A Daniel Loves Objects háza tájáról kikerülő tárgyakat elnézve kijelenthető, hogy név mögött rejtőző fiatal szingapúri ipari formatervező bizony szereti meglepni az embereket. A kreatív designer újragondolja a hétköznapi tárgyainkat, ráadásul egy csipetnyi merészséggel, iróniával vagy interaktivitással is előszeretettel fűszerezi őket.
Időről időre előkerül egy-egy művész, aki olyan csodákat készít drótból, amelyektől padlót fogok. Legutóbb Park Seung Mo koreai szobrász alkotásai jöttek szembe velem az egyik oldalon, és bizony többször is meg kellett néznem a róluk készített képeket, hogy elhiggyem, a letisztult, kifinomult, érzékeny, törékeny, részletgazdagon kidolgozott emberi alakok bizony egymásra rétegelt drótból készülnek.
Zsalugáter-beázás nyomok falakon, plafonon. Ordítóan kidolgozatlan (-nak ható) nyers taktikák, ám macchivellizmust nyomokban sem tartalmazó 350 négyzetméter, két hálóra három fürdőszobával, üvegházhatású „to infinity and beyond” nappalival, benne anonimitást biztosító intim, zenbukéval átitatott bálnagyomrokkal, „rousseau-i kiterjesztéssel, az egész alatt 2ezer lóerővel. Az ukrán Igor Sirotov építész által kottázott DA House tele van paradoxonokkal, mégsem büntetés...
A mosogatás „monnyon le” és használjunk inkább papírtányérokat...ja, inkább mégsem, mert kifejezetten randák, és bár sajnos még túl kevés embert érdekel, de környezetszennyezőek is. Vagy mégis van remény valami értelmes megoldásra? A válasz: igen! Például a Simplycity nevű japán designcég kompromisszumok nélküli étkészlete, amely mindamellett, hogy elegáns és kifinomult, még biológiailag lebomló, komposztálható is.
Frank Gehry világhírű építész az amerikai Formica nevű céggel szorosan együttműködve 1984-1986 között mutatta be az akkor új anyagnak számító ColorCore-ból készített hal alakú lámpákat. A legenda szerint az ötlet onnan jött az anyag használatára, hogy anno Gehry munka közben elejtett egy ColorCore darabot, amely összetörve a pikkelyszerű formák kialakítására ösztönözte.
Emlékeztek még a Think Invisible című ötletre, mikor egy képrejtvényből, meg max. két betűből kellet kitalálni egy popkulturális kép tartalmát? Olyanokat, melyekbe naponta belebotlunk, úton-útfélen? Közel másfél éve írtunk Szulyovszky Márk rafinált ötletéről, a napokban aztán érkezett tőle egy újabb levél, amiből kiderült, Márk nagyon nem állt le, sőt, ezt ő tényleg komolyan gondolja... :)
Mielőtt végleg belesétálunk a szürke és hideg télbe, egy poszt erejéig elcsalnálak titeket a tengerpartra, Ahmad Nadalian tájművész ugyanis (többek között) kézzel faragott hengerek segítségével gyönyörűséges homoknyomatokat készít tengerpartokra, sivatagos tájakra.
Chris Maynard, az amerikai madártoll-fanatikus nem tétlenkedett legutóbbi posztunk megjelenése óta, számtalan új alkotással bővült az ahogy ő nevezi, „madártollfólió”. Azoknak, akik még nem találkoztak a művész alkotásaival, ő az, aki orvosi szike segítségével, végtelen türelemmel és aprólékos munkával madarakat vág a különböző állatkertektől, magán madárházaktól szerzett madártollakba, majd lélegzetelállítóan gyönyörű kompozíciókba helyezi őket. A legújabb darabokból hoztam egy kisebb válogatást.
Hetain Patel indiai származású brit művész nem akarta roncstelepre küldeni első autóját, egy 1988-as Ford Fiestát, így hát inkább újrahasznosította. Miután nagy rajongója a Transformers franchisenak, adott volt az ötlet, hogy egy robotot készít majd belőle.
Vannak olyan posztjaink - igen, még nekünk is ;) -, melyeket élesítésük után, azzal a lendülettel tolnánk abba a szpesöl erre a célra rendszeresített posztszublimáló kütyübe - aminek a neve, persze miért jutna épp most az eszembe -, ahogy viszontlátjuk az oldalon. A szatirikus, vagy inkább már gyilkosan szarkasztikus illusztrációiról híres lengyel Pawel Kuczynskiról szóló posztjainkat azonban soha nem bántuk meg....
Bár Haroshi, az 1978-ban született autodidakta művész már hosszú évek óta foglalkozik a gördeszkák újrahasznosításával, először tavaly év elején csodálkoztunk rá tehetségére és gördeszkaszobraira. Hogy miért került most újra a figyelem középpontjába? Mert számtalan új alkotással felturbózott „Pain” című egyéni kiállítását még ezen a héten, pontosabban egészen november 3-ig meg lehet tekinteni.
Bár a két települést, az egyik messze északon Norvégiában, míg a másik az Olasz Alpok hegykoszorújától körül véve fekszik, közel 2000 kilométer távolság választja el egymástól, a bajuk – főleg a téli hónapok alatt ugyanazzal gyűlik meg, a napot eltakaró hegyekkel. Először az olasz kisváros vezetői gondolkodtak el azon, miképp lehetne a sötét téli hónapok idejére az amúgy is vérszegényen pislákoló napot lehozni a hegyükről.
A Szingapúri Nemzeti Parkok Tanácsa (National Parks Board) által 2006 januárjában nemzetközi pályázatot hirdetett a szingapúri Marina öböl rekreációjára. 24 országból 170 jelentkező (építészek, tájépítészek, várostervezők, cégek) 70 tervvel állt elő, amelyből a 11 tagú zsűri végül 2 nyertes ötletet választott ki 2006 szeptemberében. Ezekből gyúrták össze a végeredményt.
Régen írtunk már Karim Rashidról, ami sokkal inkább szól arról a tényről, hogy felfoghatatlan mennyiségű kreatív ember és még több brutáljó téma van a világban, mintsem arról, hogy a világhírű designer ne tervezett volna valami igazi Rashidos különlegességet a rajongói és persze a többi érdeklődő számára.
Jorge Rodriguez-Gerada kubai-amerikai „tájművész” a még vasárnapig látogatható Belfast Festival számára készítette el a képeken látható monumentális portrét. Az ismeretlen belfasti kislány arcképének átiratát 18 hónapig tervezte, és 4 héten keresztül, számtalan önkéntes részvételével készítette el a Queens Island 11 hektárnyi területén.
Zack Dougherty, a Portlandben élő digitális művész általában, de mint az alábbi gyűjteményben is látható, nem kizárólag klasszikus görög szobrokat szemel ki "áldozatául", hogy - a két reménytelenül antikocka blogger képességeit meghaladó technikával - megmanipulálva, azok az eredeti műalkotás értékét nem kétségbevonó, ám annak valamiféle lehetséges evolúciójára utaló, szemet és agyat egyaránt igénybe vevő, digitális képzőművészeti élményként szülessen újjá...
Lassan nem fog eltelni úgy nap, hogy ne jöjjön velem (és persze mindenki mással) szembe egy-egy 3D nyomtatóval készített tárgy, így szépen mindenkiben tudatosul majd a tény, hogy ez a technika valóban forradalmi változásokat hoz az életünkbe. Az információáradatból egészen nehéz kiszűrni az igazán meglepő dolgokat, hiszen a technika és a 3D nyomtatókkal készített tárgyak már önmagukban is nagyon különlegesek, most azonban sikerült valami olyasmivel előállni, amitől kikerekedett a szemem.
A falevélfaragás technikáját alkalmazó művészek türelme és tehetsége előtt mindig leborulok. Ilyen például Lorenzo Manuel Durán spanyol autodidakta művész is, aki igaz, hogy csak néhány évvel ezelőtt, pontosabban 2005-ben, de a falevelek között találta meg a kiteljesedés lehetőségét.
A sztori 2011-ben kezdődött, mikor Szikszai Gusztáv feltaláló a CGSociety által kiírt egyik Moving Innovation fedőnevű pályázatára jelentkezett. A feladat eredetileg a következő volt: egy olyan ma még nem létező, kereskedelmi forgalomban nem kapható tárgy illusztrálása, melyből 10 éven belül a hétköznapokban, akár mindenki által is használható termék lehet. Miután Gusztáv korábban is nagy rajongója volt a különleges, egyedi óráknak, ám a csuklóján soha nem szerette azokat hordani, így a kérdést: „Miért ne lehetne ez az időmérő szerkezet az ujjon”, hamarosan követte az frappáns ötlet, a Ring Clock...
Most inkább nem gondolok bele mélyebben, hogy vajon hány millió tonna papírt használunk fel arra, hogy az újságjainkat kinyomtassuk, pedig nem lenne olyan bonyolult dolog az erdőket védeni a papírhasználat visszaszorításával például ezen a területen (is). A kérdés csak az, hogy a jól bejáratott szokásainkon mennyire vagyunk hajlandóak változtatni. Megmondom, nagyon lassan és nagyon keveset.
A képeken látható Anamorphoses című helyspecifikus, játékos és látványos illúziósorozat az Ella et Pitr névre hallgató francia utcai művész duó kezei nyomát dicséri. Nem valami digitális manipuláció áldozatai vagyunk, az alkotók anamorfikus, azaz csak egy adott nézőpontból értelmet nyerő alkotásokat, festményeket készítettek.
Dasic, a chilei születésű New Yorkban élő és alkotó utcai művész különböző stílusban megfogalmazott és „vászonra” vitt nagyméretű kültéri falfestményeiről, szobrairól híres, amelyek egytől egyig túlcsordulnak a fantáziától és a színektől.
A Jessica Banks robotikus (MIT's Artificial Intelligence Lab), valamint Mihae Mukaida grafikus/designer által alapított New York-i Rock Paper Robot a művészet és a technológia fúziójában szentül hívő stúdió, a fizikát meghazudtoló objektumok, kinetikus - akár a hétköznapokban is használható - meghökkentő tárgyak laboratóriuma.
Nos, ez valami olyasmi, amiért direkt érdemes összekoszolni vagy koszosan hagyni az autót. Legalábbis Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban biztos, hiszen itt munkálkodik Rafael Veyisov utcai művész. A tehetség retkes kocsikat varázsol egyedi és sajnos mulandó művészeti alkotássá.
Joe Sola amerikai művész és Tif Sigfrid galériatulajdonos olyan ötlettel jelentkeztek, amire igazából nem tudok túl sok okos dolgot mondani, mert elakadtak a szavaim. A Sola által festett mikrofestmények már önmagukban is beszédesek lennének, de hogy miért pont Siegfrid fülét választották az alkotások bemutatására, arra csak ködös magyarázatok cikáznak a fejemben.