Imádok grillezni a barátokkal. Ilyenkor a legtöbbször rám bízzák a feladatot, hogy készítsek valami finomat, de mivel csak két receptet ismerek fejből, így nem igazán van választási lehetőségük. Bár legalább ezt a kettőt jól készítem; állítólag.
Imádok grillezni a barátokkal. Ilyenkor a legtöbbször rám bízzák a feladatot, hogy készítsek valami finomat, de mivel csak két receptet ismerek fejből, így nem igazán van választási lehetőségük. Bár legalább ezt a kettőt jól készítem; állítólag.
A világ számos pontjához hasonlóan, Magyarországon is megünnepeljük a Design Világnapját (World Industrial Design Day). Az idei világnap a design és a testi-lelki egészség kapcsolódási pontjait keresi. Ennek apropóján június 28-án a Magyar Formatervezési Tanács és a Design Hét Budapest közös szervezésében konferenciát tartanak a Bálna Budapestben, ahol a legizgalmasabb hazai egészségügyi-designprojektek is bemutatkoznak. Az esemény a Németországot vendégül látó őszi Design Hét Budapest bevezető programja is egyben.
Adam Lister a New York-i Vizuális Művészeti Iskolában tanult, ahol 2003-ban diplomázott. Tanulmányai során fedezte fel a 8-bites grafika iránti szeretetét, amit az akvarell technikával kapcsolatban kialakult rajongásával kombinált. Korábban a popkultúrából válogatott témákat, Star Wars karakterek vagy éppen A keresztapa karakterei jelentek meg az alkotásain.
Amióta az eszemet tudom vonzódom Amerikához, de soha nem tudtam megmagyarázni, hogy miért. Talán a szabadság, talán az álmok valóra váltásának ígérete és lehetősége, talán a demokrácia gyakorlása, talán a végtelennek tűnő terek vagy mindezek és még több apróság összességéről van szó.
Nem tudom, hogy mennyire jóízűen fogyasztják a vendégek az ingyen hot dogot ebből az elgondolkodtató és vicces, piknikus alkatú Volkswagen T2b mikrobuszból, de az ötlet mindenképpen figyelemfelkeltő és az alkotó eléri vele a célját.
Mivel sokat foglalkozom vele, egyre többször jön szembe velem az a gondolatkör, hogy az életet játszani kell és nem elszenvedni; hogy ébresszük fel a bennünk élő gyereket és ápoljuk a vele való kapcsolatunkat és a gyerekkorban elszenvedett sérüléseket; hogy igenis megengedhetjük magunknak, hogy lazábbra vesszük a gyeplőt, hogy nem veszünk mindent annyira véresen komolyan.
Mindig örülök, amikor meglátok egy-egy újabb Dorling Kindersley (DK) kiadványt a hazai piacon, mert a brit multinacionális kiadó cég remek infografikákkal, hasznos információkkal telepakolt tartalmas könyvei felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt izgalmas kikapcsolódást jelentenek. Legújabb kedvencem a Libri Kiadó gondozásában megjelent "Mindent a táplálkozásról" című vaskos könyv, amely egyetlen egészségtudatos ember könyvtárából sem hiányozhat.
Június 15-től várja az érdeklődőket az Új Budapest Galériában (Bálna) a Határtalan Design / 13. madeinhungary + 6. MeeD kiállítás, amelyben 9 ország több mint 100 dizájnerének munkái kapnak helyet. A régiós – cseh, lengyel, magyar és szlovák – tervezők munkái mellett első ízben láthat a nagyközönség német, osztrák, román, svájci és szlovén alkotók által jegyzett bútorokat, lakástextileket, tárgyakat.
Az Asya and Dmitriy Kosin’s Art Group duót a dekadens rizsporos parókák inspirálták a képeken látható papírból készített, elképesztő hajszobrok és a hozzájuk illő ruhák megtervezésekor. A művészek olyan, elképesztő eleganciát kölcsönöztek ennek a fura múltbéli divattrendnek a jelenben, amelytől akár még az is kitörlődhet az emberek gondolataiból, hogy eredetileg micsoda higiéniai baklövés volt ez az egész irányzat.
Mivel soha nem beszélgettem senkivel sem erről a témáról, a közelmúltig azt hittem, hogy csak engem és a hozzám hasonló típusú, introvertált, visszahúzódó, csendesebb embereket frusztrálja a versenyhelyzet vagy a túl nagy elvárás.
Andrea Ucini autodidakta olasz illusztrátor izgalmas alkotásain rejtett világokat mutat meg számunkra. Olyanokat, amelyekben gyakran az árnyékon keresztül vezet az út, vagy a fény biztosítja a megértést, néha az irónia vesz le a lábainkról, máskor pedig felröhögünk egy-egy jó poénon.
Egyik kedvenc állandó kollekcióm az IKEA-ban, az évről évre megújuló SOMMAR, amely a nyár előfutáraként érkezik az áruházakba, és vidám színeivel, játékos formáival vesz le mindig a lábaimról. A 2018-as kollekció darabjait nézegetve is azonnal aktivizálódott bennem minden érzés és fantáziakép, ami ehhez az évszakhoz kapcsolható...na jó, ebben a már májusban beköszöntő nyár is segített.
Nem emlékszem pontosan, hogy minek hatására alakult ki bennem annak az igénye, hogy az interneten olvasott hírek valóságtartalma után nézelődjek, pedig fontos lenne, mert akkor saját tapasztalatból fakadó, akár mások számára is hasznos tanáccsal tudnék szolgálni az álhírek elkerülésének lehetőségével kapcsolatban.
