Az Underdogs nevű csoporttól több másik alkotóval együtt meghívást kapott Lisszabonba a blogon már többször megemlített, művészi falbontásairól híres portugál street art fenegyerek, Vhils és olasz társa, Pixelpancho is, néhány remekbe szabott utcai alkotás elkészítésére. Egyik kedvenc az Underdogs Public Art Project keretén belül kettejük együttműködésében létrejött műremek, a hajóroncsot kezében tartó steampunkos hangulattal megfűszerezett android.

Tobias Gutmann svájci művész a tavalyi Konstfack-i Karácsonyi Vásáron jelent meg először a képeken látható jópofa ötletével, amellyel tulajdonképpen semmi más célja nem volt, minthogy mosolyt csaljon az emberek arcára.

Gensi barátunk a Neston-ból jó négy hónapja rakta össze a mindmáig utolsó N & M mixet. Az augusztus óta elérhető bő egy órás negyedik szettbe, azóta 4226 - an csekkoltak be, ami minden előzetes várakozásunkat felülmúlta.

Edouard Martinet francia művész munkáit elnézve nehéz elhinni, hogy az egyes szobrokat felépítő alkotóelemek valaha is más használati tárgyként vagy azok alkatrészeiként élték életüket, pedig minden fej, test, szárny és láb egykor autók, bringák, írógépek és más használati tárgyak építőelemeiként léteztek.

Egyre többször találkozom az utcán azzal az egyébként jópofa divatirányzattal, hogy a férfiak különböző színű zoknikat vesznek fel az adott napon. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez az ötlet valószínűleg egy agglegény divattervező fejéből pattanhatott ki, akit a sokak által ismert zoknievő manók sanyargathattak a fél pár zoknikkal valamikor az élete folyamán.

A japán ember a természeti jelenségekben, a dolgokban magát a tárgyat és a benne feltételezett szellemet egyformán imádja. A természetet benépesítő "kánik” (szellemek) egyenrangúak a dolgokkal, amelyeket laknak. Ez a viszony kézzel tapinthatóan, minden erőlködés nélkül jelen van a hétköznapokban. A mitológia átadása nem kizárólag a sulik törióráira korlátozódik, olajozottan működik az örökség közvetítése apa és fia között is, olyan egyszerű ceremóniák formájában, mint egy tradicionális evőpálcika, vagy papírvágókés tenyérbe nyomása. Ez arrafelé a mindennapok rutinja...

Hétfőn már beszámoltunk arról, hogy ez a hét a művészetkedvelők Mekkája, hiszen immár harmadik alkalommal nyitotta meg kapuit a Millenárison az Art Market Budapest. Tegnap személyesen is ellátogattunk a helyszínre, az ott töltött pár óra alatt pedig leírhatatlanul sokszínű, vibráló és impulzív élményben volt részünk.

Refe Tuma író és felesége, Susan tavaly novemberben egy különleges, vicces és nem utolsósorban misztikus élménnyel lepte meg gyerekeit. Mivel mind a 4 gyerekük nagy dinórajongó, így az ötlet egyszerű volt, ráadásul a hozzávaló kellékek kéznél voltak: azt találták ki, hogy az éjszaka leple alatt különböző élethelyzetekbe helyezik majd a játékokat, mintha azok életre keltek volna.

David Foster karrierje építészként kezdődött, de végül nem ezen a területen ért el látványos sikereket, hanem a több ezer szög felhasználásával készülő képeivel. Pár évvel ezelőtt kezdett még csak neki a kísérletezésnek a szokatlan alapanyaggal, mára pedig a végtelenül részletes, emberekről és állatokról készített portréi, valamint város-és tájképei csodájára járnak a műkedvelők.

Majdnem 8 év tervezés és 1 év gyártás és összeszerelés után idén október végén készült el Andy Scott legújabb gigantikus alkotása, az óriási lófejeket formázó The Kelpies névre keresztelt szoborduó. A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is fémszerkezetes megoldást alkalmazott a brit szobrász, amelyre 30 munkás segítségével készültek el a rozsdamentes acélból készült „bőr” panelek.

Tavaly invitáltunk titeket először az Art Market Budapest nemzetközi kortárs művészeti vásárra, az érdeklődők számára pedig jó hírünk van, mert idén újra megrendezésre kerül az esemény, immár harmadik alkalommal. Bár a fő momentum persze a vásár, ahol a különböző galériák, művészeti projektek mutatják be a kortárs művészek munkáit, de a korábbiakhoz hasonlóan az idén november 28-tól egészen december 1-ig tartó eseményt is érdekes programok, izgalmas előadások és beszélgetések, valamint iskolai csoportoknak szervezett múzeumpedagógiai-és gyermekfoglalkozások teszik majd még színesebbé.

Phillip Derthick úgy döntött, hogy nem valami szokványos ajándékkal lepi majd meg feleségét, Marie-t, 50. házassági évfordulójuk alkalmából. Az ötlet tulajdonképpen adta magát, hiszen korábban többször is csinált már hasonlót: ha már amúgy is szeret az aprónak éppen nem nevezhető gazdaságukban munkálkodni és művészkedni, a jeles alkalomból újra az ohiói Mantuaben található kukoricaföldjükkel kezd majd valamit.

Michael Pecirno 2011-ben indított útjára Notes for Anyone című projektjét, amelyben Chicago utcáira rövid, könnyen emészthető és lélekemelő üzeneteket helyez ki. Bár ezek hatása nagyban múlik az egyéni hozzáálláson, az apró szövegajándékok a legtöbb emberben jóleső érzéseket váltanak ki, hiszen ki ne örülne egy-egy olyan gondolatnak, hogy „mindenki számít” vagy éppen „csodálatos mosolyod van”...

Zheng Chunhui kínai szobrászművész november 14-én mutatta be a nagyközönség számára azt a hatalmas, döbbenetes és lenyűgöző faszobrot, ami a maga több mint 12 méteres hosszúságával, több mint 3 méteres magasságával és közel 2,5 méter szélességével azonnal a Guinness rekorderként is debütált, mint a világ leghosszabb egybefüggő fából készült szobra.

Dean Patman brit művész munkái azok közé tartoznak, amelyek az első pillanatban belopták magukat a szívembe. Ezzel gyanítom, nem vagyok egyedül, hiszen legyen szó bármilyen művészeti alkotásról is, az állatok „használata” mindig hálás és kifizetődő témának bizonyul, ráadásul sikerült olyan alapanyagokat és ezzel együtt elvet is választania, ami manapság kiemelten fontos. Patman újrahasznosít.

Khalil Chishtee pakisztáni születésű, Amerikában élő művész tisztában van azzal, hogy a környezetvédelemről és ezen belül az újrahasznosítás fontosságáról nem lehet elégszer beszélni. Azt szeretné, ha ezek nem csak unalomig ismételt, súlytalanná váló szavak lennének, hanem az identitásunk meghatározó elemeivé alakulnának.

Elsa Mora művész Kubában született és nőtt fel, aztán a sors, vagyis pontosabban a szerelem úgy hozta, hogy 2001-ben az Egyesült Államokba költözött. A jelenleg Los Angelesben élő kétgyerekes édesanya a papírvagdosás megszállottja, amit a hosszú évek alatt művészi szintre emelt, olyannyira, hogy mára több kiállítást is a háta mögött tudhat.

A Bécsben nemrégiben nyílt Disco Volante pizzéria egy meglehetősen különleges attrakcióval várja éhes vendégeit, hiszen a belső tér hangulatát egy szép, de elvileg oda nem illő és haszontalannak tűnő tárggyal, egy diszkógömbbel dobták fel. Bármennyire is szokatlan látványt nyújt ebben a környezetben, tulajdonképpen azt a funkciót tölti be a maga különcségével, amit általában egy pizzériában megszokhattunk már, ő maga a kemence, amelyben a finomságokat sütik.

A VELUX Nemzetközi Dizájn Díj 2014 leendő formatervezők innovatív, a fény szabályozását újraértelmező árnyékoló koncepcióinak versenye!

Még december 31-ig lehet regisztrálni a pályázatra, amelyre a tetőn keresztüli bevilágítás és szellőztetés területén több mint 70 év kutatás-fejlesztési tapasztalattal bíró dán VELUX Cégcsoport, felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkező dizájner-jelöltek jelentkezését várja a világ minden tájáról. Mottó: „ Az ötletek a legfontosabb erőforrások”...

Első ránézésre meglehetősen bizarr, vad, nyers kinézete van a képeken látható Long Wool Sofa nevű szőrkanapénak, mégis melegséget és nyugalmat áraszt magából. Egy olyan hencsergő, ahová jó lehet visszavonulni, bevackolódni, ahol biztonságban érezheti magát az ember.

Tigran Tsitoghdzyan örmény művész folyamatban lévő hiperrealisztikus festménysorozatát az a gondolat inspirálta, hogy szerinte a modern társadalomban mindenki szereti elrejteni a külvilág elől a valódi személyazonosságát, a „mindenki”-n belül pedig a nők a legtitokzatosabbak.

Nincs új a nap alatt, de ezzel baromira nincs semmi probléma. A kreatív emberek újragondolják, saját ötletekkel egészítik ki a már ismert dolgokat, mindezt azért, hogy valami jobb születhessen. Erre most egy remek példa Michael Beitz szobrász, festő „Picnic” című kültéri alkotása, amelyhez hasonlóról legutóbb Jeppe Hein dán designerrel kapcsolatban számoltunk be.

Sosem fogom elfelejteni, hogy mennyire büszke voltam magamra kisgyerekként, amikor nagymamámnál a tyúkólban a tojók lelki egyensúlya és a harmonikus kotlás érdekében egy régi láda felhasználásával, valamint szalmával való kibélelésével egy egytyúkos privát tojószobát hoztam létre, amit – nem hazudok – egymást váltva, ezért úgy gondolom, hogy nagy-nagy örömmel használtak a tojók. Persze akkor még lövésem sem volt, hogy tulajdonképpen egy olyan újrahasznosítással fűszerezett redesign projektet hajtottam végre (há!). Hogy miért a fura felvezetés? Mert Benedetto Bufalino francia művész hasonló alapokon nyugvó alkotása ezt a történetet juttatta eszembe...

Dewi van de Klomp, fiatal holland terméktervező meglepő, szokatlan és jópofa ötlettel állt elő. A bútorgyártásban nem igazán használt gumihabot (amúgy rubber foam...van erre valami szakkifejezés?) alkalmazta az eddig négy darabból álló bútorkollekciója elkészítésekor.

Louise Riley brit művész meglehetősen szokatlan „vásznakat”, matracokat használ a közel életnagyságú emberalakjainak megjelenítésére. A pihengető, gondolkodó, álmodozó, általában meztelen nők és férfiak ráadásul nem valami egyszerű megoldással kerülnek rájuk, hanem hímzéses technikával öltenek alakot a gyakran hengerelt, vágott, tépett, felfüggesztett, különböző installációk alkotóelemeként megjelenő matracokon. A végeredmény minden tekintetben és minden esetben meglepő és különleges!