Fából vaskarikában annyira még nem, bringában ellenben meglepően sok tervező lát fantáziát. Alig telik el hónap, hogy ne akadnánk bele valami új elképzelésbe, egyik remek koncepciót követi a másik. Bő egy hónappal ezelőtt egy Tasmán tölgyből készített bringa volt a sláger, a júniust egyértelműen a két francia dizájner Thierry Boltz és Claude SAOS által jegyzett BSG műhelyéből származó ’WOOD.b’ viszi…

John Jagger Chicagóban született profi szobrász kalandos életúttal rendelkezik. Volt boksz-, birkózás-és cselgáncs bajnok, zongorázott bárokban és fizetős teniszversenyeken is szerepelt, az elmúlt 45 évben pedig szépen fokozatosan elérte, hogy tehetségének és áldozatos munkájának köszönhetően a művészetéből tud megélni.

Nguyen Cuong (Nguyễn Hùng Cường) Hanoiban élő és dolgozó „papír művész” kézügyessége előtt a képeken látható alkotások átnézése után azonnal térdre borultam. A tehetség leggyakrabban az úgynevezett Dó, vietnami kézi merítésű papírból hozza létre hihetetlenül szép alkotásait, körülbelül 5 éves kora óta.

Napjaink egyik legbefolyásosabb és méltán híres művészéért, a sokoldalú építész, szobrász, fényképész, konceptuális alkotó, emberi jogi aktivista, blogger Ai Weiwei munkáiért mindig is rajongtunk, így természetesen arról is be kell számolnunk, hogy az elmúlt hetekben számos figyelemre méltó alkotással (bővebben itt, itt és itt) jelentkező művész az idei Velencei Biennálén 886 darab antik fa székkel próbálja elvarázsolni a nagyérdeműt.

Az idén május 24. és június 10. között tartott (akik tudnak teleportálni, még biztos láthatják) Vivid Sydney 2013 részeként találkozhattak az érdeklődők a képeken látható egyedülálló, interaktív fényinstallációval, amelyet a Designworks a The Benevolent Society-vel karöltve hozott létre. A Hundreds and Thousands című alkotás tulajdonképpen 17 ezer apró LED-fényből formázott alagút; a „remény alagútja”, amelyen bárki megjeleníthette pozitív üzenetét (akár fotóval és videóval fűszerezve) a Twitteren vagy a külön erre az alkalomra létrehozott weboldalon keresztül.

Tudom, nem túl könnyed a most következő téma, de néha kell ilyennel is foglalkozni, mert ha túlságosan is tabuként kezeljük, csak a valóság elfojtása történik, ami hosszútávon a kárunkra válik. Tokushige Hideki Tokióban élő japán művészt az élet, halál, újjászületés körforgására foglalkoztatja. Az úgynevezett „Honebana” (csontvirág) című alkotássorozatban az említett folyamat egy adott pontja kerül kiemelésre, az elmúlás (és ebből fakadóan egyfajta „újjászületés” is).

Erdal Inci, 1983-as születésű török performansz-, street art-, videó-és fotóművész folyamatban lévő sorozatáról jóformán az összes nagyobb külföldi művészeti oldal, blog beszámolt már. Minden valószínűség szerint azért, mert hipnotikus GIF-jei nagyban eltérnek az átlagtól, a megszokottól.

Miután továbbra is komoly animált GIF-re kattanásban vagyunk, valami ilyesmit kerestünk ma délutánra. A TechNoir oldalán találtunk rá az alábbi jóságokra. Függőséget okoznak, ennek ellenére követésre feltétlenül ajánljuk az oldalukat, ami itt található...

Szeretem az olyan tehetségeket, akik a kreativitásukat nem csak egy területen próbálják kiélni! Potháczky Angéla aka Angie vagy Karikatúra Angie, a felvidéki magyar lány éppen ebbe a kategóriába tartozik, úgyhogy a mai magyART-ot neki és sokrétű személyiségének, valamint munkáinak szentelem. Angie a karikatúrák készítése mellett szinte megszámlálhatatlanul sok dolgot művel, többek között: kreatív bútorfelújítást vállal, varrogat, cipőt fest, karkötőket, pólókat és más kiegészítőket készít/dekorál, és volt már úgy, hogy múmia-koporsót faragott (igaz, ez utóbbi csak díszlet volt), vagy épp’ átalakítja a lakást, mire mindenki hazaér. Imádja a gumimacit, szereti a Disney filmeket, a rock and roll-t. Mátyás király jelleme van, 80 évesen is szeretne az esőben táncolni, és szeretné mindig azt csinálni az életben, ami a szívéből jön. Megvalósítani minden álmát, színt vinni a szürke világba, hogy ne kelljen idős korában azon merengenie, hogy „mi lett volna, ha...”. Ezerrel pörög és még vicces is, amire a folytatásban található bemutatkozása is jó példa!

Mindig vágyunk, mindent akarunk, a lehető legtöbbet meg is szerezzük. A pénz bűvkörében élünk, fogyasztunk, erről szól az életünk. Mindennek ára van, a művészetnek is. Ennek próbál fityiszt mutatni egy bizonyos BL67 nevű francia művész, akiről ezen kívül sokkal többet nem lehet megtudni.

„Szeretem a magyar söröket. Néhány tradicionális hazai sörmárka évek óta változatlan címkéje, azonban mára lehangolóan unalmassá vált” - állítja a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett grafikus, Bernáth Csaba. Teljes egyetértésben, ehhez csupán annyit: az évszázadok óta változatlan, titkos receptek állandósága maradjon csak meg üvegen belül. Nekünk, sörösöknek az úgy pont jó lesz! A külcsín? Igen is, legyen szinkronban végre a mával. Attól, talán még jobb lesz…!

A képeken látható „Bone-A-Day” című folyamatban lévő ravasz és minden részletében szórakoztató sorozat kicsit olyan, mintha a készítő az „az vagy, amit megeszel” dologgal poénkodna jóízűeket, állatokat használva. Persze lehet, hogy egyáltalán nem erről van szó és ez csak egyfajta belemagyarázás, bár nekem ez jutott először eszembe a képek láttán.

Ida Skivenes, ismertebb nevén IdaFrosk Oslóban élő norvég művésznő saját magát egyszerűen csak „Instagramos étel-művésznek” nevezi. Szerinte az étel lehet egyszerre vicces, ízletes, de legfőképpen egészséges, ezt próbálja bebizonyítani nagy sikert arató fotósorozataiban.

E ragyogó kezdeményezésnek New Yorkban egészen komoly hagyományai vannak. Szinte nem múlik el hónap, hogy ne nyílna valahol a városban egy ilyen új közösségi placc. A célközönség elsősorban a szerényebb anyagi körülmények között élő, ám a könyveket szerető népek, olvasnivalót azonban bárki ingyen és minden formaság nélkül választhat magának, és ugyanúgy otthagyhat egyet a saját könyvei közül. Kettő+1 példa a hajtás után…

Bogár tulajdonosok most inkább ne nézzenek ide; vagy talán mégis, meg ilyet még biztos nem láttak! Ichwan Noor, Jakartában élő indonéz művész ugyanis egy 1953-as Bogárral játszott, a kultikus autó valódi darabjaiból formázott szobrot, vagyis egy tökéletes gömböt.

Nahoko Kojima japán művésznőt 1987-ben kezdte foglalkoztatni a papírvágás művészete, az eltelt évtizedek alatt pedig olyan tökélyre fejlesztette kézügyességét a témában, hogy mára már a legnagyobb galériák biztosítanak kiállítási lehetőséget a számára.

Tom Eckert amerikai művész hihetetlenül életszerű szobrokat készít fából. Igen, jól olvastátok, legyen szó akár éteri könnyedségű lepedőről, kártyalapokról, magassarkú cipőkről vagy éppen egy körtéről, a képeken látható alkotások összes eleme fából (pontosabban leginkább hársfából) került kifaragásra.

Johanna Basford brit művész a tetoválás mestere, igaz, ő nem emberekre rajzol, hanem tárgyakra. Bonyolult, első körben ceruza vázlatként megszülető illusztrációit fekete tintával viszi fel végül a többnyire fehér felületekre, köztük például csónakokra, autókra, cipőkre, ember-és állatszobrokra, de tetovált már boros címkét, logót, plakátot is.

Safwat Saleem, Amerikában élő díjnyertes grafikus, filmrendező és művész Coupled című sorozatában található szórakoztató grafikái az oly kedvelt és ismert figurák, hétköznapi használati tárgyak (ritkább esetben élőlények) meglepően személyes világába, bonyolult kapcsolatrendszerébe engednek betekintést. Egy olyan világba, amely teljesen eltér a megszokottól: szeretni való személyiséggel ruházza fel azokat a karaktereket is, akiktől nem ezt várnánk, ironikus, meglepő, elgondolkodtató mondatokat ad a tárgyak „szájába”.

Tejhabvarázslókról (és persze kávéról) számos alkalommal írtunk már, de olyat, mint amit Yamamoto Kazuki, Oszakában élő 26 éves barista művel, még nem láttunk. Ahogy a képeken is megcsodálhatjátok, a vendégeket háromdimenziós tejhab-alkotásokkal lepi meg.

Hogy a gondolatainknak, a hozzáállásunknak mekkora szerepe van az életünk terelgetésében, mindenkinek csak sejtései vannak. Tudományosan nem bizonyított, de ha hiszünk benne, ha nem, jóformán mindenkinek vannak saját tapasztalatai ehhez a témához kapcsolható fura történésekről. A szombat finomhangolásához egy kedves és romantikus történetet hoztam Chloe Mayoról, aki néhány éve már azok táborát erősíti, akik hisznek a pozitív gondolatok, vizualizáció befolyásoló erejében. A brit amatőr művész 2009-ben, amikor éppen egyedülálló volt, festett egy vágyképet saját magáról, amin álomférjével, egy magas, szakállas férfival boldogan andalog az őszi éjszakában. A csoda pedig hamarosan megtörtént.

A kenyai Ocean Sole nevű cég flipflop papucsok (vagy tangapapucsok, leánykori nevén vietnámi papucs), szandálok újrahasznosításával foglalkozik. A tengerpart mentén „ottfelejtett” leamortizált jószágokat gyűjtik be, évente mintegy 400 ezer kilónyit, tehetséges és szorgos kézművesek pedig játékállatokat és más alkotásokat, valamint használati tárgyakat készítenek belőlük.

A jobb felső sarokba biggyesztett fotókon látható szakállak megtépésének kockázatát is vállalva, bátran jelentjük ki: az agresszív, nyers külső igenis érzékeny, kifinomult belsőt takar! Végre méltó helyén kell/kellene már kezelnünk ezt a "férfiasan tökéletes" matériát, melynek dilemmák nélküli helye van a négy fal között, szvsz... 

A képeken látható Ballroom Luminoso nevű csillárkollekció különleges darabjait Joe O'Connell és Blessing Hancock művészek tervezték és készítették el. A 6 darab, acélból és ezekből kialakított különböző figuratív elemekből, újrahasznosított bringaalkatrészekből összehegesztett, egyedi LED világítással megfűszerezett csillárt a Texasi San Antonio városán áthaladó I-35-ös autópályája lehangolóan szürke aljára szerelték fel és világították meg különféle színekkel.

Az idei Milano Design Week talán legbetegebb darabjait egy alig két éve alapított japán dizájnstúdió, a YOY állította ki, pontosabban támasztotta a stand falainak. A három különböző barokk ülőbútort ábrázoló, elsőre teljesen átlagos vászonfestmény láttán bizonyára sok látogató tette fel magában a kérdést: szuper, de mit keresnek ezek itt?