Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Jessica Joslin paralényei

Jessica Joslin paralényei

2011. július 29. - Darqo

Jessica Joslin 1971-ben született Bostonban. Gyermekkorában még nem tudta, hogy felnőttként főállású művész lesz belőle. Kislányként valami megfoghatatlanul színes és vonzó vágykép hatására elsősorban tengerész akart lenni, aztán amikor kiderült számára, hogy a tengerészek élete nem csak móka és kacagás, úgy döntött, hogy biológus lesz belőle. Mindig is ellenállhatatlanul vonzónak találta az állatvilágot, a csodálatos, kifürkészhetetlen és varázslatos lények életét és elmúlását. A tudomány szerelmeseként, például kedvenc hobbija volt az ablakpárkányon pihengető legyek begyűjtése és mikroszkóp alatt tanulmányozása. A vágy, hogy szobrokat készítsen az elhullott állatok maradványaiból, kombinálva a korábban összegyűjtött fém alkatrészekből és egyéb alapanyagokból, nem sokkal ezután indult útjára. A mára népes családdá szaporodott, tematikus csoportokba osztott paralények első tagjait 1992-ben készítette el.

via: sweet station

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr803089368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása