Soojin Kang jól öltözött bútorkollekciója anno nem aratott osztatlan sikert az olvasók körében. Reményeink szerint azonban Claire-Anne O'Brien brit textil designer kötött székei közelebb jutnak majd a szívekhez, annál is inkább, mert hamarosan beköszönt a fogcsikorgató hideg, a jóslatok szerint ezen a télen rengeteg hóval. Milyen jó lehet egy átfagyott nap után ilyen széken melengetni a fenekünket, forró teával a kezünkben?! Na ugye!

Emlékszik még valaki az Everynone produkciós cég Words című videójára? Nagy-nagy rajongással írtunk róla mi is. Valószínűleg a kisfilmet övező sikeren felbuzdulva az alkotók elkészítették újabb, újratöltött, újragondolt (kinek melyik jelző tetszik) folytatását Re:Words címmel, melyhez az alapanyagot jelen esetben YouTubeos klipek szolgáltatták. Talán mondanom sem kell, most is sikerül kellemes perceket okozniuk!

Terry Rogers a Massachusettsben élő festő csendéleteket fest. Olyanokat, melyeken a hamvas rózsaszín barackok, vérvörösen piruló eprek és illatozó rózsacsokrok helyett szexuálisan túlfűtött orgiában, kéjtől és egyéb, nem csak alkoholszármazékoktól nedves és forró helyzetekben vonaglanak testek, és egyéb nemesebb szervek egymáson és egymásba.

A hiperrealista festményeiről ismert művész képeire, ha valaki kíváncsi, akkor sajnos utaznia kell egy keveset, most éppen az ausztriai Kremsbe, ahol 2010. november 7-ig látogatható a "Lust for Life and Dance of Death" című kiállítása.

Azoknak, akik egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudnak átugrani sógorékhoz a kiállításra, jön egy 18-as karikás online tárlatvezetés a hajtás után...

Adott volt egy átlagosnál hátrányosabb helyzetű környék valahol Rotterdamban. Tipikus németalföldi kispolgári házsor, annak is a legutolsó, egyben legelhanyagoltabb, évek óta üresen álló épülete. Aztán van még egy önkormányzatunk, amely egy felzárkóztatási program keretén belül pályázatot írt ki az ottani mércével mérve „szegényebb, munkás negyedek” helyzetbe hozására. A nagyszabású tömbrehabilitációs programba bekerül természetesen ez az utca is.

Az életben minden mindennel összefügg. A Feng Shui szerint az öt elem (fa, fém, tűz, víz, föld) hat egymásra és ránk, és mi is hatással vagyunk környezetünkre. A legjobban akkor érezzük magunkat, amikor életünkben megjelenik a harmónia, az egyensúly. Aki kicsit is ismeri Feng Shui lényegét tudja, hogy az otthonunk tudatos berendezésével sokat segíthetünk a mindennapjainkban gyakran csak áhított harmónia megteremtésén. Éppen ezért bizonytalanított el a dél-amerikai Malagana Design cég által tervezett Equilibrium Bookcase. Hiába teremtjük meg a harmóniát az öt elem pontos használatával vagy bármilyen számunkra tetsző apró trükkel, ha az amúgy elképesztően jópofa és ötletes, közel 55 kilogramm súlyt is elbíró könyvespolc folyamatosan egyensúlyozó elemei dominánsan bizonytalan hangulatukkal jól pofán vágják az odáig elvégzett munkánkat. Közben pedig kellene, úgyhogy a fene sem érti ezt...

