Stan Kehoe vicces kedvében volt és az észak-koreai néphadsereg propagandavideója alá egy kellemesebb hangsávot kevert. Funky Get Down Dzsucse Party, éljen a művészi szabadság így a nyárzáró, utolsó előtti kánikulai napon!

A blog történetében (egyelőre) nem volt még egy olyan művészeti csoport, akiről ennyiszer írtunk volna, de nincs mit tenni, ha egyszer olyan alkotásokkal teszik az emberek hétköznapjait szebbé, érdekesebbé, különlegesebbé, mint mondjuk az előrecsomagolt vertikális kert, a lebegő fénylények vagy most éppen a műanyag madárfészkek és madarak kolóniája. A Luzinterruptus spanyol művészeti kollektíva legújabb projektjében 130 darabot helyezett el belőlük a madridi Calle Preciados bevásárlóutca egyik felújítás alatt álló épületének állványzatán. A kérdésfelvetés jogos: egy épületrekonstrukció alatt csak az egyhangú, szürke, fenyegetően sok fémrúd, védőháló vagy óriás reklám kombinációja „díszítheti” az adott területet?! Az Urban Nests installáció egyértelmű és határozott nemleges választ ad a kérdésre.

Május közepén a viszonylag nagy hírverés közepette mi is beszámoltunk a Színes Város projektről, de azóta túl nagy a hallgatás a kezdeményezés körül, pedig az alkotók nem álltak meg a kivitelezésben. Érdekelt, hogy hogyan haladnak, ezért kisebb utánajárás után kiderítettem, a Victor Vasarely ihlette Színes Város koncepció nyomán célul kitűzött három budapesti forgalmas csomópont új köntösbe öltöztetése hamarosan befejeződik. Valószínűleg sokan élőben is megtapasztalták már, még többen nem látták, hogy a Flórián téri aluljáró májusi arculatváltása után júniusban az V. kerületi Tűzoltóság épületének Károly körútra néző fala is teljes egészében megújult, illetve a Moszkva téri munkálatok hamarosan szintén befejeződnek. A képek önmagukért beszélnek, jó volna még több ilyet látni, és persze nem csak Budapesten. Az alkotófolyamatról készült fotókat, illetve videót a folytatásba rejtettük.

BREAKING NEWS! Kedves Mindenki! Jóvoltotokból, segítő szavazataitokkal bejutottunk a Goldenblog 2010 Komplex kategóriájának Top50-es listájára a Manzárd Caféval, amiért hálás köszönet jár nektek!!! Amennyiben "zsűritagnak" is jelentkeztetek a szavazatotokkal, már kaptatok egy értesítőt, melyben ismét szavazásra hívnak. Ha itt is dobnátok ránk (az 1-esre kattintva ;), ami a legjobbat jelenti), nagyon megköszönnénk, mert most már a Top10-be jutás a tét! Mindent köszi nektek!!!

Szingapúr és az ott tevékenykedő építészek nem mindennapi kreativitásáról már több alkalommal itt a blogon is beszámoltunk. A most képbe került építmény azonban szerintem az összes eddig bemutatott példát -filozófiájában mindenképpen- übereli.

A tulajdonos egy olyan otthont szeretett volna, ahol dominálnak a természeti elemek, elsősorban a szél és a víz. Mivel arrafelé mind a kettőből van bőven, ezért túl nagy rizikót nem kellett a tervezőnek bevállalnia, amikor rábólintott a kérésre.

"A kurzor a számítógép felhasználói felületének egyik képességét megnevező fogalom. A beviteli eszköz (például egér vagy billentyűzet) aktuális pozícióját jelöli valamilyen módon az adott felületen. Az egérmutató, ami általában egy nyíl, amely a képernyőn mozog, ha a felhasználó mozgatja a egeret..." 

Az Urban Cursor egy méreteiben valamivel nagyobb, hozzávetőleg három fő számára kényelmes alternatív pad, funkciójában viszont közelítőleg megegyező köztéri objektum, és egy túlméretezett 3 dimenziós számítógépes kurzor nyíl formáját másolja le.

Egy amerikai székhelyű nemzetközi emberjogi szervezet, a Gill Foundation - Born Different című zseniális kampánya a hátrányos megkülönböztetésről, általános és vészesen alacsony fokú tolerancia küszöbökről, elfogadásról, beteges faj-és genetika elméletekről, meg persze annak elszomorító hatásairól egy olyan kutyus szemén keresztül, akinek mindössze annyi a bűne, hogy másnak született és aki talán nem is véletlenül a Norman névre hallgat.

Első ránézésre rendkívül unalmasnak, snassznak tűnik az a teaszett, amit Jo Westrop tervezett diplomamunkaként a University of Brighton 3D Design kurzus elvégzése után. Tulajdonképpen zsákbamacskát árul az ezüstös bevonatú The Cuppa Luck készlettel, melynek darabjai akkor válnak érdekessé, amikor a sorsjegyekhez hasonlóan megkopik a nyereményt rejtő, lekaparható felület. Alatta ugyanis a brit vizuális kultúrára jellemző kontrasztok, formák és színvilág található. Miután a vásárlónak fogalma sem lenne, hogy mit vásárol, hogy vajon tetszik-e neki a rejtett mintázat, elég rizikós vállalkozásnak tűnik a koncepció.

Múlt héten nagy meglepetésben volt részünk, a Főtáv Zrt. részéről érkezett meghívó egy sajtótájékoztatóra -a blog életében először-, köszönhetően annak, hogy számos esetben írtunk a panel, illetve egyéb homlokzatok felújításával, művészi kifestésével kapcsolatban (akit érdekel itt, itt, itt olvashatja a korábbi bejegyzéseket). A tegnapi délelőttön olyan illusztris társaság, mint például az mtv1, Hír Tv, ATV, Népszabadság (elnézést azoktól, akiket nem említettünk, de csak ők voltak „láthatóak”) sajtóképviselői között szerepelhettünk meghívottként, ami számunkra nagy megtiszteltetés!

Nagyon nehezen hihető, hogy a most következő színes fotók nem pár napja és nem egy filmforgatás alkalmával készültek, pedig Szergej Mihajlovics Prokudin-Gorskii (1863–1944) az Orosz Birodalom és II. Miklós cár támogatásával 1909 és 1912 között készítette el őket egy speciális kamera és utómunkálatok segítségével.  A 10-es képre külön felhívnám a figyelmet magyar vonatkozása miatt! A kiváló minőségű háború előtti békebeli képek megdöbbentőek, mintha el sem repült volna az a 100 év…Vigyázat, órákig el lehet nézegetni!

Rubik Ernő találmánya, a Rubik-kocka 300 millió példányban kelt el, s ezzel minden idők egyik legsikeresebb játékának számít. Kismillió változata közül a már nem új keletű, mégis magával ragadó Rubikkubizmus mozaikjai keltették fel a figyelmemet, melyet egy bizonyos Invader nevű emberi lény készít. Ez a bizonyos Invader 1998-ban futott be, amikor elárasztotta Párizst a klasszikus Space Invaders videojáték figuráinak mozaikjaival, majd ennek sikerén felbuzdulva további 35 várost fertőzött meg képeivel, köztük Londont, New Yorkot, Melbourne-t és Tokiót. Maga sem gondolta volna, hogy végül a londoni Lazerides galériában árulják majd műveit, más híres utcai művészek alkotásaival együtt. A Rubikcubism szót is ő alkotta, bár a fordítás nem teljesen helyes, hiszen a kubizmus szót a „cubes”, azaz kockákra vezeti le, ráadásul inkább nevezhetjük pop-artnak mintsem kubizmusnak a műveit. Egy kis számítógépes előtervezés után többek között olyan ikonikus alkotásokat dolgozott fel, mint Andy Warhol Cambell levese, Jack Nicholson gyilkos tekintete a Ragyogásában vagy éppen Leonardo da Vinci Mona Lisája.

Közvetlen környezetem pontosan tudja, hogy nekem egyszer lesz a Nissan Qashqai-om, amiért sokan kővel dobálnának, mások megértenek és most, hogy a Nissan tovább folytatja az „Urbanproof” reklámsorozatát a Nissan Qashqai crossoverrel, ráadásul az egyik kedvenc reklámom, a Sony Bravia pattogó labdáit parodizálja bowling labdákkal, rommá törő autókkal, a lelkesedésem nem csökken! A Cokpit Don't Wait című zúzós dala is remek kiegészítő, úgyhogy egy szavam nem lehet, továbbra is akarom azt az autót…

Emlékeztetőül a Sony Bravia reklám, ha valaki elfeledte volna...

via: the inspiration room

Mai épületmustránk alanya most nem egy álomvilla datolyapálmákkal valahol egy trópusi szigeten. A São Paulo művésznegyedében emelt Harmonia 57 a Triptyque Architecture előremutató kísérlete egy teljes egészében önfenntartó mainstream, annak is a progresszívabb vonalát képviselő élő, lélegző organikus épület létrehozására. A 3+1 szintes, sokak szerint minden bizonnyal egy torzónak tűnő lakó-stúdióház homlokzata valóban nem az átlagos és valljuk be meglehetősen unalmas képet mutatja.

A legtöbb ember mindig nosztalgiával gondol vissza a gyerekkorára, szomorú tekintettel meredve a semmibe. Ha tehetné, azonnal visszabújna gyerekbőrébe és újraélné a meghatározó élményeket. Én sosem voltam ilyen, mindig idősebb akartam lenni annál, ahány éves voltam éppen. Számomra a gyerekkor egy kötelező folyamat része volt, aminek a végén „érett” felnőttként bármit megtehetek majd. Mindig 30 éves akartam lenni, mert azt éreztem, hogy a 30-as éveim hozzák el azt, amire vártam. Most, hogy a 31-hez közelítek szélsebesen, visszaigazolódni látszik a korábbi érzés lényege és fontossága, jóleső pöffeszkedéssel élem meg a koromat és várom, hogy mit hoz még az élet. Persze a nálam idősebbek mindig be akarják bizonyítani, hogy majd később másként fogok gondolkodni, de azt majd meglátjuk akkor.

Ahhoz, hogy kellemes legyen a nap, néha bármilyen apróság, akár egy szín, egy hang, egy dal, egy mosoly vagy a remény elegendő. A The Day Almost Flew By stop-motion rövidfilm ékes bizonyítéka annak, hogy miért nem érdemes vitatkozni azzal a módszerrel, ahogy az élet el akar vezetni a célunkhoz (akár a szerelemhez). Olykor egészen különös formáját választja, amit David Blue Garcia egy Canon 7D fotómasina, egy alakváltó origami madár, illetve a két főszereplő, Blake Buesnel és Stephanie Hunt, valamint az aláfestőzenéért felelős Brian Satterwhite segítségével mutat be számunkra. Lélekmelengető napi inspiráció!

Nem csak nálunk van Critical Mass. Igaz, Antony Gormley angol installációs művész, szobrász Critical Mass című alkotása más mondanivalóval bír. Az 1950-ben született Gormley régészetet és művészettörténetet tanult. Művészeti tanulmányainak megkezdése előtt négy éven keresztül végigutazta Ázsiát: 1971-től megfordult Afganisztánban és Irakban, Iránban és Sri Lankán. 1980-óta állít ki rendszeresen, munkáinak szinte kizárólag az emberi test a témája. Legújabb installációja a korábbiakhoz hasonlóan most is életnagyságú öntöttvas testekből áll. A 60 darab férfi alak karjaikat szorosan testükhöz szorítva fekszik, összehúzott térdekkel görnyed vagy éppen lábat emel, gondolkodva ücsörög. A tehetetlen, megmerevedett lények nem nyújtanak túl vidám látványt, de ha valakit érdekel, 2010. szeptember 26-ig az angliai De La Warr Pavilion tetején megtekintheti őket.

404 error! File not found! Ha van olyan a Föld nevű bolygón, aki még nem szembesült a világhálón bóklászva ezzel az üzenettel, az minden bizonnyal éppen most tervezi egy számítógép beszerzését vagy magasról tojik az egész „www” kiszera méra bávatag nyújtotta végtelen lehetőségekre.

Engem is lepett már meg nem egyszer ez az üzenet, például olyan évek óta napi rendszerességgel látogatott könyvjelzős oldalra való érkezéskor, ami tíz órával korábban még simán bejött. Az esetek döntő többségében aztán egy már másodszorra is halálosan idegesítő és unalmas kép fogadja a hoppon maradt júzert.

Úgy tűnik, hogy a magyarok a világ bármelyik pontján megállják a helyüket! Akire most büszkék lehetünk, Szabó Tibor magyar származású úriember, aki augusztus 14-én megnyerte a kanadai Ontarióban megrendezésre került Clovermead Bees & Honey, Bee Beard Competition-t. A különleges versenyen a szabály egyszerű volt: az nyerhetett, aki a legnagyobb, méhekből álló szakállat képes magára applikálni. A Beebearding története az 1700-as évekig vezet vissza, amikor egy angol méhész felfedezte, hogy szakállat tud magára varázsolni, ha a méhkirálynőt valamilyen módon a nyakára erősíti, majd ebben a szokatlan ruhában parádézott az utcán. Így nem csoda, hogy előnnyel indulnak azok a résztvevők, akik egy kisebb, nyakhoz erősített dobozt viseltek. Szabó Tibor is így tett, ezzel nyerte meg a versenyt, akivel amúgy édesapja szerettette meg a méhekkel. Az idősebb, dr. Szabó Tibor a Budapesti Kertészeti Egyetemre járt, majd 1965-ben tanulni ment Amszterdamba, ahol megismerkedett a méhszakállú nyertes kanadai édesanyjával. Már akkoriban is méhészeti kutatásokat végezett, amit aztán továbbörökített a gyerekeinek. Ma nyolcszáz méhcsaládot tartanak és rendkívül boldog, hogy a fia győzött a versenyen! Mi is büszkék vagyunk rá!

A németországi Karlsruhe-ban született Steven Burke a maga módján harcol a környezetért, számos munkája közül a Poor Little Trees kerül itt kiemelésre. A maga nemes egyszerűségében szívszorító alkotások a fák szomorúságát jelenítik meg az oly népszerű emotikonokon keresztül. A vizuális kommunikáció területén diplomát szerzett fiatalember 2007-ben saját galériát nyitott Regala néven Sébastien Paquereau-val, jelen pillanatban Délnyugat-Franciaországban él és dolgozik látványtervezőként, de a most bemutatott szegény kis fák ne szegjék kedvét senkinek ezen a kellemesen meleg nyári délelőttön! Aki megteheti, inkább menjen ki a szabadba és simogasson meg pár tölgyet, bükköt, platánt vagy bármelyik fajtát, ami először szembe jön vele...

Úgy indult, mint egy abszurd ötlet. Aztán az idő előrehaladtával nőtt, mint maga a tiltakozás. Ma egy utópisztikus projekt, ami már egészen magasra, pontosan 1071 méterre nőtte ki magát.

A történet röviden akkor kezdődött, amikor a berlini városatyák úgy döntöttek, hogy az óriási légi forgalmat átirányítva a másik, sokkal korszerűbb Schönefeld Airportra, végleg bezárják a város és egyben Európa egyik legrégebbi légikikötőjét a Tempelhof repülőteret. Nem mellékesen afelett a komplexum felett mondták ki a halálos ítéletét, amelyik egyébként a londoni Croydon Airport és a párizsi Le Bourget Airport mellett a kontinens II. világháború előtti három ikonikus repülőterének egyike.

Kedves South Park fanok! Ha igazán különleges szuvenírrel szeretnétek meglepni magatokat vagy szintén rajongó barátaitokat, érdemes ellátogatni az orosz Someteam honlapjára, akik megalkották számunkra a tradicionális matrjoska baba Terrence, Philip és Ike változatát, és ahol a Canadian Park nevű kollekcióból gyorsan lehet rendelni is egyet-kettőt.

A hónap egyik legviccesebb és egyben legmorbidabb designja mindenképpen Florian Jenett és Valentin Beinroth 2003-as színezett, fagyott vízből készült fegyvermásolatának idei, jégkrém formában történű újragondolása. A Freeze! revisited vízből, aromából (kóla, fekete ribizli, medvecukor, cseresznye) és élelmiszer színezőanyagból készült, amit a képek alapján a tesztalanyok örömmel helyeztek szájukba, illetve fogyasztottak el. Amennyiben forgalomba kerül, annak valószínűleg -mint amikor az első próbálkozásnál Frankfurt utcáin helyeztek el belőle 50 darabot- a rendőrök nem nagyon fognak örülni, mint ahogy a gyengébb idegzetű járókelők sem.

Szeretnénk mi is csatlakozni a magunk módján augusztus 20-hoz, és mivel az idei tűzijáték sokkal kisebb lesz (érthető okokból), mint az előző években, ezért szeretnénk megörvendeztetni mindenkit egy randomszerű válogatással a világ nemzeti ünnepeinek, újév köszöntőinek és egyéb eseményeinek tűzijátékaival. Elsőként természetesen a tavalyi magyarországi tűzijátékot ágyaztuk be a posztba, hogy senkinek ne legyen hiányérzete az esti csökkentett módú eseményeket illetően. Garantáljuk, hogy a végére csömörötök lesz!

2009.08.20.Budapest

Nekem -bytheway- feláll a szőr a hátamon, ha egy halaszthatatlan ügyből kifolyólag be kell tolnom az arcomat valamelyik átkozottul fontos hivatal, általában nyomasztóan lehangoló irodájába. Ezeken a helyeken még ma is jellemzőek a 30-40 éves ütött-kopott várótermi műanyagszékek, az itt-ott még bágyadtan pislákoló, szemzabáló szintén több évet megélt neoncsövek. A mindannyiunk által megszokott rendkívül unalmas képhez hozzá tartozik még az órákig megvárakoztatott ügyfelek kedélyjavítására kötelezően kihelyezett pálma, ami az esetek döntő többségében azonban félig elszáradva kókadozik valamelyik sötét, a takarítónéni által évek óta elfeledett sarokban.

Amondó vagyok, hogy tekintsétek meg az alábbi kedves és tanulságos mockumentaryt (gúnyos áldokumentumfilmet), melyben az Oscar-díjas Jeremy Irons narrációja mellett betekintést nyerhetünk a jóravaló műanyagszatyor egyetlen álmába, aki szeretne eljutni az övéi közé a Csendes- óceánba. Veszélyeket rejtő küzdelmes útját a beteljesülésig a Heal A Bay környezetvédelmi szervezet és érdekképviselet fáradságos munkájának köszönhetően élhetjük át, akik így szeretnék felhívni a figyelmet a katasztrofális méreteket öltő kaliforniai műanyagzacskó szennyezésre.

via: boing boing