Capri, Olaszország egyik legismertebb szigete a Nápolyi öbölben található, és a világ egyik legszebbjének tartják. A kis sziget nemcsak természeti tüneményekben, de történeti emlékekben is nagyon gazdag. Tiberius császár több villát is építtetett itt, s egy időben a hatalmas Római Birodalmat is innen igazgatta.

Ez a mediterrán gyöngyszem, amit sokan az álmok szigetének is neveznek, állítólag természeti szépségeivel, a mindent rózsaszínűvé varázsoló illatozó leandervegetációval, csipkés, tengerből kiemelkedő szikláival, a környező hegyek ölelésében már önmagában is elkápráztatja azokat a szerencséseket akik idelátogatnak.

Világ életemben molyolgatós voltam, már kiskoromban is elvoltam ott, ahová letettek a szüleim -persze, ha érdekelt az a valami, amivel éppen lefoglaltak- és nem jelentett gondot órákon keresztül játszani. Külön világot teremtettem magamnak, amiben mindennek és mindenkinek megvolt a maga fontos szerepe; én voltam a rendező, az író és a főszereplő is egyben. Talán emiatt, talán másért, de tiszta szívből megértem Dalton Ghetti -foglalkozása szerint- ácsot, aki mikroszkopikus méretű csodákat készít, rengeteg munkaórát beleölve mulandó alkotásaiban. Közel 25 éve foglalkozik a ceruzával mint anyaggal, ők szolgáltatják az alapot szobraihoz, vagyis azok belseje, a grafit. Lenyűgöző mesterművekről van szó, amik ékes bizonyítékai annak, hogy a nem a méret a lényeg!

Az én életemből valahogy kimaradt a Space Invaders…emlékszem, a hétfői adásszünetben meseolvasással, diavetítéssel, rádiókabaré hallgatással, a Videoton elektronikus tv-játékával -amivel két pálcika között egy labdát lehetett pattogtatni ide-oda- vagy korai fekvéssel szórakoztattak. Aztán később jött a kvarcjáték mánia, azon belül is mindenképpen Donkey Kong-ot akartam, de valahogy a Space Invaders sosem volt porondon. Azt viszont érzékelem a játék reneszánszából, hogy sokak számára ez jelentette a mindent. Éppen ezért az sem meglepő, hogy egy rajongó, Igor Chak készített rajongóknak Space Invaders kanapé koncepciót. Bár elsőre nem tűnik kényelmesnek, a designer terve szerint memória habból, bőr bevonattal készíthető heverő valójában nagyon puha lenne, aminek megvalósításához izgatottan várja szponzorok jelentkezését a honlapján.

Szóval, úgy látszik a szappanoperák sorozatgyártása mellett a Brazilok egészen magas szinten sajátították el a reklám készítés tudományát is. A legnagyobb marketing mogulok helyi leányvállalatai futószalagon szállítják a kreatív, bravúros és nem ritkán meghökkentő kampányokat. Ez utóbbi kategóriába tartozik a VW Fox népszerűsítésére készített sorozat, ami arról próbálja meggyőzni leendő tulajdonosait, hogy bármikor a gazda rendelkezésére áll, akár még kifordítva is...

Volt lassú, most legyen gyors, mert ugye az ellentétek vonzzák egymást. Samuel Cockedey francia fotográfus 2000 óta dolgozik Japánban és érdemes szembehelyezni time-lapse technikával készült videóját Tokióról a múltkori élménnyel, illetve a hajtás után látható David Coiffier féle slow motion felvételével, csak hogy jól megzavarjuk az érzékeinket, mert bizony az megzavarható. A fenti videó zenéjét Sun Electric R-Gent című dala szolgáltatja és külön felhívnám a figyelmet a 4:41-nél kezdődő darutáncra.

Az izraeli Shenkar College of Engineering and Design korábbi hallgatója Shmuel Linski szerint betonból nem csak falakat vagy házakat lehet építeni - igaz, az Ivanka Beton óta azért mi is képben vagyunk ezzel -, de a Lavazza számára készült beton presszókávéfőző kissé morbid ám zseniális koncepciója engem is elképesztett. A minimál funkcionalizmus ebbe a csodálatos formába öntve, tízes skálán erős hetest kap tőlünk! 

Annyira aranyos, hogy na! Azonnal befogadnám a PINKEYE Dining fantázianévre keresztelt, stabil lábakon álló sündisznó-sajtreszelőt a lakásomba, ha létezne. A belga designerek (Arnaud de Vicq, Bram de Baere, Luc Heylen, Ruud Belmans és Thomas Anden Abeele) még 2008-ban tervezték meg a Designboom "Dining in 2015" versenyére, de ebből a koncepcióból számomra érthetetlen módon egyelőre nem lett valóság...

via: thatsnerdalicious

Az Aman Resorts legújabb luxus spa-és üdülőhelye (második az USA-ban) az Amangiri 2009-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt Dél-Utah közelében, Arizona határán. Az überelegáns, ízléses üdülőparadicsom nem kérdéses, hogy méregdrágán árulja szolgáltatásait, viszont a 243 hektár kiterjedésű érintetlen tájon a Canyon Point védett völgyébe rejtve, állítólag elsöprő kilátással a színes, rétegzett Grand Staircase felé maradandó élményt nyújthat bárki számára. Két külön helyszínen összesen 28 lakosztály található (további 6 2011-re készül el), melyek közül mindegyik légkondicionált, illetve padlófűtéssel is rendelkezik a hűvösebb hónapokra. A minimalizmusra törekvés ebben a környezetben igazán hatásosan érvényesül, sokkal inkább, mint némely esetben városi körülmények között. A kényelmi szoláltatások közül kiemelendő az Aman Spa, ahol különböző betegségeink gyógyítására is berendezkedtek, a jógaközpont, fitneszközpont, szépségszalon, könyvtár és a galéria. A pihenni vágyóknak szezontól függően 900-3.500 dollárt kell kifizetnie éjszakánként. Szerintetek megér ennyi pénzt?

Ez itt semmiképpen sem a reklám helye - bár minden bizonnyal nem esnénk kétségbe, ha a Corona sör gyártója vagy hasonló kaliberű cégek keresnének meg minket bármiféle szponzorálási törekvéseikkel -, de le a kalappal az imént említett sörgyártó előtt, aki teljes mellszélességgel állt ki egy ma már európai léptékű környezetvédelmi kezdeményezés mellett.

Számos pimasz divattervező hordhatatlan ruháiról készített podcast formában humoros kollázst a Prestigium című francia online magazin. A képregény stílusba illő ruhaköltemények és a modellek teljesen háttérbe szorulnak, vagyis inkább nem tűnnek föl a sok szuperhős között, ez a design nyilván mindenki számára egyértelművé teszi a kollekciók lényegét. A Street etiquette-ben bemutatott városok, sokak által magamutogatónak, mások szerint egyéniségnek nevezett lakói közül azonban bármelyiken el tudnám képzelni ezeket a ruhadarabokat. A kérdés csak az, vajon mi vagyunk annyira prűdek, hogy megbotránkozunk rajtuk és külföldön még ezek sem csapják ki a biztosítékot, vagy igen, és aki felveszi, önmagát különlegesebbnek érzi, pedig nem az? Korunk „szuperhősei” rohangálnak az utcán ilyen ruhákban?

Így is lehet esküvőt kötni, és/vagyis esküvői videót készíteni! Tudom, anyunak, apunak, nagyszülőknek, rokonságnak kell a hagyományos változat, na de a barátoknak, haveroknak lehet lazábbra venni a figurát. A Rockandrollhearts és Matt Odom gondozásában rögzített, Passion Pit Sleepyhead című dalára megvágott rövidített verziót biztos, hogy máskor is élvezettel fogják újranézni Lauren és Jean-Pierre ismerősei. Őket választotta (értem, hogy miért) a pár, akik idén június 19-én kötötték egybe az életüket, amiért innen is gratulálunk nekik. Fiatalok, lazák, jófejek, jó videó!

Hihetetlen, de teljesen véletlenül vettem észre Réka nevét! Éppen az egyik posztunkra érkezett több tucatnyi komment böngésztem miközben egyszer csak megakad a szemem egy néven, mellette zárójelben egy honlap címével, és amikor kíváncsiságból kikattintottam az oldalra, elkezdett káprázni a szemem az ott látott gyönyörű fotók láttán. Végignézve Réka - mert hogy így hívják - portfólióját, nem gondolkoztam sokat azon, hogy a megadott mail címre elküldjek egy üzenetet, melyben az engedélyét kértem néhány képének közzétételéhez.

Vállalva a „tájékozatlan” jelzőt büszkén jelentem ki, hogy számomra az újdonság varázsával hatott a Costa Ricai Costa Verde Hotel látogatócsalogatója, a 15 méteres magasságba applikált 1965-ös Boeing 727-es repülőgéptörzs, melynek darabjait a San Jose repülőtérről szállítottak apránként a helyszínre, és amiben egy két szobás, két fürdőszobás, mindenféle kényelmet kiszolgáló, légkondicionált apartmant alakítottak ki. A tulajdonosok állítása szerint a gép belseje, a berendezési tárgyak egytől egyig teakfából készültek, a teraszon pedig lenyűgöző látványban lehet részünk az óceánra nézve, miközben tukánok és majmok szomszédságában szürcsölhetjük a jól megérdemelt koktéljainkat. El is hiszem! Lost fanoknak különösen ajánlott nyári pihenőhely!

Az utóbbi időben szerencsére egyre több hír szól olyan nemzetközi projektekről, ahol azt láthatjuk, hogy a legújabb zöld technológiákat alapul véve hoznak létre olyan önfenntartó rendszereket, mint például a  Fab Lab House, ami az Institute of Advanced Architecture of Catalonia (IAAC) előremutató koncepciója.

Ismét lassított felvételek 7 lenyűgöző és hipnotikus percen keresztül Moby andalító Sunspot című dalára, Philip Heron és James Adair rendezésében.

Tudom, hogy ordítóan borzalmas közhely, de az élhetőbb környezetért mi magunk is tehetünk valamit. Egyre többször tapasztalom a kommentelők részéről, hogy az igény idehaza is megvan a szépre és a jóra, megvan a rácsodálkozás is, hogy külföldön micsoda dolgokat (legyen szó apróságokról) csinálnak önerőből az emberek, azért hogy jobban érezzék magukat, mégis döbbenetes, hogy amikor egyszerű virágos balkonokról írunk, meglepően magas számban ütközünk elutasításba, mert drága, mert nem olyan a klímánk, mert vonzza a bogarakat és egyéb kibúvónak szánt nyalánkságok. Mi azért rendületlenül próbálunk külföldről átvett példával szolgálni, hátha elindul valami, itt van például két tipp, az egyik Anna Garforth az angol ökoművész festett tejesflakonjai, amik városi vagy otthoni virágtartóként is tökéletesen funkcionálnak. Az ő műveiben van egy kis újrahasznosítás, környezetvédelem, egy kevés kézügyesség, egy egyszerű ötlet és némi szociális érzékenység. A másik pedig egy ismeretlen szerző műve, melyet a Boing Boing cikke szerint Brüsszelben fotózta egy járókelő, és ami egy régi videokazettákból készült madáretetőről szól. Egyszerűek, ötletesek, némelyik még színes is és a bennük rejlő mosolyfaktor is igen erős! Nem kell több, legyünk kreatívak!

Vannak emberek, akiknek semmi problémát nem okoz, ha idegen szemek olykor pimaszul kíváncsi tekintete követi életük minden apró mozdulatát, pillanatát. Aztán van az ellenpólus, akik azzal magyarázva, hogy a magánélet, a család tabu és senkire nem tartozik, a nyilvánosság teljes kizárásával szeretik élni életüket. Én egyik szélsőség mellett sem tenném le a voksomat, mindössze elismeréssel és tisztelettel szeretnék adózni egy ma már klasszikus épület a Farnsworth-ház és alkotója, a kortárs építészet egyik kiemelkedő alakja a német–amerikai Mies van der Rohe előtt, abból az alkalomból, hogy egyik lelkes követője Steve Hermann a tavalyi évben készült el kaliforniai Montecito városában legújabb épületével, a betonból és rengeteg üvegből készült The Glass Pavilionnal, amit természetesen a mester és tanár ikonikus munkája a Farnsworth-ház inspirált.

A texasi graffiti kollektíva a Knitta kezdte még 2005-ben a kötött-graffiti forradalmat Amerikában, mert ugye a street art nem merül ki csak a festékfújásban. Az ő örökségét vitte tovább három nevesebb csoportosulás, az Urban Knitting, Yarn Bombing DIY és a Guerilla Knitting, akik mára már rengeteg köztéri berendezési tárgyat, fát, bokrot, kiskutyafülét díszítettek fel és oldalaikon várják a csatlakozni vágyókat, azokat, akik szívesen részt vennének a projektben, szerte a világban. Lehet hülyeségnek, őrültségnek, nevetséges infantilizmusnak nevezni, én mégis azt gondolom, hogy sok ilyen vagy ehhez hasonló gerillamunkára van szükség ahhoz, hogy az életterünket élhetőbbé tudjuk tenni, ha már a múltba és a jelenben nem mindig figyeltek/-nek oda az esztétikára.

Volt már szerencsém félelmetes landoláshoz, amikor Korfura utaztunk, mivel Európa második legrövidebb repülőtéri kifutópályája található itt, de azt hiszem, hogy a St.Martin-ra érkező és onnan induló gépek közelsége a strandhoz nem véletlenül az egyik legnagyobb turistalátványosság a szigeten. A Princess Juliana nemzetközi repülőtér 9-es kifutópályájának küszöbe ugyanis alig pár méterre található a Macho Beach nevű tengerparti strandtól, rövidsége miatt a strand felett csak 10-20 méter magasan szállnak el az ereszkedő repülőgépek. A képekből és a videókból kiderül, hogy milyen élményben van részük az odalátogatóknak.

Én kérek elnézést már így az elején, de ez annyira rossz, hogy már jó és nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Na, szerintetek ki a földkerekség egyik legbetegebb művésze? Bárkire gondoltok is, a képzőművészetet, festészetet, szobrászatot és egyéb médiatanfolyamokat végzett Kittiwat Unarrom biztos, hogy übereli mindet. Nem volt mindig így, Kittiwat családja sütőipari vállalkozást üzemeltet, ezért nem meglepő, hogy 10 évesen már minden csínját-bínját ismerte a folyamatoknak, az igazi borzalom akkor kezdődött, amikor a 32 éves thaiföldi úriember visszatalált saját gyökereihez, hitvallásához. Bár alkotásai öncélúan borzalmasak, ez hozta meg számára a hírnevet. 2006 óra készít szenvedélyesen kenyértésztából megcsonkított emberi testrész alakú kenyereket, beleértve a fejet, karokat, lábakat és lábfejeket, melyeket csokival és egyéb színezőanyaggal tesz élethűvé, az emberek pedig csodájára járnak…A több kiállítást is megélt művész szerint a testrészkenyerek kifejezetten finomak! Képek és videó erős idegzetűeknek a hajtás után.

