A képeken látható Al-Warqaa névre keresztelt szobrot Adel Abidin, jelenleg Helsinkiben élő iraki művésznő készítette. Az alkotást Ibn Szína (Avicenna) fizikus, filozófus, tudós, orvos, az iszlám világ kiemelkedő gondolkodója ihlette, aki szerint „Isten szükségszerűen „Egy”, ezért nincs meg benne a „sokaság”, és az „Egy” természetéből kifolyólag csak egyet tud alkotni, ebből az következik, hogy Isten szubsztanciája és a világ szubsztanciája egy. Aki önmagát ismeri meg, az Istent ismeri meg.”
Avicenna lélekről írt versében az emberi lelket a galambhoz hasonlítja, amely testbörtönbe száll. A lélek így szeretne mindig szabadon szárnyalni, ahogy a szabadság jelképe teheti, de az emberi test megköti, visszahúzza. A művésznő a fogság és szabadság, test és lélek, élet és halál témakörét boncolgatja az acélból készült, LED lámpákkal megvilágított hatalmas (6 méteres szárnyfesztávolságú a madárka) és különleges alkotásában, amelyet a Barjeel Művészeti Alapítvány megbízásából készített el az idén márciusban megrendezésre került Dubai Művészeti Hétre.
Avicenna – A Lélekről című versét Képes Géza fordításában itt olvashatjátok el.
via: mymodernmet