Tavaly invitáltunk titeket először az Art Market Budapest nemzetközi kortárs művészeti vásárra, az érdeklődők számára pedig jó hírünk van, mert idén újra megrendezésre kerül az esemény, immár harmadik alkalommal. Bár a fő momentum persze a vásár, ahol a különböző galériák, művészeti projektek mutatják be a kortárs művészek munkáit, de a korábbiakhoz hasonlóan az idén november 28-tól egészen december 1-ig tartó eseményt is érdekes programok, izgalmas előadások és beszélgetések, valamint iskolai csoportoknak szervezett múzeumpedagógiai-és gyermekfoglalkozások teszik majd még színesebbé.
A 2011-ben létrejött ART MARKET BUDAPEST nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár olyan művészeti kompozíciót mutat be Európa talán legkülönlegesebb kiállítási csarnokaiban, amely bár a legpatinásabb nemzetközi vásárokról ismert kiállítóknak is lehetőséget ad, kiemelten kezeli a máshol talán még nem is látott, a nemzetközi színtéren még fiatal galériákat és művészeket, köztük a jövő épp most feltörekvő sztárjait.
A vásár az idei évben annak tartalmai elemei tekintetében is tovább fejlődik, a vásár területe az idei évben a korábbinál is „akciódúsabbá” válik. Az újdonságok közé tartozik, hogy kiemelt szerepet kap például a szobrászat, mint látványos, de sokak számára még kevésbé ismert és gyűjtött műfaj: a sCULTURE néven kialakított program a kiállítóterekben és a Millenáris épületei közötti parkban a szobrászat szerepét igyekszik bemutatni és megerősíteni a kortárs képzőművészetben.
A VISEGRAD4 – A kreativitás régiója kiállítási szekció különleges közép-európai csemege, a V4 jelenlegi magyar elnökségének látványos kulturális diplomáciai eleme, amelynek keretében a kiállítótér külön szegmensében cseh, lengyel, magyar és szlovák galériák színes, magas színvonalú anyaga a művészeti ágak komplexitásán (festmény, fotó, szobor, installáció) keresztül mutatja be a visegrádiak művészeti életét.
A vásár idei kiemelt témájához kapcsolódó LA GRANDE MIGRATION program világszínvonalú szakmai esemény, amelynek leglátványosabb eleme a mintegy 20 nemzetközi művész munkásságából válogató nemzetközi kiállítás a Millenáris B épületének emeletén.
Az ART+ projekt a társművészetek bevonásával segít valódi művészeti fesztivállá bővíteni a vásárt, amelynek keretében performanszok, művészeti akciók mutatkoznak be: nemzetközileg ismert New York-i performer fellépése éppúgy része ennek, mint például a helyszíni élő szoborépítés.
A vásár napi zárása után pedig érdemes még elidőzni a Millenárison, hiszen a helyszínen kialakított találkozóhely, az AFTER.BAR segít a galériásokkal, művészekkel, gyűjtőkkel közelebbi személyes kapcsolatokat is kialakítani.
Az Art Market Budapest 2013 tehát november 28. és december 1. között várja az érdeklődőket a Millenáris Park kiállítási csarnokában és különböző épületeiben (B-C-D épület). Az esemény ingyenes! A programokat errefelé tudjátok átnézni.