Ez egy apró poszt egy apró isten háta mögötti városka - Starkville, Mississippi - még annál is apróbb főutcájának nagyonapró kávézójáról. A Little Building Cafe egy csudaszép és hihetetlenül hangulatos kávéház(ikó), melynek hófehérre meszelt falain rózsaszín cipő és zöld sodrófalábú székek a díszek, ahol az éppen hogy kétszemélyes asztalkák asztallapjait a városka egy-egy Google Map-től kölcsönzött világoskék csempebetétes térképrészlete egészítik ki, ahol mindig friss péksütemény és klasszikus amerikai hosszú kávé vár a vendégekre, és ahol Annie, a designer és egyben tulajdonos, 24 órán keresztül mosolyog és soha nem felejt el búcsúzáskor a kedves vendég kezébe nyomni egy apró szerencsesütit...

Ahogy hamarosan érkezik (december 17.) a kultikus Tron című film folytatása a Tron Legacy, úgy fokozódik a felhajtás is körülötte. Szintúgy a kultikus Daft Punk háza táján, hiszen a folytatás zenéjét nekik köszönhetjük (itt meg lehet hallgatni belőle párat). A két párizsi elektronikus zenész, Guy-Manuel de Homem-Christo és Thomas Bangalter előszeretettel takargatják az arcukat, ami igen hamar a védjegyükké is vált, és mivel egy új megjelenéshez új stílus is dukál, új sisakot készíttettek maguknak. Az atlantai grafikus tervező, Harrison Krix állítása szerint pedig élete legnagyobb replika projektjében vett részt, amikor szintén megalkotta a fejfedőt, és aminek tervezési, elkészítési folyamatáról, a 17 hónapot felölelő munkáról, annak 749 lépéséről egy zenés videó is készült, amit (plusz képeket) a hajtás után megnézhettek.

A londoni Shoreditch-ban található díjnyertes Hoxton szálloda a maga 205 hálószobájával -melyből hármat három neves designerrel újítottak föl a közelmúltban-, a Hoxton Grill Étteremmel, 6 munkahelyi rendezvényekhez, tárgyalásokhoz fenntartott szobával, és ellenállhatatlan, fapados 1 font/éjszakás akcióikkal (bővebben itt) újradefiniálják a városi szállodai tapasztalatokat. Ilyen árért ugyanis ritkán kap az ember akár Suzy Hoodless, Adrian Kilby és a Project Orange által felújított designszobákat és egyéb luxuskörülményeket. Az eredmény papírforma szerint kiemelkedő, a Hoxton szobák megjelenése elegáns, és az up-to-date modern stílusban, kényelmesnek látszó ágyakkal, berendezési tárgyakkal és élénk színekkel megálmodott enteriőr otthonos hangulatát, stílusos megjelenését nem lehet nem szeretni.

Néhány nappal ezelőtt bemutattunk már néhány nagyon jópofa ajtómatricát a Couture Deco kínálatából, viszont azóta is akkora a témára cuppanás, hogy kénytelen vagyok ismét prezentálni néhányat, ezúttal azonban a falakra helyezhető matricákra fókuszálva. Persze ez sem mai találmány, hiszen ki ne emlékezne a 70-es és 80-as évek teljes falakat beborító, melankolikus őszi erdők közepén végtelenbe tartó csapásokat vagy a természetesen baráti kubai pálmafákat ábrázoló korai elődökre? Évekig díszítették falainkat ezek a vége felé már foszladozó tapéták, és nagyon büszkék tudtunk lenni rájuk és szeretni őket.

Bemutattunk már a blogon csillogó-villogó designhotelt, luxusszállodát, amit sajnos csak kevesen engedhetnek meg maguknak, viszont nem foglalkoztunk az átlagemberek számára is elérhető kényelemmel. Armin Fischer ötlete volt, hogy kombinálják a hotel és a hostel legjobb tulajdonságait és így tegyék „otthonosabbá”, emberközelibbé a Hamburgban található (Spaldingstraße 152, 20097 Hamburg) Superbunde-t, ahol a tervező kivitelező cége, a DREIMETA gondoskodott az újrafelhasználás érzetét keltő enteriőrről. A homlokzatra felszerelt vödrök, a vécépumpa-ruhatartók, raklapágyak kifejezetten ötletes megoldások, és távol tartják az embertől a feszengés érzését. Inkább ez, mint a sznobkodás?