Amikor My Dog Sighs szemetet talál a járdán – ami valljuk be, nem is annyira nehéz dolog –, kihasználva az élet, az emberi hanyagság, nemtörődömség adta lehetőséget, különleges lényeket varázsol belőlük. Nyilván itt az újrahasznosítható dolgokról van szó, jelen esetben például az alumíniumdobozokról.

Nos, a mai poszt elég durva csúszásáért mi, vagyis én kérek elnézést. Magyarázkodni soha nem szerettem, most sem teszem! Nyilván mindenki érteni fogja, ha annyit mondok: a magyar egészségügy egyik esztergomi intézményébe voltam ma délelőtt 10 órára hivatalos, ehhez képest alig egy órája értem haza...!

2007 szeptemberében nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Tiencsin kereskedelmi központjában (Heping kerület) található Porcelán Ház, Csang Lian-cse (张连志) sikeres üzletember, étteremlánc-tulajdonos, porcelángyűjtő jóvoltából. A különleges házat állítólag több mint 400 millió antik porcelán darabka, 10 000 darab ősi váza, 500 darab porcelán macska, 300 kőoroszlán stb., valamint több mint 20 tonna természetes kristály felhasználásával díszítették fel...

A világ kert-és virágszerelmesei számára kiemelt fontossággal bírnak az RHS (Royal Horticultural Society, avagy Királyi Kertészeti Társaság) virágkiállításai. Az, hogy melyik a legnagyobb, legdíszesebb, legjobb, a Chelsea Flower Show vagy a Hampton Court Place Flower Show, megoszlanak a vélemények, egy dolog viszont biztos, idén (is) lemaradtunk az eseményekről, viszont hoztunk pár képet ízelítőnek.

Bár napi szinten jómagam már képtelen vagyok olyan sebességgel kapkodni a fejem, ami a geekfronton történő viharos események követéséhez ma alapfeltétel lenne, a dán dizájner Niels Astrup, elsőre hétköznapinak látszó órakoncepciója láttán meg kellett pihennem egy pillanatra. A Touch Skin Watch ugyanis, valami egészen mérföldkőnek számító cucc lehet, ha a Mashable is jónak látta beszámolni róla...

A művészet egy rendkívül jó fogyókúrás módszer lehetne, feltéve, ha rendszeresen az alkotást választanánk az evés helyett, de nyilván ilyen nem létezik, úgyhogy valószínűleg Gregory Euclide is bepótolja a kimaradt ebédeket a tanítási órák alatt.

Földrajz-, újrahasznosítás- és különlegességmániásoknak, és persze mindenki másnak ajánlom figyelmébe a képeken látható földgömbcsillárt, amelynek Benoit Vieubled jóvoltából örülhetünk és köszönhetünk szépen. Köszönjük!

Lehet, most néhányan felteszik a kérdést, mit találtak ezek annyira érdekesnek egy hivatalos elnevezése szerint "üzemanyagtöltő állomáson", hogy 18 képet pazarolnak rá? A kérdésre itt a rövid válasz: a betont, a formát, az ötletet, és nem utolsó sorban a nevét " Pausa". A Galánta melletti, magunk között szimplán Jetson-os benzinkutat a cseh Atelier SAD építészei követték el, nekünk meg bejön! Nagyon...

Vannak olyan barátaim, akik imádják a régi bőröndöket, akik a lomtalanításon is csak ezt keresik, kutatják a sok kidobált kacat között, és néha gyöngyszemekre lelnek. Jelentem, nincsenek egyedül ezzel a szenvedéllyel, sőt, van valaki (és persze rajta kívül még biztos sokan mások is), aki művészi szintre emelte ezeknek az összegyűjtött vintage bőröndöknek a létét.

Benoît Maubrey művész alapítója és igazgatója a berlini székhelyű művészeti csoportnak, a Die Audio Grippe-nek. Maubrey és társai látványos és viselhető elektroakusztikus ruhákat készítenek és különleges képzőművészeti performanszaikban táncosok segítségével gyakran meg is szólaltatják őket. Ezzel a mókával több mint 20 éve járják a világot, Tokiótól kezdve Helsinkiig nagy-nagy sikert aratva.

Abraham Maslow A lét pszichológiája felé című könyvében írja: „Az alapszükségletek (a létfenntartás, a biztonság és veszélymentesség, a valahová tartozás és a szeretet, a tisztelet és az önbecsülés, valamint az önmegvalósítás szükségletei), az alapvető emberi érzések és az alapvető emberi képességek vagy semlegesnek, premorálisnak, vagy egyenesen „jónak” tűnnek...

Heike Weber német művésznőről korábban a vibrálóan gyönyörű padló-és falburkolataival kapcsolatban írtunk, most az ugyancsak jelentőségteljes, egyszerűen csak Kilimnek nevezett installációsorozatáról teszek említést, mert újra felfedezte magának a blogoszféra, köztük mi is.

Ha már úgyis annyira népszerű a különböző időszakokban (években, évtizedekben) készített fényképek összerakása, miért nem lovagolhatná meg ezt az egészet mondjuk egy híres napilap? Az egyszerű válasz, hogy meglovagolhatja, sőt, meg is tette!

A ma bemutatásra kerülő Szekeres Imre 1969. november 23-án született Győrben. Gyermekkorát Szolnokon töltötte. A Művésztelep gyakori látogatójaként, leginkább Baranyó Sándor festőművész képei ihlették meg. Későbbiekben Szigeti Imre festőművész mellett kezdte plain-air tanulmányait, amit Korga György oldalán fejlesztett tovább.

