Miután jócskán benne vagyunk már a télben, annyira nem aktuális, viszont lélegzetelállítóan gyönyörű Jamie Scott filmkészítő time-lapse videója, amelyet a New York-i Central Parkban készített. Az évszakváltozást olyan formában örökítette meg, ahogy idáig még nem igazán láthatta senki, 6 hosszú hónap leforgása alatt hetente kétszer forgatott 15 különböző helyszínen, mindig pontosan ugyanarról a pontról, hogy a tökéletes hatást elérje. A zöld temérdek árnyalatából őszi színekbe váltó, majd megkopaszodó fák, magasztos hangulat, zseniális!

Ez egyébként mire jó? A kérdés talán nem meglepő, már megint tőlem jött, a válasz, az autentikustól pedig a végén érkezik…

A nyár első harmadában jártunk még, mikor „Wi a Drive” a postai nyomkövető adatai alapján egyenesen Londonból végre megérkezett hozzám. Notebookom korlátozott kapacitással bíró merevlemeze sok fejtörést okozott gyakorlatilag a megvétele óta. Ipari mértékben beindult letöltéseimnek hála, elég gyorsan érkeztem el a fájdalmas felismeréshez.

Olyat már bemutattunk a blogon, hogy valaki madártollakra fest, szerettétek is, úgyhogy gyanítom, hogy Chris Maynard alkotásai is elnyerik majd a tetszéseteket. A Washingtonban élő művész madártoll-fanatikus, festés helyett azonban átalakítja őket az édesapjától örökölt szemsebészeti csipeszek, szikék és nagyítók segítségével. Madarakat farigcsál a madártollakba.

A Manzárd Café rendszeres olvasói tudják, hogy a környezettudatosság, az újrahasznosítás és társaik igen fontos szerepet játszanak a blog életében. Nagy örömünkre szolgál, hogy most egy olyan magyar designerről írhatunk, aki ennek ugyancsak elkötelezett híve nagyon hosszú idő óta. Vimola Dóra környezetbarát karácsonyfát készít kartonból, ami alternatív és különleges megoldás lehet az ünnepekre; és még szép is!

Bármennyire vallja magát antiszociálisnak, visszahúzódónak Móder Barbara, alkotásain keresztül határozott kommunikációt folytat a nézőkkel. Beszélget, vitatkozik, érvel; kitart és felad, elfogad és elhárít, vonz és taszít, megváltoztatni azonban senkit nem akar, csak egy kis elfogadást kér. Művei nem hagynak hidegen, figyelemfelkeltőek és szokatlanok, energikusak és vibrálóan színesek; és nagyon megoszlanak a vélemények róla. Művészete fiatal kora ellenére is érett, tapasztalt világlátásról árulkodik, így hát mindennek fényében ma őt választottam a magyART főszereplőjének.

Picit megkésve tán, de lassan kezdjük érezni mi is a Karácsony hangulatát. A városban amerre járunk gyömbér, szegfűszeg, forralt bor édes illata tölti be a levegőt. A lázas ajándékvadászat közben, ha mégis plázázásra vetemedünk, a jingle bells pórusokba ivódása is kódolva. Mindeközben otthon, konyhánk plafonjáról a szentesti halacskák pikkelye is rá- rácsillan a mákdarálóra…

A város kisebb-nagyobb ékszerdobozterein persze továbbra is ott fénylenek a megunhatatlan autentikusok, azonban a forralt bort, francia olajbogyót, belga csokoládét, a gőzölgő csigákat, kompótokat vagy mézeskalácsokat kóstoló helyiek, valamint a külföldről ide érkező turisták a színpompás karácsonyi vásárairól híres Grand Place-on formabontó hangulatban tölthetik az idei ünnepet…

Nem jöttem még rá arra, hogy a bubifóliának mi a titka, hogy miért szereti jóformán mindenki pukkantgatni az apró buborékokat, de tény, hogy akárkivel találkoztam idáig, az a csomagolóanyag megszállottjának vallotta magát. Biancoshock, olasz utcai művész is úgy gondolja, hogy az egyik legjobb stresszoldó és unaloműző játékszerről van szó, így felhasználta egyik idei projektjében.

