Helga Petrau-Heinzel művésznő arra törekszik, hogy megmutassa a világnak, a csúnya külső még takarhat édes a belsőt. "Decadent Table" című installációjában finom marcipánból készített külső, illetve belső szervekről szobrokat. Az undorítóan valósághű alkotások nézegetése közben melegen ajánlott a következő mantra gyakori ismételgetését: ez csak marcipán, ez csak marcipán, ez csak marcipán...
A New York tömegközlekedésért felelős Metropolitan Transport Authority (MTA) 170 millió újratölthető műanyag metrókártyát gyártat minden évben, amelyek nagy része aztán szemétként végzi a metróban, illetve az utcákon. Thomas McKean New York-i művész azon kevesek egyike, aki ennek örül, hiszen az eldobott kártyákból készít aztán hihetetlen miniatűr szobrokat és bonyolult mozaikokat. Ha szeretnél látni néhányat az alkotásokból, január 31. és március 13. között megtekinthetőek az 80 Washington Square East Galleries - 32nd Annual Small Works Show keretén belül.
A 22 éves Merseyside-i srác, Daniel Reese aka. Mr. BrassMonki egy csukafestő kisiparos, aki egyedi igény szerint, teljesen személyre szabja a csukádat! Hajtás után néhány, már elkészült gyöngyszem a kollekciójából:
A kanadai David Spriggs és a kínai születésű Xia Xiaowan festőművész több rétegnyi üveglapra festett alakból készít térhatású „szobrokat”. A nézők különböző, változó perspektívából más-más részletét láthatják a festményeknek, attól függően, hogy hol állnak a művészeti térben. Míg Spriggs inkább a finomabb, megfoghatatlan témákat részesíti előnyben, mint például a robbanó kozmikus anyag, galaxisok, viharok vagy tűzijáték, addig Xiawan „térbeli festményeire” gyakran jellemző a torz alakok megjelenítése. Bár mindkettejük munkája lenyűgöző, mégis Spriggs munkáit nézegetem szívesebben.
Ha azt kérdeznék Adam Katz grafikustól, hogy hogyan lehet igazán vonzóvá tenni egy kirakatot, a válasza az lenne: végy 1.500 darab műanyagkatonát, fesd át őket ízlés szerint más színűre és ragaszd fel az adott kirakat üvegére, lehetőleg kívülről, hogy mindenképpen odavonzza a tekinteteket, hogy az arra járók megálljanak előtte és rácsodálkozzanak a kreativitásodra, már a kirakás első pillanatától kezdve. A meglepettség és az első kérdések után aztán az üvegen túl is tekintenek majd. Adam Katz egyébként a Stefan Sagmeister-féle „Things I Have Learned in My Life” projekt keretein belül meg is valósította a fenti elképzelést egy New York-i kirakat üvegén, mikor a műanyag hadsereg segítségével felírta, hogy ő mit tanult az élettől.
Nathalie Stämpfli svájci designer a környezettudatosság elkötelezett híve. Legújabb fürdőszobai kiegészítőjének koncepciója is azért készült el, hogy a folyékony szappanok környezetromboló hatása ellen harcoljon. Káros a csomagolás, az alapanyagként töméntelen mennyiségben használt vízzel is spórolhatnánk, ha a kissé vicces, falra szerelhető és hordozható változatban is megálmodott sajtreszelőre, illetve fűszerőrlőre hasonlító kütyüket használnánk a jövőben. A Soap Flakes család még a cuppogósra ázó szappanok problémájára is megoldást nyújthatna, úgyhogy biz isten kipróbálnám!
"Az egyiptomi származású Karim Rashid hihetetlenül megosztja a design iránt fogékony társadalmat. Egyeseknek feláll a szőr a hátán, ha meghallják nevét, azzal vádolva őt, hogy a népszerűség érdekében feladva elveit fűnek-fának eladja magát, meg egyébként is ezekkel a színesszagos megjelenéssel olyan populáris-rágógumi íze van mindennek, amihez hozzányúl. Mások – azért ők vannak többen –, és ebbe a táborba tartozom jómagam is, ódákat zengenek róla, mély tisztelettel és elismeréssel adózva eddigi munkássága előtt..."
Remélem, nem lövök nagyon mellé amikor azt feltételezem, hogy a rendszeresen visszajáró olvasók többségében a blog egy éves történelme alatt lassan kibontakozhatott egy kép a Manzárd két bloggere, Darqo és jómagam személyiségéről vagy érdeklődési köréről, de akár szupertitkos vágyairól is.
Amennyiben ez így van, akkor nem okozhatok nagy meglepetést annak a luxus-remetelaknak a bemutatásával, amely a kanadai Brit-Kolumbia tartományban, Vancouvertől 75 mérföldre északra Whistler városa mellett, egész évben hófödte hegycsúcsok között bújik meg.
Kívülről egy igénytelen, faburkolatú, fészerszerű doboz, ám belülről olyan, mintha Willy Wonka birodalmába léptünk volna. Az egyetlen ajtóval ellátott szobában még egy lámpa van, de a lényeg amúgy is a burkolatban rejtőzik. Jennifer Rubell a belsejét ugyanis 1.600 „tégla” rózsaszín vattacukorral bélelte ki. A New York-i művésznő Padding Cell című installációja az amerikai álomról szól, mely Rubbel szerint bár kívülről színes, szagos és finom, hangulatát tekintve azonban szoros kereteken belül létező fenyegető és klausztrofóbiás valami. A Peddig Cell sajnos elmúlt, hiszen a látogatók megették és szétcincálták, de ígéretet tett rá, hogy hamarosan elkészül egy újabb felfalható szoba.
Az 1925. szeptember 20-án született Justo Gallego Martínez (ismertebb nevén Don Justo) farmerként, valamint torreádorként kereste kenyerét, majd 1953-ban úgy döntött, hogy belép a Trappista szerzetesrendbe. Nyolc évvel ezután azonban súlyos tuberkulózisa miatt ott kellett hagynia a rendet. Megígérte magának, hogy ha felépült a betegségből, a szüleitől örökölt telken egy szentélyt épít majd az Oszlopos Madonna tiszteletére, akihez imádkozott gyógyulásáért. A csodás felépülés megtörtént, így hát 1961-ben a Madridtól 20 kilométerre található Mejorada del Campo nevű faluban nekilátott az építkezésnek úgy, hogy soha nem tanulta ezt a szakmát.
Magunkat hazudtolnánk meg, ha nem mutatnánk meg, és szó nélkül mennénk el Sunhan Kwon koreai designer letisztult, frappánsan elegáns, elsősorban kávézók számára készült széke, a Coffe Chair mellett. A formavilág minden tekintetben megfelel a funkcionalitás és a dekoratív design követelményeinek, a háttámla klasszikus kávéscsésze sziluettjével, valamint annak fülével, amire bátran rálehet akasztani a retikült, táskát és egyéb, további nálunk lévő motyónkat. Egy ilyenen kortyolnék most egy csésze mokkát...
Parra a holland grafikus, illusztrátor, képzőművész, művészeti igazgató, saját Rockwell Clothing nevű ruházati cégének tulajdonosa, ha nem amszterdami stúdiójában alkot, vagy a Nike, Etnies, Zoo York és a Heineken részére készít illusztrációkat, esetleg játszik egy-két zenekarban, netalán hobbijának, a korcsolyázásnak hódol, akkor belga barátaival, a Toykyoval kollaborál éppen. A közös együttműködés eredménye egy limitált példányszámban (8db) és különböző színekben készült, karikatúraszerű női lábakon álló dohányzóasztal kollekció. Nem is rossz egy olyan embertől, aki állítása szerint délben szokott ébredni. Aki szeretne magának a „The fly New Coffee Table”-ből, a Toykyo email címén érdeklődhet.
Judith ann Braun 1947-ben született a New York állambeli Albany városban, és viszonylag későn, 1980-ban indult a művészeti pályája, ám a kissé zakkant művésznő igen hamar kivívta sokak ellenszenvét, miután alkotásai leginkább a szex témája körül forogtak. Csak szemléltetésképpen pár cím a portfólióból: My Pussy, Black Pussy, Read My Pussy, Weinperson Got Away by the Skin of Her Teat, Six Good Cases for Manslaughter, Blue Penis...Azonban mi most nem ezzel foglalkozunk, hanem lenyűgöző ujjfestményeivel, melyet kizárólag faszén-és pasztellkrétaporba mártott ujjaival készít. Gyönyörű absztrakt formák a folytatásban.
Az egyiptomi származású Karim Rashid hihetetlenül megosztja a design iránt fogékony társadalmat. Egyeseknek feláll a szőr a hátán, ha meghallják nevét, azzal vádolva őt, hogy a népszerűség érdekében feladva elveit fűnek-fának eladja magát, meg egyébként is ezekkel a színesszagos megjelenéssel olyan populáris-rágógumi íze van mindennek, amihez hozzányúl. Mások – azért ők vannak többen –, és ebbe a táborba tartozom jómagam is, ódákat zengenek róla, mély tisztelettel és elismeréssel adózva eddigi munkássága előtt.
Ha tehetném, már feledném a telet. Lassan a hátam közepére sem kívánom a mínuszokat a szürkeséget, vágyom a tavaszra, a napsütésre, az illatokra, a melegre. A begubózás helyett végre beköszönthetne a kitárulkozás ideje. A heti időjárást elnézve ez még várat magára, ezért inkább azonnal akarok egy Hanna Emelie Ernsting-féle hangulatkanapét. Legújabb kedvencem a tervezőnő Moody nevű sorozatában található, mely a kölni lakberendezési kiállítás-és bútorvásáron (imm) a fiatal tervezők versenyében (D3 Talents) második helyezését ért el. A fa és habszivacs alapanyagokból összeállított kanapé huzata 20 négyzetméter nagyságú, így olyan formára hajtogathatjuk, amilyenre csak akarjuk. Hirtelen jobbat el sem tudok képzelni fázás ellen! Kell!
6.6 literes V16-os, 800 lóerős moci, egy több, mint 7 méter hosszú ultra luxus limuzin látomás. A márkára jellemző stílusjegyek, kifinomult elegancia ötvözve csöppnyi Batman-brutál utánérzéssel. Futurisztikus vonalvezetésével egyben a korabeli főúri népségek hintójára emlékeztető kialakításával, illetve annak kissé diszkriminatív – a hajtó (sofőr) tudja csak, hol a helye – filozófiájával. Ez a dallasi designer, Jeremy Westerlund víziója: a Rolls Roys Apparition...
Azt az apró mozdulatot, mint az arc vagy az áll sokszor önkéntelen végigsimítása - a nemek között nagyjából egyenlő arányban, de a mérleg nyelvét azért a pasik (!) javára billentve - naponta kb. 15-23 alkalommal tesszük meg...
Martin Pfeifle német művész nemrég ezt az őrült installációt szőtte körbe a németországi Aachen-Kornelimünster egykori császári apátság egyik emeletén. A Rotemartha névre keresztelt alkotás hat különböző árnyalatú pirossal színezett fólia ki(körbe)feszítésével nyerte el végleges formáját, érdekesen keverve a régi barokk építészetet a kortárs művészettel.
Az izraeli származású tervezőművész, Itay Ohaly nemrégiben jelentkezett legújabb tervével, az Elevated Bench nevű köztéri paddal. Az érdekes anyagötvözések mestere valamilyen megmagyarázhatatlan ötlettől vezérelve úgy gondolta, vicces lenne fáradt testünket például egy lámpaoszlop közepén pihentetni. A városi bútorokra csigalépcső vezetné fel a magasba az érdeklődőket. Már csak az a kérdés, hogy vajon mi értelme volna mondjuk egy kereszteződésben, benzingőzben érlelődve romantikázni a párunkkal...
