Takács Viktória így mesél magáról: „A nagyim szavai csengenek a fülembe folyton: „Arany kezed van!” Bármikor varrtam, rajzoltam, festettem, kötöttem, ő így dicsért. Amikor néhány hónapja elveszítettük, úgy éreztem alkotnom kell, hogy elmúljon a szomorúság, és belevetettem magam a munkába.” Így született meg az első, a második, aztán szépen sorban, a mára már Hello Indigo névre keresztelt kollekció összes darabja.
Thomas Pavitt művész nem egy unatkozós fajta. Ha éppen nem 10.000 gyufaszálból készít komplex tipo-képet, esetleg Blu Tack gyurmaragasztó-hurkácskákból hasonló alkotást, akkor azzal üti el az idejét, hogy pontról pontra összeköthető rajzot készít Mona Lisáról. Először persze körbenézett a Zinterneten, hogy melyik a legbonyolultabb „dot to dot” rajz, de egyikkel sem volt megelégedve, ezért inkább felvázolta a maga változatát Leonardo Da Vinci híres festményéről. Pontosan 6.239 darab gondosan elhelyezett pont összekötésével előbukkanó Mona Lisa-változatot készített, majd egy nem hivatalos világrekord kísérlettel megfejelve a dolgot, 9 és fél órán keresztül húzogatta a vonalakat. A fáradtságos folyamatról készített fotók és time-lapse videó a folytatásban.
Bár 2005-ös készítésű furaságról van szó, számomra mégis az idei év egyik legbizarrabb autója az agykocsi, amelynek készítője és tulajdonosa Olaf Mooij. A rotterdami székhelyű holland művész amúgy is híres az egyedi „kocsiszobrairól”, de a szóban forgó „Braincar” mindegyiken túltesz. Ha a kinézet nem volna elég, a használt autó hátuljára elkészített és felerősített agy különleges funkcióval bír. A kocsiban elhelyezett fotó-és videórendszerrel megörökíthetjük az utazásainkat, és egyéb nyalánkságok mellett akár éjszaka vissza is vetíthetjük a matt fehér agy felületére, hogy extra vizuális élményt biztosítsunk a meglepett emberek számára. Bizarr!
A párizsi Centquatre művészeti központ egyedülálló gyűjtőtégelye a kreativitásnak, nyitott minden fajta művészi kifejezésre, többek között zene, tánc és színház. Egyik hangárszerű, 500 négyzetméteres épületében Elise Morin művész Clémence Eliard építész közreműködésével készítette el hatalmas installációját. A pontosan 65.000 darab régi, használt CD „összevarrásával” kialakított hullámzó tengert 2011. szeptember 10-ig lehet megtekinteni a helyszínen, ahonnan tovább utaztatva más kiállításokra, különböző, mégis hasonlóan lélegzetelállító formában tárják majd az érdeklődők elé.
Azon gondolkodtam, mihez is tudnám hasonlítani a dán designer Kristian Ulrich Larsen alábbi fotókon látható multifunkcionális távirányítója. Első blikkre semmi nem ugrott be, majd néhány perc elteltével eszembe jutott a klasszikus és manapság az adóbevallásokkal hivatalosan is összefüggésbe hozott, ellenben mindenképpen jobb sorsra érdemes söralátét. Majd a pillanat tört része alatt radíroztam is ki a képet, mert oly korban élünk, amikor erősen vigyázni kell már a fake kontextusokkal is.
A DDB Worldwide Pte. Ltd. reklámügynökség kreatív, semmihez sem hasonlítható ötletek megvalósítására létrehozott projektjének egyik legújabb darabja a Tree of Life. A Degree nevű gyűjtőtégelyben munkálkodó Gary, Aaron és Khairul ötlete egyszerűen, mégis nagyszerűen szemlélteti a környezetvédelem fontosságát, a természettel szimbiózisban élő állatvilág kiszolgáltatottságát és csendes szenvedését az emberi pusztítás következtében. Ha kitennéd a faladra, az újrahasznosított papírra nyomtatott posztert akár meg is vásárolhatod 45 dollárért.
Bár az izraeli formatervezés mai üdvöskéiről már több alkalommal is hírt adtunk, arra még nem volt példa, hogy kíváncsiságunkat kielégítve egy itteni magánház privát szférájába is bepillantsunk. Most végre – bepótolandó ezt a hiányt is – horgonyozzunk le a világ egyik legrégebbi kikötőjeként számon tartott Jaffa városának kikötőjében...
Itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy velünk mozizhassál! A Fórum Hungary Kft és a Blog.hu jóvoltából kaptunk 5 darab páros belépőt a vámpíroshorroros Frászkarika 3D augusztus 17-i premier előtti vetítésére (amin mi is ott leszünk), mi pedig szeretnénk meghálálni a Manzárd Café facebook rajongóinak, hogy ilyen szép számban gyűltek össze nálunk. Gyors játékunkban azt találtuk ki, hogy jól kisorsoljuk azok között a Manzárdos rajongók között ezt az 5 darab páros belépőt, akik ma (azaz augusztus 10.) éjfélig elküldik a manzard.cafe@gmail.com címre (a tárgyhoz írjátok oda, hogy "Frászkarika 3D") a helyes választ az alábbi kérdésre:
A helyesen válaszoló nyertesek listáját holnap (augusztus 11.) tesszük ki a facebookos üzenőfalunkra. A film augusztus 17-én 20 órakor kezdődik az egyik budapesti moziban.
Arra tanítanak, hogy nem szabad, pedig az étellel játszani jó dolog, sőt, kötelező, főleg, ha olyan végeredmény kerül ki a kezeink alól, mint amilyet az ausztráliai Melbourne-ben élő fiatal művész, Jun Gil Park készít. A banán héjának természetes oxidációs folyamatait kihasználva, fogpiszkálóval megkapargatva az érzékeny felszínt, rendszeres időközönként egyedülálló alkotásokkal lepi meg az érdeklődőket.
A svédországi Örebro főterén kiállított óriási sárga nyúl nem váltott ki osztatlan sikert a város lakói, illetve a turisták körében. Vagy nagyon szeretik, vagy nagyon utálják a történelmi központban kiállított környezetidegen szobrot. Köztes állapot nincs. Az ilyenkor megrendezésre kerülő, lassan hagyományossá váló OpenArt fesztivál egyik ideiglenes látványosságát az a Florentijn Hofman tervezete és kivitelezte, akinek hasonlóan hatalmas és látványos, flip-flop papucsokból készített majmáról korábban már beszámoltunk. A gigaprojektekhez, azon belül is az óriási pihengető állatokhoz vonzódó holland művész fából készült, 16 méter magas nyulát szeptember 11-ig lehet megtekinteni.
Észrevehető egyfajta tendencia abban, ahogy a fiatal kortárs művészek a porcelánt egyre inkább egyfajta mélyen rejtőző szadista hajlam kiélésére használják. Az alapjáraton bájos (és/vagy giccses) lakáskiegészítők készítésére használt anyagot előszeretettel alkalmazzák a fura gyerekkor vagy az egyszerűnek nem nevezhető társadalmi hatások feldolgozására. Munkái alapján a 26 éves Maria Rubinke is ebbe a kategóriába tartozik. A dán keramikus játszi könnyedséggel veszi el az anyag ártatlanságát töredezett, eldeformált, felnyitott, feldarabolt, levágott, átszúrt, vérző szobraival. Nyugalom megzavarására alkalmas képek a folytatásban.
Okistugu Kado szusiszakács Oszakai konyháján különleges gasztrocsodák készülnek. A tehetséges séf órákat tölt mindenféle gyümölcsök és zöldségek faragásával, amelyeket végül bambusznyárs vagy fogpiszkáló segítségével tart egyben. A plusz poén és a hírverés kedvéért kizárólag übernépszerű Star Wars karaktereket készít a korábban jégszobrászként dolgozó művészlélek. Immár majdnem 15 éve foglalkozik a zöldségek különleges megmunkálásával, és ezalatt az idő alatt több mint 40 figurát készített. Yoda, R2D2, Han Solo, Ahsoka Tano, rohamosztagosok, Ewokok sárgarépából, fehér retekből, édes burgonyából és társaikból a Minayoshy szusibárban élőben is megtekinthetőek.
