Az 1925. szeptember 20-án született Justo Gallego Martínez (ismertebb nevén Don Justo) farmerként, valamint torreádorként kereste kenyerét, majd 1953-ban úgy döntött, hogy belép a Trappista szerzetesrendbe. Nyolc évvel ezután azonban súlyos tuberkulózisa miatt ott kellett hagynia a rendet. Megígérte magának, hogy ha felépült a betegségből, a szüleitől örökölt telken egy szentélyt épít majd az Oszlopos Madonna tiszteletére, akihez imádkozott gyógyulásáért. A csodás felépülés megtörtént, így hát 1961-ben a Madridtól 20 kilométerre található Mejorada del Campo nevű faluban nekilátott az építkezésnek úgy, hogy soha nem tanulta ezt a szakmát.
Életét azóta is ennek a gigantikus vállalkozásnak szenteli. A Szent Péter bazilikára (nyomokban még a Fehér Házra is) emlékeztető hatalmas katedrális ötven éve épül saját pénzéből, csaknem teljes mértékben újrahasznosított anyagokból, építőipari hulladékokból. A 8.000 négyzetméteren elterülő szentélyhez egy helyi téglagyár szolgáltatja a kiselejtezett téglákat, a felhasznált cserepek szintén újrahasznosítottak, valamint rengeteg anyagot adományoznak a támogatói. Az épület minden szempontból formabontó, nem klasszikus építészeti eljárásokkal épül, azonban a megtalálható benne egy kolostor, könyvtár, irodák és lakóterület. A munkában unokaöccse, egy asszisztens és néha önkéntesek segédkeznek, és már csak néhány apróság hiányzik, hogy elkészüljön: tető, ablakok, és engedélyek. Merthogy az még nincs, de Don Justo reméli, hogy mire elkészülnek vele, ez is meglesz. Szívből drukkolok!
A képek után megható videó Don Justoról.
via: inhabitat