Szemétből kikukázott limlomok, újrahasznosított papír, fémipari hulladékok, gyufák, szögek és még sorolhatnám azokat az alapanyagokat, melyeket manapság előszeretettel használnak alkotásaikhoz a különböző művészeti ágak neves vagy névtelen képviselői, és amiről mi is rendszeresen beszámolunk a blogon. Így mára már talán nem meglepő az olvasók számára, ha egy olyan művészről adunk hírt, aki valami extrém anyagból készít műalkotást. A 35 éves Ju Duoqi pedig pont ezt teszi, amikor a világ leghíresebb festményeit dolgozza fel sajátos stílusban zöldségekkel, gyümölcsökkel, tésztával. A kínai művésznő először a tartósabb élelmiszereket használja fel és építi be a kompozícióba, a végére hagyja azokat, amelyek könnyen megromlanak. A megfelelő színárnyalat eléréséhez gyakran megfőzi a zöldségeket, illetve előaszalja a gyümölcsöket. Miután ezek az alkotások nem túl tartósak, az utókor számára csak a fotózás örökítheti meg, így Ju Duoqi mindig ezzel a folyamattal, majd az elkészült alkotás felszolgálásával zárja munkáját.

Gondoltam, 4 és fél percre kiszakítok minden kedves olvasót a taposómalomból. Ezalatt Samuel Cockedey francia fotós kalauzol el minket Japánba time lapse videójával, melyet Paul Frankland, más néven Woob ambient/elektronikus zenész Paradigm Flux című dalához használtak fel, nagy megtiszteltetésben részesítve ezzel a fotóművészt.

Emlékszem, gyerekkoromban a temetők környékén ilyentájt már álltak a mézeskalácsárusok sátrai, sült gesztenye illata terjengett a levegőben. Hangulata volt ennek az ünnepnek. Aztán minden megváltozott. Jöttek új testvérek -jó nagyok és erősek- és az általuk képviselt gyökeresen más, multikulturális identitás, erőből szép lassan magáévá tette évszázados hagyományainkat, és a mézeskalácsok helyére befészkelték magukat az idiótán világító töklámpa seregek. Észre sem vettük ebben a csuda nagy eufóriában, hogy ismét asszimiláltak bennünket, és ezekben a napokban elsősorban már nem a magunk módján ünnepeljük több évszázados ünnepeinket, annál inkább számunkra -számomra mindenképpen- idegen szokások előtt mulyán térdre borulva Halloween-tort ülünk. Én itt nem akarok ebbe a sorba beállni! Szeretnék ma csendben lenni és, mint régen, mézeskalács és sültgesztenyeillatú temetőkbe elmenni, gyertyát gyújtani, és méltósággal emlékezni...

Alessandro Gottardo olasz illusztrátor egyszerű, gyönyörű, nyílt és hívogató illusztrációival már szerepelt nagyobb újságok és magazinok hasábjain is, többek között a The New York Times, a The Wall Street Journal, TIME, a The Economist és a Newsweek oldalain találkozhattak vele az olvasók. Több díj büszke birtokosának mondhatja magát, 2009-ben a Society of Illustrators aranyérmét is megnyerte. Okos illusztrációi megmutatják nekünk, hogy a minimalista megközelítést is lehet sokatmondó. Nagyon alap formák, alakzatok, mégis bájos megközelítés következik a folytatásban.

Valahol egyszer azt hallottam, hogy az ember életét nem a lélegzetvételek száma határozza meg, hanem azok a pillanatok, amikor eláll a lélegzete. Ilyenkor mindig nagy dolgokra gondolunk, de olykor a jellegtelennek nevezett, hétköznapi, megszokott pillanatok is magukban hordozhatják a csodát. Többször lehetne részünk benne, ha meghagynák magunknak a felfedezés örömét, ha nem mindig a múlton keseregnénk, vagy a jövőt kutatnánk. Itt terül el előttünk az élet, ami folyamatos, ami néha unalmasnak és állandónak tűnik, mégis mindig változik, lüktet, és ha odafigyelünk, belemerengünk a pillanatba rájövünk, hogy csak kapkodni tudjuk a fejünket a sok történés láttán. És ha ezt már érezzük, gondoljunk bele abba, hogy mennyi minden más, szemszögünktől távol eső esemény megy végbe ugyanabban a pillanatban a tágabb környezetünkben, lakóhelyünkön, az országunkban, a földrészen, ahol élünk, a földön, az űrben, a világegyetemben és arrafelé, amiről nem tudunk, mert nincs is szavunk rá. Felfoghatatlan, szövevényes, rendszertelennek tűnő, mégis összefüggő egységes egész. És mindez itt van akkor is, ha mi már nem vagyunk itt. Vagy itt vagyunk? Ki tudja? Senki sem tudja. A élet csodálatos, a pillanatok csodálatosak; a mai magasztosabb napon álljon itt erre bizonyítékként Matt Daniels és Joy Andrews rövidfilmje a soha vissza nem térő pillanatokról, melyet Canon EOS 5D Mark II-vel készítettek idén március és június között dél-amerikai, európai és új-zélandi útjuk során, és amelyhez Max Richter - Infra 1 című számát választották aláfestőzenének.

A tegnapi pihenőnap után ma ismét felvesszük a fonalat és mi mással kedveskedhetnénk a drága olvasóknak, mint egy remekbe szabott, látványos time lapse videóval, melyet Dustin Farrell készített a Utah állambeli Natural Bridges National Monument-ben, illetve a Goblin Valley State Park-ban egy Canon 5D segítségével és némi Adobe After Effects utómunkával. Enjoy!

Most már tényleg nagyon hamarosan itt a karácsony, de legalábbis az ilyenkor szokásos képeslapok beszerzésének, kiküldésének dátuma. Ha valakit nagyon szeretünk a rokonságból, baráti körből és egy halvány fokozattal különlegesebb ajándékkal szeretnénk meglepni, érdemes elgondolkodni a PostCarden növénynövesztős változatán, melynek grafikáját Krista Nyberg készítette. Nyitás után a faházat nekünk kell összeállítani, a korcsolyázóknak is valami funkciót adni, beleszórni a belsejébe a mellékelt magokat és meglocsolni. Néhány napon belül pedig elkezd nőni az ünnepi erdő, ami 2-3 hétig folyamatosan zöldell. Itt lehet rendelni, képek és oktatóvideó a folytatásban.

Súlyos közhely, de igaz: néha meglepő és nagyon tanulságos dolgokba lehet belebotlani a világhálón. Most éppen egyik kedvenc oldalamon, az Information is Beautifulön találtam rá az alábbi Kai Krause ábrára. A „The True Size Of Africa” című tanulmány egyrészt látványosan mutatja be azt, hogy valójában mekkora is ez a kontinens, egészen zseniálisan töltve fel a földrészt más államokkal. Kína, Japán, India az USA, továbbá néhány európai ország mellett ugyan Kelet-Közép-Európa is ott van a térképen -most jön a kissé keserédes, tanulságos rész- viszont továbbra is egy homogén masszaként kezelve...

James Mollison fotóművész Kenyában született 1973-ban és Angliában nőtt fel. Miután jól kitanulta a művészet és a design csínját-bínját az Oxford Brookes-on, majd elmerült a a film és fotó világában a Newport School of Art and Design-on, Olaszországba költözött, hogy a Benetton kreatív laborjában, a Fabrica-ban dolgozhasson. Munkáját széles körben elismerik, a The New York Times Magazine, a Guardian magazin, a The Paris Review, a New Yorker, a Le Monde is megjelentetett alkotásaiból.

Anthony Burrill a Happiness Brussels projekt keretén belül limitált mennyiségű (200 db) posztert készíttetett a "Coalition to Restore Coastal Louisiana" nevű non-profit szervezet számára, mellyel a Mexikói-öbölben bekövetkezett tragikus olajkatasztrófa káros hatásainak elhárításához, az öböl helyreállítási munkálataihoz szeretne hozzájárulni. Az alapanyagot természetesen maga az olaj szolgáltatja, melyet a Louisiana-i Grand Isle partjainál gyűjtöttek. A szitanyomásos technikával készült poszter darabját 150 euróért lehet megvásárolni. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy talán a vörösiszap-katasztrófa áldozatait is lehetne valami hasonló (természetesen egészség-és környezetbarát változatban készült) változattal támogatni!

Szállodamustránk előző kiadásában Montana hegyei között bukkantunk rá egy különleges vendégházra, mai adásunkban térjünk vissza egyik állandó helyszínünkre Hongkongba, ahol nemrég adták át a nagyérdeműnek a városállam legújabb elegánsan extravagáns szállodáját a Mira Hotelt.