Szövetségi rendszerekhez tartozni jó dolog. Az érdeklődési körök világot átölelő, szerteágazó hálózata, mindennapi életünk szerves részévé vált, mi pedig fejet hajtva, szorgalmasan át is adtuk/adjuk magunkat a közösséghez tartozás univerzális élményének. E rendszerek manapság két legmeghatározóbb platformja a Facebook, valamint töretlen felfelé ívelő népszerűségének köszönhetően egyre markánsabb ízlésformálóvá előlépő Instagram.

Michael Grab művész pillanattornyokat épít precízen kiegyensúlyozott kövek felhasználásával, végtelen türelemről téve tanúbizonyságot. Az általa készített szobrokról nehéz elhinni, hogy semmilyen trükköt nem alkalmaz az építés közben, pedig nagyon úgy tűnik, hogy így van. Ha mégis, akkor sem akarom tudni, hogy mi az, úgyhogy bárki birtokolja is a bölcsek kövét, kérem, hagyja meg az illúziót!

Nem is olyan régen a Facebookon összefutottam egy képpel, amelyen a mobilok evolúcióját mutatták be, ehhez pedig egy drámainak szánt képaláírás volt, amely amiatt siránkozott, hogy az okostelefonok nagyjából azonos, valóban kissé egyhangú külsejének megjelenése óta mennyire kikopott az „egyediség” a telefonok designjából.

A kultikus Vissza a jövőbe filmtrilógia rajongói biztos, hogy örülnének, ha megvalósulna az idehaza is forgalmazott Nooka nevű divatmárka ötlete, amelyben a filmben látható, sokak által vágyott autó lenne elérhető bárki számára.

A lyuk és a dugó kölcsönös egymásra hatásának fizikája az emberiség egyik leggyakrabban vizsgált kérdése. Számtalan aspektusból közelíthető meg e roppant izgalmas téma, a norvég Skrekkogle stúdió válasza azonban überel mindent. Feladat: készítsünk DAB rádiót!  Ami van: józan paraszti ész, szokásos északi leleményesség, egy jóképű dugó, persze parafából, csipetnyi, digitális adások vételéhez szükséges elektronika, meg egy IKEAsárga dobozka. Az interakció innentől kezdve adott! A többi a videóból kiderül! 

Márton Szilárd L. legújabb Budapest Monochrome című fotói, ahogy korábban, úgy most is lenyűgöztek bennünket. Képtelenek voltunk ellenállni a csábításnak, és elhoztuk Nektek...

Idén decemberben a Los Angeles-i Giant Robot Galéria ad otthont a nyolcadik, éves Post-It show-nak, ahol különböző művészek mutathatják be a jól ismert, apró jegyzettömb lapjaira készített alkotásaikat. Ebben az évben 260 alkotó pályázott és jutott be, akik több mint 2 000 művel kényeztetik az érdeklődőket.

Tenerifei túránk második részében egy kicsit még elidőzünk a magával ragadó Loro Parkban. A teljesség igénye nélkül felsorolnék néhány állatot, amit módunkban áll közelebbről is megszemlélni.

Moszkvától száz kilométerre délnyugatra, az Ugra folyó bal partján fekvő Nicola-Lenivets park 2006-óta ad otthont az Archstoyanie fesztiválnak. Az évről évre fokozódó nemzetközi érdeklődést, valamint egyre nagyobb sajtóvisszhangot kiváltó esemény a kísérletező kedvű kortárs építészek és művészek "ötleteldéje", ahol a résztvevők tét nélkül, így bátran engedhetik szabadon fantáziájukat, persze annak reményében, hogy innovációjukra valamelyik „nagy kutya” egyszer talán felfigyel…

Nálam mindig nyerő, ha hétköznapi használati tárgyaknak adnak személyiséget, így a Bert Löeschner német designer Monoblock című sorozatában életre keltett kerti székek is felkeltették az érdeklődésemet. A saját személyiségüket megmutató széklények léte ráadásul jó nagy adag újrahasznosítást is magában hordoz, úgyhogy tökéletes a konstelláció.

