
Réz András esztéta, író, kritikus sokakhoz hasonlóan évek óta szorong, azonban ő erről feldolgozás gyanánt könyveket is írt az elmúlt években. A „Válogatott szorongásaim” című első rész 2003-ban jelent meg, majd ezt követte a „Még mindig szorongok” 2011-ben, tavaly november közepén pedig megjelent a…
Amióta az eszemet tudom, tisztaság és a rend vett körül, a szüleim következetesek voltak a makulátlan otthon megteremtésében. Ahogy idősödtem, a szanaszét hagyott játékok elpakolásán kívül egyre több feladatot kellett vállalni, míg végül a gyerekszoba teljes takarítása és rendben tartása is magától…
Agata Oleksiak, közismertebb nevén Olek, lengyel származású, Amerikában élő koronázatlan yarn-bombing/fonalbomba/nagyi-graffiti királynő körülbelül az összes érdekes és meglepő tárgyat beleburkolta már kedvenc alapanyagába. Nem csak egyszerű, hétköznapi használati tárgyakat, hanem köztéri szobrokat,…
Mintha évről évre hamarabb indulna a karácsonyi láz az áruházakban. Idén még strandpapucsban flangálva, konkrétan az iskolakezdés után egy héttel akciós girlandokra csodálkozhattam rá az egyik áruház polcán. Bár meglepő és nem igazán értem, hogy hová mindig ez a sietség, de tulajdonképpen nem bánom,…
Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy a környezetvédelem nem csak egy lehetőség a sok közül, hanem az egyedüli megoldás, amennyiben élni szeretnénk a jövőben is, így minden olyan kezdeményezés, amely ennek fontosságára hívja fel a figyelmet, a szívemnek kedves. Ma például az a futócipő ragadta meg a…
A szürreális, szokatlan művészeti alkotások, design tárgyak, épületek általában megtalálják a szívemhez vezető utat. Sokat gondolkodtam már azon, hogy milyen hozzávalókat kell ötvöznie az alkotóknak ahhoz, hogy megszerettessék velem az átlagostól különböző mértékben, de mindenképpen eltérő műveiket,…