Komor, sötétszürke betonkerítés mögött, ha lehet még barátságtalanabb, masszív falak. Bejárati ajtónak, ablakoknak nyomát sem látni. Az esetleg a ház közelébe tévedő idegennek szánt primer üzenet látszólag egyértelmű. Menj innen békében tovább idegen, ez nem a te várad, ha jót akarsz, tartsd távol magad ettől a helytől! A félősebbje nyilván veszi az adást, és megkönnyebbülve tovább poroszkál autójával, mi maradjunk még és lássunk csodát, mi történik, ha megérkezik ennek a kortárs erődítménynek a gazdája?

Nathan Miller egy Canon 7D-vel a kezében a felkelő nap országában járt. Az ott rögzített élményeket és tapasztalatokat Matthew Brown szerkesztette össze számunkra 4 és fél percbe, ami alatt a lúdbőrözős Empty Room (Trailer Version) szól Zack Hemsey-től. Az ilyen videók mindig elhitetik velem, hogy az élet szép...

Úgy tűnik, hogy Stefan Sagmeister nem csak lapozható székeket tud készíteni, hanem pontos információi vannak arról is, hogy hogyan lehet 8 nap leforgása alatt 100 önkéntes segítségével elszórni, vagyis inkább földre ragasztani 250.000 darab 1 eurocentest a „A rögeszmék az életemet rosszabbá, a munkámat jobbá teszik” projekt keretén belül, Amszterdam egyik közterén még 2008 szeptemberében. Szép, bár inkább a bankszámlámon tudnám az összeget…Képek és time-lapse videó a munkálatokról a hajtás után.

Kris Kuksinak csak a neve vicces, művészete már kevésbé, hisz előszeretettel nyúl ahhoz, ami az emberi testből a legtovább megmarad, a csontokhoz. A modern szürrealizmus kiemelkedő alakja 1973-as születésű, hányattatott gyermekkora már idejekorán előrevetítette későbbi foglalkozását, a meglepően morbid, mégis zseniális művek megalkotását. A vidéki, kietlen környezetben cseperedett Kuksit édesapja korán elhagyta, nevelőapja pedig szívesebben nézett a pohár fenekére, mint nevelt fiára, ami jelentősen hozzájárult a kellő inspiráció megszerzéséhez. Nem csoda, ha saját, mély és depresszív világot alkotott magának, ahol az Ózhoz vezető sárga köves út helyett csontokon lépdelt a világsiker felé. Az amúgy rajz-és festőművész fiatalember leginkább a végletekig aprólékos szobrairól híres, ahol a számára émelygéses rosszullétet okozó amerikai életforma és popkultúra számos eszközének -mint például játékkatonák, babák és egyéb apró kütyük- kavalkádja mellett jelenkori, történelmi és mitológiai alakokkal, a természet és az emberi lét sötét oldalait bemutatva teremt új, groteszk és bizarr világot. Műveivel mégsem a megbotránkoztatás, polgárpukkasztás vagy a félelemkeltés a célja; ő egyszerűen csak arról beszél, amitől a legjobban félünk.

Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy a hazai áramellátásért felelős MVM milyen hálózatfejlesztésére irányuló elképzelésekkel próbálja gerinchálózatát karbantartani vagy esetleg fejleszteni, egy másik ország, Izland energiaellátásért felelős állami vállalatának (Landsnet) pályázatára beérkező elképesztő ötletek viszont megfontolandóak. A tervezők olyan eredeti, mesékbe illő ötletekkel rukkoltak elő, amelyeket megvalósulásuk esetén nyugodt szívvel nevezhetnénk „izlandikumnak” is!

Emlékeztek még erre? Nos, a spanyol Luzinterruptus újra lecsapott. A designerek július elején részt vettek a Rizoma Fesztiválon a spanyol Albacete megyében található Molinicos nevű kis faluban, ahol 22 évvel ezelőtt a híres és legendás spanyol filmet, az Amanece que nem es poco-t forgatták. A film szürreális hangulata adta számukra az ötletet, hogy a helyi vizeken 80 darab világító, lebegő lényt úsztassanak le. Harmóniában a folyóban található halakkal, kacsákkal, az ott fürdőző gyerekekkel és felnőttekkel, a projekt célja egyszerű és szép volt, szerette volna felhívni a figyelmet a város kevésbé frekventált alsó részére, hogy az így kialakult új központban a helyiek eltölthessenek egy kis időt együtt. A lények természetesen nem maradtak a folyóban és nem is károsították az élővilágot!

Végre péntek és a legjobb módja, hogy mindenki elengedje a feszültséget, ha most megnézitek az alábbi két videót, melyet az Everynone multimédia stúdió és produkciós cég három rendkívül tehetséges tagja, Daniel Mercadante, Will Hoffman és Julius Metoyer III készített. Rövid videóik ügyfelek részére, illetve szimplán önkifejező művészi célból készülnek. Szavak nélküli beszéd, soha vissza nem térő pillanatok, amit néha sajnálunk, máskor nem bánunk, gyakran nem becsülünk és észre sem veszünk; így repül el az élet mellettünk. Sokatmondó, egyszerű, mégis zseniális pillanatképek, rólunk, emberekről, mindezt kellemesen andalító zenével fűszerezve. Fogyasszátok egészséggel, a többi videóért pedig katt a honlapjukra!

Ha szeretnétek rendszeresen hírt kapni legújabb alkotásikról, csatlakozzatok Facebook rajongói oldalukhoz!

Hír: Engedélyezték Amerikában a repülő autót

Az amerikai repülési felügyelet, a Federal Aviation Administration hivatalosan engedélyezte a Terrafugia cég Transition névre keresztelt járművét, így ez lehet az első, kereskedelmi forgalomba kerülő repülő-autó hibrid.

Amit látsz, valójában egy babzsák. Igen, grizzly medve alakú babzsák és miután elvétve fetrenghetünk valódi medvéken, ettől érdekesebbé válik társainál. Valószínűleg gyerekek érdeklődésére tarthat inkább számot vagy amennyiben nagy gyerekek maradtunk, vásárlás után akár nagyobb baráti összejöveteleken is odadobhatjuk a vendégek alá a puha, alvó medvét, esetleg amennyiben jó a képzelőerőnk (vagy rásegítettünk) horrorfilmnézés közben félelmetes lakberkiegészítőként is alkalmazhatjuk. Lényeg az, hogy aranyos és elég drága a maga 159 dolláros árával, még jó, hogy lehet kapni. Tudom, hogy mire hasonlít még, de azt most nem mondom ki...

Nem kortárs, még kevésbé modern -legalább is mai felfogások szerint- sőt inkább ódivatú, ha nagyon cinikusan akarnám megfogalmazni, már-már giccsbe hajló. Lehetnek olyanok is, akik egy nagy kék, szagos rágógumira asszociálnak az alábbi képek láttán, engem mégis megfogott ennek a Maine államban, valahol az isten háta mögött egy tó partja mellé eldugott vidéki kis ház, pontosabban annak a lakói által tudatosan megidézett vintage hangulata.

A kiwi művész, Maurice Bennett -közismert nevén Toastman- a hongkongi Tsim Sha Tsui-ban található K-11 bevásárlóközpontban megrendezett Food Art Festival keretein belül július végén készítette el legújabb alkotását, Leonardo Mona Lisa-ját egy rózsaszín fagyival a kezében. Messziről nézve egyszerűen csak fanyar hódolatnak tűnik a pixel art oltárán, de ha közelebb megy az ember kiderül, hogy ennél többről van szó, Toastman nevéhez illően kenyérből készítette el égetéses technikával a műalkotás mását. Ha mindez nem lenne elég, augusztus végéig megkísérli felállítani az új a Guinness világrekordot a világ legnagyobb pirítósból készült mozaikjával, melyhez 6.000 darabot fog felhasználni. Az elmúlt évtizedben az 53 éves művész lenyűgöző mennyiségű és minőségű alkotást készített, melyben számtalan híresség (köztük Elvis, Peter Jackson, Dame Edna, Eminem és Obama) portréja is megtalálható, valamint az új-zélandi maori nép tradicionális művészeti értékeit is előszeretettel „firkálja bele” a kenyerekbe. Érdemes ellátogatni oldalára, de előbb nézegessetek „így készült” fotókat a hajtás után.

A szigetország egyik legsokoldalúbb, eredetileg utcai művészetekre szakosodott kollektívája az INSA. A világ számos városának falaira publikált alkotásaikkal azonban az évek alatt felkeltették több nemzetközi szintű brandnek is, mint például a Nike, a Kangol, Kid Robot, a Red Bull és az Oki-Ni figyelmét. A kiterjedt graffitis háttérrel és tapasztalattal a hátuk mögött egyre több kortárs galéria is szemet vetett munkáikra, ami konkrétan azt jelentette, hogy 2001-től kezdve sorra érkeztek az önálló kiállításra felkérő meghívók a nevesebb galériáktól és street fesztiváloktól.

Valamiért magával ragadott ez a kép, mely három modellt (balról: Marianne Baba, Lois Conway és Ruth Swensen) ábrázol, akik nem külső, hanem belső szépségükkel, a röntgenképükkel nyertek díjat 1956-ban, természetesen Amerikában. A Chiropractor Beauty Contest lényegét nem igazán értem, gyanítom, hogy vagy a legszebb gerinc díját kapták meg a hölgyek (ha valaki ért hozzá, mindenképpen jelezze egy kommentben) vagy a legszebb csontkovács- verseny első három helyezettjéről készült a kép, viszont amennyiben az előbbiről van szó fura, hogy a középső, fődíjnyertes Lois Conway arcberendezése nem igazán egyezik a röntgenképen látható fejformával. Ráadásul az is bezavar, hogy a Kiropraktika honlap szerint maga a kiropraktika egy tudomány, filozófia és művészet, mely a test belső öngyógyító működésével, erejével foglalkozik, az agy, a test és a gerinc összefüggésével és ennek az összefüggésnek a gyógyulásra és egészségmegőrzésre való hatásával, és amelynek fő elve, hogy minden anyagban létezik egy univerzális intelligencia, ez adja az anyag összes tulajdonságát és működését, ezáltal biztosítja a létezését; magyarán a chiroparctor maga a gyógyító. Zavaros az egész, de a lényeg, hogy a fotó több szempontból is lenyűgöző!

via: nerdcore

Ha jártál már Madridban, akkor azért, ha nem akkor meg azért kell megnézned feltétlenül a spanyol vizuál-master Juan Rayos közel tíz perces Madrid Longboard című videóját. Ígérem megéri! Az utazáshoz Na, Nacho és Juan deszkájára szállunk fel. A felvételt egy Canon 5D Mark II-vel (+ 17-40f4 L Opteka X-GRIP) követték el, az audioörömökért pedig az Electric President - Ten Thousand Lines és a Tinderstick - Bathtime című trackek a felelősek!

Gondolom valamennyien fordultunk már meg autóbusz vagy vasúti pályaudvarokon, esetleg repülőterek tranzitjában csatlakozásra várva. Ezeken a helyeken gyakran előfordul, hogy akár órákon keresztül kell türelmesen várakoznunk a járatokra. Abban is biztos vagyok, hogy nem csak velem fordult elő - nem egyszer, sem kétszer -, hogy az utasok számára fenntartott várótermek ülőkapacitását a tervezéskor sikerült alul kalkulálni, ezáltal a később érkezők, fülükön a csomaghegyeikkel valamelyik bőröndön kénytelenek órákon át gubbasztani.

Jöhetnek azonban szebb idők is, feltéve, hogy az amerikai designer, Harry Allen ilyen helyzetek elkerülésére tervezett Pipeline nevű, kísértetiesen egy gázvezetékre emlékeztető padrendszer beszerzését egyszer majd a hazai közlekedési vállalatok is fontolóra veszik.

Pár kép erejéig még csatlakozunk a lakótelepek, lepukkant épületek homlokzatának újragondolásával kapcsolatos témához, és bár az egyik legutóbbi komment arról szólt, hogy valakinek a színes falak annyira nem tetszenek, hogy részegen legszívesebben leokádná őket (???), én kitartok amellett, hogy bármilyen szín és forma felfestése csak előnyére válhat a szürke és lehangoló házaknak. Most éppen 3D-s homlokzatokat tudtok megcsodálni a folytatásban...

Bélgáz...mindenkinek van, még Megan Fox sem kivétel ezalól, a gyógyszergyártók pedig a vacsora közben egymás szemét kilövő gombokkal, luftballonként a magasba emelkedő emberekkel próbálják eladni a puffadás elleni gyógyszereket. Ezzel szemben az indiai Shukhrut Pharmaceuticals egy igazán ötletes és egyszerű, mégis tabudöntögető plakáthirdetéssel akarja bebizonyítani nekünk, hogy jófejek és az ő Gas Aid tablettáik a leghatékonyabbak a probléma megoldásával kapcsolatban. A képek megtervezésére a McCann-Erickson India két kreatívját, Siddhi Yadav designert és Denzil Machado fotóst kérték fel, akik a megtették a tőlük telhető legtöbbet. Azt hiszem ennél több nem is kell, a végeredmény önmagáért beszél!

Miután jól kipihegtük magunkat a Khoi Samui szigeten, időzzünk el még egy keveset a térségben, konkrétan ugorjunk át Phuket egy félreeső partvidékére, ahol a thaiföldi Naga Concepts építésze Charupan Wiriyawiwatt tervei alapján épült fel az ultra luxus Villa Phuket. A rendkívül fényűző villa ablakai, a számtalan terasz mind a lélegzetelállító türkiz színekben ragyogó Andomán-tengerre néz.

Nagy helyfoglalók vagyunk; hacsak nem helyre szól a jegyünk, meetingeken, workshopokon, egyéb munkahelyi rendezvényen, de akár színházban, moziban, koncerten, szórakozóhelyeken, a BKV-n, egy egyszerű padon, autónkkal a parkolóhelyen, sorban állva a hivatalokban, mindenkiben mindenhol benne van a kényszer, hogy a megszerzett helyet, a territóriumot vérre menően őrizze. Ha nem tetszik a másik viselkedése ordítunk, dühöngünk, káromkodunk vagy csak elfolytjuk magunkban a mérgünket, de vajon miért is? „Különbvagyok” ország lakói vagyunk a „mindenkinél különb vagyok” világegyetemben, aminek pszichológiai alapjaiba most inkább nem mennék bele, mert egy sokkal fontosabb dologról, a Jeremy's Place Seat Saveréről kell szót ejteni, mellyel tökélyre fejleszthetjük állati ösztönünk kiélését. Az okos kis műanyag kütyüket, mint például a kiömlött kávét vagy a fagylaltos kanalat jó nagy adag kifolyt csoki-vanília öntettel egyszerűen csak rá kell dobni a birtokolni kívánt székre és garantáltan elrettentjük a többi helyfoglaló embertársunkat. Zseniális!

Legszívesebben viharvadász is lennék, vagyis vagyok is a magam amatőr módján. Képes vagyok olykor órákat állni az erkélyen, ilyenkor gyermeki lelkesedéssel bámulom az eget, kettecskén a fotómasinámmal várjuk a szupercellákat és a villámokat. Még az sem tántorított el, hogy anno a várban szerves részvevője voltam annak a bizonyos augusztus 20-i armageddonnak, amelyik tűzijátékot sajnos túl sokan nem élték túl, ahol mellettem csapta le az embereket a tetőkről lehulló palazápor, és ahol mindenki megízlelhette egy kicsit, hogy milyen is az életéért küzdeni. Állítólag múlt hét péntek estére óránként 40.000 villámot számoltak abban a hatalmas viharban, ami meglepett mindenkit és amelyben a fenti képet is készítettem mindenki örömére.

A villámokról készült fotósorozatom egyébként Mocca rábeszélésére kerül bemutatásra...

Az 1968-ban született Shoichiro Matsuoka foglalkozását tekintve maszkmester, aki több területen dologik a filmektől elkezdve, a grafikákon át a divatiparig, hogy csak néhányat említsünk a portfóliójából. Az alkalmazott fotográfiát tanult japán művész 2009-ben rendezte első kiállítását saját műalkotásaiból. Legújabb szobrai közé tartoznak a félig átlátszó szilícium alapú, optikai szálakból, úgynevezett hagyományos kiotói „nishijin” technikával szőtt világítással felszerelt lágyan derengő torzói, melyek több másik alkotása mellett augusztus 22-től kerülnek bemutatásra a tokiói +81 Gallery Lab kiállításán. Szépek!

