Jim Lambie, Glasgow-i születésű művész képes átalakítani bármilyen teret egyfajta vizuális orgiává a sajátságos, szigetelőszalagból készült padlóburkolataival. A geometrikus mintákkal, kontrasztos színekkel operáló művek szemkápráztató optikai illúzióként vibrálnak bele az ember agyába, a képek tanúsága szerint ráadásul hihetetlen mennyiségű energiával töltenek fel bármilyen stílusú belső teret.

Ki mondta, hogy az ajtóknak unalmasnak kell lennie? Senki! Mi is próbáltunk már néhány alternatív lehetőséget bemutatni, ezt a sort pedig most az Armin Blasbichler Stúdió lenyűgözően szépséges, és „azonnalKELL” kategóriába tartozó, Pantone színskálára emlékeztető üvegajtajával egészítjük ki.

A nyári szünet előtti ötödik nyertes: Murányi Móni

 Ismét lepergett két hét. A tegnapi nappal zárult időszak alatt 19 remekbe szabott fotóval lettünk gazdagabbak, melyeket - ígéretünkhöz híven -, ezúttal is nagy örömmel teszünk közzé. Mint azt korábban már jeleztük, most tartunk egy az élmények beszerzésére, feltöltődésre, no meg rakatnyi csuda klassz új fotó lövésére is alkalmas nyári szünetet. Használjátok ki ezt az időt! Pihenjetek jó sokat, csobbanjatok a Balcsiban, vagy távoli tengerekben, menjetek az Őrségbe meg Albániába..., a lényeg: bárhol vagytok, érezzétek a nyarat, az élményeket pedig örökítsétek meg...! :D

Robert Mapplethorpe egy nonkomformista, perverz, polgárpukkasztó, vérlázító, idióta volt. Robert Mapplethorpe meleg volt. Robert Mapplethorpe AIDS-es volt. 1989-ben, 43 évesen bele is halt. Robert Mapplethorpe a végletek embere, igazi megosztó személyiség ..., de mindenek előtt, felett: korszakalkotó XX. századi géniusz volt!

Ma azért esett Diára a választásunk, mert egy kivételtől eltekintve fekete-fehér képei, valamint az önmagáról küldött bemutatkozás, számunkra szimpatikus koherenciával tapadnak egymáshoz. Sorai alapvetően egy  öntudatos fiatal lányról szólnak ugyan, ám az objektívjén átérkező fotók hangulata, még a kételkedőkkel is meggyőző módon hiteti el:  ugyanabban a térben és időben szállni, egyúttal a földön járni bizony lehetséges! Mert minden lehetséges! Feltéve, ha merünk néha álmodni...! És ez az üzenet nekünk most [ is] jólesett, reméljük nektek is... :)

Egy fárasztó hónap után a portugál street art művész, Vhils, más néven Alexandre Farto (korábbi posztunk) hazatért Lisszabonba, hogy egy teljes házfalra készítse el legújabb alkotását, utánozhatatlan stílusában.

Az alábbi fotókon látható csukák születésének technológia részleteibe, miután bioszból általában nullás dolikat bírtam leadni, most nem mennék bele. Legyen elég annyi, a RayFish Footwear laborjaiban [igen azokban] a ráják bőréből, genetikai manipulációk által egyedi igény szerinti mintákkal ellátott, elképesztő sneakerek egyértelműen az űrtechnológiát képviselik. Itt és most az etikai kérdéseket is hanyagolnám, ellenben javaslom, akinek ez eszébe jutna, előtte pillantson már be az otthoni cipős-szekrénybe, hátha talál ott néhány surranót, ami esetleg... :)

Mademoiselle Maurice (hétköznapi néven csak Marie Saudin) 28 éves művésznő sajátságos világlátásáról és érdekes, értékes alkotásairól a korábbiak folyamán már írtunk errefelé. A Párizsban élő francia kisasszony édesen sötét univerzumában ezúttal nem valami kedélyborzoló dolog, hanem egy szépségre fókuszáló, látványos alkotássorozat látott napvilágot.

Emlékeztek még Cornelia Konrads-ra, a Jedi mesterre, aki persze nem Jedi, viszont az installációiban úgy lebegteti a tárgyakat, mintha az lenne? Na, most nem róla lesz szó, hanem Jaehyo Lee koreai művészről, aki hasonló illúziót kelt az alkotásaival.

Egy közel három évvel ezelőtti riportban a cikk szerzője teszi fel a régi és eddig megcáfolhatatlannak vélt magyar mondással kíséreteties párhuzamban álló kérdést: "How to Build a Small Empire from Worm Droppings?"  A válaszon jómagam is régóta rágódom, ám egy néhány nappal ezelőtt kapott levél úgy tűnik, végre a markomba nyomta a - meggyőződésem -, helyes választ, egyúttal a kézzel foghatóan bevált siker receptjét, amit - persze ismét az óperenciás tengeren túl -, de egy magyar srác ért el...

Isaac Cordal nem csak cementfigurákat készít, ez akkor is egyértelmű volt, mikor először írtunk róla, ez a dolog azonban akkor elkerülte a figyelmünket. Most egy olyan alkotássorozata került a figyelem központjában, ami legalább annyira különleges, mint az utcákra kitessékelt, különböző élethelyzetekben látható miniszobrok, így hát mi sem mehetünk el mellette szó nélkül.

Gilles Barbier kortárs művész L'ivrogne (talán úgy fordíthatnánk, mint „A részeg”) című szobrászati installációja egy mogorva és a cím alapján részeg embert ábrázol, akit jól elhagyott a szerencséje. Külsőre a művész saját magát formázta meg az emberi alakban, amelynek fejéből, mint valami forgószél, úgy kavarognak az ég felé a megtestesült fura és zavaros gondolatok.

"A world without petrol". A szlogen elég jól hangzik, mégis, az ellen lobbik komoly politikai kapcsolatait, valamint gazdasági érdekérvényesítő potenciálját figyelembe véve - talán nem tévedünk túl nagyot -, belátható időn belül az utópia tartományába van pozicionálva. Mindezek ellenére, persze vannak bátor és üdítő próbálkozások [Nissan], melyek a hétköznapi ember szintjéről kiindulva kísérlik meg a ma még szinte elképzelhetetlent bemutatni, milyen lenne az a benzin nélküli világ, ahol a benzinkutak ugyan már feleslegessé válnak, a töltő állomások azonban nem fémtelepeken végzik, hanem szellemes funkciókkal rebootolva születnek újjá...

Manuel Felisi magabiztosan mozog a művészet különböző területein, a festészettől elkezdve a fotózáson át egészen az installációk készítéséig. Munkáival azonban mindig ugyanazt a kimeríthetetlen témát boncolgatja: az idő különböző dimenzióit próbálja feltárni.

Bár a távol-keleti ország egységéről időtlen idők óta konszenzus van, régóta nem folynak erről belső viták sem, a prefektúrából álló [47 van belőlük] közigazgatási egységek, ezen belül a városok azért törekednek arra, hogy karakteresen megkülönböztessék magukat más településektől. Önmagában még ez sem újdonság, vannak erre évszázadok óta jól bevált eszközök a világ más részein is [városzászló, címer stb.], azonban, hogy az adott település "imidzsét" egyáltalán nem közönséges aknafedelek képviseljék, valószínűleg példa nélküli, egyedülálló japán hagyomány... 

Piroska a nagyihoz tartva egyszer csak a sűrű erdő legeslegmélyén, egy titkostisztás közepén találja magát. Picit megszeppen, ám a körülötte mindenfelé burjánzó varázslatos óriásgombák - hogy mitől, ő sem érti -, de megnyugtatják. Kosárkájával letelepszik hát az egyik alá, majd - már másodszor, ő sem érti -, de hirtelen ingertől vezérelve jókorát harap az ízletesnek tűnő csábítóan húsos törzsbe. Aztán..., pokoli gyorsan telepszik rá, valami furcsa nyugalom, egy pillanattal később pedig, átszellemült mosollyal a szája szegletében csuklik össze és merül álomba, a gigantikus viccesgomba tövében...!

A fű annyira egyértelmű, annyira magától értetődő, hogy fel sem tűnik a hétköznapokban, maximum tavasszal, amikor újra zöldellni kezd, vagy akkor, amikor valami igazán gondozott kertben csodálkozunk rá. Heather Ackroyd és Dan Harvey viszont olyat tesznek, amivel új dimenzióba helyezik, új árnyalatot, árnyalatokat adnak hozzá szó szerint és átvitt értelemben is. Hol vannak már a harisnyába bújtatott földlabdából fűhajat növesztő fűfejek? Sehol! Most inkább a fűportrék a menőek...

Ez a verseny is ékesen bizonyítja, hogy az alapanyag ott hever előttünk az íróasztalon, hogy nem kell semmiféle különleges hozzávaló ahhoz, hogy a bennünk rejtőző kreatív hajlamokat kiélhessük.

Nem véletlenül emeltük át a Muskátlis Teraszokon című  Amorf Ördögök [Molylepke Minibár] szong ominózus sorát, hiszen amint a címből is következhet, most felháborítóan a szexről lesz szó. Malika Fabre a francia származású londoni grafikuscsaj most harmadszor köszön be hozzánk. Korábbi munkái - melyekről itt és itt már szóltunk -, sem nélkülözték az erotikára való diszkrét utalásokat. Legújabb sorozata a Kama Sutra, azonban kerül minden rafinált szemérmességet, és egyenesen a lényegre tér...  

Gino De Dominicis olasz művész ellentmondásos és rejtélyes ember volt, aki műveivel gyakran engedett szürreális bepillantást az emberi formába. Az előző mondat után így talán nem lepődtök meg annyira a gigászi csontváz láttán sem, amely a Calamita Cosmica, vagyis „Kozmikus mágnes” nevet kapta a keresztségben.

...és a híren képtelenek vagyunk meglepődni. A felkelő nap országa ugyanis szolgált már néhány megrendítően beteg ötlettel. A vevőcsábítás e teljesen új megközelítése most egy prémium kategóriás hentesbolt tulajdonosának jutott eszébe. Az ötlet kivitelezését az Object Design League [ODL] nevű chicagói cégre bízták. A hurka, kolbász, felsál, valamint bélszín lufikat a precíz felületkezelési eljárásokat követően, egytől egyig kézzel festették meg. Maga a munkafolyamat lufinként három órát vett igénybe, a száradást követő végső formájukat pedig apró japán ajkak szorgos fújásának köszönhetően nyerték el... :)

Csokirajongóknak (és nem csak nekik) valószínűleg most kikerekedik a szeme a képeken látható Maja piramis láttán, ami a készítők állítása szerint pontosan 8 273 kilogramm csokoládéból készült, és ami a tetemes súlyával, pontosabban 3 401 kilóval rávert a 2010-es Guinness-rekorderre.

Láttál-e már valaha olyan virágágyást, amiben éppen csak virágok vagy valódi növények nincsenek? És olyat, ami csak és kizárólag papírból készült? Ha a válaszod mindkét kérdésre nemleges, akkor mi most segítünk neked megváltoztatni ezt a dolgot. Ha igennel tudsz felelni, akkor is láthatsz valami szépségeset a folytatásban.

Iszonyú beat, hegedűvel, fuvolával. Akinek esetleg e definícó sem volt elegendő, hogy kitalálja melyik hazai együttesről van szó, javasolnánk mulasson jókat továbbra is itt, a többségnek azonban nyilván egyértelmű a válasz: a Csibor zenekar!

Voltak, vannak és minden bizonnyal születnek is még csillagok az otthonpuceráj végtelen egére. Ki ne ismerné például - nem kizárólag a takarításmániásokra gondolunk - a már-már tárgykult kategóriába tartozó egyik oldalán dörzsis, a másik - habosítós oldalán - meg magától értetődően sárga mosogatószivacsot...?