A Detroit Projekt egy alig egyéves múltra visszatekintő nemzetközi workshop és művészeti fesztivál, ahol a helyszínt adó Bochum mellett további három város, Zaragoza (Spanyolország), Ellesmere Port / Liverpool (Anglia), és Gliwice (Lengyelország) urbanisztikával foglalkozó szakemberei, építészei gyűlnek össze. A véd és dacszövetség alapja a GM/Opel, amely ezekben a városokban tartja fent európai gyártóbázisait. A para pedig, ami egységbe kovácsolta a városokat Detroit...
Ryan Seslow művész, kurátor és grafikus New Yorkban él és dolgozik. Már a 80-as évek közepén, 11 évesen magába szippantotta a művészet, azon belül is a graffiti világa, amely aztán az egész karrierjét meghatározta.
Robin Wight brit művész keze munkáját dicsérik a képeken látható tündérek. Az elképesztően szépen és részletesen kidolgozott, gyakran pitypangba kapaszkodó és széllel viaskodó csodalények mindegyike rozsdamentes acéldrótból készült. Bár Wight végtelen türelemmel és hosszú idő óta formázgatja őket, az igazi világsikert Jo Fitzpatrick közelmúltban készített és Redditre feltöltött képe hozta meg (a posztban a kezdőkép), amely végigsöpört a neten.
A blogon korábban már bemutatott Biancoshock és Gulidor olasz street art művészek kooperációjában létrejövő „Flying Trash” című performansz pontosan az, aminek látszik a képeken.
Artur Bordalo aka Bordalo II portugál művész festő nagyapja, Real Bordalo munkái között töltötte a gyerekkorát, így nem csoda, hogy ő is ezt a szép és mégis nehéz karriert választotta magának. Nem csak a hagyományos vásznakon, hanem az utcákon, elhagyatott házfalakon is megjelenő, elevenséggel és mozgással teli, vegyes technikával készített figuratív festményeihez gyakran különböző talált tárgyakat, szemetet használ.
Nem csak a svéd, de az egész skandináv régió egyik legmeghatározóbb, egyben a világ egyik legrégebbi építészeti cége a Tengbom Architect. Az Ivar Tengbom és Ernst Torulf által 1906-ban alapított vállalat a kezdetektől arra törekedett, hogy a kezük közül kikerült épületekben – legyen szó zöldmezős beruházásról, vagy felújításról – ötvözzék a modernt a hagyományossal, fokozott figyelmet fordítva arra, hogy az ökológia kéz a kézben járjon az emberközpontú megközelítésekkel.
Fabian Bürgy svájci művész, az elmúlt években egy sor olyan szobrot készített, amely a frusztrációt hivatott megjeleníteni. Hétköznapi használati tárgyakat manipulál, pontosabban használhatatlanná tesz, ezzel felkeltve bennünk a jól ismert érzést.
Bella Volen, Bécsben élő bolgár festő számára a művészet ajándék. Az életében ez jelenti számára az álmokat, reményeket, a menekülési útvonalat, a levegőt, a kezdetet és véget, a káoszt és a harmóniát. A művészet minden, amire szüksége van, és minden, amit akar. Az egyetlen dolog, ami mindig vele van, az egyetlen dolog, ami sohasem bántja. A művészet a szenvedés, és az, ami boldoggá teszi. Bár vászonra is fest, hangosabb sikereket mégis különleges testfestményeivel, kamuflázsaival ér el...
Első pillantásra úgy tűnik, hogy a képeken látható üdvözlőkártyákon fölöslegesen durva szövegekkel próbálja meg zaklatni a jónépet a készítőjük, Heather Abbott, de nem csak ennyiről van szó. Ahogy azt már mi is sok hasonló példával próbáltuk alátámasztani, nem érdemes az első benyomás alapján ítélni, venni kell a fáradtságot, hogy a felszín alá is bekukkantsunk.