A Chronotronix V400 Nixie Tube Clock talán az egyik legjópofább óra, amit valaha láttam. Egyetértek a gyártóval abban, hogy megvan benne minden, ami fontos lehet egy ilyen órában, klasszikus benyomást keltő purista elegancia, kiegyensúlyozott arányok, következetes és fegyelmezett mégis bájos design. Az impozáns, cseresznyefából és fényes fekete eloxált alumíniumból készült rendkívül precíz valós idejű óra sajnos elég drága a maga 415 dollárjával. Technikai részletekért katt ide, ahol még rendelhetsz is belőle, ha felvet a pénz.

Mintha valamelyik neorealista Fellini remekműből léptek volna át a párizsi falakba Gregos, a máltai származású, de ma már a francia fővárosban élő művész arcai. Első maszk szobrait még három évvel ezelőtt helyezte ki a város turisták által leglátogatottabb utcáinak, sikátorainak vagy passzázsainak falaira. A saját arcáról vett minta alapján elkészült plasztikák fogadtatása olyan frenetikus sikert aratott mind a helyiek mind pedig a városba látogató külföldiek körében, hogy mára szerte a városban több mint száz, hol kissé ijesztő vagy mulatságos, máshol meg ismerős, de mindenképpen egyedi Gregos-arc bújik elő a párizsi falakból.

Amennyiben valakinek van saját készítésű publikus fotója egy vagy akár több Gregos-arcról, szívesen vennénk ha küldene egy copyt nekünk a manzard.cafe@gmail.com címre! Előre is köszönjük!

A teljesség igénye nélküli válogatás a hajtás után, a sorozat többi darabját meg itt lehet mustrálgatni.

Kezeket a magasba! Ki szeretett sátrazni és/vagy bunkerezni kiskorában? Bebújni, elbújni, előadni történeteket vagy csak nagyon lazának érezni magát a haverokkal? Megvan a kép? Na, gyermekeink -már akinek van- örülhetnek, hogy léteznek olyan friss diplomás fiatalok, mint például Liya Mairson, aki ennek a kedvenc gyermekkori foglalatosságnak adott új köntöst. A retro hatást keltő, papírból készült, összehajtogatva rendkívül kis helyet foglaló My Space nevű bunkerét kifejezetten kis lakással rendelkezők részére találta ki, de azt hiszem ez nem jelenthet akadályt senkinek. Tudom, a kifogás ellene lehet az is, hogy a nebuló könnyen megabajgathatja, aztán lehet újat venni, ráadásul nem adja meg a szabad kreativitás lehetőségét az építkezésben, mint amikor mi építettük ágakból, dobozokból a búvóhelyet, ez egy korunkra nagyon jellemző instant készítmény, de akkor is rendkívül ötletes darab!

Korábban már többször próbáltuk felkarolni az erkélyek bevirágosításával kapcsolatos témakört inkább kevesebb, mint több sikerrel. Kértük az olvasókat, hogy küldjenek képet, de túl nagy aktivitás nem mutatkozott, a házakon sem tobzódik a virágeső (némi pozitív változást azonban lehet érzékelni), viszont nem vagyok hajlandó feladni! Most, hogy már csak szűk egy hónap van hátra az igazi nyárból, még mindig van lehetőségünk arra, hogy némi növényzetet vásároljunk. És igen, valóban pénzbe kerül, sőt gondozni, locsolni is kell, tény, hogy vannak bogarak is, ápolni kell a kártevők miatt, de higgyétek el, nincs is jobb annál, mint amikor az ember a reggeli kávéját a saját virágoskertjében ihatja meg, főleg ha mindezt lakótelepi környezetben kell megtennie. Inspirációnak következzen néhány kép a saját virágoskertemről, ahol mind a színkavalkád, mind az esti illatorgia mérhetetlenül inspiráló hatású. Bizton állíthatom, hogy megéri belevágni a megvalósításba!