építéssel együtt 38.000 dollárnál kezdődik, de ha magad szereled össze, a költségek is megcsappannak…azért elfogadnék egyet!

Nem láttam, mert éppen felhők takarták az eget, pedig nagyon készültem a múltheti meteoresőre, és úgy tűnik, hogy a vimeo tag, bizonyos Ph Dee sem tudta elcsípni a lényeget time-lapse videójában, pedig ő is nagyon készült rá és még csak felhő sem volt az égen. Saját elmondása szerint rossz döntést hozott, amikor az Anza-Borrego Desert State Park-ban a San Diego-i Borrego Valley Airport közelében tanyázott le. Lehet, én mégis azt mondom, hogy megérte elkészíteni a felvételt, mert ha jobbára csak elhúzó repülőket láthatunk, akkor is lenyűgöző videóban van részünk, tökéletes aláfestő zenével.

via: the daily what

Nem kétséges, hogy Horacio Salinas, ez a New York-i művész igencsak különleges tehetséggel lett megáldva! Azért merem ezt ennyire visszavonhatatlanul kijelenteni, mert én már túl vagyok teljes portfóliójának átböngészésén, és az, aki egy ollóból és egy borotvapamacsból, egy gumikesztyűből meg ragtapaszból vagy egy telefonkagylóból meg egy felhúzható játékprotkóból ennyire zseniálisan beteg humán faktorral tudja felruházni hétköznapi, körülöttünk lévő kacatjainkat, az egészen biztosan kandidálhat a „hivatalosan szpészkadett” megtisztelő címre...

Na, miután a tegnapi -én azért továbbra is bevállalnám- varsói bunker metamorfózissal sikerült jól lesokkolni a közvéleményt, a kedélyek javítása érdekében hanyagoljuk a lengyel nemzeti fejfedőket egy időre (tudja egyébként valaki mi a neve?), és nyomjuk a fejünkbe egy valódi szombrérót, majd vegyünk szemügyre egy gyönyörűen felújított tradicionális haciendát Zorro hazájában, Mexikóban.

Hacienda mustra a hajtás után...

A WWF (World Wide Fund for Nature, magyarul Természetvédelmi Világalap), a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete, amely 96 országban tevékenykedik, és amelyet Sir Julian Huxley brit biológus természettudósokkal és kommunikációs szakemberekkel közösen 1961. szeptember 11-én alapított meg. Magyarországon a WWF alapítványi formában 1991 óta működik, de talán jobban nem is kell bemutatni egy olyan szervezetet, amely a lehető legkreatívabb, legsokkolóbb, legérthetőbb módon magyarázza el az állatvédelem fontosságát. A kínai Dentsu reklámcég Jianyong Zhu kreatív igazgató bábáskodásával még 2009-ben adta ki a sérült tetoválásokat bemutató kampányát, mely egyszerűen és tökéletesen ábrázolja, hogy miért nem érdemes bántanunk az állatokat. Zseniális!

A repülés nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé. Ha úgy adódott, hogy így juthattam el egyik helyről a másikra, megpróbáltam egyfajta zen állapotba nyugtatni magam és a „fentmarad, fentmarad” mantrát gyakorta mormolni. Végül hozzászokik az ember, de azért ez mégis sok…A hőlégballonok nagyon szépek és érdekesek; a földről nézve, pláne úgy, hogy a világhírű léghajós Christian Brown egy üvegfenekű hőlégballonnal próbál majd új élményeket biztosítani a mazochista utasainak. Brown, aki Sir Richard Branson-nal korábban körbeutazta a világot egy léggömbbel, maga is úgy nyilatkozik, hogy az első út az új léghajón szörnyű volt a pár napja megrendezett 2010-es Bristol International Balloon Fiesta-n. A cikk szerint jövőre bárki számára elérhető lesz, de mielőtt úgy döntenél, hogy kipróbálod, a videót mindenképpen nézd meg!

