Nyilván minden alapot nélkülöz, hiszen hasonlókkal majdnem minden környező vagy távolabbi országban is találkozhatunk, valami miatt a fejemben mégis összegémkapcsolt a két dolog. Lehet a világ leghosszabb nevű vasútállomása – Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrndrobwllllantysiliogogogoch -, vagy a helyi…
Két primer funkciójában elsőre különbözőnek látszó lakberkiegészítőnk, aztán, ha jól belegondolunk, másodikra, annyira már mégsem, mint a függőágy vs. fürdőkád, külön-külön is bírnak azzal a képességgel, hogy világot ki, pilácsot meg lecsukva órákra elhomályosodjunk bennük. A kettő az egyben, az meg…
Az utóbbi időben kicsit elmaradtunk kedvenc tetőtereink bemutatásával, épp itt az ideje tehát, hogy lépcsőzzünk egyet. A legújabb kedvenc ismét - akkora meglepit nem okozunk vele - egy skandináv kecó, amely Stockholmban, a Barnhusviken / Karlbergssjön öböllel határos Vasastan-Östermalm kerületben, a…
Az idén május 24. és június 10. között tartott (akik tudnak teleportálni, még biztos láthatják) Vivid Sydney 2013 részeként találkozhattak az érdeklődők a képeken látható egyedülálló, interaktív fényinstallációval, amelyet a Designworks a The Benevolent Society-vel karöltve hozott létre. A Hundreds…
Rövidesen itt az első webrádió, amely FM frekvencián is hallható lesz. A Neston zenei és szöveges tartalma hallgatható majd a Civil Rádióban. 2013. május 27-től minden hétköznap 7 és 12 óra között ezzel bővül a csaknem 20 éve sugárzó közéleti adó arculata. A két szerkesztőség azoknak a hallgatóknak…