Köztudott, az amerikaiak valamiféle rejtélyes okból kifolyólag megőrülnek a tévécsatornák különböző tehetségkutató versenyeiért, melyeknek valóban se szeri se száma. Talán az életnek nincs is olyan szegmense, amiben ne keresnék az épp aktuális bajnokokat, és ez alól nem kivétel persze a lakberendezés területe sem. Az egyik, a mi exDeko tévénknek megfelelő csatorna a HGTV online verziója már negyedik alkalommal indította el a Design Star című versenyt, melyben – elsősorban – pályájukat most kezdő lakberendezők mérték össze tudásukat. A szigorú ítészekből álló zsűri a tavalyi etap végső győztesének azt az Antonio Ballatore-t választotta, aki szakmai körökben eddig kevésbé volt ismert, a Los Angeles-i rock kocsmák közönsége előtt viszont annál inkább...

A képeken látható guggoló emberalak egy körülbelül 26 méter magas, mintegy 60 tonna súlyú óriás, aki türelmesen várja Közép-Hollandiában a környezeti változásokat, a globális felmelegedés következményeit. Legalábbis a készítő, Antony Gormley szerint.

Szerencsére ott azért nem tartunk, hogy mindenkire egyaránt kötelező dresszkódok szabályozzák életünket! A stílusos öltözködés egyelőre még a szabad akarat és jó adag bátorság, de semmiképp sem a pénz függvénye! Jó néhány év megfigyelései alapján kockázat nélkül – privibe – ki merem jelenteni: minél szürkébb cuccban jár valaki – kivéve bölcsészek/ LOL –, annál porosabbak a gondolatsorok. És, bár lehangoló, hogy szép számmal, sőt, inkább túlnyomó többségében vannak itthon az olyanok, akik ha revolvert fognak a fejükhöz, akkor sem bújnának bele ezekbe a hacukákba, amit – egy könnycseppet közben elmorzsolva –, de szó nélkül akceptálok.

Sajnos Varga Bertalan végül nem írt vissza, mikor arra kértük a magyART-os jelentkezése után, hogy válaszoljon pár kérdésünkre. Sebaj, mi nem adjuk fel, ilyen esetben pár hónapra rá, ha kell, ha nem, ha kapunk választ, ha nem, ha esik a hó, ha fúj a szél, akkor is megjelentetjük a posztot. Berci esetében meg pláne, hiszen tetszenek a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tavaly végzett 1986-os születésű festő hipnotikus alkotásai, főleg ebben a forró nyárban!

Tommy Gun autodidakta művésznek és csapatának nagyjából 3 hónapját vette igénybe a most következő képeken látható, autókból készült Stonehenge-másolat elkészítése. A 36 tonnás monstrumot Citihenge névre keresztelték, bár nyilvánvaló okokból sokan inkább Skodahenge nevezik.

Alig két hónapja, hogy rábukkantam erre az oldalra, azóta pedig, ha két poszt között akad némi szabadidőm, máris kattanok vissza rá. Tulajdonképp az van, hogy visszavonhatatlanul függővé váltam. Először csak a fotók miatt. Aztán kíváncsiságomat kielégítve egyszer bekeveredtem az egyik kép mögé rejtett történethez, ...azóta meg? Tűkön ülve várom, mikor lép ki a csávó legközelebb az utcára, szólít le egy vadidegen embert, majd kezd el beszélgetni vele, hogy röviddel később, tőlük tízezer kilométerre itt és most én is megismerhessem hétköznapi emberek hol sokkoló, máskor pedig könnyfakasztóan humoros, ám kivétel nélkül élményszámba menő meséit...

Június végén az orosz művész és szobrász, Arkady Kim bemutatta a világ legnagyobb, körülbelül 1 millió pörkölt kávészemből készített mozaikját a kultúrára és pihenésre vágyók előtt 1928-ban megnyitott, 121 hektáros, rózsakertekkel, csónakázótóval, vidámparkkal csábító moszkvai Gorkij-parkban.

Egy jó ötlettel, plusz nagy lelkesedéssel, de annál kevesebb indulótőkével rendelkező világmegváltók kincsesbányája is lehet az egyik legfiatalabb internetes jelenség, a közösségi finanszírozás [crowdfunding]. Az államokban három éve e célra elindított Kickstarter volt az első, és létjogosultságára mi sem jobb bizonyíték, minthogy ez idő alatt több mint 15 ezer projekt támogatásához gyűjtött sikerrel pénzt. Ugyan nemrégiben napvilágot látott egy statisztika, mely szerint az ötletek közel fele [44%] sajnos az is marad, magyarul befuccsol, ennek ellenére a Kickstarter él és virul, sőt – dejó hír ez – nemrégiben szaporodott is...

A lengyel művészek tehetségével kapcsolatban elég gyakran kapok megerősítést az elmúlt időszakban, már-már az izlandiak ufóságát közelítik (persze abszolút pozitív értelemben). A rácsodálkozás mértéke mindig egészen magasra ugrik, amikor szembe kerülök az újabbnál újabb lengyel alkotásokkal.

Több évtizednyi munkássága alapján talán kijelenthető, az 1962-ben született Bill Barmanski valódi polihisztor. Egy olyan multiplayer, aki amibe belenyúlt - legyen az interaktív média, installációk, festészet, grafika, egy Death Cab for Cutie vagy Kid Cudi videoklip -, abban ért el komoly nemzetközi sikereket.

A rengeteg poszt között valószínűleg már régen elveszett, de a blog olvasói között talán vannak olyanok, akik emlékeznek rá, sőt, kifejezetten várták Bruce Munro tavaly bejelentett fényerdejét. Nos, eljött az idő, tovább már nem kell várakozni. Irány Ámeriká...