Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

TAT-Ris a valódi tetrisz bútor

TAT-Ris a valódi tetrisz bútor

2010. augusztus 23. - Darqo

A legtöbb ember mindig nosztalgiával gondol vissza a gyerekkorára, szomorú tekintettel meredve a semmibe. Ha tehetné, azonnal visszabújna gyerekbőrébe és újraélné a meghatározó élményeket. Én sosem voltam ilyen, mindig idősebb akartam lenni annál, ahány éves voltam éppen. Számomra a gyerekkor egy kötelező folyamat része volt, aminek a végén „érett” felnőttként bármit megtehetek majd. Mindig 30 éves akartam lenni, mert azt éreztem, hogy a 30-as éveim hozzák el azt, amire vártam. Most, hogy a 31-hez közelítek szélsebesen, visszaigazolódni látszik a korábbi érzés lényege és fontossága, jóleső pöffeszkedéssel élem meg a koromat és várom, hogy mit hoz még az élet. Persze a nálam idősebbek mindig be akarják bizonyítani, hogy majd később másként fogok gondolkodni, de azt majd meglátjuk akkor.

A hosszú bevezető után végül azért rátérnék a lényegre is, egy Szingapúrban napvilágot látott elképzelésre egy olyan bútorról, ami gyerekek és felnőttek számára egyaránt tökéletes készségfejlesztő lehet mindamellett, hogy amúgy egy kényelmes lakberendezési tárgynak tervezték. A Gaen Koh és designer csapata (Desiree Png, Jake Num és Betty Yao) által megálmodott interaktív, moduláris, színes ülőalkalmatosság a megvalósult 3 dimenziós tetriszezés élményével gazdagíthatja az életünket, így a TAT-Ris segítségével a gyermeklelkű felnőttek is visszautazhatnak múltba, ahol még mindent könnyebbnek éreztek a mostani körülményeknél.

via: designboom

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr632240859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása