Azt sajnos nem tudom, hogy készült-e már felmérés, infografika arról, hogy melyik filmek ihletik meg leginkább a művészeket és designereket, de abban biztos vagyok, hogy a Star Wars az élvonalban lenne. Miután a Manzárd Cafén belül az egyik kedvenc filmsorozatunkról van szó, ráadásul remek alkotásokat és használati tárgyak készítenek nap mint nap, így nálunk is kiemelten sokszor szerepel ez a téma, de olyan még nem volt, hogy könyvek szemszögéből vizsgáltuk volna. Eddig.
Barbara és Marieke, közismertebb néven Club Geluk, avagy a két holland textiltervező szokatlan és viccesen bizarr ruhákat, divatkiegészítőket, használati tárgyakat, lakásdekorációs díszítőelemeket kötöget, sőt hogy teljesebb lehessen a portfólió a különböző kötött alsóneműikben, kötött tárgyakkal pózoló hétköznapi modellekről készített fotókat naptár, képeslap formájában is meg lehet vásárolni.
Ha arra kérnének, hogy soroljak fel néhány olyan kedvenc rovatot, blogot az Indexről, amelyet rendszeresen olvasok és/vagy követek, a Top 5-ben a "Ma is tanultam valamit" és a "Comment:com" is benne lenne. A kettő közül az első csak úgy jött, látott és győzött 2014 őszén, a második pedig sorozatrajongásomból fakadó tudatos keresésem eredményeként érkezett az életembe hosszú évekkel ezelőtt. Amiben közösek, hogy mindkét blognak saját könyve jelent meg, mármint ebben a formában ez így nem teljesen igaz, de majdnem. A recenziós példányokat az Index bocsátotta a rendelkezésemre, amiért hálás köszönet!
A Snow Windows családi vállalkozás tagjai egytől egyig szenvedélyesen szeretik a havat és az ablakdekorálást, a két dolog ötvözéseként pedig meseszép havas ablakdekorációkat készítenek. Amitől igazán különlegessé válik a dolog, hogy nem sablonokat használnak a különböző alkotások elkészítéséhez, hanem hóspray felhasználásával ablakra fújt rétegekbe látványos havas tájképeket, jeleneteket rajzolnak bele száraz kefe segítségével, így minden alkotásuk egyedi.
A Hoffmann Petra és Szendrey Gabi által 2014-ben kitalált és felvirágoztatott, ideiglenes designer tetoválásairól híres TATZ különböző kollekcióit már az első pillanatban imádtuk Lacival, egy apró titok, hogy az első valódi tetoválásaim tökéletes helyét is a segítségükkel teszteltem és választottam ki magamon.
Soha nem érdekelt különösebben a gasztronómia, éppen elegendő volt számomra, hogy néhány alapvető ételt el tudok készíteni, imádok nyáron grillezni és néha kedvem szottyan kísérletezni az egyes alapanyagokkal, vegyíteni a különböző ételeket. Aztán az életemben végbemenő felfoghatatlan változások végül ezt is átalakították bennem, idén ősszel egyre több gasztronómiai műsort néztem, egyre több szakácskönyvet szerzek be és olvasgatok a reggeli kávé mellett. Nem tagadhatom meg a művészet iránti rajongásomat, így természetesen a fine dining az, amitől gyakran leesik az állam, de valójában a házias, testes ételektől indul be nálam igazán a pavlovi reflex.
Miguel Chevalier művész idén ősszel döbbenetesen látványos fényfestéssel díszítette fel Párizs második legnagyobb templomának mennyezetét. A gótikus, reneszánsz és barokk díszítőelemekkel fűszerezett Saint-Eustache templomban október 1-jén este fél 9-től másnap hajnali 6 óráig lehettek szemtanúi az érdeklődők a különleges dimenziókapu megnyitásának.
Amióta az eszemet tudom, tisztaság és a rend vett körül, a szüleim következetesek voltak a makulátlan otthon megteremtésében. Ahogy idősödtem, a szanaszét hagyott játékok elpakolásán kívül egyre több feladatot kellett vállalni, míg végül a gyerekszoba teljes takarítása és rendben tartása is magától értetődővé vált. Annyira egyébként nem volt nehéz dolga a szüleimnek, mert jellemző rám a megfelelési kényszer, úgyhogy a nagyobb elismerésért cserébe nem esett nehezemre rendet tartani magam körül, de azt nem mondom, hogy a kedvenc időtöltéseim közé tartozott a heti takarítás.
