Van annak valami izgató bája, ha két deklaráltan különböző kultúra - agresszív asszimilálási törekvések nélkül - tesz kísérletet az egymásba simulásra. Lehet az ilyet persze otromba módon is művelni, ám léteznek egészen jól sikerült ellenpéldák is. Amikor pedig, a rózsaszín gumicsizmában, IKEA-tejen felnőtt generáció skandináv megközelítése kézzel tapinthatóan öleli magához a fajsúlyos tengerentúli fícsöröket, azt úgy jellemeznénk: sikkes iparosmunka...
Ha már úgysem lehet gömbakváriumban tartani a díszhalakat, a hagyományos megoldások helyett érdemes egy kicsit kreatívabb ötletek után kutatni. Ilyen például a World Trip nevű akvárium is, ami annyira zseniális, hogy azonnal kedvet kaptam tőle a haltartásra, pedig nem is vagyok az a típus.
Biztos van olyan ember, akit nem cuppant be a bubifólia pukkantgatása, bár én még nem találkoztam eggyel sem. Én is azon közé tartozom, akiket képes hosszú-hosszú percekre lefoglalni ez az olcsó játék, de azon még sohasem gondolkodtam, hogy a csomagoláson és durrogtatáson kívül más funkciója is lehet. Egészen idáig.
A PARK(ing) Day a kreatív városi gerillaakcióból kinőtt városi megmozdulások körébe sorolható, mely az évek során nemzetközi civil mozgalommá alakult és megrendezésére a világ 162 városának közel 1000 parkolójában kerül sor minden év szeptemberében. Idén szeptember 22-én a Karc Kör szervezésében Budapest is ideiglenes közterekkel várja a városlakókat az újraértelmezett parkolóhelyeken!
Bár nyilvánvaló volt korábban is, igazából csak most bizonyosodtam meg arról, hogy David Mach munkásságára élénkebben is érdemes odafigyelni. Gyufaszálakból készült szobraiért ugyan lelkesedtünk, de nem ástuk bele jobban magunkat a skót művész portfóliójába. Ejnye-bejnye; de hát jobb később, mint soha!
Időnként megesik velünk az, hogy olyan emberek munkáit mutatjuk be, akik ki tudja miért, talán álszerénységből, talán egyszerűen abból fakadóan, hogy nem is hallottak rólunk, de direktben nem jelentkeztek magyART felhívásunkra. Ám miért is vannak a jóbarátok? Egyebek mellett azért, hogy ilyen esetekben - szeretet vezérelt üzemmódba kapcsolva -, titokban felvegyék velünk a kapcsolatot, és ráirányítsák a figyelmünket a félénk "tesó" munkáira, ahogy most is történt!
Kis kedvencem, Red, vagyis Ji Hong legújabb alkotásával sem okozott csalódást, sőt, csak emelte az iránta, a művészetéért érzett rajongásom mértékét. A maláj művésznő ezúttal Adele-t, a méltán híres és közkedvelt énekesnőt jelenítette meg.
Ez szimplán a „húúú” meg a „hááá” kategória, a rácsodálkozás és az ámulat ideje vagyis témája. Az idei Joszui Expón a Hyundai Motor Group Exhibition Pavilonjában lehetett olyan vizuális élményben része az érdeklődőknek, ami a párját ritkítja.
Az idei Design Hét keretén belül debütál Magyarországon a Starry Light, mely egyszerre formatervezési különlegesség és világítástechnikai bravúr. Tervezője az Anagraphic alkotója: Farkas Anna tervezőgrafikus, aki Batisz Miklós [line and more] belsőépítésszel közösen alkotta meg a termékcsaládot. A lámpa ötletét egy egyedi, a tavalyi 2500 Watt kiállításra készített darab adta, melyen a tervező először kísérletezett a csillagképek háromdimenziós megjelenítésével. A Starry Light kollekció ebből a kísérleti modellből, közel egy éves termékfejlesztést követően született meg, és októbertől a nagyközönség számára is elérhető lesz.
Batman-rajongóként maga a téma is elegendő volna ahhoz, hogy felkapjam a fejem, de az aprólékosság láttán teljesen elaléltam. A Denevérember égre (és egyébként a tudatalattiba is mélyen bele-) vetített hívójelét a közelmúltban egy bizonyos Perspicere nevű művész készítette el saját elgondolásban, cérnával szőtt geometrikus mintákból.
Bíró Csilla tehetsége szerteágazó. A kerámiától elkezdve a festményeken és grafikákon át a pólótervezésig sok mindent magába foglal. Mondhatni sokszínű, változatos, érdekes, értékes, és bár állítása szerint egyelőre csak szeretné elérni az egyediséget, szerintünk nagyon jó úton jár, ott van a kapujában! Csilla pont azon művészek közé tartozik, akiknek a munkáira mindig felkapjuk a fejünket, sőt, kifejezetten várjuk, hogy mikor rukkol elő valami újdonsággal!
Tegnap óta itt toporgunk a Mississippi partján, és bár indultunk volna mi már réges-rég elfelé haza, ezt az egyet még feltétlenül meg kell, hogy mutassuk nektek! Egészen pontosan Minneapolisban leltünk rá az Atlantából ideszármazott képregény illusztrátor, Brad McGinty aka Paper Pusher gyöngyszemeire, a - gyenge magyar fordításban -, "Szörnyek Anatómiája" című kollekcióra...
Richard Wilson neves angol szobrászt az 1969-es „Az olasz munka” című népszerű és később újragondolt film zárójelenete ihlette a képeken látható szoborszerű létesítmény elkészítésére. A különleges és abszolút figyelemfelkeltő mű az angliai De La Warr pavilon tetején talált magának helyet.
50 évvel ezelőtt jelent meg a Legó Japánban. Ole Kirk Christiansen dán asztalosmester ötletének, a játék beszüremkedésének mindenki nagyon örül az országban, úgyhogy jól meg is ünnepelték az évfordulót egy kiadós építkezéssel.
Vannak élethelyzetek, mikor a jelen és múlt csak úgy, spontán egymásba karol. Ezek azok a pillanatok, melyek agyunkban egy életre elraktározott, ám már-már feledésbe merült jóleső emlékképeit idézik fel. Ezt szoktuk nosztalgiának nevezni. Néha megesik aztán az is, hogy ez az érzés bemozdítja a továbbgondolásért felelős sejteket is, majd fejben körvonalazódni kezdenek a tervek, a folyamat végeredménye pedig egy egészen egyedülálló valami, amiből garantáltan nincs több..., ergo egyedi, különleges..., unikum!
Gal Weinstein Tel Aviv-i művész alkotásai túlcsordulnak a mögöttes társadalmi, gazdasági, politikai és környezetvédelmi utalásoktól. Ezek közül most az égő és ezáltal persze gomolygó füstöt kibocsátó gumiabroncsokat emelném ki látványosságuk miatt.
Bár a projekt még 2003-ban indult 12 művész összefogásával, a végleges csapat csak három évvel később alakult ki hat virágmániás tag részvételével. A Bergen-i Nemzeti Művészeti Akadémián diplomázott keramikus hölgyek Flora Metamorphicae nevű sorozatában csak és kizárólag kerámiavirágokat (virág-szerű alkotásokat) készítenek, viszont ezeket mindig különleges formákban, érdekes helyszíneken (tengerparttól kezdve erőkön át a galériákig) tárják a nézőközönség elé.
Ha feldobom: dán formatervezés, ezen belül, picit nehezítve a kérdést, mondjuk játék-dizájn, a megkérdezettek nagyjából gondolkodás nélkül vágnák rá a helyes választ: Lego! Ám élek a gyanúperrel - remélem tévesen -, ha mondanék egy nevet, Kay Bojesen [1886-1958], sokan zavarba jönnének. Pedig...
Az Egyesült Királyságban dolgozó thai szobrász, Rook Floro, szemléletes munkáival a változás iránti vágy és az önelfogadás közötti erős feszültséget, őrlődést szereti megjeleníteni. Shell című szobrával szó szerint és átvitt értelemben is egy megtört férfit ábrázol, akinek szintén az imént említett negatív energia hasította fel a hátát.
Chris Booth új-zélandi művész óriási kapukat, alagutakat, kiterített, porolásra váró takarókat készít; kövekből. Esetében nem szimplán csak arról van szó, hogy véletlenszerűen kiválasztott helyszíneken az ott talált alapanyagból építi a tereptárgyakat, nála mindennek fontos szerepe van.
Rohanó világunkban egyre kevesebb idő jut a hitünk gyakorlására, de úgy tűnik, hogy nem feltétlenül kell lemondanunk róla, hiszen itt van az Imádkozómata. A hálával Oliver Sturm német művész előtt kell adózni, aki anno kitalálta a Gebetomat nevű automatát, ami tulajdonképpen egy fotóautomatából átalakított instant imádkozófülke.
Alexandre Farto, ismertebb nevén Vhils (korábban) ezúttal egy szívmelengető alkotást készített az Azori-szigetekhez tartozó São Miguel-szigeten megrendezett Walk & Talk Fesztiválon, ahol összesen 30 művész mutatta be műveit az érdeklődők számára.
A Can’t Get It Out Of My Head egy humoros, játékos, meglepő fotósorozat Emmanuelle Brisson francia fényképész portfóliójából. A művész nem árul zsákbamacskát, ahogy rögtön az első kép is elárulja, tulajdonképpen az egész sorozat arról szól, hogy szokatlan dolgokat pakol a fejére. Polip, lámpabura, dinnye. Hülyeség? Lehet így is nézni...
Lehet, hogy egy kissé még korai, de nekem ebben az időszakában az évnek már gyakran jut eszembe a tél a maga dermesztő szépségeivel együtt. Talán éppen ezért fogott meg Chris Larson Minnesotai művész alkotása, amelyben szó szerint szétfagyasztott egy házat. Irány a tél, reggeli ígéretemhez híven.