Ugyan érdekes vállalkozás a mai világban boríték vagy levélpapír-designnal foglalkozni, de néha azért sikerül olyat kitalálni, amit már csak a poén kedvéért is érdemes használni. A grafikai tervezéssel, terméktervezéssel foglalkozó japán D-BROS borítékötletei pont ebbe a kategóriába tartoznak. A felnyitáskor látványosan előbukkanó kondenzcsík, mozdony kéményén kiáramló gőz vagy éppen a kipufogófüst, minden gyermeklelkű felnőtt számára élvezetes játék lehet.
EVOL különleges vonzódásáról a lakótelepi épületekhez már korábban beszámoltunk. A német szabadúszó művész, street art fenegyerek most újabb érdekességgel jelentkezett, mégpedig a hamburgi MS Dockville zenei és művészeti fesztivál látogatóit kényezteti érdekes alkotásával. EVOL a félig ipari, félig zöld területen elhelyezkedő, kiállításokkal, művészpiaccal és egyéb művészeti projektekkel kényeztető 3 napos popzenei eseményre természetesen ismét panelházakkal készült. A kíváncsiskodók egy 8 nap alatt kiásott árokban és a benne elhelyezett miniatűr betondzsungelben bóklászhatnak két koncert között.
Balogh Írisz soha nem akart művész lenni. Nem pályázik, nincs rajta nyomás, hogy eladhatót készítsen, hogy ebből éljen. Ahogy mondani szokás jó közhelyesen, mégis súlyos igazságtartalommal: ő csak egy alkotó ember, aki abból dolgozik, ami épp a keze ügyébe kerül, arra viszont állandó késztetést érez, hogy a benne élő kreativitást kifejezze valahogy. Komolytalannak nevezi magát, műveivel nincsen súlyos mondanivalója, mindössze formai játékról, szórakozásról van szó.
Ingrid Dabringer munkáinak megnézése után valószínűleg soha többet nem fogsz úgy ránézni a térképekre, mint korábban. Vagy mégis, de ez most mindegy. A művésznő ugyanis úgy használja a leselejtezett térképeket, mint a vásznat, ötletesen megfestett emberi alakjaihoz, játékos és vidám lényeihez. Vonzódása a térképekhez talán nem meglepő, hiszen a Bécsben született, jelenleg Kanadában élő és dolgozó festő, 13 éves korára annyi helyen járt és élt, amit egy átlagember nem igazán mondhat el magáról. Hogy csak néhányat említsek a sok közül, Indonézia, Libanon, Kanada, Mexikó, Ecuador és az Egyesült Államok alapozta meg és inspirálta a későbbi alkotásokat.
Roongrojna Sangwongprisarn (legfelső kép) bangkoki műhelyének mélyén különleges alkotás készült a közelmúltban. A minden valószínűség szerint fanatikus Alien és Predator rajongó, kizárólag újrahasznosított autó-, motor- és bringaalkatrészek felhasználásával építette meg legújabb motorjának lenyűgöző vázát. Természetesen napi használatra alkalmas változatban készítette el a két ikonikus szörny szerelemgyerekére formált motort, amely nem az egyetlen a négy üzlettel (Ko Art Shop) és nemzetközi megrendelésekkel is rendelkező 54 éves művész repertoárjában.
Mindenféle extra érzelmi reakció nélkül megyünk tovább egy vágódeszka, egy sodrófa, egy üresen álló képkeret vagy éppen az ágyunk mellett – számunkra már jóformán nem jelentenek semmit. Maskull Lasserre pont ezekben a hétköznapi tárgyakban fedezi fel a rejtett lehetőségeket. A 32 éves kanadai művész lélegzetelállító szobrászi munkáját olyan furcsa, hátborzongató és nem kevés humorral elkészített alkotások jellemzik, mint például a kígyócsontvázzá faragott baltanyél, a képkeret sarkában megbúvó fogsor vagy éppen a hegedűvé alakított húsvágó bárd.
Pam Glew, brit kortárs művész egyedülálló festészeti stílusáról ismert. Saját maga által kifejlesztett fehérítő technikájával különböző szöveteket és zászlókat, valamint ezek kombinációit maratja, majd festi újra a tökéletes végeredmény elérése érdekében. Az 1978-ban született művésznő előszeretettel használ régi, kézzel készített anyagokat, leginkább híres emberekről készített portréihoz, amelyekkel Európában, az Egyesült Államokban, Ázsiában és Ausztráliában, több mint 80 csoportos és 5 egyéni kiállításon vett részt az elmúlt években.
A helyszín San Francisco. Közelebbről, a város észak-nyugatról a Market Street, míg kelet felől a San Francisco Bay által határolt, alig több mint két négyzetkilométeres területe, még közelebbről a divatos SOMA [South of Market] negyed egyik csendes utcája, a Freelon street, ahol a 110. szám alatt található épülethez közelítünk - először hátulról - a StreetView segítségével. A Martin Building ingatlanberuházó megbízásából a korai 2000-es években épített három szintes ház már kívülről is megnyerőnek tűnik, ám a látvány, ami az épületbe lépve fogad, egészen elképesztő...
Mit gondolsz, mit látsz? Szövött anyagokból összeillesztett képeket, esetleg aprólékosan elkészített, csalóka olajfestményeket? Első ránézésre, a kérdés első felére adott igenlő válasz tűnik helyénvalónak, pedig az igazság az, hogy bizony különleges olajfestményekkel van dolgod. Caroline Larsen alkotásai közelről (és távolról is) úgy néznek ki, mintha mívesen elkészített szőttesek volnának, pedig nem. A Torontóban élő és dolgozó, többször kitüntetett, számos nemzeti és nemzetközi kiállítással rendelkező művésznő időt és energiát nem spórolva, olajfestékhurkákból készíti lenyűgöző műveit.
Távolról sem tudatosan – vagykitudja –, de ismét egy civilizációtól elszigetelt helyre érkezünk. Új-Zéland második, egyben a világ 14. legnagyobb szigetén, annak is egy északi, eldugottabb szegletében járunk, ahol jelen esetben a szubtrópusi éghajlat mellé társul az isten háta mögötti helyekre jellemző egyetlen állandó: a nyugalom.
A H Concept, terméktervezéssel foglalkozó japán cég nem régiben jelentette be több új termékük megjelenését, amelyek közül számomra az egyik legfigyelemreméltóbb az evolúció radír. Hiroyuki Shiratori designer a Németországban töltött iskolaévek alatt találta ki az ötletes irodai kiegészítő egyedi formáját, amely az egyik oldalon értelemszerűen majom, míg a másik oldalán emberi alakot kapott. A kellő mennyiségű iróniával visszafejlődést bemutató, illetve nyomdázásra is használható radír darabját 315 jenért, fekete, fehér és bézs színben lehet megrendelni.
Ji Yong-Ho, sok-sok művésztársához hasonlóan újrahasznosít, azonban mindezt szemkerekítően figyelemreméltó módon teszi. A koreai szobrász kedvenc alapanyaga a használt, mások által kidobásra ítélt gumiabroncs, amit sikerül olyan különlegesre formáznia, hogy ha lenne hajam, biztos eldobnám. A harmincas évei elején járó művész úgy lehel új életet a használt gumiba, hogy közben futurisztikus vadállatok, rovarok és humanoid lények kerülnek ki a kezei alól. Korábban persze kísérletezett „egyszerűbb” anyagokkal is, mint például agyag és bronz, de azt a fajta szabadságot, rugalmasságot, amelyet a gumi biztosít számára, egyiktől sem kapta meg. Lehet, hogy nem is baj!
Bár nem vagyok ellene a járatlan utaknak, sőt, a vágy tulajdonképpen folyamatosan a kitaposatlan ösvények felé hajt, úgy gondolom, a jól bevált recepteknek azért mégis csak fontos helyük kell, hogy legyen mindannyiunk életében. A gondolat aktualitását az idei Budapest Design Hét egyre közelebbi megnyitója indokolja. A legfontosabb nemzetközi workshopok életében már régóta bevett gyakorlat, hogy az ott kiállítók jelentős többsége, egy-egy új projektjének premierjét ezekre az eseményekre időzíti. Milánó, London vagy épp Stockholm hasonló tematikájú börzéin már megszokott, hogy szinte mindegyik kiállító standjánál valami világpremierbe botlik a látogató.