Szingapúr és az ott tevékenykedő építészek nem mindennapi kreativitásáról már több alkalommal itt a blogon is beszámoltunk. A most képbe került építmény azonban szerintem az összes eddig bemutatott példát -filozófiájában mindenképpen- übereli.
A tulajdonos egy olyan otthont szeretett volna, ahol dominálnak a természeti elemek, elsősorban a szél és a víz. Mivel arrafelé mind a kettőből van bőven, ezért túl nagy rizikót nem kellett a tervezőnek bevállalnia, amikor rábólintott a kérésre.
A közvetlen környezet vegetációjára, lévén a szubtrópusi klíma alapjáraton egész évben üzemel, nem kell sok szót vesztegetni. És mivel ezen a szélességi és hosszúsági fokon a speciális éghajlathoz persze társul az állandó 35-40 fok, na meg a 100 százalékos páratartalom is, ezért aztán nem annyira meglepő (sőt, akár magyarázatként is felfogható), hogy a nem elhagyható légkondicionáló berendezés mellett az épület tervezője a Wallflower Architecture miért döntött egy merész ötlettől vezérelve a túl gyakran nem alkalmazott vízhűtéses technológiai megoldás mellett.
A kétszintes pavilon jellegű trópusi ház mind a négy oldalról nyitott az őt körbe ölelő természet irányába. Ennek köszönhetően a konkrét lakótér funkcióját betöltő nagyvonalúan tágas első emeleti terek egész nap fürdenek a napfényben. Az alkalmazott szendvics struktúra lehetővé tette, hogy az első emelet alatt paralel futó medence, a lakótérben 2 méter szélességben és 30 méter hosszúságban futó „csatornák”,
illetve a szendvicset lezáró, a második szintet kitöltő Koi -nem tudok rá jobb szót találni mint a „tető tó”- által megvalósított alsó és felső víztest, a hőmérséklet ingadozás kiegyenlítésében tökéletes termikus szabályozóként tud funkcionálni.
Ragozni tovább ezt a mesterművet szerintem nem is érdemes. A Water Cooled House, ebbe a buja trópusi környezetbe ágyazva annyira kerek, harmonikusan egységes egészet alkot, hogy most jól el is kezdtem irigykedni a szerencsés tulajra...
via: wallflower
