Emlékszem, pár évvel ezelőtt Zakopánéban az egyik barátom rávett, hogy a pár złotyiért vásárolt műanyag, a tenyerünk összedörzsölésével aktivizálható, levegőbe emelkedő, zavaróan élénk színű propellerrel ökörködjünk az utcán. Hamar el lehet fáradni benne, mert bár a lényege, hogy a másik játékos felé kell röptetni, az a lehető legkevesebb alkalommal jön össze, így a legtöbb időt a futás veszi el. Hasonló játék koncepciója született meg a Lufdesign berkein belül, egy apró eltéréssel, ez pedig nem más, minthogy ennek a propellernek az aljába kamerát szerelnének. Nincs is jobb, mint magasból készített fotókkal feldíszíteni a lakásunkat, főleg úgy, hogy azokon a képeken nem beállított pózokban tetszelgünk, hanem egy spontán, mosollyal és jókedvvel teli pillanatot őrzünk meg az örökkévalóság számára. Elég ritkán adatik meg, hogy ilyen perspektívából készüljön rólunk kép, ennek lehetőségét kínálná számunkra a Flying STICK.

Végignézve az amerikai művész-designer Wendell Castle munkáit, ismét felmerül bennem az ilyen esetekben szokásosan önmagamnak feltett kérdés, mi játszódhat le a tervezés szakaszában az ilyen kreativitással megáldott ember fejében, amikor - gondolom - napokig, hetekig vagy akár hónapokig tartó alkotói magányába visszavonulva, összegyűrt tervrajzgalacsinok tengerében végül a homlokára csapva felkiált: ez az, ezt akartam!

A magyar egy lovas nemzet. Ezért is lehet nálunk majd különösen népszerű - feltéve ha megvalósul - Nick Fisher Evergreen Eco Ride névre keresztelt és nagyon sci-fisre sikerült városi közlekedésre kínált alternatívája. 

Gyanítom, hogy ha azt mondom: Tupelo, leginkább Elvis Presley jut eszébe az embereknek, aki a Mississippi állambeli Tupelóban született, vagy inkább a tupelófa, de semmiképp sem a bor. Nem vagyok szakértője a bor témakörének, így ennek elemzésére egy hozzáértőt kérnék fel, engem inkább az új, Tupelo névre keresztelt bormárka limitált példányszámú üvege, illetve címkéje ragadott meg. A víz alatti pillanatfelvételek egyedi és különleges vizuális identitást kölcsönöznek a visszafogott, matt fekete üvegnek, amit az elképesztően hatásos képeknek köszönhetően 1000 közül is felismer a borkedvelő. Azt, hogy vajon a vízben lebegés összefügg-e az üveg tartalmával -jelezve a bor könnyedségét-, nem tudom. Mindenesetre, ha valaki kóstolta már, írhatna róla véleményt egy komment erejéig, ezzel is hozzátéve a poszt tartalmához. A designt a Mash követte el Wayne Anderson (aka Killibinbin) kérésére.

Látom lelki szemeim előtt, hogy mi lesz a következő évek új őrülete, mit akar majd minden gyerek és mitől lesz kúl minden fiatal srác és lány. Látom azt is, hogy miből fognak terepversenyeket rendezni, miből lesz világbajnokság. Ez pedig nem más, mint a Chariot Skates, mely az ősöreg óriáskerekű biciklik lábra szerelhető mini változata. Csak aztán ne sajnáljuk, mikor a görkorcsolya, a roller, a gördeszka, a bringa a tárolóban porosodik majd, hiszen a fejlődést nem lehet megállítani, az egyedülálló, szabadalmaztatott Brinkorcsolyáé a jövő!

"A Szépművészeti Múzeum bővítésének Karácsony Tamás által készített terveit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tervzsűrije a közelmúltban jóváhagyta. Bár a tervek a pályázat eredményhirdetése óta ismertek, egy neves értelmiségiekből álló csoport megkésve bár, de megpróbálja megakadályozni azok kivitelezését.

„Folytatódjon a designhoteleket bemutató sorozat egy rendhagyó résszel, mégpedig Budapest elsô design magánszállásával.