Faszobrokkal, kerámiákkal, egyedi tervezésű ruhákkal, ólomüvegablakokkal a háta mögött Sophie Standing brit művész jelenleg energikus és vibrálóan színes textilkollázsok készítésével foglalkozik.
30 darabos, Balatonról szóló kollekciót dobott piacra a Dorko. A tervezőket egy pályázaton választották ki, és van néhány felkért művész is, aki szintén képviselteti magát néhány darabbal. A botránypólóiról elhíresült Koby és a jelenleg Amerikában tevékenykedő és a North Face vezető tervezőjeként dolgozó Havancsák Teréz munkája is megtalálható a kollekcióban. Az eklektikus kollekción belül így megfér a sajtos lángos, a nemzeti zászlós vízibicikli, a csókolózó hattyúpár és a Balaton sziluettje.
Még nem néztem utána, hogy vajon a brit tudósok megfejtették-e a fészkelődés okozóját és működésmechanizmusát, mindenesetre én az a típus vagyok, aki hosszútávon nehezen bír egy helyben ücsörögni, rövid idő elteltével bárhol képes vagyok a lábaimat ide-oda pakolgatni, különböző ezer éves elfeledett jógapózokat felvenni.
Bernard Pras Délnyugat-Franciaországban született 1952-ben, és életének egy egészen hosszú szakaszában festéssel múlatta az idejét, majd később a szobrászatba is belekóstolt. 1994-ben döntött úgy, hogy valamilyen formában megpróbálja ötvözni és meghinteni némi fényképészettel ezt a két művészeti ágat. Anamorfikus alkotásait korábban már bemutattam a blogon, most pedig legújabb művéről hoztam néhány fotót.
A szemétprobléma megoldása mindenhol kulcskérdés. Egy akkora metropoliszban, mint São Paulo meg már-már a túlélés kvázi egyetlen feltétele. A 20 milliós dél-amerikai város élhetőségének egyik legnagyobb ellensége évtizedek óta a populáció által megtermelt irdatlan mennyiségű hulladék. A kezelhetetlen mértékű kommunális és ipari dzsuva újrahasznosítása ezért létkérdés.
John Lopez amerikai szobrász életnagyságú és gyönyörű állatokat épít újrahasznosított ócskavasból. Miután Délnyugat-Dakotában született, nevelkedett és itt is él egy farmon, nem csoda, hogy a farmerkedés mellett szabadidejében készített alkotások többsége lovakat, teheneket és a préri élővilágát ábrázolja...bár néha egy-egy dinoszaurusz és cowboy, vagy éppen egy dinoszauruszon lovagló cowboy is besikerül.
Nagyjából másfél évvel ezelőtt próbálkoztunk meglehetősen nagy sikerrel elrabolni a szíveteket az OaKoAk művésznéven elhíresült francia street art fenegyerek mérhetetlenül kreatív és humoros alkotásainak bemutatásával.
Rogan Brown angol–ír papírszobrász alkotásaitól nagyjából teljesen elakadtak a szavaim tavaly nyáron, és a többnyire organikus formákkal, geometrikus mintákkal varázsló művész legújabb munkája is hasonló érzéseket váltott ki belőlem. Az fenséges mikrobiológiai felfedezésként jellemzett Outbreak ezúttal körülbelül négy hónapos türelmes tervezés, papírvagdosás és rétegezés eredménye. Ennek tudata és a kész alkotás maga is lenyűgöz...
Ren Ri, Pekingben élő művész az ember és a természet kapcsolatát vizsgálja különleges, méhviaszból készített építményeivel/szobraival. Félreértések elkerülése végett, nem ő készíti méhviaszból a furcsa alkotásokat, ő csak formában inspirálja az építészként és tervezőként közreműködő méheit.
Egy átlagember nem gondolja túl a hétköznapokat, értelmezi az őt körülvevő világ mások által tervezett egyes elemeit és rendeltetésszerűen használja azokat. Szerencsére itt vannak nekünk a művészek és a designerek, akik más, gyakran éteri magasságokban lebegve olyan ötleteken morfondíroznak, olyan alkotásokat, tárgyakat készítenek, amelyek új értelmet adnak mindennapok apró darabkáinak.
Vegyük például alapul az étkezést. Egy átlagember azon kívül, hogy minél többször próbálja meg a szervezetébe juttatni a kedvenc ételét, nem gondolja túl a dolgokat, aztán itt van Claire Manganiello szabadúszó művész, akinek minden bizonnyal a pizza az egyik kedvenc étele, és ezt alapul véve pizza-mintás ágyneműgarnitúra-koncepció születik meg a fejében. Ilyen esetekben jut eszembe, hogy mennyire szeretem a munkámat, hiszen a szabályrendszerek határvonalainak pozitív értelemben vett feszegetésével, a szabad gondolkodással és a fantáziálgatás építő erejével szembesülök.
Vajon, ha mondjuk az általunk is körberajongott Snurk-kal karöltve valóssággá változtatnák az elképzelést, vevők lennének rá az emberek? Bővebben itt olvashatsz az ötletről.
via: design taxi
Bár mostanában Stanley Tucci Transformerses Mykita Mylon – Pantara szemüvegére vagyok teljes mértékben rákattanva, azért a poén kedvéért szívesen elfogadnék egy Nanoblock napszemüveget is nyárra.
Biztos sokan emlékeztek még a múlt héten bemutatott különleges asztalokra, amelyeket Greg Klassen amerikai bútortervező úgy készített el, mintha a fa lapokat egy üvegből készített „folyó” választaná ketté. Az általunk is nagyra tartott Duffy London most valami nagyon hasonlóval állt elő, de persze nem olyan meglepő, hogy egy-egy jó ötlet a Föld különböző pontjain élő emberek fejében nagyjából egy időben születik meg.
Mindig is az élet legjobb pillanatai közé soroltuk azokat, amikor valamiről már az első századmásodpercben el tudod dönteni, hogy az jó, kell, meg akarod nézni élőben vagy ki akarod próbálni, és utólag sem térít el a dologtól semmiféle visszakozás. Ez történt pár héttel ezelőtt is, amikor megkaptuk a meghívót a Tisza-tó abádszalóki partszakaszán található Butik Design Roomstól, amelyben a környék legkülönlegesebb szálláshelyére invitáltak minket egy kétnapos láblógatásra. A levélben küldött fotókollázsról arcunkba ugró minilátvány alapján mindkettőnk száját ellentmondást nem tűrően az „indulhatunk” és „most” szavak hagyták el. Rengeteg fotó és egy saját készítésű kedvcsináló videó vár a folytatásban.
Mindig jó látni, ha tervezők nem beparázva a szakma előre kódolható gúnyos fikázásaitól, valami teljesen oda nem illő anyagban gondolkodva kísérletezgetnek. Van abban valami tökös autonómia, a szó pozitív értelmébe vett rebellisség, ha egy surranó például ugyanabból az anyagból készül, mint egy hétköznapi parafadugó. Cipősöknél amúgy nem taplóság, sem istentől elrugaszkodott ötlet e kéreg használata, épp ellenkezőleg, elsősorban könnyű női szandik talpaként elég régóta alkalmazzák. Amit azonban a VANS most matériában meglépett, az egészen új irányokba mutat...
Raquel Catalan spanyol designer, a Brigada Creativa alapítója, készítette a képeken látható szerelemnaptárat, amelynek segítségével a fontos feladatok helyett a még fontosabb szerelmi és szexuális életünk alakulásáról hagyhatunk nyomot.
Frank és Patrik Riklin svájci művész-ikerpár találta ki a „Bignik” névre keresztelt kezdeményezést, amelynek célja, hogy egy egyedi együttműködési hagyományt teremtsen a svájci Appenzell AR – St.Gallen – Bodensee régióban.