Gyanítom, hogy minden gyerek életébe beletartozik az őszi levélgyűjtés fogalma. Iskolába vagy csak úgy a családi kirándulás járulékos tartozékaként egy-két színesebb, formásabb falevél általában be szokott kerülni a könyvek lapjai közé. A leaf carving (csúnya fordításban: falevél faragás) művészeti forma valószínűleg ebből nőtte ki magát, csodálatos, aprólékos (60 lépésből áll a faragás folyamata) műremekek készülnek például a platánhoz tartozó, India, Pakisztán és Kína területén őshonos Chinar fa leveléből. Ha valakit mélyebben is érdekel a téma, állítólag a Nature's Art művészei trükközés nélkül, valóban kézzel készítik alkotásaikat. Lenyűgözőek!

Nálun sétálnak, Amerikában eltáncolják, Szingapúrban testre festenek, de minden egyes esetben az a lényeg, hogy felkeltsék a figyelmet a mellrák korai felfedezésének fontosságára. Az említett kezdeményezési formák sikeressége azon múlik, hogy mekkora tömegeket mozgatnak meg. Egy hatalmas séta sztárokkal, Egészség Hídja Összefogás, egy emberközeli, jókedvgeneráló tánc vagy egy látványos, tabudöntögető hirdetés sokat tehet annak érdekében, hogy egyre kevesebb nő legyen áldozata ennek a szörnyű betegségnek. A szingapúri Breast Cancer Foundation most meztelen nőkkel kampányol, jogos kérdést felvetve a testükre festett alakokkal: a megfelelő dolog megszállottja vagy? A hirdetést a DDB Worldwide szingapúri csapata készítette, az illusztrációért Andy Yang Soo Kit volt a felelős. A hajtás után meztelenkedés jön, ha valakit zavarna...

Mint az okos lány a Mátyás királyról szóló mesében, az iPad-et lehet is kapni nálunk, meg nem is. Ahol lehet, ott már mélyebb bugyraiba is alámerültek a tulajdonosok. Számos zenekészítő programmal ruházható fel a kütyü, Ilya Plavunov pedig kihasználva a lehetőséget, létrehívta az első iPad Orchestra-t, ezzel a programmal. Hogy milyen eredményt értek el, milyen hangokat lehet kicsikarni az Apple tábla PC-jéből, a videóból kiderül.

via: zeutch

Estelle Sauvage az Ecole Nationale supérieure d’Art et de Design de Saint-Etienne-n megszerzett diplomáját vitathatatlanul megérdemelte. Azért merem ezt ennyire magabiztosan kijelenteni, mert véleményem szerint annak, akinek egy villanykörtéből meg egy üvegkannából a világító vízforraló villan be elsőre, az nagyon rajta tartja a kezét a kreativitás képzeletbeli pulzusán!

Minden bizonnyal megvan annak is az előnye, ha valaki a szingli létformát választja -ez manapság amúgy is übertrendi-, mint ahogy mostani lakásvizitünk szereplője is úgy döntött, hogy a munka és a képregények pótolni tudják egy szerető hitves szerepét.

Ugye ti is tartottatok már akkora házibulit, hogy az utólagos és szörnyűséges mosogatást műanyag evőeszközökkel, tálcákkal és poharakkal próbáltátok megelőzni? És ugye a másnapos reggelen egy laza mozdulattal, megkönnyebbülve hajítottátok a szemétbe a kellékeket? Nos, a jövőben inkább ne tegyétek, hanem vegyetek példát Elliott Mariessről és kreatív csapatáról (Lewis Woolner, Ashley Maine, Laura Bowman és Jamie Breach), mossátok meg az evőeszközöket és találjatok ki valami nagyon kreatív ötletet az újrahasznosításukra. Az angol designer is így tett, kismillió műanyag villából, kanálból, késből alkotott emberi csontvázat. Úgyis jönnek a hűvös, esős, korán esteledős őszi napok, érdemes elfoglalni magunkat valamivel...

