Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Díszíts Legóval!

Díszíts Legóval!

2013. december 24. - Darqo

Chris McVeigh01.jpg

Összetört a karácsonyfadísz? Semmi gond, hisz manapság már akármilyen „csináld magad” dísz megteszi, sőt, például a gyerek vagy családban található gyereklelkű felnőtt Legója is! Persze nem egyszerű feladat egy-egy ilyen Legó-díszt összedobni, főleg igazán kreatív ötlet hiányában, de erre hoztunk gyógyírt.

Díszíts Legóval!

megosztás komment tovább
Irány a fények ünnepe

Irány a fények ünnepe

2013. december 23. - Darqo

Lyoni Fényfesztivál01.jpg

A december elején hagyományosan megrendezésre kerülő Lyoni Fényfesztiválon (Fête des Lumières) minden évben művészek, designerek tucatjai mutathatják meg tehetségüket. A szervezők csak annyit kérnek tőlük, hogy fényinstallációikhoz úgy használják a várost, a parkokat, épületeket, színházakat, nagyjából mindent, mint valami hatalmas hátteret.

Irány a fények ünnepe

megosztás komment tovább
Hinta a világ végén

Hinta a világ végén

2013. december 23. - Darqo

la casa del arbol01_resize.jpg

Különleges bátorságpróbában lehet része annak, akit az ecuadori Bañosba, ezen belül is a „La Casa del Árbol”-hoz csalogat a sors. A körülbelül 2600 méteres magasságban található megfigyelőállomás melletti fára épített kilátó már önmagában meglehetősen félelmetes, hiszen ez a bizonyos fa nagyjából a szakadék szélén áll, azonban a házból kiálló rúdra egy hintát erősítettek, amelynek segítségével bárki a semmibe lökheti magát.

Hinta a világ végén

megosztás komment tovább
LEGOIZMUS - Marco Soldano

LEGOIZMUS - Marco Soldano

2013. december 20. - Mocca

2-marco-sodano-pixilates-classic-masterpieces-with-lego.jpg

Mikor egy közösségi oldalra szánt fotónkon, annak elkészítése után, de még időben, feltöltés – kvázi beégés – előtt fedezünk fel olyan, nem publikus részleteket, melyeket szeretnénk jótékony homály mögé rejteni, nem közszemlére tenni, na az a kitakarás ideje. Ilyenkor rutinszerűen nyitjuk meg kedvenc képmanipuláló progijainkat, hogy bevessük az indokolatlanul élesen kivehető arcok, pattanások, vagy kínosan fityegő úszógumik elleni, kicsit szemét, ám annál hatásosabb ellenszert: a pixeleket.

LEGOIZMUS - Marco Soldano

megosztás komment tovább
Mesterművek szemhéjvásznakon

Mesterművek szemhéjvásznakon

2013. december 20. - Darqo

Tal Peleg01.jpg

Tal Peleg, vagy ahogy jobban ismerik, Scarlet Moon úgy használja a sminkkészletet, ahogy egészen kevesen. Igaza is van, hiszen senkinek sem kell megelégednie az egyszerűséggel, amikor álomba szenderítő ugráló bárányokat, gombolyaggal játszó macskát, éppen békát csókolni készülő hercegnőt, Hófehérkét vagy múminokat is varázsoltathat a szemhéjára!

Mesterművek szemhéjvásznakon

megosztás komment tovább
Gondolatfoszlányok a térbe rajzolva

Gondolatfoszlányok a térbe rajzolva

2013. december 19. - Darqo

Yong Won Song01.jpg

Yong Won Song koreai művész drótból és fonálból készíti anyagában könnyed és légies, mondanivalójában azonban súlyos és elgondolkodtató szobrait. Ahogy fogalmaz, térbe „rajzolt” alkotásai a tudat és az öntudatlanság, valóság és fantázia, álmok és rémálmok között lebegnek.

Gondolatfoszlányok a térbe rajzolva

megosztás komment tovább
Nokia Lumia 1020 – A mobilfotózás királya (X)

Nokia Lumia 1020 – A mobilfotózás királya (X)

2013. december 18. - Darqo

Nokia Lumia 1020 01.jpg

Amikor anno a Nokia 2012-ben bemutatta a PureView 808-as telefont a maga 41 megapixeles kamerájával, a meglepetéstől és az izgatottságtól köpni-nyelni nem tudtunk, azonban sokakhoz hasonlóan azon a véleményen voltunk, hogy inkább megvárjuk, míg ezt a kamerát átültetik egy Windows Phone rendszerrel megáldott Lumiába. Idén nyáron pont a Nokia Lumia 925 bemutatóján ültünk, amikor számunkra értelmezhetetlen módon a cég képviselőit jóformán mindenki valami 1020-as készülékről kérdezgette inkább, hazaérve és rákeresve aztán megértettük, hogy miért volt ez a faggatózás: egy álom teljesült!

Nokia Lumia 1020 – A mobilfotózás királya (X)

megosztás komment tovább
Énkép hétköznapi használati tárgyakból

Énkép hétköznapi használati tárgyakból

2013. december 18. - Darqo

Till Könneker01_resize.jpg

Első pillanatban nem igazán tudtam felfogni, hogy mit is látok valójában, de a többi (folytatásban is megtalálható) részletfotó segített az értelmezésben. Itt bizony arról van szó, hogy a művész tökéletes pontossággal, ráadásul újrahasznosított tárgyak felhasználásával rakta ki az életnagyságú férfialak körvonalát. De!

Énkép hétköznapi használati tárgyakból

megosztás komment tovább
Vár állott, most meg lám mi lett belőle! - Astley Castle by Witherford Watson Mann Architects

Vár állott, most meg lám mi lett belőle! - Astley Castle by Witherford Watson Mann Architects

2013. december 17. - Mocca

Astley-Castle-01-800x600.jpg

Autóval bő húsz percnyire Manchester nagyvárosi forgatagától, mintha hét-nyolcszáz évvel ugranánk időben vissza, olyan a hangulata a tájnak, az egyik szelíd domb tetején álló, a tudor korból itt maradt Astley várral együtt. Az évtizedekkel ezelőtt magántulajdonba került, ám állagában azóta folyamatosan csak romló kastély életében 2007-ben aztán gyökeres fordulat állt be. Az akkori tulaj szinte az utolsó pillanatban végre komolyabb rehabilitációra szánta rá magát.

Vár állott, most meg lám mi lett belőle! - Astley Castle by Witherford Watson Mann Architects

megosztás komment tovább
Hétköznapi hazugságaink

Hétköznapi hazugságaink

2013. december 17. - Darqo

Justin Barber01.jpg

„Nem hallottam az ébresztőt.” Jaja...a szundifunkció ötödik használata után megszűnt többet jelezni. „Ígérem, hogy tagellek a fotón!” Aham, ez lesz az új profilképem. Ilyen és ehhez hasonló apró vagy nagyobb hétköznapi hazugságok naponta többször jutnak eszünkbe vagy kerülnek kimondásra saját magunkkal és másokkal kapcsolatban is.

Hétköznapi hazugságaink

megosztás komment tovább
Gyurmamozaikozás a gyerekek örömére (is)

Gyurmamozaikozás a gyerekek örömére (is)

2013. december 16. - Darqo

Lacy Knudson01.jpg

Lacy Knudson összekötötte a kellemest a hasznossal, a munkáját a szórakozással, amikor úgy döntött, hogy gyurmából fogja mérhetetlenül aprólékosan kidolgozott, megfestett vászonra ragasztott mozaikjait elkészíteni. Elmondása alapján az a legjobb az egészben, hogy úgy élheti ki benne munkálkodó kreativitást, hogy közben együtt játszhat a gyerekeivel.

Gyurmamozaikozás a gyerekek örömére (is)

megosztás komment tovább
Egy apuka gyerekrajzjátéka

Egy apuka gyerekrajzjátéka

2013. december 16. - Darqo

tatsputin01.jpg

Tatsputin, a művészlelkű édesapa, redditor, munkájából fakadóan sok időt tölt távol otthonától és gyerekeitől, általában 10 napot minden hónapban. Gyerekei az indulások előtt mindig valami kedves, hazaváró rajzzal bocsátják útjára, Tatsputin pedig távollétében és szabadidejében minden egyes rajzot kiszínez, konkrétan művészi alkotássá varázsol, hogy mire hazaér, ezzel lepje meg őket.

Egy apuka gyerekrajzjátéka

megosztás komment tovább
Nyerj velünk könyveket karácsonyra!

Nyerj velünk könyveket karácsonyra!

2013. december 13. - Darqo

könyves játék.jpg

Gondoltuk, szólunk még egyszer mindenkinek, hogy a hét elején két remek könyves játékot is indítottunk Facebookos oldalunkon. Kedvenc gasztroblogunk, a Két Cica Konyhája című blog írója, Bezselics Ildikó szakácskönyvvel jelentkezett december elején, Receptek a Két cica konyhájából címmel, valamint írónő barátnőnk, Vitkolczi Ildikó is december elején jelentette meg legújabb mesekönyvét, Palkó, Zsófi és a náthajaj címmel. Ennek örömére végtelenül egyszerű játékokkal kedveskedtünk olvasóinknak, amelyekben az említett szakácskönyv egy dedikált példányát és egy dedikált mesekönyvcsomagot lehet nyerni.

Nyerj velünk könyveket karácsonyra!

megosztás komment tovább
Add el magad akciófiguraként!

Add el magad akciófiguraként!

2013. december 13. - Darqo

gi jens01.jpg

Hogy milyen egy jó önpromóció? Sokan és sokféleképpen keresik a tökéletes választ, Jens Lennartsson svéd utazási-és életmód fotós például úgy gondolta, hogy akciófigurákat fog legyártatni magáról. Az epikus projekt 2012 júniusában indult és idén októberben kerültek kiküldésre az első figurák. Nem tisztem eldönteni, hogy a legtökéletesebb ötletről van-e szó vagy sem, mindenesetre figyelemfelkeltő és vicces a megközelítés.

Add el magad akciófiguraként!

megosztás komment tovább
Pillangós ruhaköltemények Kínából

Pillangós ruhaköltemények Kínából

2013. december 12. - Darqo

Caroline Cheng01.jpg

Caroline Cheng kínai művésznő időt és energiát nem spórolva készíti apró porcelánlepkéit (persze nyilván segítsége is akad a munkafolyamatban). Ez önmagában még nem lenne meglepő, de talán nektek is kikerekedik a szemetek, ha elárulom, hogy ezeket a lepkéket különböző ruhákra applikálja rá, ráadásul van olyan ruhaköltemény, ami több mint 20 ezer darab lepkével került feldíszítésre.

Pillangós ruhaköltemények Kínából

megosztás komment tovább
Az idő, mint illúzió - Ablak a múltra - Kerényi Zoltán

Az idő, mint illúzió - Ablak a múltra - Kerényi Zoltán

2013. december 11. - Mocca

Budapest Gellért-hegy Szabadság híd.png

Ahány ember, annyiféle rajongás létezik, az igazi szenvedély pedig nem ismer határokat! Kerényi Zoltán egy dologban nem különbözik tőlünk. Ahogy egyszerű földi halandóként mi szinte mindannyian, úgy ő is izgalommal vegyes nosztalgiával turkál megsárgult régi fotók között. A különbség a „megszállottság” mértékében kimutatható, ami Kerényi Zoltán esetében szemmel láthatóan, örvendetesen „súlyosabb” szinteken stabilizálódott.

Az idő, mint illúzió - Ablak a múltra - Kerényi Zoltán

megosztás komment tovább
Művész villamosok Melbourne utcáin

Művész villamosok Melbourne utcáin

2013. december 11. - Darqo

Art Trams01.jpg

Ha az emberek nem mennek kiállításra, a kiállítás megy az emberekhez, sőt, szállítja is majd őket...valószínűleg valami ilyesmi gondolat vezérelhette anno 1978-ban a melbourne-i Transporting Art projekt szervezőit. 1978 és 1993 között 36 ikonikusnak számító villamost cicomáztattak fel Ausztrália legismertebb művészeivel, köztük például Mirka Mora, Howard Arkley, Michael Leunig, Reg Mombassa, Trevor Nickolls és sok más alkotó segítségével.

Művész villamosok Melbourne utcáin

megosztás komment tovább
Karácsony az IKEA-val / X

Karácsony az IKEA-val / X

2013. december 10. - Darqo

01Ikarácsony - Saját fotó01.jpg

Vajon hidegfront jött? Az idei Ikeás évad egyik átívelő, fő történetszálának újabb cliffhangeréhez érkeztünk, amelyről annyit érdemes tudni az új olvasóknak, ha az IKEA hív minket sajtótájékoztatóra, az időjárás idáig mindig a zordabb oldalát mutatta meg számunkra. A válasz a feltett kérdésre: igen! Ezúttal sem volt másképp, az idei tél első kövér hópelyheit fújta a jeges északi szél az arcunkba, mikor a kukTanoda Főzőiskolába szervezett karácsonyi kollekció bemutatóval egybekötött közös sütögetésre tartottunk Lacival.

Karácsony az IKEA-val / X

megosztás komment tovább
Állj meg egy percre, és morzsolj el egy mosolyt - Lionel Stitchie Project by Molly Evans

Állj meg egy percre, és morzsolj el egy mosolyt - Lionel Stitchie Project by Molly Evans

2013. december 09. - Mocca

1.jpg

2013 nyarán a Milwaukee-ban élő Molly Evans elhatározta, kedvenc énekese Lionel Richie világságereiből kölcsönvett szövegrészletekkel dobja fel az Eastside utcáit. A művésznő terve megvalósításához a környék családi házainak hátsókertjeibe kiselejtezett, egykor házi kedvencek ejtőzésére szolgáló, vagy szimplán megunt pamlagokat, foteleket és párnákat szemelt ki, melyekre elnagyolt öltésekkel kerültek fel az oly sokszor hallott idézetek. A mókás „Lionel Stichie” projekt egyetlen célja Evans elmondása szerint az volt, hogy a járókelőket – ha csak egy percre –, de kizökkentse a hétköznapok gyakran nyomasztó gondolatmeneteiből.

Állj meg egy percre, és morzsolj el egy mosolyt - Lionel Stitchie Project by Molly Evans

megosztás komment tovább
DJ Mobile 2.0, az embermágnes

DJ Mobile 2.0, az embermágnes

2013. december 09. - Darqo

dj mobile01_resize.jpg

A képeken látható fura ufóautót Olaf Mooij holland művész készítette, akit a Faithless „God is a DJ” című dala ihletett a funkcionális alkotás elkészítése közben, immár második alkalommal. Ránézésre is kijelenthető, hogy az eredeti, 1999-ben készített DJ Mobile 2.0-s változata, valamint minden bizonnyal az autóba integrált hangrendszer is képes lehet arra, hogy bármilyen fesztivál fénypontjaként tömegeket vonzzon magával vagy éppen maga köré.

DJ Mobile 2.0, az embermágnes

megosztás komment tovább
Arcjátékok festékkel

Arcjátékok festékkel

2013. december 06. - Darqo

Alexander Khokhlov01.jpg

Alexander Khokhlov Moszkvában élő orosz fotós karöltve Valeriya Kutsan sminkmesterrel és Veronica Ershova retusszakértővel készíti a folyamatban lévő, átfogó és több részegységet is magába foglaló Art of Face című sorozatot. Az arcot, mint egyfajta vásznat használják, amelyen különböző stílusban megfestett karakterek, formák jelennek meg, néha tökéletes illúziót teremtve.

Arcjátékok festékkel

megosztás komment tovább
Lépcsőillúzió, avagy határ a csillagos ég

Lépcsőillúzió, avagy határ a csillagos ég

2013. december 05. - Darqo

david mccracken01.jpg

A képeken látható meditatív, szó szerint és átvitt értelemben is felemelő Diminish and Ascend című alkotás David McCracken új-zélandi művész érdeme, aki az ausztráliai Bondiban hagyományosan megrendezésre kerülő Sculpture by the Sea című művészeti fesztivál keretén belül örvendeztette meg az érdeklődőket látványos művével.

Lépcsőillúzió, avagy határ a csillagos ég

megosztás komment tovább
Egy moszkvai gyévuska eklektikus kvártélya

Egy moszkvai gyévuska eklektikus kvártélya

2013. december 04. - Mocca

girls_home_80sqm_hqroom_ru_01 másolata.jpg

Sokat az alábbi fotókon látható apartmanról nem tudtunk kideríteni. Annyit igen, hogy egy monolitikus apartmanházban, Moszkva belvárosában található. A 80 négyzetméteres lakásban pedig egy fiatal egyetemista lány éli mindennapjait. Amiért érdemesnek találtuk mégis megmutatni, talán még példaként is állítani, az az alkalmazott kreatív megoldások intenzív, színes tárháza.

Egy moszkvai gyévuska eklektikus kvártélya

megosztás komment tovább
süti beállítások módosítása