Minden évben lelkesen készülünk az őszre, ilyenkor halmoznak el ugyanis a legjobb művészettel és designnal kapcsolatos programokkal idehaza. A blog rendszeres olvasói tudják, hogy az egyik kedvenc a Design Hét Budapest, amely idén ősszel az évfordulóra való tekintettel a megszokottól eltérően nem 10, hanem 15 napon keresztül várja majd az érdeklődő nagyközönséget.
A képeken látható banán lámpák annyira furcsák, hogy az már jó. Ezeket a különleges lakberendezési kiegészítőket az amúgy is szokatlan tárgyairól híres Studio Job tervezte a hasonszőrű Seletti számára, akikhez egyébként bátran fordulhattok, ha meglepő, különös vagy akár megbotránkoztató designer dekorációkkal, bútorokkal és más nyalánkságokkal szeretnétek feldobni a lakásotokat.
Lassan 20 éve tartó rendíthetetlen szerelmem a brit DK (Dorling Kindersley Limited) könyvek iránt a Star Wars első részéhez idehaza kiadott képes enciklopédia beszerzésével kezdődött. Ez az album részletesen bemutatta a szereplőket, járműveket, helyszíneket, olyan plusz információkat szolgáltatott, amelyek a filmbe idő és helyhiány miatt nem kerülhettek bele. A messzi-messzi galaxis árnyalására tett kísérlet annyira jól sikerült, hogy azonnal rajongóvá váltam.
Az IKEA új, SPÄNST fantázianevű designer kollekciója a fiatalokat szólítja meg egy olyan, kreatív, modern, városi stílussal, amit a lakberendezésben is alkalmazhatnak. A Chris Stamp Los Angeles-i tervező és Maja Ganszyniec lengyel szabadúszó művész együttműködésében megszületett kollekció, az energikus, folyton pörgő személyiségek számára készült.
Gyerekkorunkban természetes az álmodozás, olyan fantáziavilágokat teremtünk a pillanat tört része alatt, amely a legjobb filmekével vetekszik, és azt is pontosan tudjuk, hogy mit akarunk csinálni egész életünkben. Gyakran mindent akarunk és mindenki akarunk lenni. Aztán megtudjuk a szüleinktől és a környezetünktől, hogy "fel kell nőnünk", és ahhoz, hogy ezt a mesterséges állapotot elérjük és fenntartsuk, el kell felejteni álmodozni, és lehetőleg másokat is le kell róla beszélni, hogy még véletlenül se szembesüljünk azzal, hogy akár máshogy is lehet csinálni.
Salman Khoshroo iráni művész Teheránban található stúdiójában készíti a képeken látható eszméletlenül impulzív festményeit egy nagyobb palettázókés és olajfesték felhasználásával.
A zajos szomszédaim miatt kezdtem el jobban odafigyelni a hangszigetelésre, és mivel audiofil vagyok és zenével is foglalkozom, a lakás jobb akusztikájának kialakítására. Sokat kutatva a témában a megfelelő megoldások után rájöttem, hogy a hangelnyelő/akusztikai panelek területén nem igazán vagyunk elhalmozva olyan termékekkel, amelyek a funkció mellett még látványukban is igazán különlegesek vagy egyediek, de az Alberto Sánchez és Eduardo Villalón által 2010-ben alapított MUT design stúdió termékei azonnal felkeltették a figyelmemet.
Oldalról oldalra nőtt bennem az értetlenség. A kérdés, ami már hosszú ideje érlelődött bennem, többször és egyre erősebben buggyant elő a sorok olvasása közben: vajon milyen a néplélek, amelyik az adott vezetőt megválasztja és/vagy hatalmon tartja? Sokkal érdekesebb a válasz kutatása, mint gondolnánk, olyannyira, hogy a megoldásokat is ezen a területen találjuk az esetleges problémákra.
A porcelán alakíthatóságának határait teszteli Alissa Volchkova designer. A Liquid Series-ben található tálak tulajdonképpen szabadon, különösebb alakítás nélkül szétfolyó és megszilárduló porcelánból készültek. Mondhatnánk, olyan mintha egy gyerek játszadozott volna az anyaggal, de pont ettől válik bravúrossá ez a kollekció.
Idén áprilisban érkezett az IKEA áruházakba az INDUSTRIELL kollekció, amelyet Pien Hein Eek holland tervezővel közösen álmodtak meg és készítettek el. Ezekkel a termékekkel Pien arra hívja fel a figyelmet, hogy a tömeges mennyiségben gyártott termékeknek nem kell feltétlenül jellegtelennek, unalmasnak lenniük.
Találó az, ahogy a tervezői megfogalmazták a képeken látható 25,000 Swarovski kristállyal díszített ruhaköltemény lényegét. Lana Dumitru divattervező és Vlad Tenu építész a FORÆVA fantázianevű alkotásukról dióhéjban így nyilatkoztak: "Vörös szőnyeges ruha a Marson".
Ez a könyv a jelenünk. Mindazok számára hasznos olvasmány, akik nem a világtól elszigetelten, egy lakatlan szigeten vagy egy barlangban töltik a boldog hétköznapjaikat. Ez a könyv tényeket közöl, mindenfajta értékítélet nélkül, így mindenkinek érdemes lenne, sőt el kellene olvasnia, populistáknak és nem populistáknak egyaránt.