Idén ősszel már harmadik alkalommal jelentkezik az esztergomi Piknik Fesztivál. Aki szeretne részt venni a teljesen ingyenes programon, gyorsan kell cselekednie, hiszen itt kopogtat az ajtón. A koncepció ebben az évben is a korábbiakhoz hasonló módon valósul meg, képző- és iparművészek érkeznek a világ számos pontjáról, hogy jól „elfoglaljanak” egy üresen álló épületet valahol a városban. Idén a „Zöldházat” szemelték ki maguknak, ahová mindenkit szeretettel várnak a színes és változatos programokra szeptember 3-5. között (Esztergom, Bajcsy Zs. u. 4.).

A Zöldház elvileg már teljes külső és belső átváltozáson ment keresztül, a helyi művészek és műkedvelők mellett nemzetközileg is elismert külföldi alkotók fáradoztak a terek és falfelületek vizuális újraértelmezésén, EMA JONS (ITA), ARIS (ITA) és MANU (GER), street art művészek már augusztus közepén beköltöztek a Házba, és időt, valamint energiát nem kímélve alkottak, hogy tökéletesen egyedivé varázsolják a Piknik helyszínét.

Az előtörténetről, fellépőkről itt olvashatsz, részletes programot pedig itt találsz. Piknik Fesztivál a Facebookon.

Irány Esztergom!

Én nem tudom, mert ott pont nem kerestem, de állítólag augusztus 30-án a Nasa is csatlakozott a Flickr-höz, ahol 180 különleges képpel lepték meg az embereket, melyek lefedik az amerikai űrkutatási hivatal 50+ éves történelmét. Itt most 14 lenyűgöző kép található a folytatásban, többek között égbe szálló űrhajókról, no és persze Kennedyről...

Természetesen az atlantai utcáktól sem idegenek a graffitik, az augusztus közepén megrendezett szokatlan konferencia keretén belül azonban a városba hívott graffitiművészek segítségével újítottak föl számos falat. A világ több pontjáról összesen 50 művész érkezett a perui születésű Monica Campana és a Costa Rica-i születésű Blacki Migliozzi szervezésében létrehozott Living Walls: The City Speaks elnevezésű konferenciára, ahol a közös érdeklődés, a street art jelenlegi megítélésének, helyzetének megvitatásán kívül a művészek szabadtéri galériává alakították át a környéket, ezzel is hozzájárulva a városlakók, illetve az odalátogatók jobb hangulatához. A képeken szereplő falfestmény a szintén perui utcai művész M. Sueño alkotása, aki bio-enyv -wheatpaste- (egy krumpli keményítő és víz elegyéből alkotott, és évszázadok óta elsősorban a kézművesek által használt ragasztó) segítségével költöztette a homlokzatra a gazdag perui kultúra főbb jellegzetességeit.

A japán szabadúszó designer és filmrendező Keiitchi Matsuda gyakran szeret eljátszadozni utópisztikus elméletekkel és azok megfilmesítésével. Egyik legutolsó művében, ami része a UCL építészeti szakán eltöltött öt évnek és egyben a diplomamunkája is, rövid sétát tehetünk egy virtuálisan kibővített 3D-s valóságban.

Valószínűleg rajtam kívül sokan ismerték idáig is az ausztrál Chunky Move kortárs tánccsoport munkáit, de lehet, hogy nem elegen! Én tegnap találkoztam a tavaly tavasszal bemutatásra került Mortal Engine című táncos-zenés-fényfestéses-lézeres produkciójukkal. A lélek legtökéletesebb és legsötétebb kivetüléseiről bemutatott mozgás, zene és stimuláló vizuális hatások performansza odaszögezett a székhez. Emberből állatba, állatból emberbe metamorfózis, szépséges fényburkok, félelmetesen szűk ketrecek, minden részletre odafigyelő profizmus jellemzi a Gideon Obarzanek vezette 1995-ben alakult csoport előadását, melyhez tökéletes választás a szintén ausztrál zenész, Ben Frost zseniális, végletekig fokozódó experimentális dala a Theory of Machines.

via: mymodernmet

Az senki számára nem lehet kétséges, hogy az egyesek által világhatalmi törekvésekkel is megvádolt web-mogul csapatába egy igen komoly szűrőrendszeren keresztül vezet az út.

A mountain view-i Googleplex és a világ 32 országában lévő további több mint 60 korporáció munkatársai tulajdonképpen ugyanolyan munkába járó emberek, mint mi mindannyian, annyi apró különbséggel, hogy a cég központi elvárásaként a szigorú háeresek által egekbe emelt lécet ők magasan vitték át az interjúk során, és ennek köszönhetően bizonyítottan a világ legjobban irigyelt munkahelyére járhatnak be dolgozni nap mint nap.

Még mindig kültéri "bútorok" és már megint Spanyolország, azon belül is Córdoba, még beljebb a Centro Abierto de Actividades Ciudadanas egészen idén tavaszig kihasználatlan területe, ahol április hónap végére fejezték be a Fernando Pino és Manuel de Paredes (Paredes.Pino) által tervezett hatalmas, cukorkaszínű városi erdő víziójának kivitelezését. Az ernyőkre hasonlító, amúgy fákat szimbolizáló, különböző magasságokba állított, vízelvezető rendszerével környezetbarátnak tekinthető köztéri létesítmény nem csak az eső ellen véd, ahogy látható, a megfáradt ember akár pihenhet is rajtuk, sőt, extra funkcióként hetente kétszer ideiglenes piaci is működik hűsítő árnyékukban. Van bőven hasonló terület nálunk is, úgyhogy szorgalmazom azok gyors átalakítását mondjuk ilyenre...

Az MN*LS Creative Consultancy tavaly már próbálkozott egy Enzi fantázianevű kültéri bútorral, ami 2009 telén tűzvész áldozata lett, de új lehetőségként fogták föl ezt a nem túl kellemes történést. Idén újragondolták a struktúrát, formát, színeket, tűzállóvá varázsolták, és a következő generációt Enzonak keresztelték el, mely használatát tekintve ugyanazt a funkciót tölti be, mégis különleges kültéri bútornak tekinthető. A premier a bécsi MuseumsQuartier múzeumhoz tartozó területen volt, a járókelők pedig a képek tanúsága szerint szívesen veszik birtokba ezeket a színes és többféle módon kombinálható különlegességeket. A legjobb az Enzoban az, hogy bárki számára elérhető és beszerezhető designbútorokról van szó!

A legó mindenre jó! Nem csak konyhapultot lehet belőle készíteni, a Morsebakke német stúdió be is bizonyítja ezt számunkra, ugyanis az ötletgazdák megunták a snassz és sablonos DJ pultokat. Az elmés elgondoláshoz -melyhez egy pontos és részletes leírás is tartozik- hozzávetőlegesen 1.400 legódarabot használtak fel, állításuk szerint, körülbelül 400 euróba került az egész elkészítése. Egy kis pénz és idő befektetéssel bárki egyedi színkombinációjú és formájú változatot készíthet, és ami a legjobb, nem csak DJ pulthoz jó a legó! Tessék ötletelni!

Darqo csodálatos őszi HDR fotó és time-lapse válogatását követően most egy építészettel kapcsolatos ámulatba ejtő hírrel szeretném továbbra is tátva tartani a kedves olvasó száját.

Az utóbbi évek egyre több és merészebb parazita-építészeti koncepciói közül Stephane Malka párizsi La Défense/Grande Arche-féle elgondolásáról már sokat lehetett olvasni a különböző tematikus oldalakon...

