Ezúttal rövidre fogom, hisz a francia grafikus/illusztrátorról, Grégoire Guillemin-ról, Tibi korábbi posztjában már mindent elmondott, amit lehet. Az úriember legújabb sorozata ismét a képregények világába repít, most azonban cseppet keményebben fogott a cerka, kíméletlenül lerántva a leplet az idealizált szuperhősökről. Smacizó Batman és Robin, fenékvillantó Wonder Women, marizsu stb. Csupa olyan szitu, ami velünk, hétköznapi emberekkel nap mint nap megesik, de gondolta volna bárki, hogy velük is...?

A Translation című brutálisan összetett helyspecifikus, háromdimenziós cérnainstalláció könnyen megzavarhatja a térérzékelésünket. Valószínűleg előtte téblábolva is nehezen megállapítható többek között az is, hogy például hol van az eleje vagy a hátulja, vagy hogy van-e neki egyáltalán ilyen, nemhogy a képeket nézegetve.

Eredetileg nem a magyART, hanem egy éppen aktuális kiállításmegnyitója miatt jelentkezett nálunk Popella Dóra, de annyira megtetszettek a figurái, a megnyíló levélből előugró szőrös kis jószágok, hogy azonnal tudtam, róla, róluk mindenképpen írni kell, be kell mutatni a mi olvasóinknak is!

A nyolc éve boldog párkapcsolatban élő Emmy díjas Ellen DeGeneres és társa, a mexikói származású színésznő Portia de Rossi nemrég új házba költöztek. A régi Beverly Hills-i ház kényszerű eladásának ötlete azután vetődött fel, miután két évvel ezelőtt egy ismeretlen nő behatolt a birtokra. Bár a 24 órás biztonsági szolgálat gyorsan nyakon csípte az illetéktelen - mint utólag kiderült - rajongó behatolót, azóta Ellen és Portia többé már nem érezték biztonságban magukat a házban…

A 2010-es Setouchi Művészeti Triennalé keretein belül mutatták be a képeken látható, teljes egészében szalmából készített gyapjas mamut szobrot, amelyet a Musashino Művészeti Egyetem hallgatói hozták létre. Az óriási szobor a helyi gazdák együttműködésével jöhetett létre, akik az alapanyagul szolgáló rizs szalmát adományozták a betakarítás után.

Senki sem mondta, hogy mindig követni kell a hagyományokat, hisz a dolgokat újra lehet, sőt, kell is néha gondolni időről időre, aktualizálni, hozzáigazítani a legújabb elvárásokhoz. Ez a gondolat vezérelhette Marc Thomasset designert, amikor kitalálta a képeken látható zavarba ejtő, ám inspiráló jegyzetfüzetet.

Mary O'Malley alkotásai kicsit olyanok, mintha a Titanic (vagy persze bármilyen más hajó) roncsai közül bányászták volna elő őket. Kagylók, korallok polipkarok és más egyéb tengeri élőlények lepik el a kerámiatárgyait, kávés/teáscsészéit, kannáit, vázáit, tányérjait.

A projekt ugyan nem mai (2010) keltezésű, ám az ötletet kiváltó ok örökzöld! Mint szinte minden hasonló méretű nagyváros, úgy perui fővárosa, Lima is évek óta küzd az egyre elviselhetetlenebb forgalom által szmogosított levegővel. A rohamosan gyarapodó, ma már több mint 8 milliós város belső kerületeiben a szálló por köbméterenkénti koncentrációja gyakorlatilag folyamatosan meghaladja a kritikus értéket.

Jóleső érzés látni, hogy a pillanatok alatt ránk törő nyárban egyre több erkély borul virágba/zöldbe. Bár tény, hogy nem lehet senkire sem ráerőltetni, hogy növényeket tartson, neveljen, hisz baromirakegyetlenül nagy kihívás életben tartani őket, de azért sokkal többet is el tudnék képzelni a városban/városokban! Anti-növénytartóknak hoztam mára inspirációnak a japán YOY Design Studio jópofa ötletét, hátha kedvet kapnak (először csak piciben, apró lépésekkel) legalább egy növényke nevelgetésére.

Klement Csabát kb. másfél éve követjük figyelemmel. Amit el lehet, azt elkövettünk, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. Osztottuk a munkáit a Manzárd Tumblr és Facebook oldalán, találkoztunk igaz kutyafuttában két alkalommal személyesen is az sűrű pesti éjszakában, de mindhiába! Semmi flashback!

Múlt héten pont ezen a napon számoltunk be egy kreatív édesapáról, aki minden reggel újabb és újabb uzsonnás zacskó-illusztrációkkal szórakoztatja a gyerekeit, most pedig egy hasonlóan ügyes (ha nem ügyesebb) édesanyáról, művésznőről, Nina Levy-ről és az ő hasonló elven működő egyedi szalvétáiról lesz szó.

Az EVNI sorozatban található hatalmasra nőtt, megnyújtott és a maga nyújtottságában meglehetősen bizonytalan lábakon álló, Dalí festményeire és/vagy a Világok harca Tripodjaira hasonlító bútorok szülőatyja Umberto Dattola olasz designer.

Azusa Murakami és Alexander Groves az anyag-innovációban és új fenntartható rendszerek kifejlesztésében próbál határozott lépésekkel előretörni a design területén. A kettejük által alapított díjnyertes, Studio Swine nevű designstúdió szárnyai alól került ki a képeken látható, „1950-es évek brazil trópusi modernizmusát” idéző, újrahasznosított alapanyagokból összeállított elegáns lámpakollekció.

Najó, ez némileg túlzás, de a bringás közösségi oldalak mostanság tényleg vele, illetve az általa összerakott bringával vannak tele. Nic Roberts, az idén végzős sydney-i középiskolást már kölyökkorában sem lehetett egykönnyen levakarni a kerékpárról. Szenvedélye azóta sem csillapodott, sőt egyre csak mélyült, egészen odáig, hogy először csak fejben, röviddel később majd már papíron kezdte tervezni első saját bicaját, fából…

A képeken látható installációt Fujiko Nakaya japán művész készítette. A Cloud Parking névre keresztelt misztikus alkotást az ausztriai Linzben található OK művészeti központban lehetett megtekinteni még 2011-ben, öt hónapon keresztül. Aki látta, részt vett „benne”, úgy beszélt az élményről, mint aki megtapasztalta, hogy milyen is a felhők között sétálni. Persze néhányan azt is mondhatnák most erre, hogy inkább olyan, mintha ködben andalogtak volna az emberek, de legyünk egy kicsit romantikusabbak ennél és higgyünk nekik!

A fotókon látható visszafogott és kifinomult rajzolatokat nem festékkel vagy tintával vitte a hatalmas fehér falakra a művésznő, hanem fekete szigetelőszalag segítségével ragasztgatta fel őket. A New Yorkban élő koreai művész, Sun K. Kwak, önmagát az anyagi és a szellemi között lebegő művésznek tartja, aki egyszerű és letisztult alkotásaival is ezt az állapotot próbálja megjeleníteni.

Francesca Pasquali olasz művésznő vibrálóan színes, összetett és részletgazdag háromdimenziós alkotásokat készít több ezer szívószál felhasználásával. Mondhatnám, hogy az újrafelhasználás netovábbja minden egyes alkotása, de sajnos Pasquali nem használt szívószálakból építgeti képeit. Ettől függetlenül olyan figyelemfelkeltő és látványos művekről van szó...

David Laferriere gyerekei, Evan (15) és Kenny (14) elmondhatják magukról, hogy olyan szendvicses zacskóban tartják a tízórait, ami senki másnak nincs a világon. Tudom, végtelenül egyszerű apróság, jelentősége a világ nagy dolgaihoz képest egyenlő a nullával, sőt, lehet, hogy annyira szirupos, hogy az éppen aktuális tinisztár munkatársai egy egész dalszöveget rittyentenének belőle, de mégis azt kell, hogy mondjam, az ilyen szívmelengető apróságok teszik szebbé a hétköznapokat és persze az életet. Szerintem.