Kifejezetten szeretem azokat a pillanatokat, amikor egy olyan tehetségre lelek rá közvetve vagy közvetlenül, akiről idáig csak kevesen tudták, hogy mi van a birtokában. Tettamanti Zsófia pont ilyen, akire egy kedves barátnője hívta fel a figyelmünket. Hogy miért nem ő maga írt nekünk? Szerintem sajnos sokan vannak úgy, ahogy a barátnő fogalmaz: „a szerénysége okán tudom, hogy soha nem jelentkezne önszántából.”

Ez valami igazi ufóság, de legalábbis a használó úgy néz ki benne, mintha a Star Trekből szabadult volna a valóságba. A Sony idén ősszel bemutatott második generációs futurisztikus kütyüje, a HMZ-T2 Personal 3D Viewer tulajdonképpen egy fejen viselhető komplett házimozirendszer, amely nem csak kijelzőkkel, hanem térhatású hangzással is bír, a hagyományos és 3D-s tartalmak megtekintése mellett pedig játékhoz is használható. Az ára nem az én pénztárcámra van szabva (290.000.-Ft), de azért egy dolog biztos, a gyermeki énemet azonnal felcsigázta a látvány! Szívesen látnám a karácsonyfa alatt!

A tegnapi felettébb jó hangulatú Mezcal-os/szombrérós blogger karácsony mérlege: az evolúció best ever almáscsirkemájpástétoma Kétcica nyolcmancsos habarásában, Forest C. Félmaraton Lacckó lelkes anekdotája az agy endokannabinoid gyökeit gyapáló futásról, a felvezetőben beígérteket beváltó, valóban izgalmas Quiz Night, amely alatt vidáman szembesültünk ismét a ténnyel: a bloggernél elmebetegebb fajzat kevés van e Világon, aztán a játék folyamán egy kínzóan régóta fejünk felett lebegő empirikus kérdésre is sikerült egyértelmű választ adnunk.

Sam van Doorn, az Arnhem-i ArtEZ Művészeti Intézet végzős hallgatója, szabadúszó designer úgy gondolta, hogy jó poén lenne egy régi flippergépet festőautomatává alakítani. Az elkészült alkotások nem is feltétlenül lényegesek, hisz a befestékezett golyó segítségével random vonalak sokaságát kapja végeredményként a gép előtt álló instant művész. Ebből az egészből inkább azt tartanám kiemelendőnek, hogy a gép játékos, interaktív formában bírja rá az embereket a művészkedésre.

Hibrid alkotásaival a jeruzsálemi születésű, jelenleg New Yorkban élő művész/dizájner, Roy Nachum teljesen új műfajt teremtett. Vásznain valós és valótlan elemek keverednek kitalált mitológiákkal, álmokkal és emlékekkel. Fotorealisztikus olajfestményeinek témája általában olyan, két világ között ragadt karakterek, akik a virtuális és fizikai lét határán bolyongva keresik - paradox - az egyetlen valóságot, a > B L I N D < címet viselő sorozatban például Braille-írással képekre vitt saját versekkel…

A nagy őszi, erdei séták alkalmával (már ha megadatik a lehetőség) mindig bekerül egy-két szebb falevél az ideiglenes gyűjteménybe. Persze ezek idővel kiszáradják magukból bájukat és a szívhez szóló tónusokat, így a kukában végzik, nem így Susanna Bauernél, aki pont ilyenkor kezdi meg aprólékos munkáját.

A manipuláció az emberi együttélés elkerülhetetlen kísérője. A kérdés úgy gondolom nem az, részt veszünk-e benne vagy sem, hanem az, kik leszünk: a manipuláció kiszolgáltatott áldozatai, vagy pedig haszonélvezői? Ma másodszor írom le e sorokat. Első alkalommal is azért, amiért most: VITATKOZOM…!