A múlt heti félresikerült, Perseidák meteorrajról készült majdnemvideó után érdemes elmerülni az alábbi válogatásban, melyben az említett felvételhez hasonlóan time-lapse technikával készült videókat válogattak össze a lelkes bloggerek. Mindegyik tipikus példája annak, hogy ha csak átvitt értelemben is, de hogyan repül el mellettünk az élet...Egy itt, többi a folytatásban.

Az első Tom Lowe készülő "Southwest Light" című filmjének részlete.

„Férfi vagyok! Az illatom is férfias...”

Még mielőtt a kedves olvasó gyomra felfordulna és vidám szökdécselések közepette támadná be a legelső útjába kerülő piszoárt, be is fejezem gyorsan ezt az ultramacsó dumát. Viszont az lenne a kérésem maradjunk még néhány perc, de legalább a hír erejéig a férfisorsokat oly sokszor megkönnyítő „nagyonhasznos” kis szaniter elem mellett!

Egy pilóta napszemüveg vagy egy Canon 24-105 mm objektív hétköznapi használati tárgynak tekinthető, semmi különös, illetve figyelemfelkeltő nincs bennük. A Manzárd „hónap legőrültebb designja” verseny két győztes pályázója augusztusban azonban nem az, aminek látszik! Érdemes más funkciót adni nekik, és máris érdekessé válnak. Vannak, akik így cselekedtek, mi pedig közzé tesszük mindenki örömére...

Mint remélhetőleg köztudott, a mellrák a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, ám a korai felismerés, a technika és a kezelési lehetőségek gyors ütemű fejlődése lehetővé teszi a megbetegedések túlnyomó részének gyógyítását. Hazánkban is neves kampányok léteznek az Avon séta vagy az Egészség hídja összefogás képében, ami alkalmanként rengeteg embert mozgat meg, illetve hívja fel a figyelmet a téma fontosságára. Létezik azonban más megközelítés is, ami a könnyed hozzáállásból, a vidámságból fakadóan még több emberhez juttathatja el a megfelelő információt. A YouTube egyik üdvöskéje manapság -azt hiszem joggal- a Pink Glove Dance, melyben az oregoni Providence St. Vincent Medical Center mintegy 200 munkatársa táncol önfeledten Jay Sean „Down” című slágerére. A videó futótűzként terjed, több mint 11 millió ember látta már szerte a világon és olyan neves tévécsatornák is bemutatták, mint a CNN, ABC World News Charles Gibsonnal, Fox & Friends, a Fox News Network nemzeti reggeli show-ja, valamint több mint 100 helyi televízió szerte az országban.

Minden a Medline, az ország legnagyobb magánkézben lévő orvosi eszközöket gyártó- és forgalmazó cég vállalati irodájába vezethető vissza. Az elmúlt öt évben a Medline csaknem fél millió dollárt adományozott arra, hogy az oktatást és ingyenes mammográfiai vizsgálatokat támogassák, de szerették volna, hogy az emberek többet beszéljenek a mellrákról és a korai felismerésének fontosságáról. Első körben a kampány csak a rózsaszín kesztyűkről szólt, minden egyes eladott darab árából 1 dollárt adományoznak a National Breast Cancer Foundation számára, aztán rájöttek, hogy önmagában ez még sajnos nem elég; lehet akármilyen rózsaszín az a kesztyű, ha az emberek nem tudnak kampányról. Aztán jött az isteni szikra, valamelyik kreatív ember fejéből kipattant az ötlet, hírverés gyanánt a YouTube tökéletes megoldás lehet (kis hazánknak van még mit tanulni ezen a téren), kellene valami vicces, valami kedves, egyszerű és hétköznapi. A tánc mellett döntöttek, a dolgozók pedig szívesen vállalták a feladatot. A végeredmény a videóból kiderül. Szeretem! (A találatot köszönjük Vitkolczi Ildikó barátnőnknek!)

