Ingo Maurer német designert sokan nevezik a „fény költőjének”, amit érdekes, végtelenül minimalista, valamint meglehetősen szürreális lámpakölteményei láttán teljes mértékben megértek. Nyilván ahogy a versekkel kapcsolatban sem, a lámpáit elnézve sem lehet azt mondani, hogy mindenkihez szólnak, de ez persze sokkal inkább az egyéni határvonalakról szól, semmint az egyedi fényszobrokról.

A tavalyi év egyik kedvence volt számomra Thomas Lamadieu aka RootsArt francia művész fotóillusztráció sorozata, amelyben a különböző épületek között feszülő égképvásznakra rajzolja rá fantáziavilágát.

Vannak esetek, amikor még a legedzettebb WIN-felhasználó is értetlenül bámulja a képernyőt, majd az esetek döntő többségében feltett kézzel, kínjában röhögve indítja újra a gépet, például az ilyen üzik: „Windows új hardvert talált: Alaplap”... „Az ön utasítása ellen a windows tiltakozik”... „A rendszerleíró adatbázis hiányos. Bütyköltél vele te piszok?”... Bill Gates anyja megint terhes [OK] [Megszakít]… A telepítő varázsló, a telepítő varázslójának telepítő varázslóját telepíti! Vagy a gyöngyszemekgyöngye „Rossz az egered? Kattints ide!” láttán...

Valószínűsítem, hogy a legtöbb olvasó számára már első pillanatban is ismerős lehet a képeken látható masszív, 2×3 méteres szőnyeg mintázata; hogy érzitek, nem csak egyszerűen arról van szó, hogy egy elvont, vonalfetisiszta designer szabadon engedte a fantáziáját, hanem valami hiányzik a képről.

Tavaly november végén számoltunk be arról, hogy Andy Scott brit szobrászművész majdnem 8 év tervezés és 1 év gyártás és összeszerelés után elkészült impozáns alkotásával, amely két, egyenként 30 méter magas lófejet formáz. Akkor azt is írtuk, hogy a teljes tereprendezés után idén áprilisban lehet majd közelről is megtekinteni őket, és jelentem, megvan az átadás dátuma!

A húsvéti hosszú hétvége finomhangolására ma valami igazán könnyed témát hoztam, Marutaro-t, az imádni való sündisznót, aki az elmúlt időszakban komoly internetes hírnevet szerzett magának. A japán celebsüninek jelen pillanatban több mint 55 ezer követője van a Twitteren.

Nem mintha gond lenne velük, sőt, de szerencsére kedvenc maláj művésznőnk, Ji Hong aka Red, nem adta fel a nagyszabású művészeti alkotások készítését az Instagramos projektjei miatt. Legutóbb például Jackie Chan portréját készítette el 64 ezer evőpálcika felhasználásával.

Viszonylag ritkán, de vehetjük úgy, hogy azért rendszeres időközönként terítékre kerül nálunk a tetoválás témaköre. Például most is, mert Jan Mráz műalkotásai mellett nem lehet csak úgy szó nélkül elmenni – vagyis el lehet, de vétek lenne, úgyhogy inkább közkinccsé teszem őket.

Környezetemben elég sokan idegenkednek a kapaszkodástól a közlekedési járműveken, tartva attól, hogy az arra alkalmas felületeken kórokozók tömegei várják, hogy ráugorjanak vacsavacsa kezecskéikre. Töredelmesen bevallom, én is ebbe a kategóriába tartozom, úgyhogy a fiatal kínai designerek egy csoportja által megtervezett öntisztító kapaszkodó felkeltette az érdeklődésemet.

Az IVANKA [itt már írtunk róluk] az elmúlt években a világ vezető designer-beton cégévé nőtte ki magát. A márka legújabb innovációjáról első ízelítőt adó RAINHOUSE a milánói design héten került bemutatásra április 8. és 13. között. Az esővízgyűjtő és -szűrő biobeton rendszert, mely az esővizet a legtisztább és legmagasabb minőségű ivóvízzé alakítja, a The Water of Life elnevezésű projekt szemléltette a design nemzetközi seregszemléjén.

Úgy tűnik, hogy a Star Wars téma kimeríthetetlen, jóformán nincs már olyan terület, ahol ne volna legalább egy olyan kütyü, kiegészítő, ami a kultfilmhez köthető. Most éppen egy Darth Vaderes kenyérpirítóról terjednek vírusszerűen a képek.

A képeken látható Bucketlight nevű multifunkciós lakberendezési kiegészítő Roderick Vos holland designer tervezőasztaláról került a nyilvánosság elé. A helytakarékosságot a legmesszebbmenőkig szem előtt tartó tervezésnek köszönhetően ráadásul különleges, szokatlan látványban részesíthetjük az irodánkba, lakásunkba érkezőket.

Andy Yoder szobrásznak két évébe telt megalkotnia a Föld bolygót. Az eredmény lenyűgöző, kiváltképp, ha elárulom, hogy a különleges szobor több ezer darab kézzel festett gyufa összeillesztésével nyerte el a végleges formáját.