Egy belvárosi bérház elsô emeletén található polgári lakást alakított át a tulajdonos, Pozsonyi Attila (djpozsiként nem hiszem, hogy ismeretlen lenne a neve a magyar könnyûzenében járatosak számára, egyik projektje pedig azok elôtt sem, akik evôr néztek m1-et, ugyanis a népies-fraktálos összekötô filmecskék alá ô kevert zenét), akit egy bloginterjú erejéig sikerült utolérnem...”

Az interjú az ágy-asztal-tv blogon olvasható, illetve ugyanitt megcsodálhatóak szerény portréfotóim DJ Pozsiról :)...Miután személyesen is volt részem megtekinteni a lakást, bátran állíthatom, hogy érdemes ajánlani a barátoknak! Itt lehet lájkolni a Design Apartments oldalát.

Nos, mint köztudott, a hollandok sem valószínű, hogy erről a bolygóról származnak. Sophie Duran Rotterdami tervezőnő munkáira nem lehet azt a lassan sztereotip megállapítást mondani, hogy „valószínűleg beszívott”…ennél többről van szó! Van a hollandokban valami felszabadultság, nyitottság, virágozzékmindenvirág életérzés. Gyanítom, hogy ez segítette hozzá Sophiet is a különleges arcdíszek elkészítésére. Mit nekünk hagyományos nyaklánc vagy karkötő, hamarosan lehet, hogy pont a „The Imperfectionist” kollekció 4 darabból álló exkluzív kiegészítői lesznek a modern kor bulijainak elmaradhatatlan kellékei és sztárjai. Jah, míg el nem felejtem: a fenti képen látható tűzpiros ajkak plusz funkciója, hogy egy pumpával növelhetjük a méretét…hát nem eredeti?

Bocsánat, de ezt most így muszáj! Sokan kérdezhetnétek, hogy hogyan illik be a manzárd profiljába a fenti kép, amire a legegyszerűbb magyarázat az volna, hogy megigézett…ha pedig megpróbálom hozzácsatolni az általunk körüljárt témák széles skálájához, azt mondanám, hogy a címlapdesign sem maradhat ki a portfólióból. A mai fotosoppolt címlapok után tiszta felüdülés és érdekes kitekintés, hogy 1983-ban mivel próbáltak eladni egy számítástechnikával foglalkozó magazint. Érdemes előkapni a mostani újságokat, papírt, ceruzát és összeírni a különbségeket…sokatmondó társadalomkritika kerekedhetne ki belőle. A lenyűgöző hajszerkezetekre, az aláhulló kombinépánt finom erotikájára pedig külön felhívnám a figyelmet!

via: Nerdcore

Az 1980-as évek óta Seattle beceneve „A Smaragdváros” (The Emerald City). Mi is jut eszembe róla? Például a Boeing repülőgépgyárból innen röppennek ki a gépmadarak szerte a nagyvilágba, ha zene akkor grunge és garage, Kurt Cobaine és Jimi Hendrix, Starbucks kávézó...

Nem múlik el úgy hét, hogy Karim Rashid kimaradhatna az éppen aktuális étlapról. Nem hagyja magát, hiszen kitartóan és megbocsátható agresszivitással dőlnek ki kezei közül a Rashid-féle, elképesztő kreativitásról árulkodó formabontóbbnál formabontóbb cuccok. Mára már legendássá vált mottójának - „minőségi munkákat szeretnék készíteni és jól megélni belőle” - legutóbbi ékes bizonyítékai az IDEE számára komponált, óriáskavicsokból összeragasztott dizájnradiátor és a PAOLO CASTELLI S.p.A. / Domodinamica-nak tervezett szófa.

Manapság a filmplakátok területén is extra stimulálásnak van kitéve az ingerküszöbünk. 3D-s, mozgó, színes, szagos, ízes, mely még mindig a vizuális kommunikáció klasszikus formája csak az igényeknek megfelelően formálódik. Egy jó poszter hatása sokkal nagyobb a mozipénztárak bevételi adataira, mint gondolnánk, de vajon milyenek voltak korábban, mondjuk a múlt század közepe környékén? Hogyan és mivel próbálták becsalogatni az embereket a mozikba? Az alábbi képes, hollywoodmentes összeállításból kiderül. Tanulságos…

„A májusi eső aranyat ér” – szokták mondani. Személyes véleményem szerint az egyik leghangulatosabb természeti jelenségről van szó, mondjuk nyáron, amikor a fülledt meleg után egy hűsítő zápor vagy zivatar örvendezteti meg az embereket. A nyári eső illata utánozhatatlanul kellemes és valahogy aludni, bevackolódni  is jobb a nyári paplan alá a felfrissülő levegőben és újra bealudni a párkányon, fák lombján kopogó monoton zajban. Csendes és nyugtató, melynek hangulatát valamilyen okból kifolyólag Dong Min Park dél-koreai tervező szeretné hangokkal megtölteni.

"Meglepő, milyen régi és érdekes a mai Coca-Cola története. 1884-ben egy John Smith Pemberton (1831–1888) nevű amerikai patikus-illatszerész készített először szirupfélét a Dél-Amerikai kokacserje leveleiből, kóladióból cukor és karamell hozzáadásával. A Colára – születésének évében – Pemberton 73 dollár 96 cent értékben adott fel hirdetéseket, tiszta profitja pedig ugyanebben az évben 160 dollárra rúgott. Pemberton nem sokkal később meghalt. Örököseitől ezután egy Asha Chandler nevű atlantai patikus vásárolta meg a kólaszirup titkát és 1888-ban megalapította a Coca-Cola Corporation-t." - hoxa -

Szinte szomjazom a híreket, amik magyar tervezőkről szólnak, mégis összeszorul a szívem, amikor azt tapasztalom, hogy sajnos túl keveset lehet hallani róluk, pedig többen vannak mint gondolnánk a kortárs design területén. Így érzem Tokodi Edina és Vályi-Tóth József munkáival kapcsolatban is, akik Brooklynban dolgoznak és lopnak mosolyt az ottani emberek arcára környezettudatos munkáikkal. Jó volna, ha a körülmények idehaza is olyanok volnának, amiért megérné nekik hazai pályán alkotni, de a remény hal meg utoljára…

Azt hiszem, a minimál és én egészen jól kijövünk egymással. Az óriás fényáteresztő üvegfelületek szintén a szűk baráti kőrhöz tartoznak. Továbbmegyek! E kettő kombinációját igen könnyen el tudom képzelni, akár saját otthonom két fő stílus és szerkezeti alkotóelemeként.

Lebegni tök jó dolog…lehet. Sajnos azonban az ember szerkezeti felépítése ezt nem teszi lehetővé, hacsak nem álmunkban tesszük (bár keveset tudunk még az elme hatalmáról). Viszont ez irányú vágyainkat a bárányfelhőként lebegő „Cloud Sofa” remélhetőleg egyszer majd kielégítheti. D.K.Wei koreai tervező ötlete alapján kidolgozott levitáló felhőpamacs segítségével mennyei élményben lehetne részünk, így minden bárányfelhőn lustálkodni vágyó ember álma válhatna valóra.

Ugye te is szembesülsz - főleg ha nagyvárosban élsz -, földön fekvő, elképzelhetetlenül mocskos göncökbe csavarodott emberek látványával, akiket ilyen vagy olyan okból kifolyólag a társadalom fölöslegesnek talált és idegen testnek minősítve őket, egyszerűen kilökött magából? Ugye nem tévedek akkor sem, amikor azt feltételezem, hogy te is felgyorsítod a lépteidet, ha kényszerűségből egy ilyen ember mellett kell, például egy aluljáróban elhaladnod?

Evita Peron, a golyóstoll atyja Bíró László, tangó, Maradona, Boca Juniors… nagyjából ennyi ami beugrik a városról. És miután sikeresen be is égettem magamat ezzel a sivár tudással, lapozzunk gyorsan egyet, és azt javasolom, miután ma május 1. van, mindenki válasszon magának egyet az alábbi kollekcióból, aztán a kiválasztott szerkóban vegye célba a hozzá legközelebb eső majálist. Sör….virsli….lángos….lufi….sültkrumpli….! Ragozzam?

A Grange Road kissé lepusztult, régi, ipari és kereskedelmi jellegű épületeinek egyikébe a 61-es szám alatt található két emeletes téglaépületbe szökünk most be egy ingatlanmustra erejéig. Az épület alsó szintjén egykor jól menő gyapjúkereskedés, a második szinten raktár működött. Az ingatlan tulajdonosa nemrég úgy döntött, hogy megválik az épülettől.

A kaliforniai és a holland Mike és Maaike ipari design stúdió két tagja úgy gondolta, hogy nem járja, ha a hölgyeket a megfizethetetlen ékszerek utáni vágy tartja lelki terrorban, ezért álmodtak egy nagyot és a Google képkeresőben átböngészett fotók alapján a kiválasztott képek alacsony felbontású változatait nyomtatták bőr anyagra, mindenkihez eljuttatva egy apró részt a méregdrága példányokból. Ha csak átvitt értelemben is, de így a legszegényebbek is magukon hordhatnak egy darabot a vágyott szépségekből. Persze, ez nem kárpótolja az ultrasznobokat, de aki kellően nyitott az újdonságokra, az extrém különlegességekre, legalább egyedinek nevezhető ékszereket viselhet a testén.

Az emberek szeretik a jegesmedvéket…bundájukat, zsírjukat, minden porcikájukat. Hatékony tevékenységünknek köszönhetően hozzávetőlegesen csak 25.000 példányuk maradt életben. Amikor az egyik oldalon sikerül visszaszorítani a vadászatukat, a másikon megsütjük a bolygónkat, hogy semmiképpen se legyen jó… nekünk sem, nekik sem és a többi veszélyeztetett állatfajnak sem. A globális felmelegedés hatására pár éven belül eltűnhet a jegesmedvék kétharmada a földről. Erre szeretné felhívni a figyelmet a maga módján Jovana Bogdanović a Young Serbian Designers kollektíva tagja.

Külön köszönet Lánymókus nevű olvasónknak, aki a mai napon felhívta a figyelmemet arra az örök érvényű gondolatra, hogy mindig a legegyszerűbb megoldás a legjobb. Természetesen pont a hivatalos magyar oldal rejtette a kincseket pavilonunkról.

Ma ismét egy ilyen nap van. Csupa „UPDATE”! Tehát jó szokásunkhoz híven most Karim Rashid cyber high-tech enteriőrjéhez térünk vissza, amit a DuPont ™ Corian ® technológia alkalmazásával követett el, és amiről, itt írtunk is már egyszer. Most azért kanyarodtunk vissza hozzá, mert Leo Torri, olasz fotográfus jóvoltából újabb, képek láttak napvilágot a projektről. Íme!

Itt az idő, gyorsan kell cselekedned, ha szeretnél Dexter ajándékcsomagot kapni és abban az elismerésben részesülni, hogy a Showtime Dexter boltjában a te pólóterved is szerepeljen. Talán nem kell bemutatni senkinek Amerika kedvenc sorozatgyilkosát, akinek története már a 4. évadon is túl van a kábelcsatornán. Az elképesztően jó sorozat promóciója mindig szolgált különleges elemekkel szerte a világon, a pólótervező verseny egy újabb csillagos ötöst érdemlő kezdeményezés. Szóval, brainstormingra fel, május 14- ig kell beküldeni a terveket, melyek közül a Showtime kreatív vezetői június 21-ig választják ki a 10 legjobbat, amit egyhetes közönségszavazás követ. Július 6-án hirdetik ki a győztest, akinek pólója a 2010-es Comic-Con-on bemutatásra is kerül, megnyeri az ajándékcsomagot és megvásárolható lesz internetes boltjukban. Úgyhogy tervezésre fel! Amennyiben készítesz és nem kerül be a legjobb 10 közé, nekünk is elküldheted (manzard.cafe@gmail.com) és megígérjük, egy posztban bemutatjuk a nagyérdeműnek!