Kovács Gergő, művésznevén SirChild először a street art/graffiti világában próbált meg érvényesülni, a falakon jelenítette meg a benne lakozó érzelmeket és gondolatokat. A 21 éves festő aztán váltott, a hatalmas falfelületeket sokkal kisebb vásznakkal helyettesítette, egyedi képei, a rajtuk szereplő figurák azonban csak tovább fejlődtek és értek, kifejezőkészségük hatalmasra nőtt. Alkotásai egyáltalán nem tartoznak a könnyen befogadható kategóriába. Kicsit olyan érzésem támadt tőlük, minta valami szürreális Nickelodeonos rajzfilmet nézegetnék. Furcsák, esetlenek, néha ijesztőek is, és egyetlen kivétellel pont olyanok, amilyenek mi magunk is vagyunk a szépséges bőrruhánk alá rejtve. Ők őszinték és nem tudják rejtegetni valódi önmagukat. A mai magyART főszereplői tehát ők, az őszinte emberek, akiknek kiült az arcára, testére a valóság; a szeretetéhség, vágy a megértésre, elfogadásra és a boldogságra, valamint az alkotójuk, Kovács Gergő, aki az életről szeretne nekünk beszélni az alkotásain keresztül.

A perverzió emberi találmány. Freud a szexuális eltérések okát részben biológiailag meghatározott és véletlenszerű tényezők egybeeséséből vezeti le. A perverziót az ösztöntörekvések és a felettes-én közötti konfliktus egyik lehetséges kimenetelének tartja. A perverzió a kasztrációs félelemtől és a megoldatlan ödipális helyzettől való védekezésként jön létre, a tisztázatlan konfliktusok elhárításaként. A perverz kimenetel azzal az előnnyel jár, hogy a felettes-én tiltását nem kell áthágni, de mégis teljesülhet az ösztöntörekvés is.

A Human Printer egy folyamatban lévő művészeti projekt, amelyben a University of Derby diákcsoportja úgy viselkedik, mint egy bionyomtató. Filctollak segítségével a négy nyomdai alapszín használatával (CMYK, azaz Cyan=cián, Magenta=bíbor, Yellow=sárga, Key=black, vagyis fekete vagyis kulcsszín) fényképeket nyomtatnak vagyis inkább pöttyöznek. Fájdalmasan unalmas és időigényes folyamatnak tűnik, de mint már tudjátok, minket az aprólékosság és az adott dologba fektetett energia abszolút el tud varázsolni!

Az amatőr (és persze sok esetben a profi) ételfotósok körében igen népszerű az alapanyagokkal való játszadozás, egyszerű és/vagy vicces életképek tányérvászonra helyezése, már mi is többször mutattunk nektek jópofán kivitelezett, ötletes alkotásokat (errefelé érdemes böngészni) és a mai nap sem kivétel.

Az ötvenes évek hangulatát csempészik a négy fal közé az olomouci grafikus-dizájner Jan Skácelik A3-as méretben rendelhető poszterei. A meglepően nehezen definiálható, ám – gyors és komoly függőséget okozó - skandináv életérzés időutazásra csábító relikviáit simán elbírná - a falak mellett -, akár egy póló, pulcsi, dzseki, meg bézbólsapi, meg deszkáscipő, meg... amúgy ezen most jól el is gondolkodtunk…

A képeken látható Hard Water című installációsorozat Zeger Reyers, Amszterdamban élő művész agyszüleménye. A látvány önmagáért beszél! Az impozáns méretű, tornádó-szerű teremtményeket fehér porcelántányérok, csészealjak, tárolóeszközök felhasználásával építi fel, minden esetben fehér háttér előtt, hogy a maga valójában élhessük át az amúgy is energikus hangulatot és ne befolyásoljon semmilyen más inger minket.

Hasonló tematikájú fotókkal nap mint nap találkozni, így az ötlet nem nevezhető eredetinek, de a készítőnek, Borsi Flórának nyilván nem is az volt a célja, hogy valami új hullámot indítson el a képeivel. Egyszerűen csak saját (és persze mások) szórakoztatására készítette el a jópofa időutazós fotómanipulációkat. Mint Forrest Gump, Flóra is végigutazza a történelmet, de ő mint egy igazi rajongó szerepel a képeken. Gondolatutazásában korabeli sztárok, neves személyiségek társaságában fedezhető fel, ahogy fanatikusan fotózza őket különböző kameráival. Odaretusálta magát a múltba.