via: the daily what

Ugye milyen nehéz olyan kerti bútort találni, amit nem kell félteni a kissé szeszélyessé változó időjárásunkban? Szél, monszun, tél, nyár, kétszázfok váltakozik, amivel azt hiszem szépen lassan meg kell békélnünk. Ha lenne kertem, mindenképpen fontolóra venném, hogy olyan berendezési tárgyakat tegyek ki, amit a legkevésbé sem kell félteni, ha megérkezik a menetrend szerinti armageddon. A Gray Concrete pont ilyeneket gyárt, és a kollekcióból én most a klasszikus, három üléses Chesterfield-féle kanapét választottam, ami náluk betonból készült és ami tökéletes mása az eredetinek. Persze ez a berendezési tárgy sem mindenható, ráadásul hamar hólyagosra lehet ülni rajta a fenekünket, de egy hanyagul odavetett párnát még mindig hamarabb le tudunk kapni róla, ha menekülni kell és a szél sem kapja fel olyan hamar a tömör gyönyört. Az áráról a honlapon található email címen lehet érdeklődni.

Komor, sötétszürke betonkerítés mögött, ha lehet még barátságtalanabb, masszív falak. Bejárati ajtónak, ablakoknak nyomát sem látni. Az esetleg a ház közelébe tévedő idegennek szánt primer üzenet látszólag egyértelmű. Menj innen békében tovább idegen, ez nem a te várad, ha jót akarsz, tartsd távol magad ettől a helytől! A félősebbje nyilván veszi az adást, és megkönnyebbülve tovább poroszkál autójával, mi maradjunk még és lássunk csodát, mi történik, ha megérkezik ennek a kortárs erődítménynek a gazdája?

Nathan Miller egy Canon 7D-vel a kezében a felkelő nap országában járt. Az ott rögzített élményeket és tapasztalatokat Matthew Brown szerkesztette össze számunkra 4 és fél percbe, ami alatt a lúdbőrözős Empty Room (Trailer Version) szól Zack Hemsey-től. Az ilyen videók mindig elhitetik velem, hogy az élet szép...

Úgy tűnik, hogy Stefan Sagmeister nem csak lapozható székeket tud készíteni, hanem pontos információi vannak arról is, hogy hogyan lehet 8 nap leforgása alatt 100 önkéntes segítségével elszórni, vagyis inkább földre ragasztani 250.000 darab 1 eurocentest a „A rögeszmék az életemet rosszabbá, a munkámat jobbá teszik” projekt keretén belül, Amszterdam egyik közterén még 2008 szeptemberében. Szép, bár inkább a bankszámlámon tudnám az összeget…Képek és time-lapse videó a munkálatokról a hajtás után.

Kris Kuksinak csak a neve vicces, művészete már kevésbé, hisz előszeretettel nyúl ahhoz, ami az emberi testből a legtovább megmarad, a csontokhoz. A modern szürrealizmus kiemelkedő alakja 1973-as születésű, hányattatott gyermekkora már idejekorán előrevetítette későbbi foglalkozását, a meglepően morbid, mégis zseniális művek megalkotását. A vidéki, kietlen környezetben cseperedett Kuksit édesapja korán elhagyta, nevelőapja pedig szívesebben nézett a pohár fenekére, mint nevelt fiára, ami jelentősen hozzájárult a kellő inspiráció megszerzéséhez. Nem csoda, ha saját, mély és depresszív világot alkotott magának, ahol az Ózhoz vezető sárga köves út helyett csontokon lépdelt a világsiker felé. Az amúgy rajz-és festőművész fiatalember leginkább a végletekig aprólékos szobrairól híres, ahol a számára émelygéses rosszullétet okozó amerikai életforma és popkultúra számos eszközének -mint például játékkatonák, babák és egyéb apró kütyük- kavalkádja mellett jelenkori, történelmi és mitológiai alakokkal, a természet és az emberi lét sötét oldalait bemutatva teremt új, groteszk és bizarr világot. Műveivel mégsem a megbotránkoztatás, polgárpukkasztás vagy a félelemkeltés a célja; ő egyszerűen csak arról beszél, amitől a legjobban félünk.

Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy a hazai áramellátásért felelős MVM milyen hálózatfejlesztésére irányuló elképzelésekkel próbálja gerinchálózatát karbantartani vagy esetleg fejleszteni, egy másik ország, Izland energiaellátásért felelős állami vállalatának (Landsnet) pályázatára beérkező elképesztő ötletek viszont megfontolandóak. A tervezők olyan eredeti, mesékbe illő ötletekkel rukkoltak elő, amelyeket megvalósulásuk esetén nyugodt szívvel nevezhetnénk „izlandikumnak” is!

Emlékeztek még erre? Nos, a spanyol Luzinterruptus újra lecsapott. A designerek július elején részt vettek a Rizoma Fesztiválon a spanyol Albacete megyében található Molinicos nevű kis faluban, ahol 22 évvel ezelőtt a híres és legendás spanyol filmet, az Amanece que nem es poco-t forgatták. A film szürreális hangulata adta számukra az ötletet, hogy a helyi vizeken 80 darab világító, lebegő lényt úsztassanak le. Harmóniában a folyóban található halakkal, kacsákkal, az ott fürdőző gyerekekkel és felnőttekkel, a projekt célja egyszerű és szép volt, szerette volna felhívni a figyelmet a város kevésbé frekventált alsó részére, hogy az így kialakult új központban a helyiek eltölthessenek egy kis időt együtt. A lények természetesen nem maradtak a folyóban és nem is károsították az élővilágot!

Végre péntek és a legjobb módja, hogy mindenki elengedje a feszültséget, ha most megnézitek az alábbi két videót, melyet az Everynone multimédia stúdió és produkciós cég három rendkívül tehetséges tagja, Daniel Mercadante, Will Hoffman és Julius Metoyer III készített. Rövid videóik ügyfelek részére, illetve szimplán önkifejező művészi célból készülnek. Szavak nélküli beszéd, soha vissza nem térő pillanatok, amit néha sajnálunk, máskor nem bánunk, gyakran nem becsülünk és észre sem veszünk; így repül el az élet mellettünk. Sokatmondó, egyszerű, mégis zseniális pillanatképek, rólunk, emberekről, mindezt kellemesen andalító zenével fűszerezve. Fogyasszátok egészséggel, a többi videóért pedig katt a honlapjukra!

Ha szeretnétek rendszeresen hírt kapni legújabb alkotásikról, csatlakozzatok Facebook rajongói oldalukhoz!

Hír: Engedélyezték Amerikában a repülő autót

Az amerikai repülési felügyelet, a Federal Aviation Administration hivatalosan engedélyezte a Terrafugia cég Transition névre keresztelt járművét, így ez lehet az első, kereskedelmi forgalomba kerülő repülő-autó hibrid.

Amit látsz, valójában egy babzsák. Igen, grizzly medve alakú babzsák és miután elvétve fetrenghetünk valódi medvéken, ettől érdekesebbé válik társainál. Valószínűleg gyerekek érdeklődésére tarthat inkább számot vagy amennyiben nagy gyerekek maradtunk, vásárlás után akár nagyobb baráti összejöveteleken is odadobhatjuk a vendégek alá a puha, alvó medvét, esetleg amennyiben jó a képzelőerőnk (vagy rásegítettünk) horrorfilmnézés közben félelmetes lakberkiegészítőként is alkalmazhatjuk. Lényeg az, hogy aranyos és elég drága a maga 159 dolláros árával, még jó, hogy lehet kapni. Tudom, hogy mire hasonlít még, de azt most nem mondom ki...

Nem kortárs, még kevésbé modern -legalább is mai felfogások szerint- sőt inkább ódivatú, ha nagyon cinikusan akarnám megfogalmazni, már-már giccsbe hajló. Lehetnek olyanok is, akik egy nagy kék, szagos rágógumira asszociálnak az alábbi képek láttán, engem mégis megfogott ennek a Maine államban, valahol az isten háta mögött egy tó partja mellé eldugott vidéki kis ház, pontosabban annak a lakói által tudatosan megidézett vintage hangulata.