Robert Wechsler amerikai designer 2003 tavaszán készült el bringakörhinta projektjével. A 9 kiszuperált és újrafelhasznált bicikliből összeforrasztott ringlispilt azóta is előszeretettel helyezik ki közterületekre, hogy bárki igénybe vehesse az ingyenes mókát. Jópofa!

Storm Flippernek hívják a londoni közparkokba szánt új ivókút koncepció, melynek tervét egy svéd építészeti stúdió, a Visiondivision készítette. A pályázatot a fenekestől felfordult időjárás szimbólumaként is értelmezhetjük, talapzatként maga a felhő, tartóelemként/vízvezetékként az esőcseppek, világításként a villám, ivásra alkalmas szerkezetként az esernyő és annak szára szolgálná ki a parkban sétáló szomjas tömegeket. A költségek és a tartósság figyelembevételével változatos anyagokból, valamint a különböző ízlésvilágok kiszolgálására számtalan mintában és színben kivitelezhető köztéri díszítőelemet akár falra szerelhető változatban is el tudnák készíteni. Már csak a mindenhol utolérhető vandalizmus romboló hatásait kellene megtanulni kiküszöbölni.

Napi inspiráció: ma mindenki szeresse magát egy kicsit jobban, mint amennyire szokta! Egészen különleges dolgokra vagyunk képesek, ha hiszünk benne, vagyis inkább magunkban; a most következő videó pedig segít elhitetni velünk mindezt. Zene: Hadouken - Mecha Love

Az idei év egyik legnagyobbat szóló premierje a finn Rovio által az Apple iPhone és iPad Touch készülékekre kifejlesztett Angry Birds nevű puzzle játék volt, melynek elképesztő sikere (6.5 millió példányban kelt el a játék) arra motiválta a céget, hogy leválassza a játékról a főszereplő nagyon dühös tojásokat, és lakberendezési kiegészítőként piacra dobja -puha plüss párnaként újjászületve- őket. Egyelőre se arról, hogy mikor jelenhetnek meg az üzletekben, se az árakról nem áll rendelkezésre információ, a tervek szerint azonban még karácsony előtt minden kiderül...

Délutáni lazításhoz tekintsétek meg az alábbi stop motion technikával készült rövidfilmet a stop motion technika történetéről. A kedves és informatív videó alatt Erin Austin és Rob Gungor tökéletes aláfestőzenéje szól.

Na, ki az, aki elsőre kitalálja, hogy mi látható a képen? Természetesen azon kívül, hogy egy szobabelső a galériáról fotózva...Kérem szépen, a lépcsőre tessék elsősorban figyelni, és csak akkor kattintsatok a folytatásra, ha megvan a tipp.

Emlékszik valaki még a hőskorra? Azokra az időkre, amikor feszülten hallgattuk végig minden áldott nap a 13.45-ös „időjárás és vízállás jelentést", körmünket rágva, hogy éppen hol és merre tilos találkozniuk egymással a "hajóvontágoknak"?

A fotórealizmus Amerikában az 1960-as évek végétől, Európában 1972-től kezdődő festési irányzat, mely a fényképezésen alapszik és amit a részletek aprólékos kidolgozása jellemez. A pop-art-ból nőtt ki azoknak a festőknek a kezdeményezésére, akik rajongtak a fényképek világáért. Ilyen művész Pedro Campos, akiről már korábban beszámoltunk, és persze számtalan más festőn kívül a brit Tom Martin is, aki előszeretettel kalauzolja a nézőt a gasztronómia világába akril képeivel.

Ugyan két nagyonjóképű (sicc!) pasi írja e blogot, ennek ellenére úgy gondolom a legkevesebb, amit mi itt megtehetünk, ha rendszeresen hírt adunk a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, a mellrák elleni küzdelem különböző, prevenciót elősegítő kampányairól. Itt és itt már több alkalommal írtunk a témáról, ezért örültünk meg annak a levélnek, amit a mai napon kaptunk a Próbakő Communications-től és most teljes terjedelmében közzétesszük.