Kár, hogy mikor éppen elkezdjük búcsúztatni a nyarat, akkor fedezünk fel olyan érdekes kezdeményezésekről szóló híreket, mint a New York-i köztéri kuka-úszómedencék ötlete. Az amerikai metropoliszban élőknek már nem újdonság ez a lehetőség, hiszen a „swim on the street” mottóval indított nagy össznépi csobbanást második éve rendezik meg a szervezők - a New York-i Polgármesteri Hivatal és a Department of Transportation vállalat - hatalmas sikert aratva a lakosság körében.

Számtalan esetben tapasztalhatjuk, hogy az autó fanatikusok mire képesek, ha mániájukról van szó. Alkatrészekből készült berendezési tárgyak, ágyak, kanapék és még hosszasan sorolhatnánk. Stuttgartot és környékét kétségtelenül nagymértékben befolyásolja az autóipar, aminek egyik velejárója, hogy speciálisan a rajongóknak szánt hotellel próbálnak vendégeket csalogatni a városba. A V8 Hotel egy négycsillagos létesítmény, mely a régi böblingeni repülőtér korábbi irányítótornyának belsejében került kialakításra 34 szobával, amiből 10 saját, egyedi designt kapott. Ahogy a képeken is látszik, vannak kellemes, modern bauhaus stílusú szobáik, ahol az autós dekoráció még nem lövi ki a biztosítékot, de szerepelnek a kínálatában olyan extrán felszerelt különlegességek is, mint az autósmozi hangulatú szoba, ahol egy Cadillacből átalakított franciaágyból nézhetjük a vetítést vagy például az autómosó nevű szoba, ahol egy W108-as, régi S osztályú Mercedesből van az ágy az éjjeliszekrény fölött mosókefékkel. A 120 négyzetméteres Zeppelin Suite szaunával, a sörfőzde étterem, plusz további stílusos éttermek a Meilenwerkben, illetve a bevásárlási lehetőséget biztosító üzletek tökéletes, benzingőzös kikapcsolódást biztosítanak, éjszakánként több mint 60 ezer forintnak megfelelő euró árért/szoba.

Nem terhelünk senkit így péntek kora délelőtt, inkább csak ajánljuk mindenki figyelmébe Benjamin Reece videóit, melyeket a Fifty People One Question projekt számára készít. Egyszerű emberek egyszerű álmairól szólnak a videók a világ számos pontján, mi pedig kérünk valamit: mindenki tegye fel magának ugyanezeket a kérdéseket, mert a céltudatosság még nem ártott senkinek. Ha megvannak a ti válaszaitok, szívesen olvasnánk a kommentekben! (Ha kíváncsi vagy a New York-i emberek válaszára, valamint a londoniak és brooklyniak válaszára arra a kérdésre, hogy "hol szeretnél felébredni holnap?" a folytatásban megtalálod.)

Mit kívánsz a nap végére? - New Orleans

A zenét a Four Tet Unspoken és Slow Jam című dala szolgáltatja.

Ha egy társaságban vagy baráti összejövetelen szóba kerül a művészet nyilvánvaló, hogy a téma végtelen mélysége miatt órákig tartó intellektuális csicsergés veszi kezdetét, viszont ide a rozsdás bökőt - most annyira nem intellektuálisan, a gigámra mutogatok - hogy az a fajta művészi önkifejezési forma, amit a francia Anastasia Elias a portfóliójába tartozó festmények, kollázsok vagy tusrajzok mellett unikumként képvisel, egészen biztosan nem jutna egyetlen a beszélgetésben résztvevő eszébe sem!

Tisztában vagyok azzal, hogy hihetetlenül megoszlanak a vélemények a mostani poszt témájául kiválasztott ház építőanyagával kapcsolatban, és beismerem még én is némi fenntartással közelítek hozzá. Az egyik -nem szeretem oldal- konzekvensen és kitartóan hangoztatja ellenvéleményét, miszerint a beton épületek: túl drámaiak, nyomasztóak, ridegek, ijesztőek, nyersek, színtelenek, sötétek, semmi otthonosság nincs bennük, megáll a gyerek a fejlődésben, és egyébként is szó sem lehet róla...