Mi lenne, ha kiradírozhatnál mindent, ami nem tetszik? Ha mindenki radírozgatna, valószínűleg nem maradna semmi a valóságból, de szerencsére a Street Eraser című projekt ennek a kérdésnek csak a vicces oldalával foglalkozik.

Narancs-földe tradicionálisan legdizájnérzékenyebb városában, Eindhovenben, közelebbről a város ipari negyedében, Strijp-S egyik utcájában működik a Craft Industry. A környékbeliek által imádott, nemes egyszerűséggel ószeresnek aposztrofált furcsa fickó, Jason Hering nem túl nagy lakber-boltocskájának minden négyzetméterét fűszeres ipari aroma lengi be...

Etienne Lavie utcai installációi láttán a címben feltett kérdésre egyértelműen az a válaszom, hogy igen, simán el tudnám képzelni, hogy random reklámok helyett klasszikus festmények vagy más, kortárs alkotások fogadjanak az utcán. Az önmagáról jó sok blabla és néhány hívószó segítségével nyilatkozó titokzatos francia művész Párizs és Milánó utcáin rejtette el a hirdetéseket a műalkotások mögé, a járókelők legnagyobb meglepetésére és örömére.

Ha már reggel amúgy is (test)súlyos dolgokról volt szó, maradunk ennél a témánál, a képeken látható, vállfákra akasztott, légiesen könnyed hangulatot keltő női ruhák ugyanis márványból készültek.

Nem biztos, hogy egy álmos hétfőn, ráadásul korán délelőtt pont egy ilyen témával kellene zaklatni a drága olvasókat, de a nyár rohamléptekkel közeledik felénk. Könnyebb volna egy olyan világban, ahol a másik elfogadásán van a hangsúly, de mivel ez egyelőre nem igazán van így, valószínűleg nem csak nekem jutott eszembe, hogy a „téli” zabálások után el kellene kezdeni végre mozogni. Áldozni kell a szépségideálok oltárán, ha a Zember nem akarja elkerülni a strandokat a megvető pillantások miatt.

Annette Thas belga gyökerekkel rendelkező, jelenleg Ausztráliában élő és alkotó művész úgy döntött, hogy egy különleges alkotással indul az ide Sculpture by the Sea nevű, évente megrendezésre kerülő köztéri vagy inkább köztengerparti kiállításon. 3000 darab újrahasznosított Barbie babából készített hatalmas hullámot a Perth-i Cottesloe strandon.

Wang2Mu kínai művész boldogságához csak golyóstollak kellenek, ezen belül is az a legjobb, ha kék és piros színű íróeszközökről van szó, minden mennyiségben. A sanghaji művész időt és kreatív energiát nem spórolva ezek felhasználásával készíti brutálisan részletes golyóstollgrafikáit, amelyek a pillanat tört része alatt vettek le a lábaimról. Egy laza válogatás következik a kedvencekből a folytatásban.

A térfigyelő kamerákról ma is megoszlanak a vélemények. Nem a hasznosságukat vitatják, sokkal inkább az orwelli áthallásoktól áll fel a szőr sok ember hátán, önkéntelenül is szkepticizmussal vegyes gyűlölettel tekintve fel a fejük felett diszkréten szemlélődő optikákra.

Joe Iurato amerikai utcai művész szerint a kevesebb néha több, a nagyobb nem jelent automatikusan jobbat is, sőt, a legtöbbször inkább az apró dolgokban bújik meg a lényeg. Miniatűr, festett faszobrokat helyez el nyilvános helyszíneken, például forgalmas csomópontoknál, utcai lámpákon, épületek oldalán, szórakoztató, elgondolkodtató helyzetekben.

Az élet rendszeresen szolgáltat példákat arra vonatkozóan, hogy miért nem érdemes az első benyomás alapján ítélni. Vegyük alapul például a képen látható papagájt, ami első pillanatban papagájnak tűnik, és azon kívül, hogy valami furcsát érzékelünk, mert az egészet igen erős Photoshopos hangulat lengi körbe, nem tulajdonítunk neki nagyobb figyelmet. Pedig érdemes, mert a kép nem egy papagájt ábrázol.

Deepti Nair és Harikrishnan Panicker művészházaspár sokáig külön utakon építgették karrierjüket, Panicker mint képzett grafikus és illusztrátor, Nair pedig a papírvágás területén ért el sikereket. Az Indiában született, jelenleg Denverben élő és alkotó duó 2010-ben döntött úgy, hogy nem csak az életüket, hanem kreativitásukat is „összekötik”.

Xavier Casalta francia művész olyan dimenzióját engedi láttatni a türelemnek és a kitartásnak, amellyel ritkán találkozni ilyen látványos formában a hétköznapi életben. A 21 éves grafikus tipográfiái és egyéb alkotásai (köztük állatportrék) esetenként több száz, több ezer apró pont precíz elrendezésével nyerik el a végleges formáikat a minden valószínűség szerint meglehetősen meditatív munkafolyamat során. Lenyűgözőek!