Pár hónappal ezelőtt a változás szele kezdett fújni, mikor összeültünk 8 másik lakberendezés és design témájában publikáló bloggerrel. Egy ötlet vezérelt minket, szerettünk volna közös oldalt indítani, mert a kisszívünkcsücske témákról sosem lehet eleget beszélni. A szavakat tettek követték és mára megszületett a Dekooder, egy portál, ahol szakértők szemszögéből mutatjuk meg, hányféle módon lehet szép, személyre szabott otthonban élni; ahol kézzelfoghatóvá válik a design- és környezettudatos életmód; ahol magyar és külföldi tervezők munkáin, alkotásain keresztül nyerhetünk inspirációt. Egy oldal, amely segít a tájékozódásban, amely egy helyen gyűjti össze a téma érdekességeit, újdonságait. Természetesen egyéni, kreatív blogjaink tovább élnek, de a téma annyira bőséges információval szolgál, hogy a Dekooderen még több pluszt kapnak tőlünk az olvasók. Mi nagyon szeretjük, szeretnénk, ha ti is legalább ennyire megkedvelnétek. Gyertek, olvassátok, lájkoljátok és járjatok vissza hozzánk, hangolódjatok velünk a stílusra.
A tájépítész egy olyan állatfajta, aki szerint az emberi hatás ma már a Föld egészén kitapintható. Aki szerint táj az, amelyet az ember megművelt és humanizált. Aki szerint pusztán az emberi beavatkozás mértékében különbözik város és falu, falu és vidék, vidék és régió, régió és természet. Aki szerint a feladat az, hogy ebben a beavatkozási mátrixban az ember megtalálja azt a lehetségesen legkevésbé károsító megoldást amivel a legtöbb társadalmi és gazdasági jóság létrehozható, fenntartható, megőrizhető...
Costas Schuler grafikus / webdesigner az elmúlt 5 évét annak szentelte, hogy autóját (1981-es Mercedes Benz 300SD) jól kidekorálja. A legjobb eszköznek erre a tollat találta, a projekt végére el is nevezték Pen Guy-nak. A tollak többségét adományként kapta a környező iskoláktól, üzletektől, valamit postai úton az ország minden tájáról és a világ számos zugából, hozzávetőlegesen 10.000 darabot. Firkálgatás helyett pedig ragasztott rendületlenül. Az újrahasznosítás eme remek példáját nap mint nap láthatják lakhelyén, ugyanis a „Mercedes Pens”-szel fuvarozza feleségét és három lányát, valamint ezzel jár munkába is. Yeah!
Jevgenyij Dobrovinsky orosz kalligráfiatanárról és nem utolsósorban művészről korábban már írtunk, hiszen a természet rejtett tartalmait felfedező, illetve megszemélyesítő képsorozatával levett minket a lábunkról. Legújabb projektje az előzőekhez hasonló, ám kissé fülledtebb témát dolgoz föl. Bugyikat "húz" a terpesztő fákra. Erotika és természet összefonódása a folytatásban.
.jpg)
Ron Arad az izraeli művész, designer Tel Avivban született 1951-ben. A jeruzsálemi Művészeti Akadémia elvégzése után az angol Architectural Association keretén belül a londoni Archigram építészeti csoport alapítójánál, Peter Cooknál tanult építészetet. 1981-ben Dennis Groves-sal közösen megalapították az One Off Galériát és műhelyt. Ron Arad művészi fejlődése az évek során összeforrt az One Off névvel.
Olivier Dollé francia kézműves designer Branch Bookshelf névre hallgató lakberendezési kiegészítője kifinomult módon csempészi vissza a természetet a négy fal közé. Saját könyvtárunkhoz mérten így teljesen egyedi színekben és formákban pompázó fát rejthetünk a szobába, vagy akár a folyamatos átrendezgetéssel az évszakokhoz is idomulhatunk. Tetszik!