Habkönnyű medveszoborral jelentkezett az idei Beaux Arts Ball című művészeti fesztiválra, a New York-i Design Office Takebayashi Scroggin (D.O.T.S.) nevű tervező cég. A két designer, Akari Takebayashi, Jason Scroggin és lelkes csapatuk mennyezetre felfüggesztett, medve alakú összetett rendszere nem kevesebb, mint 20.000 műanyag kábelrögzítő szalagból épült fel. Gyömöszölhető, de mégsem. Csak óvatosan, mert törékeny, mint az emberek és a természet közötti kapcsolat.

Tipikus kezdőmondat, de tényleg így volt...Ritter Ottó már gyerekkorában is szeretett rajzolni, mára pedig abban a szerencsés helyzetben van, hogy azzal foglalkozhat, amivel mindig is szeretett volna: rajzol. A Képző és Iparművészeti Gimnázium élvégzése után, 18 évesen már a Varga Stúdióban (mai nevén Stúdió Baestarts) dolgozott szupervigyorként és karakterhackerként. Többek között például ők készítették az angolok számára a Mr. Bean animációs sorozatot. A MoME animációs rendező szakán végzett művész azóta is itt dolgozik, igaz, mint art director, a fennmaradó időben pedig különböző kiadványokat (köztük például a Dörmögő Dömötör) szokott szabadúszóként illusztrálni.

„Azt mondják a szem a lélek tükre. Lehet benne valami. Fotóimon kiemelkedő szerepe van a szemeknek. Nem kellenek szavak. A tekinteteken keresztül közvetíthetem az érzéseket a világ felé. Legyen az állat vagy ember. Lányok és fiúk, nők és férfiak, gyermekek és felnőttek. Válogatás nélkül. Szemeikben az életük. Nézzék csak meg...” [ Kerekes István]

Hol leizzad a...hol befagy a...Bár az időjárás maga sem tudja eldönteni, hogy milyen évszak is van most éppen, mi túlnyomórészt mégis nyárias hangulatú őrültségeket válogattunk ebben a hónapban. Már csak pár hét a nyár, de még lehet velük villantani a strandon, ha elég gyorsak vagytok!

Jessica Joslin 1971-ben született Bostonban. Gyermekkorában még nem tudta, hogy felnőttként főállású művész lesz belőle. Kislányként valami megfoghatatlanul színes és vonzó vágykép hatására elsősorban tengerész akart lenni, aztán amikor kiderült számára, hogy a tengerészek élete nem csak móka és kacagás, úgy döntött, hogy biológus lesz belőle. Mindig is ellenállhatatlanul vonzónak találta az állatvilágot, a csodálatos, kifürkészhetetlen és varázslatos lények életét és elmúlását. A tudomány szerelmeseként, például kedvenc hobbija volt az ablakpárkányon pihengető legyek begyűjtése és mikroszkóp alatt tanulmányozása. A vágy, hogy szobrokat készítsen az elhullott állatok maradványaiból, kombinálva a korábban összegyűjtött fém alkatrészekből és egyéb alapanyagokból, nem sokkal ezután indult útjára. A mára népes családdá szaporodott, tematikus csoportokba osztott paralények első tagjait 1992-ben készítette el.

Császár Norberttel – vagyis akkor még csak Szuperapuként mutatkozott be – pár hónappal ezelőtt találkoztam, egy többedmagunkkal közös projekt miatt. Az azóta haverbloggá minősülő, remek Gyerekszoba társszerzői minőségében volt jelen, és nekem fogalmam sem volt arról, hogy nála a kreativitás nem csak a blogírásról szól. Erre már csak a magyART indulásakor sikerült rácsodálkozni, de jobb később, mint soha! A harmincas éveinek közepét taposó, számtalan egyéni és csoportos kiállítással rendelkező képzőművész, designer-grafikus, blogger, szuperapu inspiráló, egyedi hangulatú, könnyen felismerhető és beazonosítható műveiről, és persze nem utolsósorban saját magáról is nyilatkozik a folytatásban található friss és ropogós írásában.

A relatív uborkaszezonra fittyet hányva javában dübörög a partyszezon, és ahogy lineárisan fokozódik a különböző helyeken a hangulat, úgy érik az embert egyre-másra meglepetések. A múlt héten például a Zöld Pardonban, a rendszeres buliba járók előtt is ismeretlen arcok tűntek fel teljesen váratlanul, akik valótlanul pszichedelikus színű ruháikban a Superman, Spiderman, Batman alkotta szuperhíró-triót is megszégyenítő gyorsasággal vették birtokba a helyszínt...

Jamie Isenstein, amerikai performansz-művész nem egy egyszerű ember. Absztrakt, szürreális, ám mégis dekoratív munkái, mint például a (szó szerint) karos szék, kézfejben végződő víztömlő vagy éppen a medve alatt fekvő, bárány alatt fekvő, farkas alatt fekvő nő alatt elterülő szőnyeg, ügyesen egyensúlyoznak az elvetemülten humoros és a elborzasztóan ízléstelen alkotások között húzódó hártyavékony határvonalon. A 32 éves, Portland-i születésű, New Yorkban élő és alkotó művész fura előadásait, installációit, rajzait és szobrait a New York-i Andrew Kreps Galériában rendszeres időközönként megrendezett egyéni kiállításain lehet megtekinteni.

Az izraeli művészcsalád gyermekeként született Noma Bar, már egészen fiatalon rajongott a karikatúrák és piktogramok iránt. Diplomáját a jeruzsálemi Bezalel Művészeti és Design Egyetemen 2000-ben megszerző művész, illusztrátor és tervező jelenleg Londonban él, és az elmúlt években több mint 60 magazin – köztük a Time Out London, The Observer, The Economist – címlapját, 550 nyomtatásban megjelenő illusztrációt, valamint két rendkívül népszerű és lenyűgöző könyvet jelentetett meg. Társadalmi és politikai kérdéseket feszegető Negative Space című könyvéből, valamint legújabb, Cut It Out című sorozatából válogattam párat. Néha eltelik pár másodperc, míg meglátod a valós, olykor megrendítő, máskor humoros üzenetet.

A most bemutatásra kerülő épület, először komoly fejtörést okozott. Dilemma volt, mert itt nincsenek klasszikusan 45 fokban bedőlő pálmafák, se az eget a horizonttal érintő azúrkék óceán a háttérben. Meg egyáltalán érdekelhet-e rajtam kívül bárki mást a Skåne tartományban, Malmö városától jó száz kilométerre észak-keletre a Hässleholm településen egy 1950-es években épült gyár, ahol nem körzővel és vonalzóval tervezett park, hanem valódi ősfás-bozótos természet öleli körül a cseppnyi mesterséges tó partján megbúvó épületet?

Messze még a hideg és nyálkás ősz (reménykedjünk) és a lehullott falevelek begyűjtése, de azért érdemes előre gondolkodnunk és egy kis inspirációt gyűjtenünk Lorenzo Duran alkotásaiból. Gyönyörűséges munkáiból minden példány egyedi és megismételhetetlen. Najó, ez utóbbi nem igaz, hiszen a spanyol művész, a tökéletes levél megtalálása, majd a gondos tisztítás és tartósítás után, de még a formára vágás előtt, papírlapra rajzolja a megjeleníteni kívánt motívumokat. A szikével varázsolt, kínai, japán, német és svájci tradicionális papírvágás-technikát felelevenítő különleges alakzatok egyszerűen csak lélegzetelállítóak!

Lépj ki a galéria ajtaján, hagyd ott a múzeumot, menj fel a legmagasabb ház tetejére vagy szállj fel egy repülőgéppel a magasba, ha szeretnéd látni Stan Herd földművész alkotásait. Stan olyan családba született, ahol már a nagyszülők is földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, így nem csoda, hogy ő is ezen a területen próbál érvényesülni, igaz, egy kicsit másképp, mint a felmenők. Már több mint 30 éve foglalkozik a természet  művészi megmunkálásával – felássa, feltárcsázza, felszántja és más módon manipulálja az óriási vásznakat. Különleges alkotásait, lenyűgözően hatalmas képeit gyakran használják kereskedelmi célból, többek között az Absolut Vodkának is készített hirdetést.

Mit szólnál, ha hirtelen lehetőséged adódna, hogy utazni tudj, mondjuk vissza az időben? Esetleg jó kis töréseket okozva a tér-idő kontinuumban, te mit tennél például Marilyn Monroe-val, na pláne Hitlerrel? Vagy! Mit kezdenél azzal a helyzettel, ha lazán becsöppenve a 70-es évek disco-shittes világába, még mielőtt a Sony rászabadította a világra a walkman nevű őrületet, lehetőséged lenne mindenki előtt „újra” kitalálni, és mai tudásod birtokában redizájnolni a szórakoztató elektronika négy, világokat megrendítő találmányát: az mp3 lejátszót, a laptopot, a mobiltelefont és a kézi videojátékot?

Úgy tűnik, Laura Bifano ráérzett a divatos pixel art mániára. A Vancouver-sziget nagyon nedves keleti partján született szabadúszó illusztrátor festményein szereplő állatok életszerűbb hatást keltenek, mint a kiindulópontnak számító régi számítógépes játékok képi világából jól ismert lapos képpontvilág. A Brit-Kolumbiai Victoria-ban élő, designer végzettségű fiatal művésznő karakterei leginkább egy különleges és játékos dimenzió valódi és szerethető élőlényeiként jelennek meg. A tömzsi kis méhekről készült festmény halálos. Különleges alkotásai közül bárki vásárolhat etsy shopjában.

Régen volt már, hogy videóval indítottuk a napot, igazából fogalmam sincs, hogy miért. Megtörve ezt a szokatlan csendet, Nicos Livesey rövid, 15-20 másodperces villanásaiból hoztam kettőt, mert csak ennyi van. A londoni szabadúszó illusztrátor, animátor és rendező színes gyurma felhasználásával készített stop-motion rövidfilmjeit a Frank Zappa-val is együtt dolgozó gyurmanimáció-művész, Bruce Bickford ihlette. A pszichedelikus hatást a geometrikus formákat tartalmazó gyurmatömbök aprólékos felszeletelésével érte el. Vigyázat, beszippantós!

"Magány termi az eredetiséget, a merészen, meghökkentően szépet, a költeményt, ámde magány termi a fonákot, az aránytalant, az abszurdot és a tilalmast is..."

A magyART mai főszereplője, Biró Roland alkotásait nézve önkéntelenül is Thomas Mann fent idézett szavai jutottak eszembe. A képzelet és a valóság határán izgalmasan/pofátlanul ügyesen balanszírozó, magát – találóan – képidomárnak nevező művész fotóival, kollázsaival folyamatosan jelen van a különböző hazai és külföldi galériák [Szentendre, Budapest, Debrecen, Genova és Párizs] kiállítótermeiben, de jelenleg is láthatóak művei az Utómunka című kiállítás keretén belül a Klauzál 13 galériában.

Nyárias (őszies?) "Csináldmagad!" tippünk három szóval körbeírható: művészet, design, újrahasznosítás. Nem is kell több! Alvaro Tamarit, első pillantásra nem túl kényelmes, viszont precízen összeállított ülőalkalmatosságában úgy ötvözte ezt a három dolgot, hogy közben egyedi és különleges lakberendezési tárgyat készített. A spanyol művész, szobrász, bútortervező, főiskolai tanár padjának feltételezett súlyához hasonlóan az ára is brutális, a 2007-ben készült Banco del Pensamiento (Gondolatok padja) jelen pillanatban 8.500 dolláros áron várja szerető gazdáját.

Korábban itt írtam Kyle Bean-ről és az ő tojáshéjcsirkéjéről. Akkor arról áradoztam, hogy a huszonéves srác amúgy átlagos témákat feldolgozó alkotásainál, a nem hagyományos anyagfelhasználás jelenti az igazi csettintést. Ezt az állítást bizonyítandó, a Brighton-i művész most újabb meghökkentően ötletes alkotássorozattal jelentkezett, amelyben ceruzaforgácsból kapirgálta össze a portrékat. A nagy-nagy műgonddal megformált képeket egyébként a Wallpaper magazin idei Handmade kiadásához készítette, én pedig izgatottan várom, hogy Kyle Bean mit tartogat még számunkra a jövőben.

A magyART indulásakor még nem gondoltuk volna, hogy a blog életében egyszer kénytelenek leszünk alkalmazni az általunk sem szeretett és eddig sikeresen hanyagolt elő-szelekció intézményét. A jelentkezők ilyen elképesztő száma miatt azonban – fájdalom –, kénytelenek voltunk valamiféle „fuck”-rendszert bevezetni, ami persze semmiképpen sem jelenti azt, hogy rostáljuk a portfóliókat. Mindössze megpróbáljuk néhány kritérium – jelentkezés ideje, aktualitás, éppen most kiállítok, stb. – alapján ebben a degeneráltan kontraszelektált jelenben valahogy mégis szelektálni, a bátran kijelenthetem, egészen parádés mezőny anyagát. A lehetőségekhez képest ugyan próbálunk objektíven dönteni a megjelenésekről, néha azonban elgyengülünk ám mi is, és ilyenkor bizony becsusszan egy-egy szubjektív választás...

Jaume Plensa, barcelonai születésű kortárs művész, szobrász jelenleg éppen első nagyobb kiállítását mutatja be Nagy-Britanniában, a Wakefield-ben található Yorkshire Szoborparkban. A földalatti galériában, valamint a környező külső tájban elhelyezett új alkotásai, különleges szobor-és rajzgyűjteménye, installációi arra ösztönzik a nézőket, hogy a művészetet tapintható és érzéki módon fedezzék fel. A grandiózus, légies hatást keltő hálószerű struktúrák, megvilágított szobrok, a lebegő acél betűkből összeálló, 50 méteres széles szövegfüggöny és a többi kreatív alkotás életigenlő, szórakoztató és nem utolsósorban interaktív kivitelezése valóban közelebb hozza az emberekhez a szó minden értelmében megfoghatatlan művészetet.

Abban a pillanatban, amint kidugom az orrom az erkélyre épp csak egy cigi erejéig, tépi is lefelé a nem létező skalpot a koponyámról a jeges északi szél. Július közepén mellbevágó, ha a Zember jobban érzi magát a négy fal között, úgy döntöttem tehát, hogy délutáni inszájd vackolódásokhoz hozok néhány czuki, mesebeli tündért, manót és koboldot. Alexander Janssonnak a göteborgi freelancer grafikusnak, illetve Sleeping House nevű stúdiójának pedig nagy-nagy respect az élményért!

Igénybe vehetik-e a művészek a köztereket, ránk erőltetve saját véleményüket és világlátásukat? Saját véleményem, hogy igen! Főleg, ha az elkészült alkotás maradásra késztet minket, neadjisten, hatására visszatérünk az adott helyszínre, sőt, akár kifejezetten keressük az alkalmat az odalátogatásra, mindenképpen érdemes hagyni, hogy újragondolják és ezzel vonzóvá tegyék a gyakran lélektelen területeket. A magyarul sokkal rondább, nyilvános-, közösségi-, köztéri művészet elnevezéssel is bíró public art egyik francia fenegyerekének legutóbbi térrendezése éppen ebbe a kategóriába tartozik.

São Paulo egyik szofisztikáltabb, kertvárosi kerületében, egészséges távolságra a belváros burjánzó felhőkarcolóinak monolitjaitól építette fel saját álomkunyhóját a venezuelai származású építész/designer Pedro Useche. A környék természetes vegetációja tálcán kínálta a lehetőségét egy olyan öko-tudatos élettér konfigurálásához, ahol az épület figyelemreméltó építészeti elemei, az elegáns belső terek révén, a saját tervezésű modern-vintage bútorokkal, valamint az eklektikusba hajló csodálatos művészeti gyűjteménnyel kiegészülve, egy irigylésre méltóan könnyed, látványos és tagadhatatlanul latinos temperamentumú otthon jöhetett létre.

A blog rendszeres olvasói előtt nem titok, hogy a kreatív anyagfelhasználás, az újrahasznosítás mindig megdobogtatja a szívemet. Míg idáig csak külföldi példákkal tudtam szolgálni, egy-két héttel ezelőtt végre egy magyar úriember, bizonyos Kollár István jelentkezett a felhívásunkra. István mindig is szívesen foglalkozott a barkácsolással, azonban a végső lökést az adta meg számára, hogy 4 évvel ezelőtt Budapestre költözött a saját lakásába. A klasszikus felújítási procedúrák, mint a festés, mázolás, fúrás és faragás mellett pár lakberendezési tárgyat, dekorációt is készített a saját örömére.

Mit gondolsz a valóságról? Tőlünk független létező valami, vagy mi teremtjük saját magunk köré, esetleg szimplán egy illúzió? Filozofálni kemény tapasztalati tényekkel kell elkezdenünk, nem pedig a képzelet ellenőrizhetetlen feltételezéseivel. Az a tudás, amely nem a tapasztalattal kezdődik, soha nem válik biztossá, csak a feltételezés területén marad.