Kedves Olvasók! Jelentjük, megtartottuk a sorsolást első Facebook játékunkkal kapcsolatban. Mivel mind a ketten topák vagyunk a programozáshoz, ezért a jó öreg kalapos (baseballsapkás), cetlis módszert vetettük be. Közjegyzőként és a sorsolási bizottság elnökeként a szüleim, Mocca pedig telefonon ügyelte a sorsolás biztonságos lefolyását :).

A két nyertes a facebookos profilunkon tájékozódhat. Mindkettőjüknek gratulálunk és kértük őket, hogy vegyék fel velünk a kapcsolatot az email címünkön. Hosszú évek tapasztalata alapján úgy döntöttünk, hogy tértivevényes levélben küldjük el a nyerteseknek a nyereményt, így legalább nem nyúlják le a postán. A többi olvasó pedig ne csüggedjen, a közeljövőben újabb játékokkal kedveskedünk majd tagjaink részére, úgyhogy érdemes velünk maradni és lájkolni minket!

Hááát, szerintem ez egyértelműen a nap ötlete! Így délelőtt 11 óra magasságában, túl a harmadik feketén - amiből következtethető, hogy súlyosan „drogfüggő” is vagyok - ismét bebizonyosodott, hogy ha a tervező a viszkető bal fület nem egy bonyolult mozdulatsort igénylő jobbkezes, hanem a magától értetődő balkezes vakarással próbálja meg csillapítani, abból szinte csak győztesen lehet kijönni!

Quand Jim se Relaxe. Magyarul annyit jelent: „Amikor Jim ejtőzik”. A név találó, hiszen azonnal kedve lenne az embernek - akár Jim a neve, akár nem -, rávetnie magát, továbbá a megmaradt lendülettel dobni fel a lábát erre az elegáns fotel-lábtartó kombóra.

Ki szeretett leveleket gyűjteni kiskorában? Igaz, még nincs ősz (bár az időjárás nem ezt mutatja), de Richard Shilling szobrász, fotós és filmes területen dolgozó, levélgyűjtő kisiparos művészt ez nem zavarja, ő ugyanis bármelyik évszakban megtalálja a megfelelő anyagot múlandó, ámbár gyönyörű műveihez. Csak természetes anyagokat gyűjt a jövőbeli szobor közelében, melyek közül sokan néhány rövid percig élnek és utána a szél, vagy a dagály viszi el, de Richard megpróbálja megragadni a legalapvetőbb és élénk pillanatában minden művét egy fénykép erejéig. Ezekből szemezgettem a tovább után, de itt még rengeteg képet találhattok.

Meredith Dittmar 1994 óta munkálkodik azon, hogy az általa megálmodott „My Guys” kollekciója, képei és figurái minél nagyobb mennyiségben szaporodjanak el a világban. (jelenleg több, mint 10.000 példányból áll) Különleges univerzumában a hosszú nyakú zsiráfoktól elkezdve a fókákon, vidrákon és más állatokon át, a különleges, űrbéli lényeken keresztül, az általában sötétebb felnőtt víziókig minden megtalálható. Színek, formák, egyediség jellemzi polimer anyagból készült alkotásait, melynek legtöbbje ölel, mosolyog és szaglászik. Cukiságok, amik pedig nem, azok legalább szépek!

Az ember csak kiböjtöli, amíg a sok szánalmas „omlósz” és „ájszájszpingvin” reklám között felcsillan a tehetség reménysugara és végre egy zseniális, lúdbőrözős, a boldogsághormontól bekönnyezően szép hirdetést láthat újra. Ilyen a díjnyertes rendezőtől, Adam Berg-től származó Dulux – Let's Colour projekt igazán rendhagyó kétperces reklámja, melynek négy hetes forgatása során Brazíliában, Franciaországban, Londonban és Indiában festették ki (nyilván a cég termékeivel) a lepukkant, összefirkált, szürke házfalakat és mindent, amin megmaradtak a valóban lenyűgöző színek. Plusz pirospont jár a felvételhez tökéletesen megválasztott dalhoz, melyet Jónsi Birgisson a Sigur Rós frontembere követett el. A cég világméretű projektjébe esetleg bekerülhetnénk mi is…A nemzeti együttműködés keretén belül ilyet is csinálhatnánk, mi, egyszerű, halandó polgárok! Már csak a hazai forgalmazót kellene rávenni a szponzorálásra. Én biztos, hogy szívesen pingálnám a retkes házfalakat…Képek és a videó a tovább után csodálható meg. Váááá…

Hosszas agyalások után sem valószínű, hogy eszembe jutott volna. Pedig így, a képek láttán adja magát a lekvárból készült lámpa ötlete. Ebben az esetben persze nem a klasszikus értelembe vett nagymamilekvárról beszélhetünk.

Fantasztikus ötletet ajánlunk az unalmas délutánokra! Némi pénz azért kell hozzá, hiszen muszáj vásárolni pár méter alumínium huzalt, fel kell szabadítanunk magunkat üszkve 6 hónapra, illetve némi kreativitásra is szükség van, hogy Kouichi Okamoto-hoz hasonlóan ilyen rövid idő alatt készíthessük el saját Composition fotelünket. A kicsike amúgy 60 kilót nyom…

És végre egy kis eső jön…kompenzálandó nézegessünk színes designtárgyakat. Rögtön egy karosszéket -hogy azért a vasárnapi pihenést ne kelljen feladni-, ami igaz, hogy 2006-os kiadású, de a kor mit sem számít nála. Az O-Nest Fotel virágzó bokorra emlékeztet – a dombornyomott virágos díszítéseket a holland designernek, Tord Boontje-nak köszönhetjük. Egy darab 699 dollárba kerül.

A DDB China Group készítette azt az innovatív alkotást, melynek célja Kínai Környezetvédelmi Alapítvány kampányának népszerűsítése. Ez a figyelemfelkeltő és figyelemreméltó alkotás az egyik gyalogosátkelőnél formálódott a végleges változatba. A reklámcég egy nagy „vásznat” készíttetett, amelyen egy kopár fa látható. A poén, hogy amikor a gyalogosok átsétálnak a zöld, környezetbarát, mosható és gyorsan száradó festékkel átáztatott szivacson, majd a fehér felületen található csupasz fán, szépen lassan kizöldülnek az ágai. A mondanivaló pedig ezzel az elképesztően ötletes megoldással nyer értelmet: Sétálj többet, hogy zöldebb legyen a környezeted.

Örömmel jelentjük minden kedves érdeklődőnek és persze az összes kétkedőnek, illetve hitetlennek, hogy immár bezsebeltük az Ikeás ajándékutalványokat, amik már csak arra várnak, hogy kisorsoljuk őket a tagok és oldalunk ajánlói között! Gyerünk mindenki, még hétfőn éjfélig lehet csatlakozni és hírünket küldeni az ismerősöknek, hogy a mostani játékba beleférj. További infó a Facebook profilunkon található. Hajrá!

Lehet ezt pironkodva letagadni, vagy egyszerűen csak piperkőcösdinek nevezni, de tény, hogy a testszőrzet dobogós helyen szerepel az életünkben. Kinek az a kardinális kérdés, hogy lehetőleg minél kevesebb takarja a testét - ez elsősorban a hölgyekre jellemző -, kinek meg az, itt nyilván a férfiakra gondolok, hogy teste adott részeiről szexi dús fekete bunda göndörödjön alá.

Bruno Catalano Franciaországban született 1960-ban és ő is egyike azoknak a művészeknek, akik bevallva vagy bevallatlanul, de valószínűleg totál zakkantak (vagy akár gyermekkori trauma áldozatai szegények). A művészúr, mint ahogy a képeken is látható olyan szobrokat készít -általában az utazás témakörét felhasználva-, amikből egy jókora darab hiányzik. A kidolgozás persze ötletes, de kültéren valószínűleg a mostani viharos időjárásban a szél hajtogatná derékszögbe.

Luke Twigger brit kézműves szemtelenül játszik a hagyományokkal, ügyesen egyensúlyozik a giccs, a pimaszság és a művészet határán. Virágos motívummal feldíszített Skullmate tála és a hozzá tartozó -a tálba helyezhető-, de külön tűpárna funkcióval ellátott agy, szvsz rendkívül ízléstelen…mint ahogy az „Aural Pussy” és a „Cherubs Are Most Definitely Multi-instrumentalists” fantázianevű szobrai sem túl lakásbarát alkotások, de legalább mosolyt csalnak az arcunkra!

Még emlékszem gyermekkori mániámra, amikor az éppen aktuális Garfield magazinból zsírpapír segítségével másoltam le a tohonya macska és barátai figuráit. Na, ez valami hasonló, csak ennél jó pár fokkal kifinomultabb. Lauren DiCioccio erős és kifejező művészetének lényege abban rejlik, hogy a rajzolásos technikát cérnával helyettesíti, a The New York Times-ban és egyéb neves változataiban található, számára megkapó, szuggesztív fotók sziluettjeit hímzi fel finom szövésű muszlin anyagra. Zseniális!

Talán nem csak én fogok mosolyogni a spanyol Codeco design cég papírból készült, számítógépünk kuka ikonjára hasonlító szemetese láttán. Az ötlet egyszerű, ragasztásos technikával állítható össze az eldobható tároló, bár nyilván az anyagfelhasználás nem teszi lehetővé, hogy száraz dolgokon kívül bármit is beletegyünk. A Codeco honlapjáról letölthető mindenki számára asztali, illetve normál méretű változata, úgyhogy lehet a nyomtatót, ollót és a ragasztót izzítani!

Guerra de la Paz a művészeti kollaboráció neve, mely a két tag nevéből adódott össze. A kreatív csapat Alain Guerraból és Neraldo de la Pazból áll, akik Floridában élnek és dolgoznak 1996 óta együttműködve. Munkájuk alapja a hagyományos tudományterületek kombinációja a mindennapi használati tárgyakkal, illetve kísérletezés azok rendhagyó felhasználásával. Szobraik és installációik mindegyike az újrahasznosítás díszpéldánya, rengeteg mögöttes tartalommal.

A Fitzroy középiskola képei láttán elgondolkodtam, hogy vajon mennyire befolyásolja egy ilyen környezet a diákokat. Jobb a teljesítőképesség? Jobbak az elért eredmények? Nagyobb kedvvel járnak suliba a tanulók? A tanárok élvezettel tanítanak az osztálytermekben? Milyen arányban fordulhat elő tanár és/vagy diákverés, szegregálás. Ha nincs ilyen, ez annak köszönhető, hogy az ausztráliai Melbourne-ben járunk? Nálunk lehetne csillivilli iskolákat építeni, akkor is hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a fejekben változás történjen? A társadalmi hatások és az ebből fakadó hozzáállás a meghatározó, vagy maga a környezet, az exteriőr és az enteriőr szerepe is okozhat pozitív változást? Lehet, hogy ki kellene próbálni nálunk is és akkor kiderülne…

Ebben a nagy rovatalapítási tűzben mi is rádobunk akkor egy újabb adag rőzsét, annak reményében, hogy szívesen fogja majd mindenki kóstolgatni, amit kisütünk. Sokat gondolkodtam vajon milyen címmel indítsuk útjára új sorozatunkat, aztán bevillant egy mindenki által ismert régi magyar mondás a tollakról meg a madarakról. Ezért aztán a „Madarat tolláról” címet adtuk az új rovatnak, ami ebben a kontextusban valóban frappánsnak tűnik.

Emellett nem lehet szó nélkül elmenni. A német Florian Mueller webdesigner és fotográfus szabad pillanataiban zokniból, kesztyűből, nyakkendőből készít különleges lényeket. Ezek a rokonszenves cukiságok még akár ötletként is szolgálhatnak ügyes kezű anyukáknak és apukáknak, hogy hogyan dobják föl gyermekük mindennapjait egy-egy saját készítésű bábúval. Az imádnivaló kollekció neve egyébként Psycho Babák…

Az impulzív 3D-s vonalakkal ellátott padlók és falak semmiképpen sem nevezhetőek nyugtatónak -amilyen hatásra általában törekszik egy lakástulajdonos-, sokkal inkább gerjeszt zavaros, folyamatosan hullámzó, aktivitásra kényszerítő kedélyállapotot. Az 1962-es születésű Heike Weber német művésznő erről az oldalról közelíti meg a belső terek kialakítását, kimagaslóan egyedi munkáin keresztül. Szépnek szép, de inkább szórakozóhelyekre vagy edzőterembe tudnám elképzelni, esetleg gyermeklelkű, másik univerzumból származó, más dimenzióban élő embertársaink otthonába.

A legtöbb, amit valaha ki tudtam hozni a papírhajtogatással kapcsolatos tehetségemből, szánalmas kishajók és repülők formájában manifesztálódott, így köszönőviszonyban sem volt a tradicionális japán origami művészettel. Bár elképesztő dolgokat készítenek egyszerű papírból, olyat idáig még nem láttam, amit Won Park művel. Nem is a technika, mert az adott, hanem az anyag, amit felhasznál elkészítésükhöz, ugyanis a -valószínűleg- gazdag művész bankjegyekből formázza meg különleges alkotásait. Én inkább túró rudira költeném a felhasznált összeget…

Így is lehet figyelemfelkelteni! Henk Hofstra egy tipikus holland művész, szenvedéllyel festi a vidéki élethez szervesen kapcsolódó összetevőket, mint például tehén, virágok. Ami különlegessé teszi a művészetét, hogy jó néhányszor az amszterdami városképet díszíti fel alkotásaival. Festészete kombinációja a statikus képeknek és az első látásra önkényes színorgiának, ami hosszas nézegetés után hihetetlen mennyiségű energiával tölti fel az embert. A De Lawei színház 50. évfordulójára például 500 darab hatalmas, három méter hosszú és két méter széles, élénkpiros hangyával próbálta felhívni a figyelmet. Azt hiszem sikerült neki! Ha valaki élénken érdeklődik festményei iránt, Hofstra saját galériájában Drachtenben és sok más galériában egész Hollandiában, illetve külföldön is megtekintheti, hiszen folyamatosan vannak kiállításai.

MINALE-MAEDA a neve annak a holland design stúdiónak, melyek az igazán művészi pirítós készítéséhez szükséges sütőlapátot köszönhetjük. Egy probléma van vele, hogy csak egyetlen darabot készíthetünk vele sütésenként. A rotterdami Mario Minale és Kuniko Maeda rengeteg terve közül talán az ételinstallációval kapcsolatos munkáik a legkülönlegesebbek, ennek egyik darabja a 2005-ös Table Manners.

A Toba Toba csoport 2006-ban jött létre, tagjai Amelia Eguia és Julian Mantel. Mindketten Buenos Airesből származnak, de különleges, érzelmes, szürreális és vicces univerzumukat Milánói életük során fogalmazták meg és nyilatkoztatták ki. A Toba Toba alkotásain keresztül egy fantasztikus világot fedezhetünk fel, ahol az idő és tér szabad utat engedett az illúziónak és a csodának. Az álmodozók eklektikus, fluoreszkáló tájba, színes, irizáló flórába helyezik el kíváncsi teremtményeiket, akik egytől egyik végtelenül kedves figurák. Ebben a felzaklatott világban jó elmélázni néhány percig rajtuk…