Idén nyáron írtam nektek arról, hogy milyen jóleső érzés, amikor azokkal a márkákkal, akiket a blog indulása óta élénken figyelünk, egyszer csak megkeresnek valamilyen formában minket, hiszen ez azt is jelenti, hogy az, amit létrehoztunk Lacival, érdemes számításban venni. Ilyen a babzsákfoteleket készítő Blup! is, akiknek a lakberendezési kiegészítőin már azelőtt órákat ücsörögtünk filmeket nézegetve a barátoknál, mielőtt létrehoztuk volna a Manzárd Cafét.
Etienne Meneau francia művész, designer a Strange Carafes című folyamatban lévő sorozatában egyedi, limitált példányszámban elkészített, sorszámozott, legtöbbször ér-és/vagy gyökérhálózatra hasonlító fúvott üvegek, pontosabban fogalmazva kancsók látnak napvilágot.
Kettőnk közül Laci rajongott az építészetért, és ő az, aki kedvenc témáival, épületeivel és a róluk készített szenvedélyes, érzékletesen megfogalmazott írásaival végül bennem is felébresztette ezt az érzést. Biztos vagyok abban, hogy ha itt lenne még ebben a valóságban, ő írná meg a felfoghatatlanul sok árnyaltot rejtő gondolatait Bolla Zoltán - A magyar art deco építészet című könyvével kapcsolatban, de persze mivel örökül hagyta számomra az építészet iránti lelkesedését, képessé váltam arra, hogy hozzá hasonló odaadással járjam körbe a témát. Alig vártam, hogy a kezembe vegyem a szóban forgó igényes kiadványt, kinyissam, megérezzem az illatát és önfeledt virtuális sétára induljak a gyönyörűséges épületek között.
Az „itt jártam” jellegű, nagyjából semmilyen művészi értékkel nem rendelkező, átlagemberek számára leginkább olvashatatlan, primkó tag-eket, firkákat sokakhoz hasonlóan és sem szeretem. Azt nem tudom, hogy Mathieu Tremblin francia művész is ebbe a kategóriába tartozik-e, mindenesetre legutóbbi projektjében azt próbálja megmutatni számunkra, hogy ezek a feliratok hogyan néznének ki letisztult, értelmezhető formájukban.
Szabó-Lencz Péter, közismertebb nevén Petyka, képzőművész, designer azokhoz a hazai tehetségekhez tartozik, akikhez rendszeres időközönként visszatérünk, vagy azért, mert egy hosszabb hallgatás következtében ránk tör a kíváncsiság vagy azért, mert valami különleges újdonsággal hívja fel magára a figyelmet.
Nem csak kis lakással rendelkezők érdeklődését és elismerő biccentését válthatja ki Jongha Choi koreai designer ötletes kollekciója, hanem minden designérzékeny emberét is. Nekem legalábbis annyira tetszenek, hogy akkor is feltennék a falamra néhányat a szokatlan műalkotásként, installációként is remekül funkcionáló jópofa bútorok közül, ha gigantikus loft lakással rendelkeznék.
Beccy Ridsdel brit keramikusművészről már a blog indulásának évében írtunk, különleges, felszínt feszegető, azt orvosi pontossággal lehántó, valóságot megmutató szobrai egyszerű egyértelműségükben azonnal belopták magukat a szívünkbe.
Sohasem csináltunk titkot abból Lacival, hogy laikusként fogtunk bele a művészettel és designnal kapcsolatos témák megjelenítésébe, hiszen legelső blogposztunk is egy „mikérünkelnézést, hogy olyan témákról beszélünk, amihez nem értünk” volt.
Az elmúlt években rajongójává váltam azoknak a lakberendezési kiegészítőknek, amelyek úgy néznek ki, mintha az óceánok, tengerek, tavak, folyók kiragadott részletei lennének. Az akrilüveg, plexiüveg vagy gyanta, valamint különböző kövek, szikladarabok, fadarabok összevegyítésével létrehozott asztaloktól idáig minden esetben a "KELL!" kínzó érzése kerített hatalmába.
Yulia Brodskaya, Moszkvában született orosz művésznő a textilfestésen keresztül az origamin át egészen a kollázsok készítéséig rengeteg különböző kreatív technikát kipróbált, míg rátalált saját magára a quilling, avagy papírcsíktechnika használatában (feltekert és/vagy egymáshoz ragasztott papírcsíkok formázása, vágása és ragasztása). A Hertfordshire Egyetemen diplomázó, jelenleg Angliában élő és dolgozó tehetség innentől fogva rohamléptekben szerzett magának nemzetközi hírnevet a brutálisan részletes és látványos alkotásaival, innovatív illusztrációival.
Két évvel ezelőtt röhögtünk fel először Don Moyer amerikai író és grafikus ötletén és idén télen újra sikerült ezt a bravúrt elérnie. A vicces tervező dédszülei antik tányérjainak hagyományos mintáit olyan modern apróságokkal dobta fel 2014-ben, mint például zombik, zombi-szerű véruszkárok, repülő majmok, denevérek, gigantikus szörnyek, robotok, aligátorok, ufók.
Gyerekkorom óta imádom a könyveket. Ez az érzés olyan jelentőségteljessé vált az elmúlt időszakban, hogy amikor leszoktam a cigarettáról, nem édességekre és más rágcsálnivalókra költöttem a megmaradó igencsak nagy mennyiségű pénzt, hanem könyvek vásárlásába kezdtem. Coelho-s gondolatnak tűnhet, de elhatároztam, hogy inkább a tudásra költöm a pénzemet és ezt szívom magamba. Olyannyira bevált ez a gondolkodás nálam, hogy konkrét kielégülést okoz egy-egy könyv megvásárlása és a benne rejlő tartalom rendszeres "leslukkolása". Napi 1 dobozzal minimum elszívtam, így körülbelül 30 ezer forintot költöttem egy hónapban erre a szokásra, ehelyett most átlagosan legalább 10 darab könyvet tudok vásárolni, ha akarok.
Hiába trendi a különböző anyagokból, változatos formákban készített szépséges járólapok, padlóburkolatok használata, miután olyan családban nőttem fel, ahol a szobákban padlószőnyeg volt, így nekem ez a lakberendezési kiegészítő hozzátapadt az otthonosság érzéséhez. Ez az oka annak, hogy rendszeres időközönként különleges szőnyegkoncepciókról, megvalósult ötletekről olvashattok nálunk, ma például Alexandra Kehayoglou egyedi használati tárgyairól.
Hiába foglalkozom a művészettel, designnal, építészettel hosszú-hosszú évek óta, az Octogon Magazin legújabb, 131. kiadásának lapozgatása közben hasított bele a gondoltat a fejembe, hogy döbbenetesen sok különleges épület és/vagy belső tér van kis hazánkban, és hogy mennyire fontos lenne, hogy ne lehajtott fejjel, unottan, bosszúsan rohanjunk át a városon, lakóhelyünkön…
Szabadidőmben, éppen aktuális hangulatomtól függetlenül szívesen játszadozom azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha gazdag lennék és bármit megvehetnék, amit csak szeretnék, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Miután egyelőre anyagilag nem nevezhetem magam gazdagnak, így a különböző téli, nyári akciók, kuponnapok mellett a Back Friday alkalmával tudom megélni a költés könnyedségét.
Két hónap híján 3 éve "száraz" vagyok, vagyis semmilyen alkoholt nem ittam és baromira nem hiányzik, még ünnepek vagy bulik alkalmával sem. Mondjuk előtte sem voltam nagy ivó, de azért a bulikákon én sem vetettem meg a lerészegedés lehetőségét. Ebből kiindulva furcsa lehet, hogy pont egy borforgalmazó cég új termékére hívom fel a figyelmeteket, de a csomagolás ötletességét emelném ki inkább az üvegek tartalma helyett.
Ha színes, játékos művészeti alkotásként gondolnánk újra a zebrákat, az autósok jobban odafigyelnének a rajtuk áthaladókra? A gyerekek és felnőttek egyaránt nagyobb valószínűséggel választanák ezeket a műalkotásokat az átkelésre, mint más alternatív lehetőségeket? Vajon segíthet a baleset-megelőzésben vagy csak elvonja a figyelmet és pont az ellenkezőjét érnénk el velük, mert gyerek, felnőtt és autós egyaránt az művet bámulná ahelyett, hogy a környezetére figyelne?