Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

A Rubik-kocka még most is nyerő - Google Art Walls

A Rubik-kocka még most is nyerő - Google Art Walls

2010. augusztus 30. - Mocca

Az senki számára nem lehet kétséges, hogy az egyesek által világhatalmi törekvésekkel is megvádolt web-mogul csapatába egy igen komoly szűrőrendszeren keresztül vezet az út.

A mountain view-i Googleplex és a világ 32 országában lévő további több mint 60 korporáció munkatársai tulajdonképpen ugyanolyan munkába járó emberek, mint mi mindannyian, annyi apró különbséggel, hogy a cég központi elvárásaként a szigorú háeresek által egekbe emelt lécet ők magasan vitték át az interjúk során, és ennek köszönhetően bizonyítottan a világ legjobban irigyelt munkahelyére járhatnak be dolgozni nap mint nap.

Mivel azonban -akármilyen hihetetlenül is hangzik- ezek a kockafejű penge bithuszárok is hús-vér emberek, ezért aztán icipici kaján cinizmussal bennük is fellelhető olykor a közönséges földi halandóra jellemző emberi vonások egyike, a fáradtság.

Ezt viszont ennél a cégnél bizony csak ideig-óráig tolerálják. A Google irodák világszerte mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legoptimálisabb munkakörülményeket biztosítsák a világ legkreatívabb alkalmazottainak -erről itt már beszámoltunk-, mindezekért cserébe viszont elvárják a rendelkezésre állást a nap 24 órájában! Folyamatosan maximális kreativitás és bevethetőség, a cég hírnevén ugyanis nem eshet csorba.

Ennek szellemében, na meg az agysejtek frissen tartása érdekében hirdették meg a „Google Art Walls – nyílt terek a hivatalokban” fedőnevű versenyt, melyen a vállalat nyolc országban működő irodájának 23 csapata indult.

Magyar vonatkozása is van a versenynek, hiszen a vállalati menedzsment és marketing osztály a fődíjra a tajvani iroda installációját, a 850 darab Rubik-kockából álló Google Doodle-t tartotta a legérdemesebbnek.

Arról, hogy a budapesti iroda indult-e a versenyen nincsen tudomásunk, ha igen, akkor szívesen vennénk valamilyen jelzést tőlük! Amennyiben mégsem, akkor az minden bizonnyal azt jelenti, hogy rugalmas, pallérozott elmékkel van tele a hazai iroda, aminek őszintén örülünk!

Néhány további  gyöngyszem:

via: wall street journal

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr792259209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása