Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Egyedi, kézzel készített fa napszemüvegek kis hazánkból – Rozi Sunglasses

Egyedi, kézzel készített fa napszemüvegek kis hazánkból – Rozi Sunglasses

2013. július 29. - Darqo

RS01_resize.jpg

Miután nagy rajongói vagyunk a természetes anyagokból készített napszemüvegeknek, automatikusan felkaptuk a fejünket a már a nevében is gyanús Rozi Sunglasses által forgalmazott divatkiegészítőkre. Amikor pedig megtudtuk, hogy itt bizony két lelkes magyar designer, Kis Arnold és Németh Paula készíti őket, ráadásul kézzel, azonnal tudtuk, hogy róluk mindenképpen be kell számolnunk a blogon! A még csak pár hónapja indult vállalkozásról egyre több helyen jelennek meg a honlapjukon is megtalálható információk, de mi egy picit tovább is mentünk és készítettünk velük egy interjút. Jól kifaggattuk őket a részletekről, az indulásról, névválasztásról, a munkafolyamatról, és persze arról is, hogy kik is ők valójában. Ezt találjátok a folytatásban sok-sok kép kíséretében.

RS02_resize.png

MC: A Rozi márkanév mögött két tervező, Kis Arnold és Németh Paula áll. Miközben a napszemüvegeitekről mindent meg lehet tudni egy kis kutatás után, rólatok annál kevesebbet, ezért adja magát az első kérdés: kik vagytok, honnan jöttök és hová tartotok?

 

RS: Mindketten kecskemétiek vagyunk. Paula jelenleg építésznek tanul a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Neki az építészet a célja, de mint látható, nem áll tőle távol a design-, és formatervezés sem. Én a Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem, mint közgazdász. A következő 5-10 évemet egyértelműen a Rozi köré tervezem. Szeretnénk minél magasabbra juttatni, márkává építeni.

RS03_resize.jpg

MC: Hogyan állt össze a terveződuótok?

 

RS: Egy baráti körbe tartozunk. Már jóval az ötlet megszületése előtt ismertük egymást. Tudtuk, hogy melyikőnknek mihez van érzéke, készsége. A szemüvegkészítés első gondolatát vele osztottam meg és ő örömmel igent mondott az együttalkotásra. Tehát a kezdetektől ketten dolgozunk az ötleten és nagyon nehezen adjuk ki a kezünkből a munkát, bár lassan ezzel a gondolattal is barátkoznunk kell. Paula a tervezői, grafikai vonalat, én pedig a fizikai megvalósítást és az üzleti részt képviselem. Az eddigiek alapján láthatóan eredményesen tudunk együtt dolgozni.

RS04_resize.jpg

MC: Mi vezérelt titeket, amikor a napszemüvegek tervezése mellett döntöttetek?

 

RS: Két évvel ezelőtt én már javában törtem a fejem egy új vállalkozáson. Azt tudtam, hogy mindenképp kézzel fogható terméket szeretnék előállítani. A napszemüvegek iránt régóta rajongtam, és egy e témával kapcsolatos netes böngészésem során akadtam rá egy összefoglaló írásra, amely néhány fa keretes napszemüveget mutatott be. Elolvasva nagyon határozott felismerés született meg bennem arra vonatkozóan, hogy ez az amivel foglalkozni akarok. Gondolat gondolatot követett és gyorsan felvázolódott a jövő, egy alacsony darabszámos, néhány modelles, kézi készítésű manufaktúra képében. Ezt az irányt követve kezdtünk el dolgozni és ennek eredménye állt össze erre a nyárra.

RS05_resize.jpg

MC: A klasszikus, jól ismert formák mentén indultatok el. Mi vagy ki inspirált/inspirál titeket a választás közben?

 

RS: Jól használható és a hétköznapokon is viselhető formákban gondolkodtunk. Nem akartunk extravagáns alakokat, amelyeket évente csak néhányszor visel az ember vagy csak egy szűk réteg hordja. A legfőbb inspiráció saját magunk tapasztalata és igénye volt. A modellek első verziói mind olyanok voltak, amelyeket magunknak terveztünk. Később ezeket alakítottuk, csiszoltuk formailag – figyelembe véve minél több fej és arcformát – míg el nem nyerték jelenlegi alakjukat, amellyel elkezdődött a ROZI arculata. Jellemző az egyszerű vonalvezetés, keményebb törés nélkül, lágy hajlatokkal. Az arányosságra kiemelten figyeltünk. Egy-egy modellt számtalan aránnyal teszteltünk, helyenként milliméteres eltérésekkel. Nehéz, volt mire megtaláltuk az ideális formákat.

RS06_resize.jpg

MC: Várható a jövőben valami extrémebb formájú keret is vagy követitek a már kijelölt nyomvonalat?

 

RS: Két modell van tervbe véve a következő fél évre. Egyik a négyes modellünk férfi változata. Ezen már dolgoztunk az elején, akkor még nem találtuk meg a megfelelő arányokat. A másik egy női modell, feltehetően hatszögletű kerettel. Nem tervezzük nagyon extrém formára, de ez már a jelenlegi három modellhez viszonyítva kevésbé lesz visszafogott.

RS07.png

MC: Számtalan példát látni külföldön fakeretes szemüvegekre, miért pont ezt az anyagot választottátok ti is?

 

RS: A természetessége és a kevésbé elterjedtsége miatt döntöttünk mellette. Ugyan terjedőben van a fa, ma már találunk 20-25 szemüveggyártót is, aki ezt használja, de még jelentős az elmaradás a több ezer műanyag és fém keretes márkával szemben. Pedig a fa éppúgy alkalmas erre a célra, sőt! Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy a fa alapanyagon belül a rétegelt lemezt választottuk, amivel nagyon kevesen dolgoznak. Használata a tömör fánál munkaigényesebb, viszont a variálhatósága széleskörű, esztétikai lehetősége nagyon gazdag és tartósabb is.

RS08.png

MC: Juhar-, dió-és ébenfa ötvözésével kerülnek kialakításra a kereteitek, a lencséket a világhíres HOYA-tól szerzitek be. Mi alapján döntöttetek éppen mellettük?

 

RS: A juhar kiválóan megmunkálható fa. Strukturált, kemény, egyszerű mintázatú. Ezt használjuk testnek, erre kerül a többször késelt ében és dió top. Ez a két típusú fa illett leginkább az induló kollekciónkhoz.

Két erős érv szólt a HOYA mellett: a termékük minősége és a hozzáállás, amit velünk szemben a kezdetektől tanúsítottak. Mi egy kis manufaktúra vagyunk, ezáltal nem tudtunk feléjük több ezer darabos eladást ígérni, mégis pozitívan álltak hozzánk a fejlesztés alatt. Több, mint fél éven át segítettek minket az optikai rész kialakításában. Elláttak bennünket számtalan mintadarabbal és jelentős mennyiségű tanáccsal. Nagyon hálásak vagyunk, igyekszünk a magunk eszközeivel viszonozni a megelőlegezett bizalmat.

RS09_resize.JPG

MC: Hogyan oszlik meg köztetek a tervezési-és munkafolyamat? Úgy értjük, mennyire lesz „Arnoldos” vagy éppen „Paulás” egy-egy darab?

 

RS: A kettes és hármas forma alapötletét én adtam, de csak nagy vonalakban volt meg az elképzelésem. A finom kidolgozás Paula érdeme. A négyes modellt elejétől a végéig Paula tervezte, én csak a gyárthatósági szempontokat figyelembe véve tettem javaslatokat. Nehéz lenne eldönteni egy-egy modell mennyire Arnoldos, vagy mennyire Paulás, hiszen mindkettőnk munkája benne van.

RS10_resize.JPG

MC: Mivel külön kiemelésre kerül mindenhol, hogy kézzel készített kiegészítőkről van szó, adott a kérdés, hogy ti is készítitek őket a négy kezetekkel vagy van segítségetek?

 

RS: A gyártási folyamatot igyekszünk a lehető legzártabb rendszerben végezni. Azokra a műveletekre veszünk igénybe külső segítséget, amelyek egyelőre nem megvalósíthatóak általunk. Egyik a konkrét alakravágás, amely lézerrel történik, másik a lencse formára csiszolása, amelyet a Hoya műhelyében végeznek. Ezt a két munkafázist leszámítva minden művelet a mi munkánk. A furnér válogatásától kezdve a csomagolásig.

RS11_resize.jpg

MC: Hogyan képzelje el az egyszerű halandó a munkafolyamatot? Hogyan lesz az ötletből kész napszemüveg?

 

RS: Az első lépés az alapanyag kiválasztása. Mivel magas minőségű anyag mellett tettük le a voksunkat, így az anyag beszerzése nagyon fontos része a folyamatnak. A furnért táblásítjuk 9, illetve 7 rétegben, a keretnek és a szárnak. A zsanéroknak 3 és 5 rétegű ében furnért ragasztunk, préselünk. Ezt követi az alakra vágás, majd nútot vágunk a lencsének, és ívesre préseljük a keretet és szárakat. Ez 3-4 napot vesz igénybe. Ezután kezdődik a leglátványosabb folyamat, a kézi csiszolás. Több lépcsőben jutunk el a finom felületig. Behelyezzük a zsanérokat és egy speciális olajjal felületkezeljük a fát, amelynek száradási, keményedési ideje 1 hét. Ezt követi a polírozás és az összeszerelés. Két hét alatt van készen egy szemüveg, Az egyes munkafázisokról fotót küldünk vásárlóinknak, így végigkövethetik a megrendelt szemüvegük gyártási folyamatát.

RS12_resize.jpg

MC: Mitől lesznek egyediek, úgymond „Rozisak” az általatok tervezett napszemüvegek?

 

RS: Egyértelműen kettőnktől. A mi formavilágunktól, a kétkezi munkánktól, a hozzállásunktól és rugalmasságunktól.

RS13.jpg

MC: Mi a Rozi mögött rejlő filozófia? Mi szeretne lenni, ha felnő?

 

RS: A termékeinken keresztül szeretnénk átadni a bennünk rejlő alkotókészséget. A mi alkotási vágyunk eredménye egy egyedi, minőség orientált, természetes használati termék, amelyre büszkék vagyunk. Célunk az emberek igényességének erősítése. Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy itthon Rozi a nagy szemüvegmárkák elérhető, minőségi alternatívává váljon. Külföldön pedig meghatározó szerepet szeretnénk betölteni a fa napszemüveg márkák között.

RS14_resize.jpg

MC: Van egy kérdés, ami talán nem csak minket kínoz: honnan jött a Rozi márkanév?

 

RS: Ez kettőnk belső poénja. A nem létező kövér angol bulldogunk becézett nevéből, a Rozmárból jön. Így kezdtük el hívni a projektet is, aztán később annyira megszoktuk, hogy megtartottuk állandóra. Magyarországon elsőre kicsit meghökkentő, de barátságos.

RS15_resize.jpg

MC: Az indulásotok óta eltelt rövid időben meddig jutott a híretek? Van már esetleg olyan hazai, ne adj’ Isten külföldi közismertebb személyiség, aki Rozi napszemüveget hord?

 

RS: Júniusban indultunk, sajnos ennyi idő még kevés ehhez, de reméljük a közeljövőben már ismert emberek is hordani fogják, bár jobban örülnénk ha minél több hétköznapi, nem közismert embereken látnánk viszont az utcákon.

RS16_resize.jpg

MC: Külső személőként hatalmas falatnak tűnik elérni azt, hogy valami felkeltse az emberek figyelmét a sok tömegcikk között. Miért éri meg belevágni a saját ötletek megvalósításába? Ti bátorítanátok a hozzátok hasonló tervezőket az ötleteik megvalósításhoz szükséges lépések megtételére?

 

RS: Belülről még hatalmasabbnak tűnik. Számtalan okot fel lehet sorolni, hogy miért éri meg, mindenkinek más a fontos. Valakinek az üzleti szempont, valakinek az öncélúság. Mi azért vágtunk bele, mert az időnk és erőforrásaink megengedték, hogy létrehozzunk valamit, ami egy új szemléletmódon keresztül (főleg Magyarországon) közelíti meg a szemüvegkészítést, az anyaghasználatot és a kétkezi munkát. Szerencsére nem mi vagyunk az elsők, akik így gondolkoznak, de hatalmas feladat lesz ezt elterjeszteni, esetleg hétköznapivá varázsolni.

RS17_resize.jpg

MC: Mik a jövőbeli terveitek?

 

RS: A korábban említett két új modellt szeretnénk a 2014-es kollekcióban bemutatni. Év elején indítjuk a custom shop részt, amelynek keretében 10-12 fa közül lehet teljesen egyedi igény alapján választani és variálni, hogy ki milyet szeretne a keretre, szárra. Terveink között szerepel, hogy a három nagy európai optikai kiállítások közül egyen megjelenjünk. Üzleti oldalról pedig szeretnénk tovább fejleszteni, elsősorban saját gépeket beszerezni, ezáltal növelni a kapacitásunkat.

 

Elérhetőségek:

 

Weboldal: http://rozieyewear.com/

Facebook: https://www.facebook.com/RoziHandcraftedSunglasses/

 

RS18_resize.JPG

RS19_resize.JPG

RS20_resize.JPG

RS21_resize.JPG

RS22_resize.JPG

RS23_resize.png

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr715423671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása